A SZENT MAGYAR KIRÁLYI CSALÁD: SZENT ISTVÁN ÉS BOLDOG GIZELLA és SZENT IMRE.

A magyar nép, a magyar Egyház, a magyar családok büszkesége, hogy a
magyarság keresztény királysággá való átalakulása, vagyis a főemberek és a
nép megkeresztelése és a magyaroknak az európai népek közösségébe való
belépése (a keresztény Európához való csatlakozása) egy szent család által
valósult meg. Évszázadokon át a mai napig kihat e szent család sugárzása és
vonzása. És most, egy nehéz korban, egy új évezred küszöbén, amikor házasságkötésüknek milleniumát ünnepeljük, a szívünk mélyéből énekeljük:
Hol vagy István király?
Találóan fejezi ki szívünk vágyát milleniumi jelmondatunk:
Szent családokat a megújuló Magyarországért!
Hármas vágyat szeretnénk ezzel a jelmondattal kifejezni:
Egyrészt kifelé fordulva szeretnénk, hogy a Jóisten kegyelme segítsen hozzá bennünket, hogy a magyarság a kezdődő új korban megtalálja, kiharcolja méltó helyét Európában.
Másrészt szeretnénk, ha mindezt egy belső átalakulással, megtisztulással
alapoznánk meg és tennénk tartóssá.
Harmadszor pedig szeretnénk, hogy ez a megújulás először is a magyar családok otthonaiból, szent családi életéből induljon ki és táplálkozzon.
Szent István királyról köteteket írtak már. Most csak néhány dolgot szeretnék kiemelni. Ő is az előbb felsorolt nagy szent királyok sorába tartozik.
Egyéniségét tekintve valahol Szent Henrik és Szent Lipót között áll. Róla is
elmondhatjuk szinte mindazt, ami a középkor nagy királyairól elmondható.
Nagy uralkodói rátermettséggel egy erős, központosított keresztény királyságot hozott létre, erőteljes törvényekkel, egyházzal és hadsereggel. Letelepítette a még mindig félnomád magyarokat, és bekapcsolta őket az európai gazdaságba, kultúrába. Szent Henriktől eltérően Szent István nem akart birodalmat hódítani és alapítani. Nem volt annyira keményen nagyratörő idealista.
Amit tett a népéért, nemzetségéért tette. Szent Lipóttól eltérően nem népe bizalmát, tetszését, szeretetét igyekezett elsősorban elnyerni. Mint bölcs, jövőbelátó, felelős vezető és atya, erős, biztos kézzel vezette át a magyarságot egy rendkívül nehéz korszakváltáson. Abban bízott és joggal, hogy majd az eredmények, az utókor igazolja tetteit. Nem pályázott az "Egyház fia" címre, hanem erőteljes, apostoli egyházalapító és szervező volt, amiben nem annyira a fiúi tisztelet és szeretet vezette, hanem az értelme, népének jövője és java iránti felelőssége.
Érzékenyen vigyázott szabadságára, függetlenségére, nem kívánt senki gyámsága alá kerülni.
Mi az, ami Szent Istvánban igazán sajátos, egyedi, magyar? Nem könnyű és talán történelmietlen is ez a kérdés, hiszen ez egy tipikusan mai felvetés, amivel a régi történet és legendaírók nem foglalkoztak, ami magában István királyban is csak öntudatlan valóságként volt jelen. Abból indulunk ki, hogy Szent István király nagyságát is két dolog együttes jelenléte határozta meg. Egyrészt megtestesítője, kifejezője és alakítója volt a magyarság lelkének, másrészt pedig kiemelkedő egyénisége az egyetemes kereszténységnek és az európai kultúrának. Általa, vele, az ő családjában ver gyökeret a kereszténység a magyarságban, és ölt sajátosan magyar arcot.
Rendkívül figyelemreméltó, hogy az első szent királyi család nyomdokain
járva az Árpádok családjában 19 kanonizált szent lett. Köztük olyanok, mint Szent László király, Szent Erzsébet vagy IV. Béla király családja, ahonnan
3 lányt is az oltárra emeltek.
Hogy lehetséges, hogy a keresztény népek közé beékelődött magyarság
elkerülhette az avarok sorsát, a felmorzsolódást? Hogyan lehetséges az,
hogy szinte két emberöltő alatt egyenjogú és rangú keresztény királysággá
lettünk? Hogyan lehetséges, hogy egy nép ilyen könnyen és gyorsan feladta
pogány vallását, hitét és kereszténnyé lett?
A középkori Európa sajátos világa, a külpolitikai körülmények, az egyéni és nemzeti adottságok együttes, szerencsés összejátszása tette mindezt lehetővé.
Ha Géza fejedelem és István király, valamint a magyar főurak és a nép mély mozgatórugóit keressük, akkor a magyarság őstörténetéhez, lelkének a nyelvben, a népköltészetben, a népi vallásosságban megnyilvánuló sajátosságaihoz kell visszanyúlnunk.
A magyarság alapbeállítottsága, ellentétben más ázsiai népekkel, nem
volt annyira agresszív, hódító jellegű. Jól eltűrte maga mellett az idegent,
békében megfért mind a betelepült, mind a hódító (török, osztrák, orosz) népekkel. Amikor Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe bejöttek, azért jöttek csak, mert korábbi hazájukból a besenyők elűzték őket. Nem birodalmat akartak hódítani, hanem új (ott)hont foglalni. A magyar embernek az otthona jelent mindent. IV. Béla királyt második honalapítónak nevezzük, mert a tatárok által feldúlt, de lelkileg is összeroppant országot mind védelmileg, gazdaságilag, politikailag, mind pedig lelkileg megújította, talpra állította. A haza és az otthon szinonim szavaink. Hazát, otthont foglalni, alapítani annyit jelent, mint megszervezni, biztosítani a védettséget, igazságot, szabad fejlődést mind anyagi, mind lelki értelemben.
Sajátos az a körülmény is, ahogy a honfoglaló magyar törzsek szövetségre léptek és vezért választottak. Vérszerződést kötöttek és a választott vezért pajzsra emelték. Az igaz magyar ember nem hagyja cserben a barátját, a vérét adja érte. Másrészt a vezéri hatalom jelképe, nem korona (értékes ékszer), nem kard vagy lándzsa (fegyver), hanem a pajzs (védelmi eszköz), illetve a pajzsra emelés, ami jól kifejezi, hogy a többiek egyetértő akarata és erőkifejtése a fővezéri hatalom alapja, amelynek csak addig van értelme, amíg szükség van rá a jogos védelmi harcban. Ilyennek tartották ugyanis a honfoglalást is olyan alapon, hogy otthon nélkül elpusztul a nép.
A népdalokban is kifejeződik a magyarság lelke. Érdekes kettősséget mutat népdalaink hangulatvilága. Nagyon sok lassú, ereszkedő dallamú, mélabús énekünk van, mely a magyarok mély érzelemvilágáról tanúskodik.
Másrészt pedig ott vannak a pattogó ütemű nóták, melyeken át mintha a lódobogás ritmusa hangzana át, mely erőteljes, egészséges, tettre kész érzületre mutat.
Miután a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében és körülnéztek,
lassan fel kellett fedezniük, hogy zsákutcába, csapdába kerültek, ahonnan
nincs kivezető út. A keresztény királyságok gyűrűjében találták magukat,
hátuk mögött a besenyőkkel. A gazdag városok ellen vezetett kalandozó
hadjáratok kezdeti sikerei után egy egységes fallal találták szemben magukat.
Taksony majd Géza fejedelmek az egymással is viszálykodó királyok
közt szövetségeseket kerestek. De hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki
csak pogány, istentelen, barbár betolakodónak tartja őket. Az alighogy
megszerzett otthon távlatilag veszélybe került.
Másrészről a letelepedő magyarság nem űzte el, nem semmisítette meg a korábbi lakosságot. Érdeklődve figyelte fejlettebb mezőgazdaságát, amit ki is használt a maga javára, és tanult belőle. Megismétlődött a világtörténelemben
sokszor bekövetkezett jelenség, hogy a vesztesek belülről átalakítják a győzteseket. A más kultúrának zökkenőmentes elfogadását nagyban elősegítette a magyarság szorult, bezárt helyzete, továbbá eredendő nyitottsága, valamint ősi vallásának toleráns, bizonyos vonásaiban rokonságot mutat ó természete is. Amint az ágakra szakadt, vándor, nomád törzseknél szokott lenni, nem alakult ki egységes, hierarchikus kultusz, hanem csak homályos elképzeléseken, a megszemélyesített természeti jelenségek tisztelet én alapuló babonás hit.
A táltosok nem játszottak túl nagy szerepet a nép életében, csak a rendkívüli eseményekkor fordultak hozzájuk. Viszonylag könnyen be tudták helyettesíteni az Égig érő fa tetején lakó Arany Atyácska helyébe a keresztény vallás Istenét; illetve a Ludvérc, a gonosz szellem helyébe az ördögöt. Az egyéb mellékes babonaságok pedig szinte a közelmúltig tovább éltek a nép hiedelemvilágában.
A letelepedés, a házak, falvak építése teremtette meg a területileg szervezett
keresztény Egyház megszervezésének és kiépülésének feltételét. A nyugatról érkező térítő papok és szerzetesek a legjobb, clunyi reformvonalat képviselték. Erről elsősorban Szent Wolfgang regensburgi püspök gondoskodott, aki a szívén viselte a magyarok megkeresztelését. Fiatalon ő is útnak indult, de a féltékeny passaui érsek visszafordulásra kényszerítette.
Ezeknek a térítő szerzeteseknek és papoknak a rendelkezésükre állott az
a kézikönyv is, amit elődeik még a szerencsétlenül járt avar nép megkeresztelésére dolgoztak ki. Vagyis nem egy mennyiségi, gyors sikerre
törő térítő szemlélet uralkodott.
Géza fejedelem és István király ősi (és ma is aktuális) igyekezete, az
Európához való csatlakozás, tehát sokfelől jól elő volt készítve. Fontos szerepet játszott ebben nemcsak a külpolitikai, katonai helyzet, hanem a magyarság életében nagy változásokat hozó letelepedés, a külső és belső
érintkezés egy fejlettebb, gazdagabb kultúrával, a nyitottság, a haladásra való készség, a keresztény vallás vonzó bemutatása, a papok és a szerzetesek
sokféle tanító, segítő munkája stb.
Kétségtelen, hogy Géza fejedelem is és István király is rendkívül tehetséges, jó vezetők voltak. Jó érzékkel felismerték az alkalmas pillanatokat, megragadták a lehetőségeket, és ilyen módon elérték, hogy nem kényszerűségből, hanem önként vállalva egyenrangú, szabad félként a saját felségterületükön vették fel a keresztséget. Amellett, hogy elismerték a pápa lelki fennhatóságát, nem lettek a császárság hűbéresei, sőt a koronázás után István király megkapta az apostoli felhatalmazást is, és ő vette kézbe és hozta
létre az országban az Egyház szervezetét. Ezzel kikerülték a hatalmaskodó
német püspököket és érsekeket is.

