Először megítélik őket,
hogy nem kellenek tovább.
Aztán kimennek belőlük a lelkek,
s ők ott maradnak félholtan az útfélen.
Akkor kiszúrják üvegszemeiket úgy,
hogy belesújtanak dévaj kárörömmel
a barbár arra menők. Így bámulnak
vakon tátongó szemgödrökkel hosszú
heteken át, végpusztulásra várakozón,
míg jön a csákány, és csontjaikba vág.

És száll a múltjuk százados pora,
feltárulkoznak dohos zugaik
a nyilvános, nagy utcai hullaboncoláson.
Gubbasztó láthatatlan madarak
röppennek föl, és megbújnak
a volt lépcső alatt
egy derékbatörött jázminbokron.
Rég elfelejtett kincsgöngyölegért nyúl
Fülledt üregbe titkon a bontó kéz.
Kőhúsukból kiszaggatódnak ereik,
amikben fény, hő és víz csörgedezett.
Üszkös deszka roppan és gerenda jajdul,
Ájultan omlik le a meghitt kandalló.
Kettéhasadnak nemes belső szerveik,
remekbe faragott tartópillérek
és boltozatok. A pince napvilágot lát
kotrógép gigászi foga áporodott
kőgyökerekbe mar, és körös-körül
megrázkódnak a többiek,
a megbélyegzett vakok.

A homlokzaton még él egy kőangyal,
és dermedten kuporog.