Remenyik Sándor: ISTENARC

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-elõtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom miként került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltûnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihûlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erõ.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elõ.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.

Karácsonykor:
Angyalok szállnak,
Híradást hoznak,
Béke jegyében
Élet fényében
Szentség lelkében,
Hívők hitében,
Krisztus képében
Földön jár az Isten.

Karácsonykor:
Haranok zúgnak,
Szent igék szólnak,
Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán,
Zsoltárok hangján,
Szeretet hídján,
Bocsánat útján
Mennyben jár az ember.

(Dömötör Tibor)

Meglepő, milyen könnyen elfordulnak az embertől a barátai, ha egyszer
a bajtársiasság mázát lemossa a félelem vagy az önérdek.
Joanne Harris

*
Csillag leszel
***

Földi léted egy nagy titok,
*
sorsod csodái várnak ott.
*
S ha megleltél mindent,
*
mit a Föld adott,
*
a végtelen titkait
*
kutathatod.

***

De addig élj, ölelj, szeress!
*
Sírj a szegénnyel!
*
Ha öröm kell, nevess!
*
S ha megosztottad,
*
mit Isten adott,
*
csillag leszel majd,
*
várnak az angyalok.

***

*

"Nem az a féltékenység a legnagyobb, amit nő egy másik nő iránt érez, hanem az, amit a feleség a barátokkal szemben érez, akik szabadságot, egyéni függetlenséget, átbeszélgetett éjszakákat, őszi tüzeket, boros és bortalan mámort, egyszóval mindazt jelentik, amely csak nagyon ritka házasságba fér bele, nagyon bölcs vagy nagyon buta asszonyok mellett."
Fekete István

Túrmezei Erzsébet:
A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Túrmezei Erzsébet:
Adventi ház

Ádventi házunk van, sokablakos.
Minden este nyitunk egy ablakot.
Benn melegen kis fehér gyertya lángol,
és árad a fény minden ablakából.
Kis ablakokkal versenyt fénylenek
csodába bámuló gyermekszemek.

Ablaktábláin biztató írás:
eljő a mennyekből a Messiás.
S a nevét nevezik Csodálatosnak.
És fölemeli, akit megtaposnak.
És a békesség Fejedelme lesz:
szabadulást hoz, életet szerez.

Telnek a percek, múlnak a napok,
sorra kinyílnak mind az ablakok.
Ahány kis ablak, annyi szent ígéret.
Hívnak, biztatnak, csudákat beszélnek.
Mi áhítattal álljuk mind körül.
A ház sugárzik, és a szív örül.

Fehér falára festve sok gyerek.
Mind Betlehem felé igyekszenek.
Havas fenyő közt, ki gyalog, ki szánon,
kéz a kézbe', hogy kis kezük ne fázzon.
Sietve mennek mint a pásztorok.
Piros orcájuk bízva mosolyog.

De én egy másikat is ismerek.
Nem ilyen derűs, nem ilyen meleg.
Van-e gondom sok sötét ablakára?
Hiszen itt a karácsony nemsokára.
Nyitom-e sorra mindenegy napon
Krisztusra váró lélekablakom?

Mert az a lelkem is: ádventi ház.
És ha elalszik, hogyha nem vigyáz,
olyan sötét lesz majd karácsony-estén,
a fényt, vigaszt hiába is keresném.
Ha majd minden szem, minden szív ragyog,
akkor siratnám, hogy sötét vagyok.

Sötét lelkemen sötét ablakok,
táruljatok, örömre nyíljatok!
Ne legyen egy se zord, ne egy se zárva.
Ragyogjon mind a Messiásra várva!
Sötét ádventi ház, sokablakos!
Minden este nyíljék egy ablakod!