Szent István állam és egyházépítő munkássága európai mércével mérve főleg az előzmény nélküliség, az alapító jelleg miatt egyedülálló.
Szent István házassága is részét képezte ennek a nagy műnek. A magyarok létét főleg két nagy birodalom, a bizánci és a német császárság veszélyeztette. Taksony fejedelem még főleg Bizánchoz közeledett. Géza változtatott ezen a politikán, és az egyre erősödő német befolyás és terjeszkedés kivédésére helyezte politikájának súlypontját. Civakodó Henrik bajor herceggel nem lehetett szövetséget kötni. Halála után azonban Szent Henrik követte a trónon. Henrik erős kézzel, nagy bölcsességgel megvalósította elődeinek álmait. Visszahódította a Német-római Császárság országait.
Uralkodásának első évében még csak bajor herceg volt és a magyarok szövetségese. Ez számára legalább ebből az irányból békét jelentett és hallgatólagos támogatást nagy tervei megvalósításához. Két szent püspök, Szent
Adalbert és Szent Wolfgang is támogatóan közreműködött a szövetség létrejötténél. Így hát nőül adta húgát, Gizellát, Szent Istvánnak.
Gizella korabeli mércével mérve rangján alul ment férjhez egy félbarbár
herceghez. A korszellem azonban átsegítette ezen a nehézségen. A szent
püspökök, illetve Szent Henrik és Gizella is egy hallatlan nagy feladatot láttak
maguk előtt: egy nép megkeresztelését. Gizella tehát útnak indult. Bátyja és
Szent Wolfgang rangjához és feladatához illő kíséretet adott melléje. Egy új
kultúr és hadi központot, egy önálló európai szintű udvartartást jelentett ez
a kíséret. István bölcsességét és népe iránti megértését jelzi, hogy trónra lépésekor nem telepítette őket Esztergomba, a magyar királyi udvarba. Így lett Gizella királynénak saját városa és udvara: Veszprém. A királynő gyönyörű templomot építtetett, és létrehozta itt is az európai udvarok szükséges
infrastruktúráját is. Az úrnő, a királynő feladata, hogy gondoskodjon a
templomok liturgikus felszereléseiről. Gondját viselje a szegényeknek, és
apácakolostorokat alapítson...
Veszprémben minden magyar megláthatta, hogy milyen egy európai udvartartás. Ez az udvar a Koppány ellen vívott győztes csatában kimutatta katonai értékét, és tekintélyt szerzett magának. Gizella Istvánnak, Veszprém, Esztergomnak egyenrangú fele volt. Sőt kultúrában, műveltségben, hagyományban Gizella felette is állt Istvánnak. A magyarok azonban saját elhatározásból tanulni, haladni akartak, és ezt a haladást jelentette Gizella, aki magát Istvánra, a magyarokra bízva, mintegy áldozatul adta oda magát férjéért, a magyarok megkereszteléséért.

