Akár a Föld hátán
ütemre forgó évszakok,
homokszem létű ember,
gyermek, anya és nő is
úgy vagyok.

Voltam bár
májusra ébredő
szivárvány létcsoda,
lettem a forduló idővel
ostoba perzselő nyári láz után
vacogó faágtól
titokban jajongva búcsúzó,
haldokló falevél
lapuló hant alatt.

Rég halott madarak
kísértetdala volt
könnyű altatóm,
mozdultam kő alól
didergőn kibújó hóvirág,
hajoltam előre, hátra
süvítő szél dalára,
vajúdón táncoló barkaág.

Vagyok remegő gyertyaláng,
fényben eltűnő jégvirág,
porszem, létemet áldozom
bárány, szelíden fohászkodom.

Legyek a fény
egy csillag mosolya,
végtelen utamon
örök anya .