Hajnalka volt az édesanyám,
hajnalra születtem én.
S lelkemben már ily fiatalon
nincs hajnal, semmi remény,
nincs hajnal, semmi vidámság,
nincs hajnal, nincsen öröm.
Hajnalka volt az édesanyám
s csak alkony az örököm.

Hajnalka volt az édesanyám,
Kedélybeteg, árva nő ma,
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly szomorú, néma,
Mióta meghalt édesapám,
házunk oly hallgatag, árva:
Gyermekkoromba szegény fiú,
e házba valék bezárva.

Novemberben születtem én,
Hajnalka volt az anyám.
Ah, annyi gondja volt, szegény,
hogy gondolt volna reám?
Hogy gondolt volna fiára,
ki titkon búra hajolt?
Hajnalka volt az anyja, de ő
November gyermeke volt.

Síromra, ha meghalok, ez jön,
Itt nyugszik az, ki nem élt,
Nem nyúlt az elébe rakotthoz,
jöhetleneket remélt.
Világa nem a nap vala,
csak a kölcsön fényű hold,
Hajnalka volt az anyja de ő
e hajnal alkonya volt.