Példa nélkül álló szent házaspár, akik sajátos, látható módon megvalósították a férfi és a nő egyenlőségét, egymást kiegészítő szövetségét. S azt lehet
mondani, hogy az egyenlőséghez Istvánnak kellett fölnőnie. S fel is nőtt.
Olyan keresztény királyságot szervezett és épített a pogány és rettegett magyarokból Pannóniában, hogy Szent Odilo, a híres Cluny apátja ezt írta
Szent Istvánnak:
Hogy lelketekben mily nagy érzések áradoznak isteni vallásunk tisztessége iránt, csaknem az egész világ hangos szóval hirdeti immár. Különösen pedig azok, akik az Úr sírhelyétől visszatérvén igen bőséges tanúságot tettek erről.
Szent István gondoskodott ugyanis a zarándokok biztonságos átvonulásáról, sőt bőkezű vendéglátásban is részesítette őket. Zarándokházakat építtetett
Konstantinápolyban és Jeruzsálemben, valamint Ravennában és Rómában is.
Azokban az időkben virágzó kert vala híres Pannónia, ahogy az ének mondja. És e kert sok virágát mind egyetlen névben lehet összefoglalni:
Szent Imre. A szent királyi pár másodszülötteként, a kor szokása szerint
egyházi pályára készült. Így aztán lelkiekben a lehető leggondosabb nevelést kapta. Benne csúcsosodott ki mindaz, amit Gizella önfeláldozása jelentett;
mindaz a tudás, kegyelem és lelkesültség, amit Szent Wolfgang
szerzetesei és Szent Gellért püspök a magyarok megkeresztelésére kaptak és
összpontosítottak.
Imre a vad alanyba oltott nemes faj első, egyedülállóan szép virága.
Isten szemével nézve nem nehéz magyarázatot adni a szent királyi család tragikus, utód nélküli sorsára. Világítótoronynak szánta őket Isten a magyarság zivataros évszázadai számára. Olyan csúcsot jelentenek, amely mindig erőt ad és irányt mutat. Messze megelőzték korukat, az egész történelmet. Szükségszerűen jött utánuk a visszaesés. A népnek idő és türelem
kell.
Az Árpád-házi szentek sorát ők nyitják meg, és még 17-en követik őket.
Ez az igazi, szent, nagy család!
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

PÁROS SZENTEK.

A középkor folyamán egész Európát áthatotta a kereszténység. A népek
megkeresztelésében, tanításában, a kormányzásban, az egyház szervezetének kiépítésében központi szerepet játszottak a szerzetesek. Nem csoda hát, hogy a szerzetes (nő és férfi) a keresztény világ embereszményévé magasztosult.
A szerzetes eszmény szent képviselőinek ragyogó élete háttérbe szorította a családeszményt, sőt a házas állapot mintegy szükséges rossznak,
alacsonyabb rendűnek, a bűnös testnek tett engedménynek tűnt fel. Ezért van az, hogy a legjobbak, mint Szent Henrik és Szent Kunigunda vagy Szent Imre is ún. József-házasságra határozták el magukat.
Isten azonban az embert úgy teremtette, hogy a nő és férfi szeretetegységében a saját képmása legyen. Ez az embereszmény ha szublimálva is megjelent a szerzetes eszményben és meg is valósult több olyan halhatatlan szent párosban, mint pl.:
Szent Bonifác és Szent Lioba;
Assisi Szent Ferenc és Assisi Szent Klára;
Avilai Szent Teréz és Keresztes Szent János;
Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska...
Ezek a nagy szentek maguk is felismerték, hogy Isten együtt, egymás számára teremtette őket, hogy a rájuk bízott nagy feladatban, az Egyház megújításában egymást kiegészítve, egymást segítve dolgozzanak és éljenek.
A mély lelki-szellemi rokonság és barátság, valamint a közös természetfölötti küldetés mintegy szellemi-lelki és természetfeletti házasokká tette őket. Ebből a házasságból számtalan lelki gyermek született és él mind a mai napig.
Ezektől a páros szentektől sok írás maradt fenn a lelki életükre, lelki fejlődésükre vonatkozóan. A mai elvilágiasodott és földhöz tapadt korban ezek
az írások értékes, jórészt még kiaknázatlan kincset rejtenek a házaspárok
lelki vezetésében, illetve Isten felé emelésében.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

SZALÉZI SZENT FERENC ÉS CHANTAL SZENT FRANCISKA.

