Apám nehéz ökölnek
tétova mozdulása
Nem lendül már ütésre
s nem tárul kézfogásra,
csak mozdul, mintha vélné,
valamit tenni kéne
de ütni nem akar, sem
csapódni más tenyérbe.

Kő-korszakok apámat
éles-ridegre fenték,
majd kontár köszörűsök
éleit bereszelték,
nem tompa és nem éles,
csak csorbult, büszke penge,
se vág, se szúr, se fényes
hever fiókba vetve.

Apámnak rossz a nem jó,
máskor nem rossz a rossz se,
neki már nem papolhat
német se és orosz se,
magát lódítja folyton
és magát fogja vissza,
sosem volt múltba húzó
sosem lesz kommunista.

Mindegy neki az élet,
oly mindegy, perc? Öröklét?
S mindegy, hogy meglakoltak
akik hitét megölték.
Nekünk a tisztuló rend
naponta ad csodákat