Aranykalászoknak áldott, puha ágya,
Eke nyomán omló barna földhasáb,
Zengő csalitoknak puha televénye,
Szemem simogatva tekint le terád.

Meleg, puha álom tebenned az élet,
Zúghatnak feletted fagyos viharok,
Magadhoz öleled tavasszal a rétet,
S virágba szökkented az elhullt magot.

De jó rajtad s benned az élet, az álom,
Belőled fakadni, hozzád visszatérni,
S alkonyok alkonyán lehullani lassan,
Ezer reménységgel egy kis helyet kérni.