Székelyföldből sarjadó virágok
friss tavaszban illatozzatok!
Rétek, mezők kacagnak itt rátok,
tárt szívvel várjuk a holnapot.

Vihar szárnyán, nemere zúgásán
jöjj felénk, te ősi üzenet,
sárba törni, halálba tiporni
az életre vágyót nem lehet.

Havas csúcsok tengerszem öléből
Szent Anna és Csorba tó felől
vén fenyők, száz karú óriások,
sudár lombú, ifjú évelők.

Küldjétek a vágyott igazságot
botladozva küzdőink közé,
erős hittel, egymásba forrt kézzel
sziklába vájt út a hősöké.

Mert onnan, az Erdély szülte népből
sokszínű és ízű hang kiált.
Hol erkölcsről tiszta nyelven szólnak
s tárt kapuvá érleli a fát.

Az anyaföld, munka és a szépség,
erősek ott a mély gyökerek.
Hiába bont zászlót a sötétség,
őrzi a fényt hű emlékezet.

Rommá tarolt otthonok tűzhelyén,
a szemekben s szívekben lobog,
parányi láng, sok millió mécses
kény, erőszak el nem olthatott!

Ezt a drága, forró tüzet hívjuk,
kenyérváró kemencék tüzét,
hogy átsüssön, mint az izzó láva
és ömöljön, folyjon szerteszét,

Égesse fel mind a régi szennyet,
tűnjön a mohóság, gyűlölet,
önzés, bosszú, a széthúzás átka!
Testvéreim, jaj, ébredjetek!

Megfújták a havas zengő kürtjét!
Félre pártok! Ezt a nemzetet
nagyobb öröm, tisztább holnap várja.
Úgy szülnek az anyák gyermeket,

hogy emberhez méltó lesz az élet
békés társak s szomszédok között.
Székelyföldről int felénk a példa,
célban a hit, győzelme örök.

Vihar szárnyán nemere zúgásán
jöjj hát felénk ősi üzenet.:
V i g y á z z, m a g y a r !
E r r e a j e l e n r e
a j ö v ő t k e l l f e l é p í t e n e d!