Emlékezés egy régi márciusra

Az erdőszélen hóvirág fehérlett.
Sarjadó gyepen az iskola glédában állt, mint még soha.
Valaki a Talpra Magyart szavalta.
Aztán a tanító beszélt a szabadságról.
Hallgatta sok parasztgyerek,
oldalt a jegyző meg a pap s tisztes, komoly, ősz emberek.

A harangozó tartotta a zászlót vén bajszos arcán zord egykedvűséggel.
S a tanító lelkesen magyarázta, hogy mi is történt ezelőtt sok, nagyon sok évvel.
Hősökről beszélt és csatákról s arról, hogy miként folyt a vér,
amikor annyi ember meghalt valamiért.

A többiek hallgatták némán.
Hitték is, nem is a mesét.
Öreg volt már a múlt. Setét s bizonytalan ködök takarták.
S egyszerre csak egy kisgyerek hangosan megszólalt hátul:
„Édesanyám! Mi a szabadság?”

A tanítóban elakadt a szó.
Odanéztek mindannyian.
Az asszony pedig felsóhajtott és azt felelte:
„Amikor hazajönnek a katonák, fiam”

Ó, hóvirágos régi március…!
Azóta mennyi vér ömlött megint, s részeg torokkal hányszor ordították
közénk a véres jelszót, hogy „szabadság!”
Voltunk azóta hősök mi magunk is.
Hősök, pribékek, árulók, gazok, honmentők és hazátlanok,
voltunk minden, amit csak akartak a habzó szájú álapostolok.

Négyszer szabadítottak föl azóta propagandás vad próféciával
és mind a négyszer más zászló alatt!
És mind a négyszer esküdtek reá, hogy most lettem szabad!

Hát ez a szabadság, emberek?
Szónokló, híres emberek! Élők s holtak mind ezt akarták…?
S mi lesz, ha majd egy szép napon megkérdezi egy kisgyerek:
„Édesapám, mi a szabadság…?”

Ó, hóvirágos régi Március…
Talán sóhajtunk egyet mi is akkor
és csak annyit mondunk csöndesen:
fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian.


Wass Albert
Bajorerdő, 1947.

Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Petőfi Sándor
1848. március 13.

Uram!

Múltamat irgalmasságodba,
Jelenemet szeretetedbe,
Jövőmet gondoskodásodba ajánlom!

Szent Pio

Mese

Mesebeli kis királyhoz
Betévedt egy kis leány,
Hogy az éppen ozsonnázott
Tulipános udvarán.

"Úgy-e szép itt, úgy-e jó itt?
Nézz csak ide, meg oda,
Bársony itt a gyepes udvar,
Drágakő a palota.

Nézd, a libám ezüst tollú
Aranyszőrű a cicám:
Ugye itt maradsz minálunk
Örökre, te kis leány?"

"Köszönöm a meghívását,
De el nem fogadhatom,
Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház, hol én lakom."

"A mi libánk közönséges,
S nem aranyos a cicánk:
De ott van a két testvérem
S édes apánk meg anyánk."

"Ha ölelnek, ha csókolnak,
S fejem rájok hajthatom:
Szalmatetős kicsi kunyhót
A világért nem adom."

Győri Vilmos

Egy lélek állt...


Egy lélek állt az Isten közelébe
S az örök napsugárban reszketett
És fázva félt,
Mert érezte, hogy vonzza már a föld,
És keserűn kelt ajkán a "miért",
Mikor az Isten intett neki: "Készülj!

Valaki ott lenn meg akar születni,
Neked szőtték e színes porhüvelyt:
Pici kezeket, pici lábakat,
És most hiába, le kell szállanod,
Öröktől fogva te vagy kiszemelve,
Hogy e testet betöltsd,
Mint bor a kelyhet, ampolnát a láng.
Menj és ne kérdezz, ennek meg kell lenni!"

S szólt a lélek: "Én nem akarok menni!
Én boldog vagyok Veled, Istenem,
Mit vétettem, hogy egedből kivetsz?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S elhagynom búsan és reménytelen
Az angyalokat, testvéreimet?
Mit vétettem, hogy le kell szállanom,
S felöltenem a gyötrő Nessus-inget,

A meghasonlás örök köntösét,
A nekem szabott hitvány rongy-ruhát?
Ki bor vagyok: a Végtelennek vére,
S láng, mely üveg alól is égig ér:
Mit vétettem, hogy bezársz engemet
Kehelybe, amely megrozsdásodik,
S ampolnába, mely romlandó cserép?!"

