Erdélyi folyók, erdélyi hegyek,
Elsírta a szél mit üzentetek,
Zokogva zúgja jajszós panasza.
Rablók kezén a kincses szép haza!
S mi véle sírunk, fenn vagy hallgatag,
Majd búsulásunk zord átokba csap,
Feldúlt kebellel száz kínt érezünk,
De válaszunk csak egy szó. Megyünk.

Erdély, s Magyarhon egy e két haza,
Mint a három, egy Istenség maga,
Hol a teremtés sohasem pihen.
Az idők méhe titkos mélyiben
Ikernek szülte a székelyt, magyart
S amit a vér köt, mindörökre tart.
Nélküled Erdély úgysem élhetünk,
Számunkra nincs más választás. Megyünk.

Csalárd ítélet, új harc kezdete
Véres perünket nem fejezte be.
Nem lesz a rónán addig nyugalom,
Míg szolgaság ül bérces tájadon.
Még a barázdák sem teremnek itt,
Inkább az ősök csontját felvetik.
Hadúr haragja lesz a fegyverünk,
Ha egyszer érted, Erdélyért Megyünk!

Erdélyi folyók, erdélyi hegyek,
Találkozónkra készen legyetek.
Csillagok csókja lehet csak olyan,
Amikor kettő egymásba rohan.
Hogy menekül a rabló horda, óh!
A gyáva, hitvány, orvul támadó.
Csak veled Erdély újra egy legyünk.
Halni, vagy élni, mindegy, de MEGYÜNK!