Amíg az ember él, tanul s vitázik.
S maholnap jószerint semmit sem értek.
Elérkezem a szent semmit-tudásig,
amikor mindent látni vágy a lélek.

Nem a külsőt és nem a látszatot,
de közepét a dolgok erdejének,
a forrást, ahol születik az ének,
s a lényeget, ahogy belül ragyog.

Az Istent is, örök szeretetének
izzásában amikor átölel,
s jelen van, mint a levegő, az élet,
nem tudni, hogy de végtelen közel.