Erdélyország áldott földjén tündököl a nyár,
Bontogatja szárnyait a szent Turul madár.
Szívünk, lelkünk igazságra s hitre szomjazik,
Fáradt testünk nyugalomra s csendre vágyódik.
Összefogva őseinkkel szellemünk kiált,
Tisztelve a csodatévő Szép Szűz Máriát.
Abba! – mondjuk az Atyának,
Testvérem! – a Szent Fiának,
S tündökölve ránk tekint a Babba Mária,
Áldott Szűzanya!

„Gyermekeim! Ígéretem nem felejtem el,
Jó anyai szeretetem szívemre ölel.
Tartsatok ki a szent hitben, s nem lesz semmi baj,
Dicsőséges, nagy nemzet lesz ismét a magyar.
Szent palástom oltalmában senki sem vész el,
Imádságos szeretetem egységbe emel!”
Abba! – mondjuk az Atyának,
Testvérem! – a Szent Fiának,
S tündökölve ránk tekint a Babba Mária,
Áldott Szűz anya!

Fényes napunk áldást osztva ontja sugarát,
Földön, vízen, fenyveseken, századokon át.
Csaba atya gyermekei felnőnek hamar,
Egyre több lesz a jó ember és a jó magyar.
Örömkönnyet ejt, ha ránk néz, az egész világ,
S velünk zengi igaz hittel ezt a szent imát:
Abba! – mondjuk az Atyának,
Testvérem! – a Szent Fiának,
S tündökölve ránk tekint a Babba Mária,
Áldott Szűzanya!