Ment a Bárány botladozva,
Felfele a hegyre.
Sebzett vállán mindannyiunk
Bűneit cipelve.
Súlyos kereszt gyenge vállán,
Viszi egyre botladozván,
Vér áztatta könnyes arcán,
Szeretetét sugározván,
Szívet tépő látni!

Hisz mi vagyunk a gyilkos tömeg,
Mi küldtük keresztre.
Minden bűnünk korbácsként sújt,
Az ártatlan testre.
Vádló szavunk kereszt szege,
Vétkeinktől vérzik sebe,
De elhagyottan megfeszítve,
Eláraszt a Szeretete,
Dicsőség Őnéki!

Mert minden ugyanúgy lett,
Ahogy megvolt írva.
Harmadnap az Emberfia
Nem maradt a sírba!
Feltámadott reményt adva,
Bűneinket sírban hagyva,
Halált, poklot eltiporva,
Egekig ér Diadala,
Boldogság ezt hinni!