Üvegbe zártad a nyár zamatát anyám,
s zord télben kóstolgatom.
Barack ízével telik meg szomjas,
szikkadt szám,
s varázsütésre itt terem
illat, méhdongás, kertetek –
kajszinfa lombja lebben,
delelő, tikkadt lepke száll,
látlak dústerhű ágak között
barackot szedni a fényben,
és körülölel a nyár.

Mi lesz, ha egyszer reád tél köszönt
s elrabol tőlem örökre –
ó, hová rejtselek, talán
verseim ezüstszelencéibe?
Hogy borongó, fénytelen napokon,
amikor akarom,
majd kiszabadulhass –
tűnt nyarak zamatát hozva,
enyhítni árvaságom.