Oh, csermely, arra térsz, látom,
Csendes csörgedezéssel,
Merre az én sóhajtásom
Repül epedezéssel.

Vedd buzogó könnyeimet
Szapora vizeidhez,
S vegyítsd bús nyögéseimet
Lassú csörgéseidhez.

Vidd el szomorgó zúgással
Ama kisded kert felé,
S nyögd ki egy fohászkodással,
Szívem kinek szentelé.

Tán most is ott mulatozik
A rózsák árnyékában,
S rólam nem is gondolkozik
Kevély nyugodalmában.

Tán habjaid mosogatják
A szép tündér lábait,
S nem tudja, mint csókolgatják
Hív könnyeim tagjait.

Mutasd meg halvány képemet
Néki tükröd fényében,
Mutasd meg égő szívemet,
Mint vergődik vérében.

Mutasd neki, mint hervadok,
Szemem miként sírdogál,
S mondd, hogy érte ellankadok,
Mint egy gyenge virágszál.

Mondd! Töltsön kegyes írt sebhez
Lelkemre hív kezéből,
Vagy egy szánakozó cseppet
Gördítsen szép szeméből.