Adjatok fegyvert a kezembe,
hisz nincs már az értelemnek értelme,
hamis szavakkal győzitek az embert,
megöltök minden nyíló szerelmet.

Megöltök hazát és álmot,
békét, nyugalmat, és ősi lángot,
melynek melegénél izzottak a szemek,
túláradón és fényesen.

Rabszolgája lett egynek az egész, pedig az,
az egy is olyan csenevész, hogy fél lábbal
a sír szélén áll, és saját kardjába dől,
hisz csak gőgöt lát és hatalmat örököl.

Fordított Világ lámpásod csak pislog,
most jönnek, itt vannak az igazi kínok,
álmotok a pénzért eltemet titeket,
s a régi temetőn majd egy új lét terem!

Gyalázzatok mindent, pusztítsátok el,
nem számít, aki hisz vagy keresztet cipel,
hisz Isten szent nevében is pusztítotok,
átok, örök átok legyen rajtatok.

Véres könnyet sír már odafenn az ég is,
korcsok teáznak, s büszkén azt remélik,
hogy rend az, amit ők alkottak itt lent,
miközben szidjátok őrültül az Istent!

Mint zápor hull a bomba, szétzúzva mindent,
ami szép volt oly rég, romhalmaz lesz minden,
szájtépő, ugató veszett ebek lettek,
valaha az Isten nem ilyet teremtett!

Szakadj szét világom, pusztuljon az igaz,
szájtépő hősökként, nyomul már a gaz,
s majd jajveszékelésetek mikor meghallom,
nem lesz egy szavam sem, s elapad a hangom,
nem nézek az égre, fejemet lehajtom,
s merev mozdulattal még el is fordítom.

Nem mormolok imát, mert nincs több kegyelem,
az ördög szolgáivá büszkén lettetek,
patakokban csorog szememből a könnyem,
szeretetet hoztam, én szeretni jöttem,
de fájdalmas kínom felkiált az égre,
legyen már, legyen már, most örökre vége!

Jajgatva szakad szét keblemben a lélek,
porba hullt testemből kiszáll majd szegényen,
nem hoztam én semmit, csak annyit is viszek,
pokol lett a Földünk, ha nem is hiszitek.

Rám ragyog a fény már,
szűnik szenvedésem,
nem tudom, hogy ti hol,
én Jézusnál végzem!