Túrmezei Erzsébet:
A harmadik

Valamit kérnek tőled.
Megtenni nem kötelesség.
Mást mond a jog,
mást súg az ész.
Valami mégis azt kívánja: Nézd,
tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Messzire mentél.
Fáradt vagy. Léptél százat.
Valakiért mégegyet kellene.
De tested, véred lázad.
Majd máskor! – nyugtat meg az ész.
És a jog józanságra int.
De egy szelíd hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.
Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.
Tán összetörte a szíved.
Az ész is azt súgja: Minek?
De Krisztus nyomorog benne.
És a szelíd hang halkan újra kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass,
mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik
egyszer első lehetne,
és diktálhatna, vonhatna, vihetne!
Lehet, elégnél hamar.
Valóban esztelenség volna.
De a szíved békességről dalolna,
s míg elveszítenéd,
bizony megtalálnád az életet!
Bízd rá magad arra a harmadikra!
Mert az a szeretet.

Várj három napot!

"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen!"

Szép tavaszi nap volt.A fiatalasszonyt békesség töltötte el, miközben Jézus haláláról és feltámadásáról elmélkedett.megállt egy pillanatra a lépcsőknél, amelyek a főutcára vezettek, és amely már tele volt munkába siető emberekkel.
A régi helyén, az átjáró kezdetén ült az idős virágárus néni. A lába elé, egy újságpapírra sorakoztatta ki a friss virágokból készített csokrait. A néni mosolygott. Idős, ráncos arca valamilyen benső örömtől sugárzott.A fiatalasszony nem sokat gondolkodva lehajolt, kiválasztott egy csokrot és közben megkérdezte a nénitől.
Ahogy nézem, ma boldog, ugye?
Miért ne lennék? Válaszolta. Minden rendben van, hát nem?
Toprongyos volt és nagyon öreg. A fiatalasszony ezért meglepődött a matróna válaszán.
Maga már évek óta itt ül. És mindig mosolyog.Úgy látszik jól viseli a bajokat!
Aki ilyen magas életkort megélt, az nem kerülheti el a bajokat. Tudja, kedvesem, olyan ez, mint Jézus és a nagypéntek... S akkor elhallgatott.
Mint micsoda? Kérdezte a fiatalasszony.
Mondom, mint Jézus és a nagypéntek... Amikor Jézus pénteken meghalt a kereszten, ez volt az emberiség legrosszabb napja. S amikor jönnek a bajok, nekem mindig ez jut az eszembe. Mert ilyenkor az is eszembe jut, mi történt harmadnap, Húsvétkor. Jézus feltámadt a halálból. Amikor a dolgok rosszul mennek, már megszoktam, hogy várok három napot, mert akkor valahogy minden jóra fordul.

A fiatalasszony búcsúzásul a nénire mosolygott, majd továbbment. Azóta, amikor csak gondjai támadnak, mindig eszébe jutnak a néni szavai.

"Adj alkalmat Istennek, hogy segítsen! Várj három napot!"

A barátság első törvénye ez: barátainktól tisztességes dolgot kérjünk,
s barátság címén csak tisztességes dolgot tegyünk.
Cicero

- Mindenki rab-e? - kérdezte félénken.
- Mindenki - bólintott Szikárdusz.
- A király is?
- Király is.
- Kinek rabja a király?
- Nemzet rabja.
- Mink is rabok vagyunk-e?
- Mink is.
- Mink kinek a rabjai vagyunk?
- Isten rabjai, fráterkám.
Szótlanul mentek tovább.
A révhez értek. Szikárdusz ott vártukban rámosolygott a fiúra:
- Vajon mit gondolsz tied feje: kinek jobb rabja lenni? Úrnak-e? földbirtoknak-e? pénznek-e? asszonynak-e? vagy jóságos Istennek?

Gárdonyi Géza: Isten rabjai (Részlet)

Pilinszky János:
Örökkön-örökké
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz,
maradék szemérmem némasága ez,
úgyse hallanád meg, hangot ha adok,
sűrű panaszommal jobb ha hallgatok.

Tűrök és törődöm engedékenyen:
mint Izsák az atyját, én se kérdezem,
mivégre sanyargatsz, teszem szótalan,
szófogadó szolga, ami hátra van.

