Nézek az égre, végtelen éjben
a nap már álomba tért.
Gyertyaláng lobban, elsimul hosszan,
lelkünk a lángban összeér.

Fény-nyoszolyáját, csillagok álmát
őrzi a magányos Hold,
lobbanó gyertya emléked hozza,
lángjával ölel a múlt.