És szólt az Isten szigorún: "Elég!
A törvény ellen nincsen lázadás!
Ha milliók mentek panasztalan,
Talán te légy kivétel?
Mint a fiókát az atyamadár:
Kivetlek. Tanulj meg jobban repülni,
S jobban becsülni meg az örök fészket!"

S az Ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorún indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: "Ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még,
Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeretném viszontlátni odalenn,
Ha csak egy percre, ha csak mint egy álmot."
S felelt az Úr:
"Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."

Csak

Csak tudnom kell, hogy vagy,
kibe a lélegzet kapaszkodhat,
kihez a sóhajok sorakoznak,
kihez mosolyom ragaszkodhat.

S én már is elvagyok,
bizton, mint a teher,
mely a biztosra ránehezedett,
és létével már semmiért sem felel.

De létezem, s Te létezel.
Bizonyosságod kell nekem,
hogy szeretni bírjam az életet.
Egymás nélkül, belátom, ez nem lehet.

Naszádos József

Magyarok Nagyasszonya

Édesanya, boldog anya,
Virágszülő Szűz Mária,
Világra szült virágodnak,
Ajánlj minket szent Fiadnak.

Ha nem ajánlsz, hova menjünk?
Nincs egy íznyi épség bennünk
Minden épet, minden szépet
Fölfaltak a cudar évek.

Csúfra mégis megmaradtunk,
Nem nyílt meg a föld alattunk,
Kikerültük a koporsót,
Itt vagyunk most, legutolsók.

Legutolsók a világnak,
Kik a szívünkbe nem látnak,
De tenálad, Asszonyunknál
Tudjuk, csak az irgalom vár.

Már a régi hit is mozdul,
A meleg vér meg-megpözsdül,
Ami szégyenünkre vállott,
Szemünkről már hull a hályog.

Látjuk már, hogy mi rossz, mi jó,
Tudjuk, mi féltenivaló,
Sereglünk a Krisztus elé,
De hogy álljunk szeme elé?

Mit mondjunk, ha reá kérdez?
Szólj helyettünk, anyánk, édes,
Annyit mondj csak: rosszak vagyunk,
De mégis a tied vagyunk.

Sík Sándor

Adventi ének

„Szállj, szállj magasra, szíveink reménye
Vezess el minket Jézusunk elébe,
Ragyogj előttünk fénynek oszlopával,
Szent biztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,
Vidám szivárványt sző a borulatra,
Igéje napfény, az ragyog felettünk,
Mit félne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,
Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.
Az ígéretnek földjére érkezünk,
Jézus az nekünk.

S lesz, lesz hitünknek diadalma, teljes.
Atyánk az Isten, irgalmas, kegyelmes.
A szeretetnek fényes napja jő fel
Üdvözítőnkkel!”

Szabolcska Mihály részlet

Advent

Valami készül a fellegekben
minden decemberben!
Az angyalok kiülnek
a felhők szélire,
lábukat lógázzák, nevetnek.
Kacagnak, dalolnak,
türelmetlen várnak,
hogy eljöjjön a perc.
Mikor felsír a szeretet,
az örök könyörület,
az irgalom és megbocsátás,
az igazabb a prófétánál,
az egyetlen igaz barát!

Nekünk, embereknek!
Kik szeretetre vágyunk,
de szeretni nem próbálunk.
Kiknek irgalom az álmunk,
de irgalmat nem ádunk.
Kik mindig hibázunk,
de meg nem bocsátunk.
Kik mindig hazudunk,
de mindig igaz szóra várunk.
Kik földi kincsekért
eladjuk az álmunk.
Kik mindig barátkozunk,
de barátokra nem találunk.

Naszádos József

Nemcsak azért vagyok..
Nemcsak azért vagyok,hogy
Együtt találjuk meg a boldogságot,
Nemcsak azért vagyok,hogy
Megleljük az utat jelző csillagot.

Azért is vagyok,ha valami FÁJ,
Azért is vagyok,hogy enyhítsem a BAJT.
Gyógyszer legyek,hogy NE FÁJJON,
Vagy csak múljon,mi rág,
Rág belül,s keresd a megoldást.

