Kis, karácsonyi ének

Tegnap harangoztak,
Holnap harangoznak,
Holnapután az angyalok
Gyémánt-havat hoznak.

Szeretném az Istent
Nagyosan dicsérni,
De én még kisfiú vagyok,
Csak most kezdek élni.

Isten-dicséretére
Mégis csak kiállok,
De boldogok a pásztorok
S a három királyok.

Én is mennék, mennék,
Énekelni mennék,
Nagyok között kis Jézusért
Minden szépet tennék.

Új csizmám a sárban
Százszor bepiszkolnám,
Csak az Úrnak szerelmemet
Szépen igazolnám.

Ady Endre

(Így dúdolgattam én Gyermek hittel, bátran 1883 Csúf karácsonyában.)

Magyar karácsony az égben

Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt. Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfája. Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt, s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.

Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal. Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon. Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát. Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak. Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára. Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.

De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben. Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.

Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar. De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.

Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt. Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott. Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek. Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást, és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem. Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.

Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe. Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet. Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!

Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát. Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. „Pro libertate”, suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé. S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára. S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar „Mennyből az angyal…” De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.

Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak. Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat. Szent László vitézi erejét, Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát, Rákóczi Ferenc lelkes hitét s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára. Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek, már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.

Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával. Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ! Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamenynyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak, hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.

Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten. Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között. Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az. Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt, kuksolt ott még mindig nagy ijedten. Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt. „Hát te minek bújtál oda?” – kérdezte tőle mosolyogva. „Restellem magamat” – vallotta be a szeplős. – „Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.” „Oh, hát te voltál az!” – nevetett az Úr. „Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is. De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?” „Katika a nevem s Budapestről jöttem – felelte a vézna, szeplős kicsi angyal – november negyedikén, Uram.

Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben. Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme. Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet. „Isten hozott, Katika” – mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet. „Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?” „Küldtem, Uram” – felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt. „Aztán mit küldtél?” – kíváncsiskodott az Úr Jézus. „Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?” A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt. „Nem imádságot küldtem” – vallotta be szégyenkezve. Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott. „Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?” „Kenyeret” – felelte szepegve Katika. „Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt. Hiszen én kapok még máskor is” – tette hozzá bizalmasan. „S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már…”

Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek. Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.

Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt. „Jól tetted, Katika”, mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, „sokszor a kenyér a legszebb imádság. Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret.”

Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás. Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból, odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte. „Ne sírj, nagymama!” – kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon, mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot – „Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!”

Az Úr Jézus mosolygott. S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött!

Wass Albert

Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd szíved.
Minden veszélyt elűz egy mosolyod,
s lelkem megnyugszik, ha veled vagyok.
JÉZUS SZÍVE SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

Jézus szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Ölelj magadhoz engemet, hogy mindig jobban szeresselek.
Te légy tanítom, és jó pásztorom,
szívemet-lelkemet reád bízom.
JÉZUS SZÍVE,SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

Jézus szíve , szeretlek én, segíts át az élet tengerén.
Dallal kereslek tégedet, vigasztald meg árva szívemet.
Rózsákat hintek oltárod elé,
hogy szálljon illatuk az ég felé.
JÉZUS SZÍVE, SZERETLEK ÉN, SEGÍTS ÁT AZ ÉLET TENGERÉN.

Keserű kín

Keserű kín és gyötrelem
Volt énnekem a szerelem;
Ami másnak életet ad,
Az hozza rám halálomat.

Meghaltam én réges-régen,
De nem nyughatom békében,
kísértetként járok, kelek,
Keresve, mit nem lelhetek.

Keresve a boldogságot,
Mire sehol nem találok;
Mi messziről annak látszik:
Árny, mint én, mely velem játszik.

Hogyha közelébe érek,
Rémképétől elszörnyedek
S futok vissza koporsómba
Új kínoktól ostorozva.

S rám vonom a búbánat szőtt
Gyászos halotti lepedőt,
S várom, hogy az ég majd megszán,
Hogy majd meghalok igazán.

Petőfiné Szendrey Júlia

Az egyik kisebbet, a másik nagyobbat.
Születhet kunyhóban vagy palotában,
Elkészítve várja az ő keresztfája.

Az a csoda aztán, hogy senki sem látja,
Mint vérzik a válla, hogy sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
Viszi a keresztjét, Krisztusi erővel.

Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud
Még a másik zokog, és le a földre rogy!
Van aki büszkén viszi, hisz más úgysem látja,
Milyen nagy a másik ember keresztfája.

Van, aki zokogva zúgolódva viszi,
Minden sarkon megáll, s ha lehet leteszi,
Van aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
Olcsó könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van aki keresztjét más vállára rakja
Abban a hiszemben, hogy vissza már nem kapja,
Van aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
Segít társain, segít mert akarja.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
Elfogadni, hej de sehogy sem akartam,
Sírtam lázadoztam még össze is törtem
S ó csodák csodája újra nőtt előttem.