Kentenich atya szerint Schönstatt a szalézi lelkiség folytatójának, megvalósítójának, mintegy Szalézi Szent Ferenc rendjének tartja magát. Ők
ugyanis a modern kor hajnalán éltek. A Jóisten előrelátó gondviselésének
ajándéka képen érzékelték már a közelgő nagy problémákat, melyekre hiteles,
alapvető válaszokat dolgoztak ki és valósítottak meg a saját életükben.
Mik voltak az ő újdonságaik?
A középkori szerzetes vallásosság-szemlélettel szemben Szalézi Szent Ferenc a világban élő keresztények vallásosságának, lelki életének alapjait és máig érvényes, értékes kézikönyvét (Filotea) alkotta meg. Nem akarta lelki gyermekeit szerzetbe küldeni, hanem síkraszállt amellett, hogy a
világban, a világi dolgok használata mellett és által is lehet Istennek tetsző,
szent életet élni. Forradalmian új eszme volt ez a maga korában. Ennek
megfelelően Chantal Szent Franciskáékkal sem szerzetesrendet, hanem egy
vallásos közösséget akart alapítani. Nem ők tehetnek arról, hogy az akkori
egyházi vezetés megváltoztatta tervüket, és szerzetesrendet csinált a Vizitációból.
Az életből jött indításokat, az emberi igényeket tartották irányadónak.
Szalézi Szent Ferenc minden műve egy-egy válasz a hozzá intézett kérdésekre, problémákra. Idő hiányában, a szükségtől sürgetve írt, ez teszi oly
életszerűvé műveit. Valójában a kiterjedt levelezést tekinthetjük fő művüknek. Elgondolásait, válaszait az élet próbájának vetette alá. Útkereső, kísérletező, a világban Isten vezetését, útmutatásait kitapogató életet éltek.
Legendaszámba megy már a korabeli kijelentés:
Milyen jó lehet Isten, ha már a genfi püspök ilyen jó!
Szalézi Szent Ferenc a szív, a szenvedélyes-érzelmes szeretet különös
embere volt. Apostoli jelszava is erre utal:
Több legyet lehet fogni egy csepp mézzel, mint egy vödör ecettel!

Saját bevallása szerint maga előtt is érthetetlen volt, hogy milyen mély
érzelmi szálakkal, szenvedéllyel tudott szeretni, és ez mégsem tette gyengévé; nem térítette le a helyes útról, hanem a szíve mindig megmaradt lelke,
értelme hűséges követőjének. Chantal Szent Franciskának írt egyik levelében így világítja meg ezt a tulajdonságát:
Azt hiszem, nincs a világon lélek, aki teljesebb jóindulattal, gyengédebben és őszintén kimondom nagyobb szerelemmel tudjon szeretni,mint én. Istennek úgy tetszett, hogy ilyenné tegye a szívemet. De szeretem azokat a független, erős lelkeket is, akik férfiasak. A túlságosan nagy gyengédség megzavarja a szívet, nyugtalanítja és eltéríti az Isten szerelmében való imádságtól. Akadályozza a teljes önátadást és az önszeretetnek való meghalást. Számunkra minden ami nem Isten semmi. De hogyan lehetséges, hogy én mindezt így érzem, én, aki a világ legérzelmibb embere vagyok, mint ahogy Ön is jól tudja, kedves Anyám. Való igaz, hogy így érzek, mégis csodálatos, hogy mindezt össze tudom egyeztetni, mert úgy vélem, semmit sem szeretek, csak Istent, és a lelkeket mind Istenért.”
Különösen nagy fájdalmak és szenvedések idején mutatkozott meg ennek a mélyen szerető szívnek a humánus embersége. Mélységesen együtt tudott másokkal érezni és fájdalmukban osztozni. Nem ítélte el a fájdalom szenvedélyes kitöréseit, megnyilvánulásait sem. Ő maga is zokogott édesanyja halálos ágyánál, miközben teljesen elfogadta Isten akaratát.
Nekem tetszik a szenvedélyes szív, amely erősen szeret és erősen akar.
Mert mire is jók az érzéketlen szívek?! De mégis különösen is gyakorolnunk
kell magunkat abban, hogy a Jóisten akaratát nagyobb, lángolóbb szeretettel
szeressük, mint bármit e világon!Írta egyik vigasztaló levelében Chantal Szent Franciskának. Önkéntelenül is eszünkbe jut itt Szent Ágoston,
aki hasonlóképpen jobbnak tartja, ha az ember fájdalmában sír és zokog,
majd vigasztalásra talál, mert így nem lesz embertelenné.
Ezzel a vonásával Szalézi Szent Ferenc a természetes érzelmek, indulatok
jó és hasznos voltát hirdette; vagyis a természet és a kegyelem harmonikus
összhangját és egymásra épülését.
Szalézi Szent Ferenc és Chantal Szent Franciska szent barátságának
jellegzetessége a lelki, szellemi és érzelmi síkokon egyaránt kibontakozó,
egymást kiegészítő és segítő szeretet. Levelezésükben számtalan szép megnyilatkozását láthatjuk ennek:

Mindent szeretetből kell tenni és semmit sem kényszerből! Jobban kell
szeretnünk az engedelmességet, mint félnünk az engedetlenségtől!
Szalézi Szent Ferenc
Ha elfogadjuk magunkat, Isten velünk kapcsolatos akaratát fogadjuk
el. Ezt az akaratot a szívünkkel fogadjuk el, és egész szívvel teljesítsük! Istennel való kapcsolatunknak is a szívek állandó egyesülésének kell lennie.
De ugyanígy egymás közti kapcsolatainknak is.
Szalézi Szent Ferenc
Semmi sem korlátozza két olyan szív szeretetét, amelyek azért lettek
eggyé, mert mindegyikük összeforrt előbb Isten atyai-anyai szívével.
Szalézi Szent Ferenc

CHANTAL SZENT FRANCISKA

Szenvedélyesen szerető szív, anyai gondviselés, okosság, emberismeret
lelkesedés Jézusért.
Odaadó áldozatkészség, érzékeny tisztaság, nyitottság, befogadás.

SZALÉZI SZENT FERENC

Értelemmel telt személyiség, bensőséges kapcsolat Istennel vidám apostoli tettrekészség.
Finoman kiművelt szellem, nemes erkölcsi magatartás, hajlíthatatlan jellem
vonzó, jóságos természet.

Úgy hallgattam a szent főpapot, mintha mennyei szózat beszélt volna
hozzám, mintha elragadtatásban lett volna, oly megfontoltan és a szavakat
annyira válogatva beszélt, szinte nehezére esett szólni.Boldogan és nyugodtan
tértem vissza, mintha angyalt hallgattam volna.