Kínoz a félelem,mert elméd véges,
S nem látja a VÉGTELENT.
Keresi,de nem leli,mert az ELME
MAGYARÁZATOT AKAR,de hiába
Az AKARÁS,kevesek vagyunk,elménk
Véges,gátolja az ANYAG.

Fogd a kezem,ÉN vakon is látom az utat,
Fogd a kezem,Én megyek ELŐRE.
Fogd a kezem,NEM ISMEREM A FÉLELMET.

Mert Isten fogja a KEZEM!
Hát ne félj kedvesem, s hogy Te nem hiszel,
Sebaj!hitem kettőnknek is elég!
Hisz nemcsak azért vagyok,hogy ha merülnénk
A bajban,s gondolnád nincs kiút..
Vagy nincs megoldás,s csak a MATÉRIA
Igaza lehet az IGAZ??

Hát ne hidd!Nézd a szemem!
Nézd az elszántságom,a tenni akarásom!
Segítő kezem,mely mer vezetni akár vakon is!
Hidd el,hogy VELÜNK AZ ISTEN!

Hangtalan

Látod-e a tisztát fehérnek?

Hallgat a hegedű,
a lelke megszakadt,
Nincs aki játszana
rajta ma igaz dalt.

Félre a vonóval, ha
hamis a nóta!
Húrjain játszani
tiszta szívvel szabad.

Ma már oly lehangolt
por ül a húrokon.
Vár a feltámadásra
az igazság dalára.

Addig igazság nem lesz,
míg a férges fa gyümölcse kedves.
Lelke az igaznak nem fakadhat dalra
csak, ha betemet mindent
az elmúlás hatalma.

Hallod-e a dalomat szépnek?
Látod-e a tisztát fehérnek?
Érzed-e szemedben a könnyet,
Ha rágondolsz a jövő nemzedékre?

Ebergényi Németh Magda

Ismeretlen szerző: Ima

Mennyei jó Atyám, őriző pásztorom,

kelő nap fényénél hozzád fohászkodom.

Fejet hajt előtted a fűszál, virágszál,

hálát adok néked, hogy reám vigyáztál.



Ne hagyj el engemet édes jó Istenem,

Oh, ha te vagy velem, kicsoda ellenem?

Függeszd őrző szemed édes jó anyámra,

hints áldást fejére, a lába nyomára.

November 19-én ünnepeljük Árpád-házi Szent Erzsébet napját.

Szent-Gály Kata „Erzsébet" című versével emlékezünk rá.

Nem gondolt arra, hogy szent lesz, soha.
derék embernek volt az asszonya,
szívből szerette, s boldog volt nagyon,
gyerek-fiatalon.

Egy szív, egy lélek, és kézben a kéz,
arcán a mosoly szinte megigéz,
három kis szempárt zár a csókja le,
ez kincse, mindene.

És mint a forrás, ha vízzel teli
a gyűrűje, kiárad és szelíd,
kristályos ér lesz, szolgál másokat,
amerre áthalad,

Ő így szeret. Az Isten élteti
élő Lelkével, és Őt mondja ki
minden szavával, s övé a keze,
ha simogat vele.

S ez mindig így van. Ha borul az ég,
s hozzák a Másik bús halálhírét,
ha fel is jajdul. Meghalt a világ!
mégis, szeret tovább

Nagyobb világban. És mivel szeret,
megérti. Istent hogy nem érti meg.
A gond vagy bánat? Isten jó s ezért
ő úgyis tudja, mért.

Nagy lett, bár nem tett különös-nagyot,
csak szeretett és mindig pazarolt,
egész komolyan vette azt, amit
a Krisztus Úr tanít.

Ne felejtsd el!

Isten gondot visel minden gondodra.
És még akkor is, ha nem látod értelmét,
felragyog egy fénysugár,és bevilágítja éjszakádat.
Szeretete égő tűz.

Roger testvér

Anyám, Magyarország


Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet,
Holt csillaggá lettél, nem ontod a fényed.

Holt csillaggá lettél, nem látom az orcád,
Olyan idegen vagy, anyám, Magyarország.
Lehúztad a redőnyt, mikor hozzád mentem,
Én is fiad vagyok, mért tagadsz meg engem?

