Itt a liget. Zöld rejtekébe,
Lillám, avégre hívtalak,
Hogy e cserfák setét enyhébe
Velek szemközt állítsalak.

Ezek tanúk, ezek hallották
Szerelmem gyászos énekét,
Gyakorta vissza is hangzották
Búson a Lilla szép nevét.

Halld csak, Lillám! mi bágyadt szellő
Sóhajtozz fenn az ágakon.
Nézd, mint ingatja a zöldellő
Levélt a gyenge lombokon.

Mind, mind az én sóhajtozásim,
Kik ott a fákon lengenek,
Kiket gyakor panaszkodásim
Mellyemből feltekertenek.

Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja
Még mostanság sem szikkadt fel,
Bár reggel óta szárogatja
A nyári nap hévségivel.

Ezen magános rejtekemnek
Mindennapos harmatjai,
Az én kiszáradt két szememnek
Saját könnyhullatásai.

Ezekkel e virágtölcsérek
Megtelve vagynak untalan.
Hogy e virágok íj kövérek,
Ah, nékem az be sokba van!