Renden szárad már a széna,
szemet ringat a kalász,
napra vár a vetett élet.
Hát te, szívem, mire vársz?

Nem várok én semmire már,
letelt az én szép időm,
renden szárad már a szénám,
odakünn a temetőn.

Szénarenden heverészek,
s mint a föld, úgy hallgatok,
minden levél, minden fűszál
nekem zizeg altatót.

Minden madár, minden tücsök
nekem dalol, hegedül.
Jobb lesz nekem már ezentúl
mindhalálig egyedül.

Renden szárad már a széna,
itt-ott már a boglya kész.
Rész az élet az örökből,
s a halálban csak egész.