Mint fészkét a madár, kezed úgy kerestem,
A mostoha sorsba belekeseredtem.
Nyolcvan esztendeje, fekete palástban,
Itt a Délvidéken, apátlan, anyátlan.

Kihez menjek, mondd hát, ki fogad be engem,
Ki segít, ha nem Te a sok elesetten?
Akik felnéztek rád, mint édesanyára,
Megvert magyar népünk ölelésed várja!

Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret,
Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet.
Csak azt kértem tőled, mit a gyermek kérhet,
Ragyogtasd fel újra ezeréves fényed!

Bogdán József

Súgás az ősznek

Ősz, te sokat tudsz,
mert sétálsz furcsán és hallgatagon,
s hervasztó, irgalmatlan
szomorú szemeiddel
befigyelsz minden ablakon.

Ősz, te sokat tudsz,
s tudásod soha el-nem-vehető,
mert a halottak nagy-erősek
és tanítód a temető.

Ősz, te sokat tudsz
és ajtómat ha titkon benyitod,
mellém lopózva böngészed ki,
miket szitálón, csöndesen
a papírra írok.

Ősz, te sokat tudsz,
de most nyílik a szám
s oly valamit súgok,
mit te se tudsz talán.

Most, hogy üvöltő, lázadt szél rohan
köd-váraktól köd-várakig,
van egy búsongó kis fiú,
van egy sóvárgó kis fiú,
ki ibolyákat álmodik.

Dsida Jenő

Árad a SZERETET

Árad a SZERETET

Árad a szeretet,rám a kis virágra

Kis virágra,mely Isten kicsiny

Teremtménye eme világra.

Szúrós,kacsos,virága halovány,

De boldog,hisz lesütött rá a NAP.

Érzem az áradó szeretetet,mellyel

Engem a kis méltatlan Bogáncsot öntöz.

Hát érdemes élni?

Érdemes volt élni,s megélni eme csodát?

Melyet Isten ,s a barátok szeretete ölel át?

Volt értelme a Szenvedésnek?Tűrésnek?

Némán, csendesen?

Mert megérett a magocska,megérett,

S szirmot bontott,mert szeretet kapott!

Lila fodros,apró virág-szoknya lebben,

Boldog táncot jár az őszi NAPSÜTÉSBEN.

halottak napjára./saját vers/
Ki volt az én nagyapám??,,
Apró vékony ember volt ő,
Szemei a messzeségbe néztek,ki volt a nagyapám,?
Egy férfi ki mert hinni.
Ki hinni mert Istenben,HAZÁBAN ,családban.
Ki volt a nagyapám?
Egy férfi ki tenni is mert
És tett,mert a lélek erősebb, és a HIT még erősebb
Hitte,ha tesz, jót tesz.
Hitte hogy példát kell mutatni,bármi áron.
Igen BÁRMI ÁRON!
Mutatni a hazának, a családnak,
És talán egy kicsit ÖNMAGÁNAK. Hitte,merte TETTE.
Jutalma:BÖRTÖN.
Ütések,kínzás, és még ki tudja..
Teljes vagyon elkobzás.
De maradt családja,kedves szerető feleség,
Gyermek,mely hazavárta,
Bármi áron csak jöjjön.
Hazajött.
Várta MUNKA, hogy kis családjának jusson kenyérre,
S a gyermek keze várta az étket,
Mit tudván annak mi is az ára.
S adta adta a szeretetet és a kenyeret,
S hogy ítélte meg a politika?
És a történelem?
Mint egy rossz kurva! Hisz a történelem a
Politika kurvája! Ez ellen nincs orvosság!
Ahány kurzus,annyi megítélés!
Volt, rossz és volt jó
De ez engem már nem érdekel! S ne merje sok sok év után
BÁRKI IS REHABILITÁLNI!hogy jöjjenek zengzetes szavak
Dicsőítő vers, szobor,vagy utcanév!
Hagyják BÉKÉN!úgy ahogy MOST VAN!
Találja meg lelke a BÉKÉT,melyre mindig is vágyott!
De ezt MINDENKINEK kívánta!. Nem akarok belőle IDOLT
Csupán csak egy EMBERT. Kinek véréből vagyok.
Hisz halott poraiban is Ő NEKEM A NAGYAPÁM VOLT!!

