Nagyságodnak kárpitokkal,
Keresztekkel, csillagokkal
E napon udvarlanék.
Tisztelkedném kösöntyűkkel
És reá smaragd betűkkel
Juliánát metszenék.

Concertekkel ekhóztatnám
És ágyukkal durrogtatnám
A Dunának partjait,
Pompáznám örömportákkal
S tündöklő tűzi-munkákkal
Buda s Pest piacait.

Sőt még többet is mívelnék!
De sem tőlem ki nem telnék
Ilyen pompa, ilyen kincs,
Sem Nagyságod grófi telke,
Kincstárja és nemes lelke
Ilyeknek híjával nincs.

Én bővölködöm versekben,
Nagyságod pedig ezekben
Mindég nemes kedvet lél.
Méltán is, mert kit lantjára
Clió vészen, nap módjára
Fénylik az s minden ha él.

Sok gyémánt jelek elvesztek,
Léthét ússzák sok keresztek,
Sok oszlop a porba ül,
Ellobban Stuwer remekje,
S a Hayden bájos énekje
A szellőkön elrepül.

De a múzsáknak szózatja
A sírt is megrázkodtatja
S életet fúvall belé,
A virtus nevét felfogja
S örök trombitán harsogja
A nap két háza felé.

Kit Bellóna babérjával,
Kit a polgári cserfával
Jegyez ki a tisztelet,
Hogy az érdem templomában
Tündököljenek sorjában
Feltördelt sírjok felett.

Nagyságod kegyelmes férje
És méltóságos testvérje,
Kik hazánk múzsáinak
Oltárokat építettek,
Részesivé ekképp lettek
Olympus tornácinak.

Hogy pedig e dicső tájon
Az ő húgok is sort álljon
A héroinák között,
Nagyságod tisztelt fejére
A Clió egyik testvére
Egész tavaszt kötözött,

Kin az ősz a kikelettel,
A morál a szép képzettel
Atyafias láncot von,
Mint ágán a narancsfának
És képén a Gráciának,
Vagy pedig Nagyságodon.