Chantal Szent Franciska

Magamnak és mindenemnek örökre meg akarok halni és csak Isten
akaratának élni, melynek magamat egészen átadom, Neki akarok engedelmeskedni,
drága lelkiatyám, a genfi püspök személyében.
Chantal Szent Franciska
Jézus mondja: Úgy szeressétek egymást, ahogy én szeretlek Benneteket!
(Jn 13,34; 15,12)
Chantal Szent Franciska és Szalézi Szent Ferenc barátsága ilyen, mert
Istentől jön, mert Isten felé tart, mert egyedüli java Isten, mert Istenben
örökké fennmarad. Ó, milyen jó úgy szeretni a földön, mint ahogyan szeretni
fogunk az égben; megtanulni úgy szeretni egymást ezen a világon, mint
ahogyan majd örökké szeretünk a másvilágon! (Filotea)
Úgy látszik, Isten az Ön számára rendelt engem. Óráról órára erősebben
meggyőződöm róla. Kérem a Jóistent, hogy örökre Jézus Krisztus szent
sebébe fogadjon be bennünket, s ott mutassa meg az utat, amelyen haladnunk
kell: Önt őrzőangyala pártfogásába ajánlva vagyok imáiba ajánlottan.
Ferenc, genfi püspök
Tudja, Kedves Nővérem, hogy amióta megismertetett lelkiállapotával,
Isten Ön iránt való nagy szeretetet oltott belém. Mikor pedig részletesebben
megnyilatkozott előttem, még erősebb vonzódást keltett lelkemben, hogy
Önt egyre jobban kedveljem, és ennek hatása alatt írtam, hogy Isten adott
engem Önnek...
Semmit sem tudnék mondani, amivel szívem szeretetét Ön iránt kifejezhetném, de mégis azt mondom, hogy minden hasonlat messze alatta van, mivel ez az érzelem fehérebb a hónál és tisztább a napnál...
Rendkívüli kedvességet érzek az Ön iránt való szeretetemben. Erős az,
leronthatatlan, mérték, tartózkodás nélkül való, de édes, könnyű, egészen
tiszta, egészen nyugodt, komoly, ha nem csalódom, egészen isteni!
Íme, kedves Nővérem, a mi viszonyunk; íme a kötelékek, amelyek min
él szorosabbak, annál több nyugalmat, annál több szabadságot adnak...
Tartson csak szorosan Önmagához láncolva és ne aggodalmaskodjék...!

Az Öné vagyok, amennyire csak óhajtja! Őrizkedjék a túlságos türelmetlenségtől, a búskomorságtól, aggályosságtól. A világért se akarja megbántani Istent: ez tökéletesen elég arra, hogy vidáman éljen!
Szalézi Szent Ferenc
A modern kornak új, korszerű szentekre van szüksége. Olyan vonzó példaképekre, akikben mintegy megtalálhatja saját vágyainak beteljesedését. Chantal Szent Franciskában, Szalézi Szent Ferencben ilyen szent példaképet találhatnak a nők és a férfiak egyaránt. De a házaspárok is sokat
tanulhatnak tőlük. Az ő lelki, szellemi, érzelmi barátságuk érvényes és hiteles
eszménye lehet házaspároknak is.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A HÁZASSÁG SZEREPE
KRISZTUS KÖVETÉSÉBEN

Bevezetés.

Mielőtt a házasságra vonatkozó erkölcsteológiai tanítást összefoglalnánk, szeretnénk rámutatni arra a sajátos nehézségre, amely miatt a mai
keresztény embernek is komoly nehézséget jelenthet e tanítás megértése, elfogadása, az életbe ültetése, illetve kifelé való képviselete, védelme. Egy eddig páratlan korforduló sajátos világában élünk. Körülöttünk, bennünk egy új
világ jött létre, amely még nincs megkeresztelve. Ez az esemény alapjaiban
megrengetett minden közösséget, az egész régi kultúrát, és arra késztet
mindannyiunkat, hogy életünk, tetteink, szokásaink, társadalmunk alapvető
igazságait újragondoljuk, mélyebben megértsük, hogy így meg tudjuk vetni
a lábunkat az új partokon, hogy lefektessük az alapjait a 3. évezred új kultúrájának.
Különösen is aktuális és sürgető feladat ez az erkölcs területén. A mai
közvéleményben elhalkult az erkölcs szava, elhomályosult az erkölcsi törvények értelme. Az emberek lelkiismerete összezavarodott, és sokan az egyéni szabadság túlhangsúlyozásával mintegy törvényen kívül helyezik magukat. Tagadják a bűnt, és ki akarják irtani magukból a bűnösség érzését.
Ezen aggasztó jelenségek hatása alól a keresztények sem tudják kivonni magukat.
Fontos feladat tehát, hogy a bibliai erkölcsöt, az egyházi tanítást ne csak
elfogadjuk a magunk számára, hanem a modern, új-pogányok előtt is értelmesen
és vonzón meg tudjuk alapozni, indokolni és védeni.
Lehetséges-e az etikai döntés megalapozása? Van-e kritériuma az
abszolút és egyetemes ítéletnek, hogy megkülönböztessük az engedélyezettet
a nem engedélyezettől? Miután a jövő etikai megalapozásával és az emberi
jogok védelmének kidolgozásával oly sok erőfeszítést tettünk, hogy az
emberiséget megmentsük a katasztrófától, úgy tűnik, hogy mindez összeomlik a non-kognitív, vagyis olyan kortárs filozófiák miatt, amelyek az erkölcsi
értékeket objektív módon megismerhetetlennek tekintik.
Az erkölcsi értékek, mint említettük, nem képezik a megismerés tárgyát;
a tudományos reflexió tárgyát csak a tények képezhetik; az értékek a korábbi
döntéseknek és a kultúráknak áthagyományozott gyümölcsei. Az élet ért
éke is, amely objektívabb és alapvetőbb, ily módon tünékennyé válik:
kétségbe vonják eredetét, célját, abszolút, illetve szent mivoltát, annak minőségét tartják fontosabbnak, vagy más értékek és jogok védelmét. Az egyéni
szabadság elve, a társadalmi utilitarizmus és proporcionalizmus, az etikai
kontraktualizmus és a konvenció, a kultúra és a kommunikatív nyelv gyümölcse ily módon az igazság, a norma és az erkölcsi abszolútum helyébe lép.
A bioetikából, úgy tűnik, narratív humanista tudomány lesz, amely nyitott
minden törekvésre, számára idegen minden alkalmazott normativitás.
Akadémiai és el nem kötelezett tudománnyá válik.
Ez a nihilizmus és az erkölcsi relativizmus által kirajzolt horizont és
szakadék igen nehéz helyzetet teremtett, mert felment az élet tiszteletének
és az igazság elismerésének kötelezettsége alól.
Az elmúlt tíz esztendőben kidolgoztuk a bioetika új látásmódját, amely
a személy metafizikájának antropológiai előfeltételéből indul ki, az emberi
méltóság elismerésének etikai ítéletén alapul, és ily módon tiszteletben tartja
testi, lelki természetének egzisztenciális egységét. Ez a bioetika, amelyet
perszonális etikának nevezünk, az egyetlen olyan nézetünk szerint,
amely meg tudja alapozni az erkölcsi normát, és reményt nyújt arra, hogy a
világ jövője számára szilárd talpazatot találjunk.
Maga a személy a test és lélek egységében, lelki és biológiai adottságaival és egyéb jellegzetességeivel együtt, melyek mind szükségesek célja eléréséhez.

