A tavaly ősszel
szívem még nem ismert
téged,
Lehulló sárga falevél voltam,
ami ellepi a földet,
Árva, reménytelen
megfáradt.
A kopár fák sem látták
mosolyogni számat,
Egyedül lépkedtem,
az őszi avar sűrűjében,
és azt kívántam,
-bárcsak ne látnám
soha többé,
a fák ahogy,
felöltöznek,
Könnyes szemmel néztem
az égre,
Istent kértem, hogy
már legyen vége,
Hisz nem láttam a reményt,
nem láttam a fényt.
Szívem be zárkózott, egy
újabb csalódástól félt.
De Isten máshogy akarta,
jönni fog a szerelem,
ezt jól tudta.
Rám talált az, kit
mindig esedezve
vártam,
Szívem is kapuit
egészen , kitárta.
És most,
újra ősz van,
sárga fa levelek le
hullanak a földre,
Csöndbe, tőlük
búcsút veszek,
hisz tovább ők, már
nem élnek,
De nekem,

az idei sárguló

fa levél hozta el,

az örök ,szerelmet.