Őszutói este késő,
hull a csillag, mint az eső.
Hull a csillag, mégis tele,
telistele az ég vele.

Jön nagyapó a tanyáról,
gondolkodik a halálról.
Megáll egy kis ablak előtt,
kocog rajta, mint azelőtt.

Megy nagyanyó az ablakra,
a görbölőt hajtogatja,
a félszárnyat nyitja félig,
ősz cselédhez ahogy illik.

Unokájuk a kapuban,
egy legénnyel áll titokban.
Ölelkeznek, csókolóznak,
szétrebbennek, hallgatóznak.

Mit akar kend késő éjjel?
Mit akarnék, nyolcvan évvel?
Utoljára e világon,
adj egy csókot, holdvilágom!.

Felsikolt az ablak szárnya,
s mint valaha, sarkig tárva.
Nagyanyó meg kihajolva,
öreg párját úgy csókolja.

Sírva borul a vállára.
Vígy magaddal, másvilágra!
Nem mehetünk oda együtt.
Tán, ha Istent megkövetjük.

Virágzik a zúz a fára,
megy nagyapó a tanyára,
nagyanyó is a kis házba.
Esnek ágynak, forró lázba.

Mind a kettő úgy elalszik,
szívükben a vér megalszik.
Megállanak Isten előtt,
mint főtiszteletes előtt.

Akartok-e üdvösséget?
Egymást immár megvessétek!
Szívesebben elkárhozunk,
csak még egyszer csókolózzunk

Ne féljetek, megbocsátok,
a szerelmet folytassátok,
két fiatal szívbe nosza,
térjetek a földre vissza!

Teszik őket koporsóba,
útra viszik, utolsóra.
Mint valaha esketőre,
úgy mennek a temetőre.

Göröngyöt hajint utánuk
s csókra gondol unokájuk.
Adj egy csókot, napvilágom,
úgysem adsz a másvilágon!