Így aztán fölvettem gyönge vállaimra,
Tudtam, hogy elkísér hűen a síromba
Tövises utamon elgyöngült a lábam,
Vittem a keresztet s meggörbült a hátam.

Elestem, fölkeltem, így ment éveken át,

Vittem és cipeltem a nehéz keresztfát,
Akartam feledni napsütéses tájon,
De a keresztem fáját ott is megtaláltam.

És akik ismernek szinte egytől-egyig
Mind kigúnyoltak és lettek csúfolóim.
Tövises koszorúmat jól fejembe nyomták,
Könnyeim patakját szélesebbre vájják.

Mert hát keresztemet nehéznek tartottam,
Azért hozzá több más kis keresztet kaptam,
Immár ott állnak szeretteim sírján,
Megszaporodott már hatalmas keresztfám.

Meg is öregedtem, a hajam fehér lett,
De az én keresztem súlya könnyebb nem lett.
Naponta növekszik szívemben a súlya,
Vagy én lettem gyengébb, a vállam már nem bírja?

Ó de sokszor, de sokszor szeretném letenni
Azt hiszem, hogy tovább nem bírom már vinni!
Vérzik a szívem is, a lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon ki vinni segítetted
A Jóisten áldjon jóságodért téged.
Tudom, ha meghalok eltemetnek engem,
Síromra tűzik majd a végső keresztem.

Akkor majd azt mondom: én Uram, Jézusom,
Nehéz a keresztem, most már visszaadom.
Esdve kérem tőled édes jó Istenem

Üdvözítsd,az égbe az én szegény lelkem.
Boldogítsd örökre az én fájó szívem.
(ismeretlen szerző)

Mindenszentek - Halottak napja

Emlékezünk



Minden csupa-csupa hófehér virág,
s mintha mécsesből állna az egész világ,
lobogva világít a sok-sok gyertya,
elment lelkek szeretetének lángja.

Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,
lelkük most hozzánk visszatér,
körülállják mind az emlékező lángot,
itt vannak, látják ők a sok virágot.

Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,
akár nagyszüleink keze, simogatva,
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.

Lelkük a miénkkel ismét összeér,
régi szép emlékeket velünk újraél.


Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj,
imát mondunk értük alázatos szóval,
emlékezünk, legördülnek könnyeink,
hiányoztok nagyon, elment szeretteink!

Pásztor Piroska

Bartis Ferenc: És mégis élünk!




Széttépve és összetörten
Győzelmektől meggyötörten
Már magzatként bajba ölten
Vándor bölcsőtemetőkben —
­És mégis élünk

Dobra vernek minden vágyat
Árverezés a vasárnap
Nászunkra is gyászhír támad
Üresek a gyermekágyak­ —
És mégis élünk

Elavult a dülők lelke
Kórót terem tarló mezsgye
Pusztul a föld egyre-egyre
Hull a szikla tenyerünkbe —
­És mégis élünk

Fogaskerék futószalag
Egyik elmegy másik marad
Bölcsőnk, sírunk porrá szakad
Zokognak a kövek szávak —
­És mégis élünk

Hogyha sírunk: kiröhögnek,
Hogyha kérünk: fel is kötnek,
Hogyha küzdünk: odalöknek
Történelmi kárörömnek —
­És mégis élünk

Magyar, szavad világ értse:
Anyanyelvünk létünk vére;
Anyánk szíve tetemére
Átok zúdult: vége, vége... —
És mégis élünk!

Bartis Ferenc Utószó című versét 1956. november 1-jén, halottak napján szavalta el Kolozsváron a Házsongárdi temetőben Dsida, Brassai, Kriza sírjánál, s e verséért a Román Katonai Törvényszék a költőt hét évi nehéz börtönbüntetésre ítélte...

Ma egy pillanatra

Ma egy pillanatra,
megáll majd a világ,
minden sírra kerül,
néhány apró virág.

Ma egy pillanatra,
csendesen megállunk,
elfojtott zokogás,
rázza meg a vállunk.

Ma egy pillanatra,
összeér a lelkünk,
kicsiny temetőben,
békességre leltünk.

Ma egy pillanatra,
lelassul az élet,
szívem mélyén őrzöm,
drága kedves lényed.

Kucskáné Pap Erika

"Minden kis viaszgyertya megtanít bennünket arra,
hogy érdemes egy kis fényért,melegért tövig égni,
mert a kis dolgok fénye az,amely széppé,meleggé teszi az életet!"
Molnár Ferenc

Születésének 100. évfordulóján felidézzük Boldog Teréz anya szavait, amelyeket a tiszta szívről mondott.

