Engem így még ember nem szeretett,
Senki forrón nem csókolt, nem ölelt,
Az igaz szerelmem sosem viszonozta,
Érte fáradozó kezem nem csókolta.

Nem védett azoktól, kik bántottak,
Kígyóként méreggel belém martak,
Megaláztak, bennem kést forgattak,
Átkozott szavakat felém szórtak.

De most Te itt vagy velem, mellettem,
Gyógyítod a hegeket fájó szívemen,
Megvédesz és óvsz a nehéz élettől,
Ellöksz minden követ előlem, mi gyötör.

Borus felhőből napfényt varázsolsz,
Ócska rozsdából aranyat csiszolsz,
Sáros patakból szikla vizet merítesz,
Tetteddel bizonyítod, mennyire szeretsz.

Megfáradt arcomra csókot lehelsz,
Könnyfátylas szememre fényt ölelsz,
Lelkemből kiűzöd a sok bánatot,
Szerelmeddel az életem koronázod.