Nem könnyű a laikus és szekularizált világban racionális érvekkel képviselni
a bioetika e modelljét; de párbeszédben korunk kultúrájával és legégetőbb tudományos kérdéseivel, megerősödést és kiteljesedést találunk a hit fényében és a Tanítóhivatal megnyilatkozásaiban, különösen a már idézett Veritatis Splendor enciklikában, a család kérdését illetően a Humanae Vitae enciklikában, a Familiaris Consortio apostoli buzdításban és a Donum Vitae instrukcióban...
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A nemiség természetes adottság és erkölcsi feladat.

Nemiségét tekintve az emberi természet az állattal rokonnak, vagy hozz
á egészen hasonlónak látszik. És mégis éppen itt mutatkozik meg a legnagyobb
különbség. Az állat rabja ösztönének; ösztönösen, természetes
szükségszerűséggel párosodik és végzi ezzel kapcsolatos teendőit. Az ember
számára már mindez felelősségteljes feladat. A nemiség az ember életében azonban nemcsak más helyet foglal el, hanem egészen más sajátságokat is mutat.
Ha erkölcsi szabadsággal bánunk a nemiséggel, ha szívünk mélyéből
szellemi szeretettel kormányozzuk, akkor a személyiségünkben a lelkieknek
alávetett helyet fog elfoglalni, s az ember legsajátosabb végső elhatározásaiban
nem lesz döntő szava. Az ember ugyanis több mint szexuális lény, vagyis a nemiségének semmiképpen sem szabad állati, a lélektől független látszatot keltenie!
A nemiséggel kapcsolatos feladatok sokkal messzebb nyúlnak, mint
amit önmagában a nemiség megtisztítása illetve a felette való uralkodás jelent,
mivel a nemiség részt vesz az emberi személy egészének fölépítésében. De
nem szabad benne keresni a lelki élet lényegi gyökerét sem (mint Freud
pánszexualizmusa), mert a nemiség csak részt vesz, csak egy részét képezi a
személy fölépítésének. Másképp elképzelhetetlen lenne a nemiségnek szellemmel
és szeretettel való kormányzása. A nemiség területe tehát messze
túlnyúlik a szexualitás testi működésén, mert személybe van beágyazva;
mert értelmét és végső célját nem az állatokhoz hasonló párzásban illetve nemzésben éri el, hanem a házastársak személyes közösségében; olyan utódok
létrehívásában és fölnevelésében, akiknek arcán természetes és természetfeletti
Isten-gyermekségünk új fénye ragyog fel. A nemiség úgy bele van szőve személyiségünkbe, hogy viselkedését bizonyos értelemben a személy energiája és kormányzása határozza meg. Irányítása az összfelépítéstől, a személy viselkedésétől függ.

A nemiség nagy feladatot jelent az Isten képére alkotott ember számára:
megőrizni a szellem uralmát az ösztön fölött anélkül, hogy a test ellenségévé válnánk. Vagyis adott hívásra szolgálni az életet, és építeni Krisztus
misztikus testét. Ez a feladat a személyes szeretet magasiskolája, valamint
az ellenállásban és az önzetlenül vállalt kemény harcban a kereszt iskolája is.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

Nemiség a teremtésben, a bűnbeesésben és a megváltásban.

A nemiség etikai problémája akár a szellemből, a lélekből, vagy a
testből indulunk is ki nagyon sokrétű. Már csak azért is bonyolult és nehéz, mert együtt jelenik meg az eredeti és állandóan alakuló természet; a
bűnbeesés miatti elferdülések és a megváltás. Igen, a Szűz tiszta fia, az igaz
és valóságos ember: Jézus Krisztus a nemiséget is megváltotta.
A teremtés hajnalán sugárzón fénylik ős-szüleink győzelmes testi, lelki
egészsége. Jól felkészítette őket Isten a teremtői parancs teljesítésére:
Növekedjetek és sokasodjatok, töltsétek be a Földet! (Ter 1,28)
Elfogulatlan tisztelettel, szolgálatkészséggel és mindent átformáló lelki
szerelemmel fordultak egymással szembe; és ugyanígy tekintettek saját testükre és nemiségükre is.
Mindketten, Ádám és asszonya, meztelenek voltak és mégsem szégyellték magukat egymás előtt. (Ter 2,25)
A bűn engedetlenségével nemcsak az Istennel való meghitt érintkezés,
hanem a nemiséggel szembeni ártatlan közvetlenség is elveszett. Megszűnt
a szellem addigi természetes uralma. A szellem bukása az ösztönöknek a
szellemmel szembeni engedetlenségében tükröződik.
Akkor elbújt Ádám és asszonya Isten elől... Félek, mert meztelen vagyok;
ezért bújtam el. (Ter 3,8)
Az első bűn folyományainak felsorolásából nem lehet arra következtetni,
hogy a bűnbeesés szexuális ballépés lett volna. A Biblia csupán lapidáris
tömörséggel ábrázolja a hatalmas bukást, mely közvetlenül érinti a nemiséggel
szembeni viselkedésünket is. A férfi és a nő viszonya a bűn nyomasztó
átka alá került. Ez nem úgy értendő, mintha a nemi kívánság az eredeti bűn
anyagi vagy formális eleme lenne! (Tridenti zsinat 120.) Feszélyezettség,
túl erős kívánás, uralkodási vágy, valamint a szülés fájdalmai jelzik a megváltozott viszonyt. (Ter 3,8; 3,16) Ettől kezdve a nemiség ösztönét csak
kemény harcban lehet a szellem uralma alá kényszeríteni. A teremtői megbízatás és vele együtt a nemiség jósága azonban megmaradt mintegy a megváltás reménysugarának hordozójaként, az asszony magzata által. (Ter 3,15)