„Az a tiszta szív, amely szabadon szeret és ad egészen odáig, hogy már fáj a szeretet. A tiszta szív könnyen meglátja Krisztust az éhezőkben, a ruhátlanokban, a hajléktalanokban, a magányos, megvetett személyekben, akiket senki sem szeret, a leprásokban, az alkoholistákban, az utcán fekvő emberekben.
Nemcsak a kenyeret éhezzük, hanem a szeretetet is. A mezítelenség nem pusztán egy darab ruhaanyag hiányát jelöli, hanem az emberi méltóságét is. A hajléktalanság nem csupán az otthon hiányát jelenti, hanem azok is hajléktalanok, akiket magukra hagytak, akiket mindenki elutasít, akiket senki sem szeret, akiket mindenki elfelejtett. Elfelejtettük mi az emberi szeretet, az emberi öröm, az emberi kapcsolat”.

Még sírni sem
Még sírni sem szabad?
Tudom ezt az életet
Én választottam!

Én döntöttem le hogy így legyen,
de akkor nekem csak a tűrés marad?,
Ki akar hozzám is alkalmazkodni??
Tudom ezt az életet én választottam!

És ki látja könnyeim??,
Kit érdekel, hogy könnyezem?
Enyém csupán a várakozás,
alkalmazkodás.
És a másik megértésének egyoldalú
elfogadása??

Dönthetek. Igen dönthetek,!
De tudok e nem szeretni?
Elhagyni azt, aki nekem annyira fontos!
Én mindent megteszek, alkalmazkodom.
A legvégsőkig, értékeli ezt egyáltalán valaki??

Változtathatok, Igen változtathatok, ha akarok
de nem tudok, s nem is akarok
Mert SZERETEK!!!

Mi Atyánk, ó, kegyes Isten

Mi Atyánk, ó, kegyes Isten,
Ki vagy a magas mennyekben:
Szenteltessék neved szívvel;
A te országod jöjjön el;
Te akaratod meglégyen
Ez földön, miképpen mennyben.

Mindennapi kenyerünket
Add meg, bocsásd meg vétkünket,
Amint mi is megbocsátunk
Azoknak, kiktől bántattunk;
És ne vígy a kísértetbe,
De szabadíts gonosz ellen.

Mert tied, Uram, az ország,
Tied minden hatalmasság,
Megadhatsz azért minékünk
Mindent, amit tőled kérünk;
Tied a dicsőség, Ámen.
Most és örökké úgy légyen.

...összeborult a sötétség.
Néztem az eget.Sziporkázva csillogtatta ezernyi csillagát.A csillagokon felül még csillagok vannak,azon felül határtalan világ,s még azon felül ott ül mérhetetlen jóságának ragyogásában :az Isten,aki mindent tud,mindent lát.Engem is,aki itt fekszem,és könyörögve kinyújtom feléje fáradt karjaimat.
Néztem az eget...




...de ezeken túl a hit,az akarat..élete lelkében borong érinthetetlen tisztaságában,mint a felmutatott áldozat.
És igaz,mély hangjával bólintva rákondult a harang.
F.I.
(Smiciapa)

Világok világa Magyarország


Világok világa Magyarország,adjon a Teremtő békét neked.
Világok világa Magyarország,lehess olyan, amilyen voltál.

Szülessenek tudósok,írjanak zenéket.
Ne haljanak a költők,ismét szóljon az ének.
A templomokban harangszó esküvőt kísérjen.
Az ember Isten segítségét egy életre kérje.

Szomszéd a szomszédját ismét barátnak nézze.
Testvér a testvérnek ne legyen ellensége.
Ne legyen több határ, mely elválaszt apámtól,
ne kelljen a temetőket útlevéllel járnom!

Maradjon a tánc, úgy, ahogyan járják!
Maradjon a szó, úgy, ahogy ma még mondják!
Ha messze, fent az égben létezik igazság,
hagyja,hogy az anyák fiukat magyarnak mondják!


Világok világa Magyarország,adjon a Teremtő békét neked.
Világok világa Magyarország,lehess olyan,amilyen voltál.

Kormorán Gáspár Álmos-Koltay Gergely

Amikor Isten figyel Ránk


Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt a jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál.

Egyszer egy ideig várnod kellett, 15 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, beszélni akarsz velem, de te e helyett a telefonhoz rohantál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat. Egész nap türelmesen néztelek. Végső soron azt hittem, több dolgod volt annál, mintsem hogy szakítani tudtál volna rám egy kis időt.

Észrevettem, hogy ebéd előtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg fejed. Mikor három vagy négy asztallal odébb néztél, láttad, amint néhány barátod röviden beszél hozzám, mielőtt enni kezdett. Te nem tetted. Rendben. De még van idő, és remélem, hogy egyszer majd fogsz velem beszélni. Hazamentél.

Úgy tűnt, sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél, bekapcsoltad a tévét.
Te csak ültél, és gondolatok nélkül nézted a műsort. Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráztál, de most sem szóltál hozzám.

Lefekvéskor túl fáradtnak látszottál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is elaludtál. Ez érthető, mert talán fel sem tudod fogni, hogy én mindig ott vagyok melletted.

