Fejéregyházi Istvánéknak

Még őszi lomb zörög
körös-körül a fákon,
a som virágban áll,
mint hajnalban kelő,
ki munkával hamar,
mást megelőzve végezni akar.
Ki szebbet álmodott
a többi alvó fa között a télen.

Sárga virágos koronáját
az áprilisi égre tárja
összemosolyog sárga, kék
sokszáz finom művű virága
zümmögő méhek lakomája.

Egyik ágát lehúzta
egy kapzsi kéz tavaly,
mert vérpiros termését
el nem érte.
De így törten is kivirágzott,
És teremni akar.

Ó megcsonkított életek,
virágzók, termők így is, letörve.
E somfa alatt szeretnék
belesimulni majd a földbe,
táplálva gyökerét.
A fák tovább élnek mint az ember
ő állna őrt soká felettem,
s minden tavasszal így, elsőként
borulnánk virágba
mi k e t t e n.