Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? Hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elrepülni és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj késő már az első hószín angyal csupa folt!
És a másik messze szállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.