Virágos udvar, bús árnyékú nagy fák,
Öreg fészek, te csöndes, ósdi ház,
Huszonnyolc év sok néma szenvedése,
Kevés öröm, sok mély fájdalmú gyász.
Árnyak, halottak, babonák, szegénység,
Minden, mi nyűgöz, minden, ami ront,
Fehér szárnyamra tapadó hínárok,
Bátortalan kedv, lomha, tompa gond.
Rokkant falad most bontja meg a csákány,
Földön hever már vén, mohos tetőd,
Friss szelek, új éltető jövendő,
Messze sodorják dohos levegőd.
Jöjjenek mások, új falak, új ormok,
Bátrabb erők és frissebb nyoszolyák.
Árnyak, halottak, babonák, szegénység,
Pusztuljatok, ti bús árnyékú fák!
Bölcsőm fáját se tudjam, merre ringott.
Sírnivalóm nincs, semmi sem maradt,
Sötét faladtól egyet örököltem,
E babonariasztó, bús, őszinte dalt.