A télnek fagysóhaja elérte világot,
s varázsolt ablakba sok-sok jégvirágot.
Fehér vásznával a tájat ő bevonta,
s csillogó leplével a fákat befonta.
A didergő cinkehad messze elrepült,
s a pilledő világra csöndben az éj terült.
Falumnak határát hát nyakamba vettem,
s hogy merre induljak, nyomban megértettem.
Megfáradt hintómmal ház előtt megálltam,
s e háznak árnyékában nyugalmat találtam.
S midőn e kis háznak kitárult ajtaja,
lelkem már értette, mért mentem én oda.
Ajkaimról lekoptak mind összes szavak,
s testem reszketett, mint halódó tavak.
Csodára leltem ott egy gyönyörű Lényben,
hisz kis háznak előtte egy Angyal állt a fényben.