Türelmesebb vagyok, mint gondolnád. Meg akarlak tanítani arra is, hogy légy türelmes másokkal. Nagyon szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára vagy a szíved hálatelt részére.

Nagyon nehéz egyoldalúan beszélgetni.

Nos, te ismét felkelsz és én újra várni, fogok rád a szeretetemmel.

Remélem, ma szánsz rám egy kevés időt.



Legyen szép napod! Barátod, Isten

Sík Sándor: Hiszek

Hallják meg hívők és hitetlenek
Élet-halálra szóló eskümet!
A szív bősége zúg fel ajkamon,
Az kényszerít a Krisztus vallanom.
Hallják meg rokkant, vén aposztaták
S a vétekben vajúdó új-világ,
A forradalom, a vak Leviáthán,
És hallja meg a settenkedő Sátán:
Isten nevében vallomást teszek:
Hiszek.

Hiszek, és hitem súlyos és kemény.
Nem tünde tan, nem pille vélemény.
Nincs benne így-úgy, bárcsak és talán:
Igen és nem, kereken, magyarán.
Semmi csűrés és semmi csavarás,
Ínyeskedés és köntörfalazás:
Hiszem és vallom, szeretem és élem,
Amit az Egyház hinni ád elébem.
Ebben a hitben élek és halok:
Katolikus vagyok.

Hiszek egy Istent, ki három személy,
Az élő Istent, aki bennem él,
S akiben élek, mozgok és vagyok,
Kinek tenyerén megsimulhatok.
Akinek rám is éber gondja van,
És cselekszik bennem és általam.
Aki mozdítja minden mozdulásom,
S én jóban-rosszban boldogan imádom
Intéző édes mély akaratát.
Hiszek Istenben, hiszem az Atyát.

Égnek és földnek testté vált frigyét:
Hiszem a Krisztust, hiszem az Igét.
Akit az Atya örök óta szül,
És akiben szépséggé lesz a zűr.
Kinek emberré tetszett válnia,
Hogy Isten legyen az ember fia.
Ki hogy minden nap eljöhessen hozzánk,
Ízlelnünk adta a rejtelmes Ostyát.
Benne az élet és benne az út.
Hiszek Istenben, hiszem a Fiút.

Hiszem a Krisztus gyújtotta tüzet:
A Szellemet, aki a Szeretet.
Aki Szent Péter ajakán rivall,
Hegyeket bont, szíveket áthidal,
És hét csatornán csorgatja beléd
Az élesztő kegyelem kútfejét.
Ki tüzet gyújt az embergondolatnak,
Kiből fölébe nőhetsz tenmagadnak
És mosolyoghatsz, alkothatsz, ölelhetsz.
Hiszek Istenben, hiszem a Szentlelket.

Hiszek, és tudom, honnan a hitem.
Házamat én kőszirtre építem.
Négy élőlény az erős alapok:
ember, oroszlán, sas, tulok.
Hallottam a piacon szólni Pált,
Hallottam Ágostont és Ottokárt,
Látom a szirten Péter kulcsait,
S bennem a mélyben, hallom döbbenettel:
Kimondhatatlan gerjedezésekkel
A Szentlélek sóhajtozik.
Ó tudom kinek, ó tudom kinek:
Én az eleven Istennek hiszek.

Élő hitemmel vagyok én szabad.
Mankó helyett kötöttem szárnyakat.
Ami akad a földön emberi,
Gazdag szívem testvérnek ismeri.
És ami túl az emberkörökön,
A végtelenség: ígért örököm.
És mikor üt a boldogságos óra,
Hogy befogadjon koporsóm gubója:
Hitem gyertyája utolsót remeg,
És Istennek ajánlom lelkemet.

Hársfák

Virágzó hársak hűvösében
Magányos csendben üldögéltem,
Nem is kívántam mást, csak éppen
Lenni, mint a lomb.

Mikor már-már elszenderültem,
Egyszerre fölrezdült körültem
Egy álomhalk, valószerűtlen
Földöntúli hang.

Száz méh, a hárs virága kelyhén
Illattal csordulóra telvén
Surrogja rezge szárnya nyelvén
Léte mámorát.

E hárs alatt én hányszor ültem,
Önnön zenémben elmerülten
S önös figyelmem elkerülte
Mind e halk zene.

Ki tudja, hányszor, s milyen hársak alján
Burkolt el engem ön zajomba csalfán
Csalóka ihlet, - még csak meg se hallván
Azt a más zenét,

Komoly lányát az Isten-adta csendnek,
Melyre a boldog angyalok kerengnek,
S melyben öröktől egy akkordban zengnek
Isten és világ.

Szívem, ne sírj, még nincsen veszve semmi:
Tanulj a hárstól illatot teremni,
A csend dalának élő kelyhe lenni
S búgni, mint a hárs!

Sík Sándor

Leszülettél gyermeknek,
s szemedben a koravén
tekintetedben ott a bölcs csillogás.