Keserűségemre úgy sincs felelet:
minek adtál ennem, ha nem eleget?
miért vakítottál annyi nappalon,
ha már ragyogásod nem lehet napom?

Halálom után majd örök öleden,
fölpanaszlom akkor, mit tettél velem,
karjaid közt végre kisírom magam,
csillapíthatatlan sírok hangosan!

Sohase szerettél, nem volt pillanat,
ennem is ha adtál, soha magadat,
örökkön-örökké sírok amiért
annyit dideregtem érted, magamért!

Végeérhetetlen zokogok veled,
ahogy szorításod egyre hevesebb,
ahogy ölelésem egyre szorosabb,
egyre boldogabb és boldogtalanabb.

EMBER LESZ AZ ÉN KIS UNOKÁM!


Sok éve ennek, jaj de régen, mondhatnám úgyis: hajdanán;
egy borzas kisfiút a képen, pont így becézett nagyapám;
és fűnek-fának elmesélte, hogy nálam nincsen szebb gyerek;
és dolgozott, sosem henyélve, hogy nála sokkal több legyek.

Ő életében hajlongott sokat, és mást se tett, csak szolgált másokat.
És nyár és ősz, és tél jött, sok tavaszra, de életének nem volt semmi haszna.
Sok gondja közt csak egy volt a remény, hogy életem majd másként élem én.
A képem nézte és büszkén mondta rám: te boldogabb leszel, kis unokám!

Hány évtized múlt el mögöttem, örömtelen és sótalan;
a kenyerem javát megettem, s csak tűrtem egyre szótalan;
hány aljas fráter rám kiáltott, hány semmi ember rángatott;
hogy untam azt a rossz világot, mit nagyapám énrám hagyott.

Én életemben hajlongtam sokat, és szolgáltam csak egyre másokat.
És nyár és ősz és tél jött sok tavaszra, s az életemnek nem volt semmi haszna.
Csak egyben bíztam, mint már annyian, hogy boldogabb lesz lányom vagy fiam.
De tudva jól, a semmit kergetem, csak szánni tudtam minden gyermeket.

És ha most egy kis képre nézek, sok régi dolgot szégyellek;
de egy kis büszkeséget érzek, s nem csak azért, mert szép gyerek;
de mert tudom, hogy két kezemmel, az ő jövőjét védhetem;
s hogy végre megtelt értelemmel, az életünk s az életem.

Ő mások előtt nem hajlong soha, az ő élete nem lesz mostoha.
Mert nyár és ősz és tél jön sok tavaszra, és életének egyre TÖBB a haszna.
Mert bizonyság már, nem csupán remény, hogy szolga nem lesz ez a kis legény.
A képét nézve, büszkén mondja szám: hogy EMBER lesz az én kis unokám!

Igen ezen a világon minden jó a SZERETET -ből fakad!

A férjemnek és minden házaspárnak:

Köszönöm neked a boldogságot, Uram,
amit nekünk ajándékoztál.
Te vezettél bennünket egymáshoz.
Segíts, hogy egymás mellett maradhassunk,
és segíthessük egymást a házasság felé vezető úton.
A szeretet megbocsátásból él.
Add, hogy meg tudjunk egymásnak bocsátani,
hogy növekedjünk egymás szeretetében.
Minél inkább megkedveljük egymást,
annál inkább növekszünk az irántad való szeretetben is.
Add, hogy egymást mindinkább megismerjük,
mind bensőségesebben szeressük,
s minden gyöngédségünkkel, szívünk dobbanásával
s élőszóval is elmondhassuk egymásnak
a boldogító vallomást.
Szeretlek!

