Egy a szükséges tehát, a tiszta, szép, nemes, Istent szerető lélek. Aki ezt választja, a legjobb részt választotta, s ez az egyedül ésszerű, következetes s erőteljes eljárás, aki a lelket s önmagát elhanyagolja, az a meghasonlást hordozza magában, sorsa az elsötétedés, elkeseredés s üresség. De az nem annyit jelent, hogy elvonulni, remeteségekbe zárkózni, maradjunk pályánkon s ne veszítsük el az ,,egy szükségest'' szemeink elől semmiféle dolgunkban.