Gyermeknek születtél, de rövid életed
nem engedte meg a gyermeklét
örömét. Tapasztalásod
fájdalmas inkább
mint szerethető..

Jobb lenne nevetni látni ezeket a szemeket.
Örülni látni a sírástól csillogó szemgolyót.
Rövid élted tapasztalása öreg bölccsé parancsolt.

Szomorú vagyok.
Szomorú hidd el, hisz játszanod kellene,
s hallgatni csacska dallamos boldogságot
ajkadról,mint ezt mély okos, bánatot
nézni,s tudván nem segíthetek..

A VILÁG tett ilyenné, és én szégyellem magam
hogy megraboltunk titeket,szegény gyermekeket,
s a harmadik világ felnőttnek született
boldogtalan teremtményeit.

Könyörögve kérlek Ó URAM!
Ha már mi ezt megcselekedtük ,
velük TE tanítsd meg őket nevetni!
Ha mi már a mosolyukat is elraboltuk tőlük.

Üresek a padok..
Üresek a padok a Parlamentben..
Gyászolunk. gyászolunk,
hisz ki az ki képes nemzetünk,
hazánk szétmarcangolásának
90.-ik megtörténtét nem gyászként megélni.?

Gyászolunk. környezetünkben minden nép
kihasított egy darabot szent anyaföldünk testéből.
Gyászolunk, 5 millió magyar maradt hontalan..
került határainkon kivűl.

De a padok üresek, s az utódok kik ezt a rémtettet
szó nélkül hagyták, s merték bólogatva jóváhagyni.
Gyászolunk.s a Versailles.-i kastély előtt szól a magyar
öntudat! Imák,fohászok énekek szállnak az Égbe Istenünkhöz.

Gyászolunk, feketében ül a parlamentben az utód
nemzedék.,Feledni nem tudunk ,s nem is akarunk..
jogunk van ,jogunk a gyászra, a méltó megemlékezésre,
de a padok a Parlamentben üresek..

Üresek ott,hol az internacionalizmust követők
a kommunizmust követők, a szocializmust hirdetők
ülnek.. ott üresek a padok..

s maradjon is ez így,ébredj MAGYAR ! ha még nem tetted!
Lásd régi uraid hogy is képviselték érdekedet!
SEHOGY SEM! lásd a mások érdekeit kiszolgálók
üres padjait…
s most azt mondom:JÓL VAN EZ ÍGY!!!

Jó nekem.!
Jó nekem,mert nekem van Istenem!
Jó nekem, hisz Ő van énnekem,!
És Én őmiatta vagyok!

Jó nekem, hisz félni nincs miért,
s ha bármi jön az életemben,
Ő vigyáz reám.

Jó nekem!
mert a HIT megtart, s az élet viharában
félni sem félek én,
hisz nekem van ISTENEM!!

Jó nekem !
Hisz hit nélkül mit ér az élet?,
NIHIL és semmi más..
s az árbóc nélküli hajóban utazó
csupán hánykolódik
az élet tengerén,
de nekem JÓ! hisz
Nekem van ISTENEM!

S HA meg is rettenek, ő hagyja
hogy kapaszkodjam belé l
Simogat és véd, angyala
rám vigyáz,s minden emberre.
még csak kérni sem kell.

De vagy élsz a lehetőségeddel
vagy tagadod , jogod is ez,
de élhetsz vele lelked harmóniájában
vagy vergődve küszködve egy életen át.

Mi a könnyebb?? járható út??
Lehetsz teista,De ateista is!!
Istennek akkor is egyforma vagy!
csak az utad nem mindegy!
járható, könnyíthető,

Vagy sziklával ,s tövissel teli.!
S ha ilyen is az út, a szeretet átsegít
mindenen,hisz Istened nem ad
nehezebb utat,mit lelked képes elviselni!

S ha te döntesz a nehezebb út mellett,
ahhoz is kapsz erőt..
De nekem van Istenem!! Az ő nevével
az ajkamon mennyivel szebb az út!
Szebb a táj, a bokor is virágot hajt.

A kis pata vize is tisztább, ihatóbb
a velem szemben jövőnek pedig
így köszönök! Adjon ISTEN!
s rá a felelet:Fogadj ISTEN!
hát nem könnyebb és boldogabb így???
Ha nekem van Istenem!!!??

Trianoni himnusz


Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi, csillagösvényen.
Maroknyi székely úgy áll mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Áldott hazánknak délvidéki népe
Ezredév óta drága kincs nekünk.
Győztes hatalmak elrabolták tőlünk,
De szívünkben mi sosem feledünk!
Szabadka, Zombor, Újvidék és Bácska
Mennyit kell szótlan ma is tűrnötök.
De sziklasírban, régen eltemetve,
Vigyáz s erőt ád sok-sok ősötök.