Armageddon

Adjatok fegyvert a kezembe,
hisz nincs már az értelemnek értelme,
hamis szavakkal győzitek az embert,
megöltök minden nyíló szerelmet.

Megöltök hazát és álmot,
békét, nyugalmat, és ősi lángot,
melynek melegénél izzottak a szemek,
túláradón és fényesen.

Rabszolgája lett egynek az egész, pedig az,
az egy is olyan csenevész, hogy fél lábbal
a sír szélén áll, és saját kardjába dől,
hisz csak gőgöt lát és hatalmat örököl.

Fordított Világ lámpásod csak pislog,
most jönnek, itt vannak az igazi kínok,
álmotok a pénzért eltemet titeket,
s a régi temetőn majd egy új lét terem!

Gyalázzatok mindent, pusztítsátok el,
nem számít, aki hisz vagy keresztet cipel,
hisz Isten szent nevében is pusztítotok,
átok, örök átok legyen rajtatok.

Véres könnyet sír már odafenn az ég is,
korcsok teáznak, s büszkén azt remélik,
hogy rend az, amit ők alkottak itt lent,
miközben szidjátok őrültül az Istent!

Mint zápor hull a bomba, szétzúzva mindent,
ami szép volt oly rég, romhalmaz lesz minden,
szájtépő, ugató veszett ebek lettek,
valaha az Isten nem ilyet teremtett!

Szakadj szét világom, pusztuljon az igaz,
szájtépő hősökként, nyomul már a gaz,
s majd jajveszékelésetek mikor meghallom,
nem lesz egy szavam sem, s elapad a hangom,
nem nézek az égre, fejemet lehajtom,
s merev mozdulattal még el is fordítom.

Nem mormolok imát, mert nincs több kegyelem,
az ördög szolgáivá büszkén lettetek,
patakokban csorog szememből a könnyem,
szeretetet hoztam, én szeretni jöttem,
de fájdalmas kínom felkiált az égre,
legyen már, legyen már, most örökre vége!

Jajgatva szakad szét keblemben a lélek,
porba hullt testemből kiszáll majd szegényen,
nem hoztam én semmit, csak annyit is viszek,
pokol lett a Földünk, ha nem is hiszitek.

Rám ragyog a fény már,
szűnik szenvedésem,
nem tudom, hogy ti hol,
én Jézusnál végzem!

Bognár János

KÖSZÖNÖM
Hallgasd a tested.
Hallgasd a lelked.
Hallhasd a lelkedben muzsikáló zenét.
Hallgasd a zene ritmusát,
Dallama csengő bódulatát.
Hallgasd a felsőbb éned.
Hallgasd Istent dicsőítő éned boldog dalát.
Éned dicséri a Teremtőt,köszöni az
Ajándékot,mit Istentől kapott.
Köszöni a mosolyt melyet kapott.
Köszöni a mosolyt,mely az arcot varázsolja,
Köszöni a simogatást,melyet a lélek kapott.
Boldog a test,pedig halandó,
Boldog az Én ,mert Istenhez tartozó.
Isten adta lélek,
Isten adta Test.
Ajándék,mely mind a TEREMTŐTŐL való.
A teremtmény ereszkedik térdre,
S lelkét tenyerén ajánlja az Égbe.
Köszöni az ajándékot,melyet szeretetből kapott.

Szirtek végtelen álmain

Fehér sziklák ébredő szirtjein,
Hol a magány csókol csendesen,
Ott szállok partra én, elhúzódva
A világtól, s mindentől kedvesen!

Nézem a homokba vésett jeleket,
Nézem az életem lecsorduló perceit,
Melyeket a végtelenségben élő dűne,
Mohóságában, egyre jobban elnyeli.

Keresem, igen keresem az Életem,
Életem elguruló, értékes gyöngyeit,
S az álmaimmal kacérkodva játszó,
Angyalarcú, szívbe írt igaz hölgyeit!

Tengernyi magány roskad rám,
Nézem a lágyan tündöklő felleget,
S magam lelkében megénekelve siratom,
Százszor is, mi bennem egykor elveszett!

Fehér szirteken újra némán álldogálok,
Már nem nyomasztanak a rút tegnapok,
Most csak állok az áldottsági fényemben,
S a nap sugarával, a hajnalok ékébe olvadok!

