Én magam sem tudom mi zajlik bennem,
Csak ülök, s merengek a semmibe.
Szinte sehová nem megyek.
Ne lássatok emberek.
Félek tőletek,
De miért ?
Mintha csak egyik felem elveszett volna,
Nem találom helyem otthonomba,
A hajam is csapzott, s kócos,
Oly sápadt az arcom.
Már nem piros,
Ahogy volt.
Talán mégsem tudlak én téged felejteni,
Akkor hogy fogom mindezt kibírni ?
A hiányod érzem oly nagyon,
Szívem érted dobog.
Azt is jól tudom,
Ahogy akkor.
Azt hittem erősebb vagyok, ez menni fog,
S bírok állni, ha kezem nem fogod,
De oly gyenge vagyok én már,
A szívem téged kiált.
De minek már,
Mind hiába.
Úgy vágyom arra, hogy valaki szeressen,
Szorosan engem a keblére öleljen,
Szeretetét adja, felém árassza,
Csókot adjon arcomra.
S a homlokomra,
Az ajkamra.