"...Tudod, kisfiam, a világon nagyon sok a csalán, a tövis, a gyom. Mert az emberek sokkal több rosszat cselekszenek, mint jót. És a csalán, a tövis meg a gyom a rossz cselekedetek nyoma ezen a földön.
De láthatod, hogy pillangó is van azért. A sok kicsi pillangó a sok kis jóság hírét hordozza magával. És vannak aztán szép, nagy, tarka szárnyú pillangók: ezek a ritka, nagyon jó cselekedetek. Minél szebb és nagyobb jót teszel, annál szebb, nagyobb és színesebb pillangó száll föl a nyomában.
Igyekezz, kisfiam, hogy amerre jársz, sok pillangó legyen. Ne lépj reá a csigára, hanem tedd félre az útból, hogy más se léphessen reá. És ebből újra megszületik egy pillangó.
Bárki, ha bajban van, segítesz rajta, ugye? Nem baj, ha az emberektől nem kapsz érte hálát. Minden jótettedet egy pillangó viszi hírül."

Wass Albert: Erdők könyve

"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk őreá."

Paul Géraldy

Amit az élettől akarok

Remélni jót és alkotni szépet
Boldognak látni minden népet
Megetetni az összes éhezőt
Virággal ültetni be tar mezőt
És meglocsolni a sivatagot
Ez mit az élettől akarok

Békében nevelni sok gyermeket
S ne legyen rémisztő a rengeteg
Fény gyúljon fel az agyakban
S az ember ne éljen akaratlan
Csak az örömök legyenek nagyok
Ez mit az élettől akarok

Emlékezni arra mi régen volt
Becsülve tisztelni az öregkort
Mert tapasztalás tanít jövőt
És erős oltalmazhat serdülőt
Hogy városokat ne fedjen el homok
Ez mit az élettől akarok

A vérnek legyen végre értéke
S nem kérdezve, hogy kérték e
Csak adni, magadból őszintén
Hogy kísérjen a tudás, a fény
S a gyermekek legyenek boldogok
Ez mit az élettől akarok

Kérem, legyen mindennap ünnep
Hol könnyet nem a fájdalmak szülnek
Legyen hit, megértés, szeretet, béke
Hisz az életnek van valódi értéke
Így büszke lehetek, hogy ember vagyok
Ez mit az élettől akarok

Horváth-Varga Sándor

Uram, mindig azt mutassam, ami vagyok.
Ne akarjak többnek, jobbnak látszani,
és tudjak mindenkor az ellenem vétkezőnek.
Gondolkodás nélkül megbocsátani.
Tudjam határaim, utam, célom.
Ne feledjem, honnan és merről jöttem.
És ha bármit teszek, és ha bármit érek is el,
Nem enyém az érdem, Te vagy mögöttem.
Ember vagyok Uram, gyarló, de nem bántok másokat
Szeretem a Hazám, és Beléd vetett hittel,
Alázattal, s reménnyel keresem és várom.
Megváltó Igazságodat.

(Alázat)

Kertész leszek

Kertész leszek fát nevelek
Kelő nappal én is kelek,
Nem törődöm semmi mással
Csak a beojtott világgal,

Ha már elpusztul a világ
Legyen a sírjára virág
Ha már elpusztul a világ
Legyen a sírjára virág

Minden beojtott virágom
Kedvesem lesz virág áron
Ha csalán lesz azt se bánom
Igaz lesz majd a virágom

Tejet iszok és pipázok
Jó híremre jól vigyázok
Nem ér engem veszedelem
Magamat is elültetem

Kell ez nagyon igen nagyon
Napkeleten napnyugaton
Ha már elpusztul a világ
Legyen a sírjára virág

Pio Atya üzenete:

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában, páratlan dicsőségben lesz részük.
Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre.
Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
Padre Pio (1887-1968)

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz. Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell
mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.
Nem ismerte őket. Így szólt:
Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.
Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!
A ház ura itthon van? Kérdezték.
Nem, válaszolta az asszony. Nincs itthon.
Akkor nem mehetünk be, felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! Válaszolta a férj.
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
Együtt nem mehetünk be a házba, felelték.
Miért nem? Kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett.
Az ő neve: Jólét, mutatott egyik barátjára,
Majd a másikra mutatva azt mondta:
Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.
Majd így folytatta:
Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. Ez nagyszerű! Mondta. Ebben az esetben hívjuk be Jólétet!
Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett vele egyet: Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
Hallgassunk a menyünkre! Mondta a férj a feleségének.
Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: Melyikőtök a Szeretet?
Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
Szeretet felállt, és elindult a ház felé.
A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:
Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia.
De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

