Hajnali csöndben még mindig alszik
bágyadtan szunnyad a kórterem.
Hófehér kötés világít sorra
homlokon, arcon és kezeken.

Besurran halkan a szendergőkhöz,
mint gyöngéd orvos, a napsugár,
aranyruhában, tavaszi díszben
áldó mosollyal közöttük jár.

Lehajol egyhez, majd máshoz siet,
megsimogatja lázas homlokát,
s gyógyírt lehelve csókolja mind
a sebesültet, a hős katonát.