Látom meggörnyedt válladat
negyven év munkája után.
Szemedben árnyak intenek,
öreg tanító, jó apám.

Homlokod fáradt ráncai
mély, gond szántotta szigetek
arról beszélnek ma nekem,
mit éltem át, mint kis gyerek.

A valóság szürke ködét,
a nincstelenség sóhaját,
mint drága, csillogó arany,
dús mesevilág szőtte át.

Kenyérkémről sok-sok vajat
megevett "Óriásgyerek"
s az elmaradt vizsgaruhát
"Tündér Ilona" kapta meg.

Látom meggörnyedt válladat
ma mindig erre gondolok.
Kezemben reszkető kezed,
ma együtt vagyunk boldogok.

N e v e l ő k n a p j a van, Apám!
valóra vált minden meséd.
Vajjal és mézzel kenhetem
kis fiam fehér kenyerét.

Ma megnőtt régi, halk szavad
Miénk a legszebb hivatás!
Úgy száll feléd a szeretet,
mint gátja vesztett áradás

S az édes, termékeny folyó
ráncod simítva, átölel.
Tűnik a múlt, a szenvedés
már csak szépre emlékezel.

Nézd a jövőt! Kezed nyomán
kibomlott bimbók százai
újuló, boldog életünk
gazdag gyümölcsét érleli.

Neked harc volt, béklyók között
a nevelés. Ma, hatalom.
Szabad hazában tanítók,
felétek ujjong ma dalom!

Napfény kacag és millió
gyermekajk zengi, élni jó!
Egy új világot nevelünk,
Apám, én s minden tanító.