Egybeomlott könny és a vér,
nyílt seb lett az ország,
nyugatra pernyét hord a szél,
tanyák, falvak sorsát.
Csillag sincs, sötét az erdő,
mégis mécsek égnek!
Boldog Özséb szól az első
pálos remetének.

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén, magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

Kicsiny láng a hit, de tiszta
fehér, mint gúnyájuk,
sötét erdő zúgja vissza
csöndes imádságuk.
Nézz le ránk, kik romok felett
fohászkodunk Hozzád,
áldd meg mind, kik fegyver helyett
kereszted hordozzák!

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén, magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!

S barlang ölén, cellák sötét
mélyén fények gyúlnak.
Népedért szólj, Boldog Özséb,
mondj imát az Úrnak.
Hívd egybe, ki hív és magyar!
Hívd, ki sebbel ékes!
Győzni fog, ki hinni akar,
s áldozatra képes!

Szállj, ragyogj te mennyei fény,
angyalszárnyú ének,
fájó szívén, magyar szívén
minden remetének.
Add Urunk, hogy rab és szegény
mind testvérre leljünk!
Áldd meg hazánk, hogy a remény
átölelje lelkünk!