A tanítványok nemrég még csak zavartan hallgattak, most végre kérdeznek Jézustól. Ez akkor is előrelépés, ha Jézus – mint sok más esetben – másként gondolkozik, mint ők. A tanítványok köre megtiltaná, hogy egy idegen Jézus nevében ördögöt űzzön, mert „nem tart velük”.

Aki nincs ellenünk, velünk van – jelenti ki Jézus a mai evangéliumban. Ennek a mondatnak a változatait és hatástörténetét hosszasan lehetne elemezni, vizsgálni, hogy a történelem folyamán hányan és milyen formában éltek vele, csűrték-csavarták, nem kifejezetten evangéliumi környezetben…

Valahol olvastam ezt a kis történetet: Egy kisgyermek kezdi az iskolát, nagy örömmel, lelkesedéssel. Első napokban kérdezik a szülei: „Szeretsz iskolába járni?” – „Nagyon!” Két hét múlva a fiú kiábrándult. „Már nem szeretek iskolába járni.” – „Miért? Sok a tanulnivaló?” – „Nem, de a többiek bántanak, durvák, csúnyán beszélnek, elveszik a dolgaimat és gúnyolnak, mert nem vagyok verekedős.”

Márk evangélista nagyon szerette azt a Jézust, aki nem sajnálta az időt a tanítványokra. Kiválasztotta őket, „hogy vele legyenek” (3,14), hívta őket, hogy pihenjenek egy kicsit (6,31), és most, anélkül, hogy útját félbeszakítaná vagy feladná, külön időt fordít rájuk.

Vasárnapi szakaszunk Márk evangéliumának jól ismert fordulópontja. Isten országának meghirdetése után Jézus megkérdezi a tanítványoktól, hogy kinek tartják őt. A kérdés nyilván arról is szól, hogyan látják szerepét, „címét” az Isten országában, de jellemzi Jézus és a tanítványok kapcsolatának jövőjét is. Ha megismerték mesterüket, vajon szeretik-e is őt?

Jézus nemcsak hirdette az Isten országát, de olykor kérdéssel is fordult hallgatóihoz, főleg tanítványaihoz. (Tanulságos lenne egyszer összegyűjteni magunknak Jézus kérdéseit az evangéliumokból: kitől mit kérdez és miért?) A mai evangéliumban két kérdés is elhangzik. Az első objektívnek mondható érdeklődés: információt kér arról, hogyan vélekednek róla az emberek. A második kérdés viszont személyes állásfoglalásra, hitvallásra késztet.

Az ember életét súlyosan megterhelik a fogyatékosságok. A vakot teljes sötétség veszi körül, a néma nem képes szavait közvetlenül közölni másokkal. A süket is lényegesen kevesebbet érzékel a környezetéből. A rövidlátáson, a nagyothalláson legtöbbször lehet segíteni, de a teljes vakság vagy a süketnémaság csak ritkán, kivételes esetekben gyógyítható.

Az Apostolok cselekedetei mesél arról, hogyan ment el Péter Liddából Joppéba, hogy halálos álmából felkeltse Tabítát, más néven Dorkászt, aki „teljesen a jócselekedeteknek és az alamizsnálkodásnak szentelte életét” (vö. ApCsel 9,36köv). Amikor Péter megérkezik, a Dorkász halálán sopánkodó özvegyek, vagyis szegény, rászoruló emberek „a köntösöket és ruhákat” mutogatják neki, amelyeket Dorkásztól kaptak.