Tenger Szilárd

Apám hűsége

Idős ember ballag csendben, szépen,
Hetvenöt év múlt felette éppen.
Gondolatban visszanéz a múltra,
Ifjúságra, vesztett háborúkra.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Életében voltak derűs percek,
Gyermekkori tréfák, csínytevések.
Felnövekvő nehéz, dolgos évek,
Paraszt mezők, visszanéz felétek.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Megjárta az élet minden poklát,
De nem hagyta cserben szép hazáját.
Vére hullott, hűséges volt hozzá,
Nem vált soha becstelenné, ronggyá.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Hűséges volt mindig Istenéhez,
Ragaszkodott protestáns hitéhez.
A jó sorsa bárhová vetette,
Hazáját és hitét nem feledte.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Paraszt voltát soha nem tagadta,
Szülőföldje mindig visszavárta.
Búzakalász aranylott feléje
Hívó szavát úgy küldte elébe.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Megalázták sokszor, elmondták bitangnak
Pedig jó vitéze volt e dicső honnak.
Próbálták megtörni, lábbal sárba nyomni
Kétlakivá tették, tudjon boldogulni.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Imádott anyámmal kuporgattak sokszor,
Hej, pedig kevésszer jutott csak a jóból.
Mégis hűséges volt, megtörték az évek
Becsületes maradt, reá büszkén nézek.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Gyermekkori álom költővé avatta
De a valós világ, mindig megtagadta.
Gyönyörű lírája, egyszerű beszéde
Nem illett a képbe, elsodorták félre.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

De ő nem csüggedett rótta a sorokat
Tiszta szép szavakkal újra dalra fakadt.
Belső késztetésből, őserőből tette
Pedig az idő már elrepült felette.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Szép volt életének minden röpke perce
Hűséges szívével ő csak ezt tehette.
Elfáradtan immár, meghajlott derékkal
Tekinthet a múltra, összegző szándékkal.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Megköszönöm apám, hogy ilyen maradtál
A népedért mindig, csendben munkálkodtál.
Paraszti fajtádra végig büszke voltál
Hűséget számomra örökül, jussoltál.
Ki az, aki mindig figyel rám?
Ő az, az én drága jó apám.

Az igazi

"Azt kérded, mi az igazság, a gyógyulás, az örömre való képesség módja? Megmondom, fiam. Megmondom, két szóval. Alázat és önismeret. Ennyi a titok.

Alázat, talán túlságosan nagy szó. Ehhez már kegyelem kell, kivételes lelkiállapot. Hétköznap beérhetjük azzal, hogy szerények vagyunk és iparkodunk megismerni igazi vágyainkat és hajlamainkat. S azokat szégyenérzés nélkül bevalljuk magunknak. S iparkodunk megegyezni vágyainkkal és a világ lehetőségeivel."

Márai Sándor

MEGÜZENEM...

Megüzenem a violáknak,
Hogy még ne hervadozzanak,
Bár vége maholnap a nyárnak,
És kisebb körben jár a nap...

Tóth Árpád

Szent István király imája


A mélységből kiáltok Hozzád , hallgass meg Uram!

Taníts meg, hogy kell könnyezni a meg nem érdemelt örömben, s hogyan

kell örülni a megérdemelt könnyben.

Adj erőt, hogy kevélységem csillogását elhomályosítsam, s az alázatosság

színtelenségét okosan csillogtassam.

Taníts meg, hogyan kell a gyengékhez lehajolni, s hogyan kell féktelen erővel

egyenesen állni.

Adj erőt, hogy fölényesen legyőzzem a testet, s alázatosan megadjam magam

a léleknek.

Taníts szelíd szóra, ha bántások érnek, s hideg mosolyra, ha jogtalan dicsérnek.

Adj erőt napközben, hogy el ne fáradjak, s fáradtságot este, hogy rögtön elaludjak.

Taníts meg lendülni, ha Rád találtam, s hirtelen megállni, ha utat hibáztam.

Ne add meg mindig, amit nagyon kérek. Taníts bátor lenni, mikor nagyon félek.

Engedd a világot megvetve szeretni, csak magadat ne hagyd soha elfeledni.