A világirodalom legszebb elbeszélései közé tartoznak azok a Krisztus
legendák, amelyek megírásáért Selma Lagerlöf svéd írónő 1909-ben irodalmi
Nobel-díjat kapott. E legendás elbeszélések közül az egyik a mennyország
játszódik. Arról szól, hogy egy napon - ha egyáltalán van értelme napról
beszélni az örökkévalóságban - egy angyal jelentette a mi Urunknak,
Jézusnak, hogy Szent Péter apostol igencsak búnak eresztette a fejét. A mi
Urunk - elcsodálkozván azon, hogy valaki szomorkodhat az örök boldogság
országában - nyomban elindult, hogy megkeresse Pétert, aki a földön és az
égben is hűséges szolgája volt. Rátalálván a mennyország szélén azonnal
észrevette, hogy Péter nem csak szomorú, hanem egy kis csalódottság és
harag is ébredt szívében. A mi Urunk ennek okáról kérdezi az apostolt, aki
elmondja, hogy azért keseredett el annyira és azért akar elmenni a
mennyből, mert pár napja meghalt az édesanyja, de sajnos nem jutott a
mennybe. Péter megkérdezte az Urat, hogy nem lehetne-e valamit tenni, hogy
anyja a kárhozottak közül inkább az üdvözültek közé jusson. Mivel Péter
hosszas beszélgetésük végén sem akarta beismerni, hogy anyja nem való a
mennybe, ezért Jézus elküldött egy angyalt érte, hozza fel őt a pokolból a
mennybe. Az angyal leszáll a hatalmas, sötét mélységbe, s miután
megtalálta, megragadta Péter anyját, s emelkedett vele felfelé. Néhány
kárhozott lélek az anyába kapaszkodott, s ők emelkedtek a mennybe. Az
angyal semmit sem tett ez ellen, meg sem érezte a nagyobb terhet. Péter
igen megörült, hogy édesanyja megmenekül, de észrevette, hogy anyja
szabadulni akarván a többiektől kezüket megragadja, és egyenként rázza le
magáról őket, akik így visszahulltak a mélységbe. Az angyal ekkor lassulni
kezdett. Már szinte felért mennyországba, amikor Péter anyja az utolsó
szerencsétlen lelket is lerázta magáról, de ebben a pillanatban az angyal
nem tudta tovább vinni, s ő is visszahullt a mélybe. A sírásra fakadt
Péternek ekkor a mi Urunk ezt mondta: "Azt gondolod, nem adnék szívesen
mindenkinek olyan mennyországot, amely a tökéletes boldogság?
Elfelejtetted, miért éltem a Földön? Hogy erre tanítsam az embereket:
Szeressétek embertársaitokat, miként önmagatokat. És amíg ez nem így lesz,
nem lesz hely földön és égen, ahol a fájdalom és a bánat utol ne érné
őket."
(his)

Mondd, mi a boldogság...

Mondd, mi a boldogság?
Örülni, ha mások is örülnek,
Vagy odahajolni egy simogató kéznek?
Ha szeretnek, kiket te is szeretsz?
Ha veled van, kivel boldog lehetsz?

Mondd mi a boldogság?
Diákként jó jegyeket kapni?
Tíz év után saját házban lakni?
Ha teljesülnek az álmaid,
Bár nincsenek túlzó vágyaid?

Mondd, mi a boldogság?
Ha éhes vagy bármikor ehetsz,
S ha vásárolsz, bármit megvehetsz?
Hogy gyermekeid okosak és szépek,
S az életet velük látod szépnek?

