Szunnyadó Csillagunk ma oly szorongva ébredt,
hisz éretted szórta szét első langy sugarát,
s ellentmondott hát időnek és térnek,
hogy tűzvörösre fesse szép neved hajnalát.
Harmatnak cseppjei igazgyöngyé lettek,
s mint színes üveggolyók suhantak tova,
erdők tündérei meg csak téged kerestek,
s ki elsőnek rád talált, elállt néki szava.
Megállott nagy folyók irdatlan sodrása,
a rég kihunyt vulkánok meg életre keltek,
s kinyílott mostan a Föld összes virága,
néked megköszönve, hogy szép nevedre leltek.
Hegyeknek leg-ormát szivárvány fonta át,
színeket lehelve a tejfehér felhőkre,
Isten meg kitárta Mennyboltnak ablakát,
s aranyport hintett a zöldellő mezőkre.
Reszkető kezemmel én meg pennát fogtam,
s papírra vetettem lelkemnek hangjait,
tűzforró tintával meg elmémbe karcoltam
a szavak templomának legszebb harangjait.
Loretta!