Kinyílt a menny kék kapuja,
megjelent a kis ibolya.
Megjelent a nagyvárosban,
bejelenti, hogy tavasz van.
Minden sarkon belebotlok,
veszek végre egy kis csokrot.
Azt se másért, azért veszem,
szegény ember, hadd keressen.
Valahányszor megszagolom,
erdőn vagyok, azt gondolom,
délibábos mezőn, pusztán,
nem aszfaltos pesti utcán.
Beviszem egy kávéházba,
elém teszem egy pohárba,
s írok egy dalt, nem tintával,
kék ibolya illatával.
Nem tintával, nem pennával,
szívem régi fájdalmával,
kék virággal, zöld levéllel,
szívem örök szerelmével.