A Krisztus Jézusban való megváltás által az ember teste megfoghatatlan
módon Isten dicsőségének ragyogásába öltözött, és a legszorosabb kapcsolatba
került Krisztussal.
A test ellenben nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig
a testért... Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben! (1Kor 6,13.20)
Ezért szent a test a nemiséggel együtt mint a Szentlélek temploma az
Isten-gyermekség ragyogásában és a dicsőítő szolgálatban egyaránt. Ezért
követeli meg az Isten-tisztelet a szemérmességet (Tessz 4,3) és szentséget. A keresztség után még megmaradt mohóság nem bűn, hanem csak a bűn következménye. Új értelme szerint pedig a Krisztusért való kemény harc és a hűségpróba mezeje. Alázatra int, hogy a küzdelmek és harcok közt teljes tudatossággal megadjuk Istennek a tiszteletet.
A nemiséggel szembeni helyes magatartás csak úgy lehetséges, ha együtt látjuk a teremtett, a bűnbe esett és megváltott embert. Minden egyoldalú kiragadás hibás magatartást eredményez. Nem egyedül a teremtett természet iránti tisztelet; vagy a megváltott ember erős optimizmusa; de még
kevésbé egyedül a bizalmatlanság, a menekülés és küzdelem, hanem csak a
szent tisztelet, a kiegyensúlyozott küzdelem és imádkozó bizalom Krisztus
Jézusban. Mindez együtt fogja a győzelmet kivívni, és azt a feladatot teljesíteni, amelyet a nemiség sokrétű valósága Krisztus tanítványainak ad.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A férfi és nő: mint Isten képmása.

Isten megalkotta az embert, az ő képmását, Isten képére teremtette;
férfinak és nőnek teremtette. (Ter 1,27)
Az ember: férfi és nő végtelenszer több, mint csak egy szexuális lény.
Az ember ugyanis Isten tükörképe! Érte lett mint imádkozó lény, aki egyed
ül Istenben találja meg a legteljesebb "Te"-jét. E méltóságának legbeszédesebb
kifejezését találjuk meg a szüzesség evangéliumi tanácsában, mely
Krisztus követésének tökéletesebb útja.
Isten képére alkotta őt e kijelentésből a Szentháromság titkának világításánál szabad talán még valami különöset kiolvasnunk. Az ember Isten háromszemélyű szeretetközösségének személyes képmása, mely a másik "Te"-vel való lényegi egymás mellé rendeltségben, a személyek egymásért és egymással való természetében fejeződik ki. Ez a férfi és nő házas viszonyában áll a legszemléletesebben előttünk. A férj és feleség személyes kapcsolatának egyik magaslatán: a házas megismerés aktusában hangzik fel a titokzatos hármashangzat. A teremtő Isten áll találkozásuk közepén, és néven szólítja kettőjük szerelmét. Ekkor a férfi, a nő és az Isten ajándékozta
gyermek egy új természet szerint a háromszemélyű egy Isten képmása.
A férfi és a nő azonban a szellemiségükben is Isten képmása. Szabad talán azt mondani, hogy a nemiségük által alakított szellemiségük miatt egészen különleges módon.
Férfi annyit jelent, mint Isten gondolata; mint az isteni megismerés
erejéből származó.
Asszony így hívják őt, akit szeretnek; akit az isteni szeretet jár át.
Krisztus a tökéletes férfi, a megtestesült "Ige".
Mária a Szentlélek menyasszonya; Isten alakot öltött szeretete és irgalma.
A férfit inkább az értelem feltáruló tisztasága és célt ismerő akaratának
hódító hatalma jellemzi.
Az asszony sajátossága inkább a fogékonyság és termékeny megőrzés;
az átfogó intuitív látásmód és a szeretet erejéből táplálkozó életteli átélés.
A kettő együtt Isten egészen egyedülálló, gazdag, különösen tökéletes képmása.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A férfi és nő: mint Isten képmása.

Isten megalkotta az embert, az ő képmását, Isten képére teremtette;
férfinak és nőnek teremtette. (Ter 1,27)
Az ember: férfi és nő végtelenszer több, mint csak egy szexuális lény.
Az ember ugyanis Isten tükörképe! Érte lett mint imádkozó lény, aki egyed
ül Istenben találja meg a legteljesebb "Te"-jét. E méltóságának legbeszédesebb
kifejezését találjuk meg a szüzesség evangéliumi tanácsában, mely
Krisztus követésének tökéletesebb útja.
Isten képére alkotta őt e kijelentésből a Szentháromság titkának világításánál szabad talán még valami különöset kiolvasnunk. Az ember Isten háromszemélyű szeretetközösségének személyes képmása, mely a másik "Te"-vel való lényegi egymás mellé rendeltségben, a személyek egymásért és egymással való természetében fejeződik ki. Ez a férfi és nő házas viszonyában áll a legszemléletesebben előttünk. A férj és feleség személyes kapcsolatának egyik magaslatán: a házas megismerés aktusában hangzik fel a titokzatos hármashangzat. A teremtő Isten áll találkozásuk közepén, és néven szólítja kettőjük szerelmét. Ekkor a férfi, a nő és az Isten ajándékozta
gyermek egy új természet szerint a háromszemélyű egy Isten képmása.
A férfi és a nő azonban a szellemiségükben is Isten képmása. Szabad talán azt mondani, hogy a nemiségük által alakított szellemiségük miatt egészen különleges módon.
Férfi annyit jelent, mint Isten gondolata; mint az isteni megismerés
erejéből származó.
Asszony így hívják őt, akit szeretnek; akit az isteni szeretet jár át.
Krisztus a tökéletes férfi, a megtestesült "Ige".
Mária a Szentlélek menyasszonya; Isten alakot öltött szeretete és irgalma.
A férfit inkább az értelem feltáruló tisztasága és célt ismerő akaratának
hódító hatalma jellemzi.
Az asszony sajátossága inkább a fogékonyság és termékeny megőrzés;
az átfogó intuitív látásmód és a szeretet erejéből táplálkozó életteli átélés.
A kettő együtt Isten egészen egyedülálló, gazdag, különösen tökéletes képmása.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A szerelem értelme.