Ha ez, akkor én boldog vagyok.
Mert szívem szinte földerül,
Ha látom azt, hogy más örül.
S e drága kincs: a szeretet
Engem mindig körbevett.

Ha ez, akkor én boldog vagyok.
S bár vén fejjel voltam diák,
Nem feledem az iskolát.
Barátaim körbevettek,
És tanáraim is szerettek.

Ha ez, akkor én boldog vagyok.
Voltam szegény, s cipeltem terhet,
De tudtam: a munka felemelhet.
S mert kitartottunk a rosszban,
Most szerethetjük egymást jobban.

Igen én boldog vagyok!
S bár adná rá áldását az Ég,
Hogy ez mindig így maradjék!

Szanyi Rosy

Reményik Sándor: Csendes csodák


Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Az Úr áldjon meg titeket, kedves szerkesztő munkatársak,nagyon szép lett az oldal, tartalmas.Valószínűleg sokat fogok itt járni, és akinek tudom, ajánlom is az oldalt. Csak így tovább!!

Édesapa csak egy van...

Az esti lámpák szűrik meg a fényt, díszkivilágításban vetül a köd, a tér hideg palástjára, szitáló harmatcseppek éji világára
Valahol messze, kutyák ugatnak, beszédük zenélve a holdat kutatja, a hangok szünetelnek különben, csak saját magam zengek a fülemben. És még pár szó mire emlékezem, Te adtad nekem..

Hideg zimankó borzongtat, miért épp erre járok, magam sem tudom, ide hozott szívem, az est előtti alkonyon. Magam vagyok, járom az ösvényeket, az emlékeim ösvényeit, mely itt mint pókerlapot teríthet ki, de ez nem szerencse, végzet inkább, és kiterítve látom a jövőm lapjait, napjait a hiányt, mivel nem osztottad meg velem a magány gondjait.

Igen, most őszinte leszek, sírok közt vesz meg a hideg ide jönni
merészség, könnycsepp a szemedben dermedve fagy, pedig jobban kívánnád, hogy hulljon le, és inkább itt hagynád önmagad.
De hajt valami tovább, Édesapám vajon hallod lépteim zaját?
Itt állok a sírod előtt, könnycseppem elfogyott, sír az életem.

Neked mit is ígértem?
Örökké velem vagy, és hiányzol.
És akkor látom, hogy a temető kapuja bezárul.

"Mocsár előtted az út,túl sok a kígyó
Nem látod a csillagod,nem vezet
Körbeölelt már a láp,indulni kéne
Ha nincsen társ és nincs ki veled tart:
Én itt leszek,nyújtsd a két kezed
Én itt leszek,mondd el mi bánt,hiszek neked
Én itt leszek,ha tudlak,megvédelek
Én itt leszek,ne szólj semmit,megértelek!"
Vadon János

„ Ne verjétek a melleteket hangos szóval dicsekedve, hogy kik vagytok, s mik vagytok, mert magatokban semmik sem vagytok. Tetteitek tegyenek tanúságot rólatok nap-nap után. Magyarnak teremtett benneteket az Úr, s ennél fogva csak magyarságotokon belül lehettek azok, akiknek az Úristen megtervezett benneteket egyenként és külön-külön…Aki közületek embernek nem jó, az magyarnak is csak alávaló lehet"

Wass Albert

Magyarország...

Magyarország az én hazám
Itt nevelt fel apám anyám
Itt ringattak a bölcsőben
E szép honnak szent ölében

Azért oly szép ez a világ
Mert a szíve Magyarország
Nincs is több ily áldott hona
Ez a földnek minden java

Hányszor voltunk megtámadva
Hányszor voltunk leigázva
Most is borús a hon ege
Talán van egy esztendeje

Anyám anyám...
Anyám anyám édesanyám
Édes fölnevelő dajkám
Ha vétettem megbocsássad
Könnyeidet ne hullassad

Nem megyek én innen messze
Fészket rakok mint a fecske
Megbélelem két karommal
Megtapasztom csókjaimmal