Szép Felvidékünk és te, Kárpátalja,
Hazánknak ősi, gazdag tájai,
Történelmünknek hősi korszakában
De sokszor védtek büszke várai!
Ungvár és Munkács, Kassa, Krasznahorka,
Lakóid ma is egytestvér velünk.
Segítsed őket, magyarnak maradni,
Védd nemzetünket, kérünk, Istenünk.

Szomor Iván

(A Székely Himnusz dallamára énekeljük.)

Már nem félek


Az élet ostora mi nem hagy el,
Bárhol vagyok, engem meglel,
Csattan az arcomon most újra,
Könnyeim a hideg szél szárítja.

Térdemre rogyok, Isten előtt,
S a fájdalom, lelkemből feltör,
Uram mutasd az utat ,kérlek,
Hisz a gonosz világtól,én félek.

Adj erőt,s a kezed meg fogjam,
A szívem is hittel kapaszkodjam,
Adj szentlelket az én lelkembe,
Adj ragyogást könnyes szemere.

Hófehér ruhám a bűn szennyezi,
Sátán ostora,a testem emészti,
Mint kövek,úgy nyomja a lelkem,
Egyenes útról, én már le tértem.

Most Jézus előtt, hajtom fejem,
Tudom,a mocsárba nyúl értem,
Ö kiragad a hit karjaival engem,
Szent vérével ,le mosta vétkem.

Könnyes szemem törli arcomról,
S ha kérem, megvéd a gonosztól,
Aki hisz benne soha el nem hagyja,
Nem félek , bízom a Megváltómba.

Juhos Myra

Egy 90éves néni mindennapi mája


Ki mondaná el Isten a Te szépségedet?
Égen, földön hiába keresem képedet.
A harmatcsepp, a hajnal,
a csergő gyöngypatak szépséged árnya csak.
Leborulok előtted Istenem,
szépségedet ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te hatalmadat?
Egy szó ronthat, teremthet színes világokat.
Megfékezed a felhők dörgő villámait,
a bőszült tengerek háborgó habjait.
Leborulok előtted Istenem,
hatalmadat ki nem beszélhetem.

Ki mondaná el Isten a Te jóságodat?
Mi vétkezünk, és Te nyújtod békítő jobbodat.
Megöntözöd esőddel a szomjas földeket.
Értünk hímzed virággal a szép természetet.
Leborulok előtted Istenem,
jóságodat ki nem beszélhetem.


Elmondta 2005. október 27-én a 90 éves délbácskai származású
Vasék Mária Valéria
Szegeden, az Idősek Otthonában.
Még gyermekkorában tanulta.

Adj Uram Isten!

Sok idegen földet bolyongtam be én,
Messzi hegyek-völgyek kerültek elém.
De mindenütt árván jártam a határt,
És e zene szárnyán lelkem hazaszállt.

Adj Uram Isten dús aranykalászt!
Hozzon az új nyár gazdag aratást!
Kapjon esőt a határ, virágot a rét!
Zengjen újra a madár úgy, mint valaha rég!

Adj Uram Isten derűsebb jövőt!
Harmatos rónát, gazdag legelőt!
Legyen boldog a szívünk, mint valaha rég!
És legyen kék felettünk újra még az ég!

Itthon vagyok újra, hazaértem én,
Felnézek az égre, ragyog rám a fény.
Ragyog rám az áldott aranynapsugár,
Újra visszaszállott a dalos madár.

Adj Uram Isten dús aranykalászt!
Hozzon az új nyár gazdag aratást!
Kapjon esőt a határ, virágot a rét!
Zengjen újra a madár úgy, mint valaha rég!

Adj Uram Isten derűsebb jövőt!
Harmatos rónát, gazdag legelőt!
Legyen boldog a szívünk, mint valaha rég!
És legyen kék felettünk a nagy magyar ég!

Wass Albert: Te és az Isten

Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott?

Nézz meg egy virágot! A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot! Honnan tudja még bent a föld alatt, hogy odakint már elment a hó, s az ágak könnyező rügyein cinkék hintáznak a napsütésben? Nincs telefonja, rádiója sincsen, mégis értesül arról, hogy mennyire haladt a világ a tavasszal. Hideg föld öleli még a gyökerét, de már megindulnak benne az élet nedvei, és moccan a csíra.

Felüti kis zöld fejét a nyirkos falevelek alól. Kinő a szár, utána futnak a levelek. Zöldek. A föld nedvei összetalálkoznak a napsugárral, és zöldre festik a hajszálereket. Aztán kinyílik a szár, kifeslik a bimbó, előkacag a virág. Szinte hallani lehet. Nézd meg jól, milyen szép! Milyen szép és milyen tökéletes! Ember-művész nem alkotott még hozzá foghatót, csak másolt. Egy láthatatlan nagy művész keze dolgozik körülötted.

