A temetés liturgiája

Evangélikus

A temetés liturgiája tömören összefoglalja a gyász folyamatát. Jelképei segítenek az elválásban, a búcsúzásban. A temetés liturgiája általában két helyen, a ravatalnál, majd ezután a sírnál történik.

Énekek

A temetés kezdetén és végén, illetve a sírhoz menet a gyülekezet énekel. Az énekek összefoglalják a keresztény hit halállal kapcsolatos tapasztalatát, hirdetik az ember reménységét, Isten halál felett aratott győzelmét, ígéreteit. Az Evangélikus Énekeskönyv énekei között a 493. számú énektől az 527. számú énekig találjuk meg temetési énekeinket. A temetés előtt a lelkésszel egyeztethetjük, hogy melyik énekeket szeretnénk hallani, énekelni.

A ravatalnál

A temetés a Szentháromság Isten, az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében kezdődik, jelezve, hogy Isten jelenlétében, az ő nevében búcsúzunk az elhunyttól.

A lelkész zsoltár idézetet olvas, amely bűnbánatként elismeri a halál győzelmét az ember felett, imádság formájában szól az ember elhagyottságáról, a halál valóságáról, a gyász emberi mélységeiről szóló vallomás, imádság. Ilyenek a 6., 25., 38., 39., 69., 90. zsoltárok.

Ezután Isten kegyelmét, a halál legyőzésének ígéretét hirdeti a lelkész a következőképpen:

"Isten a mi mennyei Atyánk, az élet és halál Ura, megszomorít, de meg is vigasztal, megaláz, de fel is emel, sírba visz, de meg is elevenít! Mulandóvá tette életünket bűneink miatt, de egyszülött Fiát is adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ezért amikor megállunk elhunyt testvérünk koporsója/hamvai mellett, Istenhez fordulunk, nála keresünk vigasztalást, útmutatást, reménységet."

Az igehirdetés rövid prédikáció, melyben az elhunyt életének személyes összefüggésében szólal meg a keresztény hit reménysége a halállal szemben.

Ezután imádságban adunk hálát az elhunyt életéért, könyörgünk a gyászolókért, és kérjük Istent, hogy segítsen felelősséggel élni életünket.

A sírnál

Kezdő szóként a lelkész az életbe vetett hitről tanúskodik János evangéliuma alapján: "Jézus Krisztus a feltámadás és az élet, aki hisz őbenne, ha meghal is él!" (Jn11,25)

A gyülekezet közösen mondja el az Apostoli Hitvallást, megvallva ezzel a bűnbocsánatba, a feltámadásba és az örök életbe vetett hitét.
Rövid imádság, könyörgés hangzik ezután, kérve Istent, hogy segítsen megnyugodni akaratában, és szilárdan megállni a feltámadásba vetett hitben. Ezután közösen mondja el a gyászoló gyülekezet az Úrtól tanult imádságot, a Miatyánkot.

Az elbocsátás szavai szólnak arról, hogy életünket Isten adja, és ő is veszi vissza. Ugyanakkor ezek a szavak hirdetik Jézus Krisztus halálába és értünk való feltámadásába vetett hitünket. Hangsúlyozzák ezek a szavak azt is, hogy ezek az ígéretek nem csak általánosan szólnak az embernek, hanem személyesen, az elhunyt életére és halálára érvényes ígéretekről van szó.

A temetés liturgiáját az ároni áldás és ének zárja.