Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok,
bokrok árnyán üresek a fészkek,
mint erdő szélén nyári, kis lakok.

Szőlőhegyen rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból,
hasadt már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.

Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.

Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét,
köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.

Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
s halott levél kereng a pókfonálon.