Néztél vízcseppet mikroszkóp alatt? Mennyi ezer élet nyüzsög benne. Egy egész világ. Minden vízcsepp egy világ. Minden világ egy vízcsepp. Önmagáért való zárt egész. A te szemedben céltalan, mert nem vagy művész. Művész csak egy van ezen a világon, egyetlenegy, aki alkot. Napról napra, percről percre, mindig újat és mindig ugyanazt.

Nézd a fát! Nézd a hegyet! Nézd meg a folyót, vagy a tengert! És gondold el, hány milliárd vízcsepp van benne, hány milliárd vízcseppbe zárt világ. És aztán gondolj a csillagokra! Azokra, amiket ismersz, és azokra, amiket nem ismerhetsz. Tiszta éjszakákon nézz föl az égboltra: olyan éppen, mint a vízcsepp a mikroszkóp alatt. Minden csillag egy élő valami, és köztük a tied, a Föld talán a legkisebb. Gondold csak el, hány milliárd vízcsepp lehet még ezen az egyen kívül, amit ismersz.

És akkor gondolj szánalommal azokra, akik el akarják hitetni veled, hogy nincs Isten.

Nincs, mert ez vagy amaz így történt.
Mert romokban fekszik a házad.
Mert meghaltak sokan, akiket szerettél.
Mert kevés a kenyér.
Mert sok a nyomorúság.
A világban, mondod, nincsen igazság.
És a Te világodat érted alatta. A Te külön világodat, ezt az aszfaltos, vízvezetékes, órabéres és gyárkéményes világot. A nyakkendős, nyúlszőrkalapos, szénhiánnyal küzdő, műhelyszagú és paragrafusok közé zsúfolt világot. És elfelejted, hogy ezt a világot Te csináltad magadnak, Te és a többi emberek, és így egyedül Ti vagytok a felelősek azért ami benne történik.

Istennek semmi köze a házakhoz és az órabérekhez, az általad feltalált bombákhoz és drótsövényekhez, semmi köze ahhoz, hogy kapsz-e nyugdíjat vagy sem, és hogy meg tudsz-e élni abból a fizetésből, amit a többi emberek adnak Neked az önként magadra vállalt munkáért. Isten bele sem néz a számlakönyveidbe, nem törődik a gépeiddel és talán azt sem tudja, hogy létezik az egyik vízcsepp milliomodik porszemén egy úgynevezett társadalmi rendszer, amit mesterségesen felépítettél magadnak, és most amivel nem vagy megelégedve. Ő a csillagrendszerekkel és az ibolyák gyökereivel törődik csupán.

Isten művész, aki megalkotta a világok milliárdjait, és pillanatról pillanatra újakat alkot. Amit Ő alkotott azért vállalja a felelősséget. Ott minden az Ő elgondolása szerint történik, tiszta és művészi törvények alapján. Ott nincsenek meglepetések és váratlan fordulatok. Nincs győzelem a gonosznak, mert nincs gonosz. Ezt a fogalmat az ember alkotta és emelte földöntúli alapzatra, hogy megbocsáthasson magának, ha ostobaságokat cselekszik. A sas nem gonosz, amikor lecsap a galambra. Fiainak viszi, hogy élhessenek. Művészi rendező keze igazította így a szerepeket, hogy ne szaporodhassanak el a galambok, s ne egyék el az egerek elől a gabonát.

Az ember alkotott magának egy külön világot, a vízcseppen belül. Kiugrott a nagy együttesből, kivonta magát a művészi rendező kezei alól, ácsolt magának külön színpadot, pingált magának külön díszleteket, s maga osztja ki magának a szerepeket benne. Hát ne jajgasson, ha rosszul sikerül az előadás. Ha a kontár módon ácsolt kulisszák olykor rászakadnak, és a rozsdás szögekbe veri a fejét. Maga tette oda a szögeket.

Ha rosszul mennek tehát a dolgaid, ne csodálkozz! És főleg ne igyekezz Istenre hárítani a ballépésnek felelősségét. Szabad kezet kértél és Ő, amennyire lehetett szabad kezet adott. A lerombolt házakért, a drágaságért, a feketepiacért, a szénhiányért, és azért, hogy pénz nélkül maradtál és vakarod a fejed: Ő igazán nem tehet. Talán nem is tud ezekről. Nem is kíváncsi arra, hogy az Ő rendjén kívül, a sok milliárd vízcsepp közül az egyikben az izgága kis moszatocska a maga önteltségéből mire végezte. Neki a hóvirágokra van gondja meg a madarakra és a fákra. Meg arra, hogy szüless és meghalj. És. Hogy a gyomrod-feltéve, ha mértéktelenségedben el nem rontottad – megeméssze az ételt, amit adsz neki. Nem felelős, ha szíved idő előtt megunja pumpálni véredet, mert hanyagul és könnyelműen elrontottad felesleges izgalmakkal, amiket a magad bosszantására sikerrel kiagyaltál.

