Romos parókiám ablaka előtt,
pőrén serénykedik a délelőtt.
Kelleti magát, mintha csak szánna.
Narancs-melleket pingál az ágyra.

Kérdésekkel zaklat a délután.
Ki kopog? Lehet, hogy a szél csupán,
vagy a sekrestyében a misekönyv,
díszes fedelén viháncol a csönd.

Most ülök a kátrányszagú csöndben.
A vacsorám javát már megettem.
A kántor üzent, holnap temetés.
Az ég alja nagy vörös nevetés.