Ez a kívánságom, ez maradjon végleg, de ha másként szólnék,

nagyon szépen kérlek, ne neheztelj reám, ne fordítsd el orcád,

hiszen a mélységből kiáltok fel Hozzád.

Ébredés

Vezess az útunkra Világnak Világa,
ébredésünk után Te legyél a fáklya,
törhessünk előre mindennapok élén,
hirdethessük Rólad, értünk haltál, éltél!

Betlehemi csokrot tartunk a kezünkben,
kisgyermekek vagyunk gyülekezetedben,
aranyló kenyered megszenteljük érted,
pálmaágak zöldjét készítjük elébed.

Pilátusi kapun érünk közeledbe,
korbács villanása tép a kebelünkbe,
véres vasszögeid bennünk kovácsolják,
szörnyű enyhületed Simon küldi hozzánk.

Föltekintünk Hozzád mi is a keresztről,
a mi vérünk hullik drága sebeidből.
Keserűen nézünk zokogó anyánkra,
Veled szállunk égbe Világnak Világa.

Harmadnapra aztán föltámadunk Véled,
vézna ujjainkat kezeidbe kéred,
mindenapjainkat szeretet borítja,
Szentlélekkel jövünk Hozzád e nagy útra.

a tudást veled tudom
a reményt veled remélem
a csöndet veled hallgatom
a zenét veled zenélem
bánatod az én szomorúságom
virágod az én mosolyom
az állandóságot veled állom
ha szeretsz velem szereted
gyermeked hitedet otthonod tűzhelyed
amiért ideszülettél
ujjaim megtalálod
ha fontos
a fűszál végén
most
és

Édesanyánk kérünk…

Édesanyánk kérünk, gyógyítsd meg hitünket,
Sűrű könnyeiddel oldozd bűneinket!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Édes, jó hazánkat virágba borítja.

Porba sújtott népünk jajgatását hallod,
Égi fiad felé szálljon szent fohászod!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.

Szent királyunk hitét illendőn fogadtad,
Kárpát népeinek kegyelmedet adtad.
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.

Jézus Krisztus kérünk, nézz ránk a keresztről,
Reménységet leljünk fénylő szemeidből!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.

Magyar imádságunk fölszáll templomodban,
Megszentelt koronánk fénylik a hajadban.
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Meggyötört hazánkat virágba borítja.

Hozd el édesanyánk, hozd el a keresztet,
Őszinte lelkünkkel térdelünk előtted!
Tiszta szíved-lelked lelkünk meggyógyítja,
Édes, jó hazánkat virágba borítja.

VIRRASZTÁS

SZENT MIHÁLY HAVÁBAN URAM, GONDOLJ
AZ ELMENŐKRE, A KOSZORÚK SZALAGJAIN
FUTKOSSON KESERŰ TEKINTETED!
TÉRDELÜNK URAM, MERT ILYENNEK TEREMTETTÉL.
ZORD ÚT A VÉGSŐ, KÖVES, MEREDEK ÉS FAGYOTT,
MERT SZÍVÜNKBE KÖLTÖZÖTT A JÉG.
URAM, ADJ EGY SZALMASZÁLAT, S MOSOLYGUNK,
ADJ KIS REMÉNYT, HOGY SZÁRNYALHASSUNK!
S LEGALÁBB AZ ÖSVÉNYT SÖPÖRTESD LE,
HISZEN MINDENHATÓ VAGY, ISTENÜNK!
IMÁNK LASSAN ELSZÁLL, CSAK Ő MARAD,
RÁNK NÉZ, AKIT TE TEREMTETTÉL,
AKI LELKÜNKBE ÖLTÖZÖTT,
AKI MOST ELOSONT,
MINT EGY SZÁNDÉK,
ÉGŐ KÖNNYCSEPP,
ÁMEN.

üdvözlégy Mária
csonka országodban
kegyelemmel teljes
imádságainkban
az Úr van teveled

legyen mivélünk is
s az asszonyok között
méhednek gyümölcse
a föld a fű a ló is
asszonyunk Szűz Mária

Istennek szent anyja
imádkozz mert várunk
rontott országodnak
meggyógyulására
s hogy ma is újra

tehozzád találjunk
jöjj uruságunkba
Babba Babba most
Boldogasszonyunk
elfogyó imánkra
ámen