Míg áll a Kárpát büszke gránitorma
s fiút fogannak rab magyar anyák,
tekintsetek az örök csillagokra
s daloljátok a Kárpátok dalát,
e bérc örök, s a rabló bűn múlandó,
gránithatárt itt istenkéz emelt,
mit megcsúfolhat millió halandó,
de földi törvény nem dönti e pert.
Földeinket bár rablók cibálják
örök határunk mégis csak a Kárpát.

Míg áll a Kárpát büszke gránitroma
és délre folynak onnan a folyók,
hegyek szívének kincsét ide hordva,
érett kalászért küld cserébe sót.
Gránitkart, mely földünk ölbe fogja,
örök ölelésre istenkéz emelt,
kit megcsúfolhat millió halandó,
de földi törvény nem dönti e pert,
földeinket bár rablók cibálják,
örök határunk mégis csak a Kárpát.

E gránitölbe zárt nagy róna hantján
apánk csontjából terem a kenyér,
anyánk csókjának íze él a magván,
e szent magon, mely mindennel felér.
E gránitölben egy a Sors örökre,
együtt jár telelni innen a madár.
Nincs a földnek oly hatalmú ökle,
ki ős vizeknek új törvényt csinál.
Földeinket bár rablók cibálják,
örök egy várunk mégis csak a Kárpát.