Bús dallamot játszik az én szívem,
Gyöngyszemként hull a könnyem,
Ami marja az én sápadt orcám,
Játssz vonó, sajgó szívem húrján.

Oh te vérző, s gyötört fájó lelkem,
Válts dallamot kérlek, te bennem,
Virulj arcom, hogy az piros legyen
Szemem se könnyezz, oh ne tedd.

Nézz most a kék égre napfényre,
Mindenhol zöld fű, virágok a réten,
Kis madárka oly vígan dalol a fán,
Lásd meg szemem, szép a világ!

S te játssz bennem szívem dallama,
Játssz vígan, most nézz a holnapra,
Játssz, míg gyönge húrod azt bírja,
Játssz, a lábam is perdüljön táncra.

Elég volt a könnyekből, fájdalomból,
Oh maréknyi hamu legyen a múltból,
Elengedem kezemből, szórja a szel,
Játssz szívem, semmire ne emlékezzél.