Megmaradt bennem
Egy ölbevevő kényszer
hogy karom megfeszítve
- úgy katonaruhásan -
most is fölemeljelek,
oltalmazón,
magamhoz szorítva fejed.
Tudod, ilyenkor túlárad
bennem a szeretet.
Aránytalan mozdulatomtól
elmenekülnél tudom,
hiszen te bírnál inkább
engem el,
az a harcokban megedzett karod,
mely súlyos fegyvert forgatott,
és lányt ölel

mégis, mégis karom,
fájó karom
arra a mozdulatra kész
a messzeségen át,
ahogy az anyák-anyja
ölébe vett egykor
nálánál sokkal nagyobb
Istenember fiát.