Sokszor csábítanak égbe néző bércek,
mesés titkot őrző sejtelmes erdők.
Messze szállt múltat, ha néha felidézek,
felvonulnak előttem a bús magyar hősök.

Regösök éneke zeng az éji csendben,
lármafát kongat messze egy őrszem,
sólymok szárnyai repítik dúlt lelkem,
drága jó magyarok, végre hazajöttem.

Tűz köré telepszünk, én és az ős hősök,
csillog tekintete bátor férfiaknak,
de mikor elmondom, mily időből jövök,
Szikrát hány szeme a nagy harcosoknak.

Meghasonlott ország kettészakadt népe,
ki elfeledte múltját, megöli a jövőt!
Térj meg Istenedhez, tekints fel az égre,
Koronánk tündököl a Hármashalom fölött!

Ezen üzenettel jöttem tőlük vissza.
Hoztam szittya ősök súlyos szózatát,
mert akkor lesz újra nemzet belőlünk,
ha együtt tisztelünk Keresztet s Koronát!