Edwárd király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A welszi tartomány.

Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?

S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog -e rajt,
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?

Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Welsz:
Földet, folyót , legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.

S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sír.

Edwárd király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend, amerre ment,
És néma tartomány.

Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt:
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.

Vadat és halat s mi jó falat,
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is teher:

S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem:
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.

Ti urak, ti urak! hát senki sem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!...ti welsz ebek!
Ne éljen Eduárd?

Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.

Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim
Elő egy welszi bárd!

Egymásra néz a sok vitéz
A vendég welsz urak:
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.

Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehelet megszegik.
Ajtó megöl fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.

Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg:
S fegyver csörög, haló hörög,
Amint húrjába csap.

"Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!

Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz, aki él:
Király, te tetted ezt!"

Máglyára! el! igen kemény
Parancsol Eduárd
Ha! lágyabb ének kell nekünk:
S belép egy ifjú bárd.

"Ah, lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé:
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.

Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!"
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.

De vakmerőn s hivatlanul
Előáll harmadik:
Kobzán a dal magára vall,
Ez ige hallatik:

"Elhullt csatában a derék
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly welszi bárd.

Emléke sír a lanton még
No, halld meg Eduárd
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng welszi bárd."

Meglátom én! S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegül,
Minden welsz énekest!

Szolgái szétszáguldanak,
Ország-szerin tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma.

S Edwárd király, angol király
Vágtat fakó lován:
Körötte ég földszint az ég:
A welszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba welszi bárd:
De egy se bírta mondani
Hogy éljen: Eduárd!

Ha,ha! mi zúg?...mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!

Áll néma csend: légy szárnya bent,
Se künn nem hallatik:
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."

Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A welszi lakoma.

De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.