Egyáltalában: az Istennek hagyj békét saját világoddal kapcsolatban! Nem várhatod , hogy Ő menjen oda hozzád, ha magad voltál az aki fölényes emberi elmédre hivatkozva hátat fordítottál neki. Te kell fölkeressed Őt, ha vissza akarsz Hozzá térni.

Könnyen megleled, ha igaz és tiszta benned a szándék . Ha nem sértett hiúságodat és csalódott önzésedet akarod neki elpanaszolni, hanem egyszerűen csak látni akarod Őt, s megnyugodni abban, hogy van.

Ott leled mindig, a műhelyében. A vízcseppekben, amit számodra alkotott, csak nyisd ki a szemedet jól.

Megtalálod a fűszálban, amikor éppen nő. A virágban, mikor szirmait bontja. A pillangóban, amikor szárnyra kél.

Ott dolgozik. És ha elég tisztán és elég egyszerűen állasz meg előtte, levetve minden magadra aggatott bohóc-cicomát, amit társadalompolitikának, tudománynak vagy előítéletnek nevezel: akkor talán reád is néz. Talán még reád is mosolyog. Mélységes-mély szelíd művész-szemével végigsimogat, és azt mondja:

- Bizony látom, rossz bőrben vagy, fiam. Ideje volt, hogy visszatérj közénk.

Hozzászólások: 36

Egy gondolatmenet egy kérdésre....

Vannak dolgok
melyek megértéséhez kevés az ész.
Vannak dolgok,amihez nem lehet a logika mentén
meglelni az igazságot.
Vannak dolgok,amikhez nem a materiális tudás a megoldás.
Vannak dolgok, amiknek megértéséhez nem a magas IQ a megoldás.

Vannak dolgok,amikhez a szív segítségét vesszük igénybe,
Vannak dolgok,amikhez a lélek hangja a megoldás.
Vannak dolgok,amiket nem megérteni, elemezni, mérlegelni,
egyszerűen csak elfogadni kell, hogy megértsük az isteni igazságot.

Hogy mi is az a szeretet? Az élet értelme. Miért?


"Te tudd meg, hogy a kötelességtudat szeretet nélkül kedvetlenné tesz,
a felelősségérzet szeretet nélkül kíméletlenné tesz,
az igazság szeretet nélkül keménnyé tesz,
az okosság szeretet nélkül képmutatóvá tesz,
a rend szeretet nélkül kicsinyessé formál,
a szakértelem szeretet nélkül önfejűvé tesz,
a tulajdon szeretet nélkül fösvénnyé tesz,
a hit szeretet nélkül fanatikussá tesz,
az élet szeretet nélkül értelmetlen."

Takaró Károly református lelkész

Fekete István: Harangszó



"Aztán,csak Haza!mert mire hazaér
Ámbár a járást ismeri már régen
Bárányfelhőkön és alkonyi árnyon
Lelkeket ringató szárnytalan szárnyon...
Bizony, a csillag már fent van az égen.

Szép esti csillag,búcsúzó csillag.
Fáradtan cseng-bong reszkető sugarán,
Az öreg szíveket még meglegyinti,
A gyerekeket álomra inti
S elhal a temető álmos alkonyán.

Vége.Talán csak a halottak hallják
Aztán a nagy éjszakában leng,mesél.
A régi sírokat megsimogatja,
Régi bánatokat elcsitítgatja
S aki élt valaha,most újra él.

Szárny ölelését mindenek érzik
Benne a Jóság örök csillagait
De múlik az éjjel,fáradt az álom,
Virradat ébred mindig új világon
S a harang kiröpteti új fiait.

(részlet)


"Régen lement annak a húsvétnak tavaszi borulásba tűnő napja...régen volt már nagyon..."

Győzhetetlen én kőszálom...


Győzhetetlen én kőszálom,
Védelmezőm és kővárom,
A keresztfán drága áron
Oltalmamat tőled várom.

Sebeidnek nagy voltáért,
Engedj kedves áldozatért,
Drága szép piros véredért,
Kit kiöntél ez világért.

Reád bíztam én ügyemet,
Én Jézusom, én lelkemet,
Megepedett bús szívemet,
Szegény árva bús fejemet.

Irgalmazz meg én lelkemnek,
Ki vagy ura mennynek, földnek,
Könyörgök csak Felségednek,
Én megváltó Istenemnek.

Mutass, Jézus, kies földet,
Lakásomul adj jó helyet,
Ez életben csendességet, J
övendőben idvességet.

Kinek Csillaga van...


"Kinek Csillaga van,
legyen maga a béke,
hogy minden dolga itt
békében menjen végbe!

Kinek Csillaga van,
legyen felette bátor:
szeressen vakmerőn,
de érte mit se várjon!

Kinek Csillaga van,
öltözzék friss reménybe,
hogy ISTEN LELKE is
cselekszik benne, érte!

Kinek Csillaga van,
ámuljon, mert az IGE
testté lett, s boldogan
daloljon Róla szíve!"