Kék fekete bársony az ég teteje.
Abba ragyog a nagy Göncölszekere.
Nótát mondok a nagy Göncölszekérről,
Vagyis inkább a hét magyar vezérről.

Árpád volt az első vezér, a legfőbb.
Szeme mint az oroszláné rettentő.
Kardja, mint az istennyila úgy vágott!
Ki is vágott minekünk egy országot.

Árpádnak az öregapja Előd volt,
De biz abban sámsoni nagy erő volt.
Rezes kopja száz esztendős kezébe.
Unokáját üstökösként kísérte.

Kendé-nek is fehér volt már a feje.
Mint ősszel a vén havasok teteje.
De nagyokat rikoltott a csatában.
Fiatalság, ezt csináld meg utánam!

Ónod vezér akkor sem állt leghátul,
Ha ész kellett, még pedig a javábul.
Ónod vezér süvegében elég volt,
Mikor az a süveg Ónod fején volt.

Tas vezér is gyöngy hírt hagyott magárul.
Marót királyt nadrágolta pogányul.
Ő volt apja a dicső nagy Lehelnek.
Kinek kürtjét Jászberényben emeld meg!

Várak ellen Huba vezér járt hadat.
Vaskosokkal döntögette a falat.
A cseheket kidobálta Nyitrából.
Coki bratye, az Atilla várából!

Vezérek közt Tétény volt a hetedik.
Arannyal kék felírni a tetteit!
Mint Erdélyért nem harcolt úgy sehol se.
Azóta se veszett abból egy hold se!

Kék fekete bársony az ég teteje.
Hét fényes kard a nagy Göncölszekere.
A hét vezér, mikor oda feltérült.
Beleszúrta a bársonyba emlékül.