Szerte az Alföldön búg-morog a cséplő,
Szakad a verejték a takaró népről.
Verejtékes arcát por lepi be nyomban,
Nyáron kint a szérűn, télen a malomban.

Csépelj paraszt, csépelj, dolgozz szakadásig.
Sose kérdd az Égtől. Uram! hát a másik?!
Hányjad azt a kévét, emeld azt a zsákot,
Szolgálj igazságot, sose uraságot.

Szolgáld csak az Urat, urát az Időnek,
Becsületes embert földre feszítőnek.
Istenét a nyárnak, istenét a télnek,
Esőnek és hónak, harmatnak és dérnek.

Csépelj paraszt, csépelj, ne törődj egyébbel,
Balaton habjában fürdő úri néppel.
Jégcsapos bajusszal, poros szemöldökkel
Birkózz meg ínséggel, vadsággal, ördöggel.

Mi lenne, ha te sem vetnél, sem aratnál,
Keresztet sem kötnél, asztagot sem raknál.
Ha te sem csépelnél, ha te sem őrletnél
Mi lenne világgal, ha te sem szeretnél?!