Hervadozó szegény piros rózsaszál,
Oh letépték őt s az út szélére dobták,
Elhulltak a szirmai mind, nincs illata,
Poros úton kavicsok közt rugdosták,

Mind elmennek az emberek mellette,
Megnézik őt de senki föl nem vette,
A hideg szél fújja záporeső mossa,
Szegénynek már nem lesz hajtása.

Mígnem rá nem talál egy megtört szív,
Látja a rozsát s benne fájdalom hasít,
Lágyan azt fölemeli, melengetni kezdi,
Ő mesél a fájdalomról, s a múltról neki.

Oh te szegény eldobott hervadt virág,
E nagyvilágon csak mi vagyunk árvák,
A kezdeten még mind ápolnak minket,
Majd összetörnek, nem kellünk senkinek.

Most már a hervadt rózsa s megtört szív,
Mind a ketten eldobva a fájdalomtól sír,
Ápold a rózsát kérlek, s te vedd szívedet,
Ne engedd hogy ők megtörve legyenek.