Ezt mondta az Úr: Nem jó az embernek egyedül. Segítőtársat akarok
alkotni, aki illik hozzá... Ezért elhagyja a férfi atyját és anyját, és feleségéhez csatlakozik, és egy test lesz vele. (Ter 2,18.24)
Az ember, mint személy, a szelleme középpontjában a "Te"-re van beállítva. Mindenek mélyén a "Te-Isten"-re és egész lényegesen a "Te-ember"-re is. A nemi találkozás természetesen nem a személyes találkozás egyetlen
módja. Sőt, ha az Isten iránti szeretet nem tevékeny, a nemiség a személyes
találkozás és a személyes élet elvesztéséhez is vezethet. A szeretetnek azonban
a házasság kínálja a legszemléletesebb, legéleterősebb és legsürgetőbb
formát a személyes egymásért és egymással való élet megvalósítására. A
házastársi kapcsolat, melynek a testi átadás bizonyos értelemben célja és nehézsége, de egyáltalán nem lényege, mindennél jobban biztosítja a közösségi személyes élet megvalósulását. A Szentírás tiszteletteljes nyelve a nemi
egyesülést megismerésnek nevezi. Ezzel is jól rámutat, hogy a nemi életben
egy konkrét szellemi találkozást lehet felismerni és kibontakoztatni. A
házastársak kölcsönösen mélyebben megragadják egymás lényegét a testet
és lelket egyaránt átfogó szeretetben. Ez a megismerés bizonyos értelemben
belülről kifelé történik, hiszen egy testet alkotnak. Különös szeretetből ered
ő különleges megismerésről van itt szó.
A házasság azonban nemcsak a házastársaknak, hanem minden ember
számára felbecsülhetetlen jelentőségű életteli szemléltetése a személyes szeretetnek, odaadásnak és gondoskodásnak.
A gyermekek részesülnek a szülők osztatlan, a nemi szerelmükkel szorosan
összefüggő életközösségében, és tanulhatnak az élet legfontosabb témájáról, a szeretetről a szülők életpélda-oktatásából, mely valószínűleg
nélkülözhetetlen. Azt a kérdést mindenkinek fel kell tenni, hogy vajon a
személyes élet, mint az emberek közötti szerető egymásért munkálkodás, a
házas szerelem energiái és eleven példája nélkül egyáltalán kiteljesedhet-e?
A házasságban való egy testté válás a legfoghatóbb megtestesülése a
"Mi"-nek, a személyes közösségnek, kiváltképp a gyerekekkel a családra
való kiterjesztésben.
Minden ember, aki egy magasabb szeretet erejéből lemond a szerelemről, öntudatlanul is részt vesz az igazi szerelem erkölcsi termékenységében,
mely a teljes szívvel élt házas közösségből fakad. A tiszta szüzek szeretetében, mely a nemiségen fölülemelkedve minden embertestvérre kiárad, generációk nemesen élt szerelmeinek pedagógiai energiái rejlenek.
A hitvesi szerelem analógiát és gyújtó képet szolgáltat a Szentírásban
(különösen is az Énekek Énekében) Isten és a választott nép, illetve az egyes lélek közötti nemes szeretet kialakításához. A hitvesi és szülői szeretet képe
nélkül nem lehetne ilyen szemléletes és felhívó az a szeretetkapcsolat, mely
Krisztust és az Egyházat, illetve Krisztust és a kegyelemmel eltelt lelket egybekapcsolja.
Az ember szerelme tehát nemcsak a fajfenntartás nemzési kényszerét,
hanem mindenekelőtt az emberiség legmagasabb erkölcsi célját: az Isten és
a felebaráti szeretet megvalósulását szolgálja.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

Szexus, erosz, agape.

Az Egyház minden időben állást foglalt a teremtett nemiség bármilyen
gyanúsítása ellen. A nemiség mert Isten teremtette jó. Az ember kezében egy erkölcsi jó a vele összekapcsolt testi-lelki boldogsággal együtt, ha a
teljes emberi szerelem rendjébe illeszkedik és csak a házasság szent rendjében ébred fel és bontakozik ki.
A nemiség testi megnyilvánulásait (szexus), mely az emberben a lelki
formája (erosz) miatt már messze nem csak egy állati valóság, csak az ember összfelépítésében tudjuk helyesen értékelni és uralni. Már a mértékletességnél megmutatkozik az átfogó látás szükségessége, mivel az ösztön
önállósulása (mely természetszerűleg soha nem teljes) szörnyű következményekhez vezet: a szellem megbilincseléséhez és a szellemi szeretet kioltásához, mely a lelki szerelmet uzsoráskodásra és elposványosodásra kárhoztatja.
A szexus hívja az eroszt; az erosz a megváltás állapotában az agapét.
Az erosz élettere sokkal hosszabb és magasabb mint a szexusé. Az agape végtelen
ül több mindkettőnél. A szexusnak és az erosznak is gondját kell azonban
viselni, hogy megnemesíthessük és kormányozzuk.
Romlatlan fiataloknál a nemi szervek kiérése után először nem a szexus,
a testi megkívánás ébred fel egymás iránt, hanem az erosz, a lelki szerelem,
azaz egy lelkileg indított és a testet (még nem direkt a szexust) lendületbe
hozó egymás felé törekvés. Csak az erosz kibontakozásában (a létrejövő lelki
egységgel) az erosz pszichikai formaerejéből bukkan fel lassanként a kívánság: szeretnének ennek a sajátos lelki szerelemnek a szexuális szférában
is legitim kifejezést adni, mely csak a házasság hűség szövetségében valósulhat meg.
A nemi kielégülés teljesen eltérő értelmi és alaki különbözőségeket
mutathat:
Az egyik szélső esetben minden lelki szerelem (erosz) nélkül is bekövetkezhet egy megfizetett testtel való, törvénytelen szexuális viszonyban;
Másrészt helyesen élve pedig létrejöhet a házastársak igaz szerelmi
találkozásában is.
Az egyik szélső esetben úgy jön létre, mint egy ferde szexusnak,
vagy a felelősség és hű szerelem nemességét nélkülöző erosznak a kitörése
és eltévelyedése;
Másrészt helyesen élve kifejezheti a felelősséggel kiérlelt és a szellemi
szféra által átlelkesített eroszt, mely által az erosz és a lelki szerelem új
lendületet kap.
Az erosz helyesen élve nem az önzésnek egy kifinomult formája, hanem
a másiknak való testi-lelki tetszés; a szerelemben való találkozás öröme.
Egészséges esetben nem annyira az érzéki gyönyört keresi, hanem sokkal
inkább tetszésének a másik által elgondolt kifejezési formáját. Az erosz
szimpatikus vonzódás. Az erosz által alakított szerelem odaadás, mely az
odaadás készségében kívánja és keresi a másik szerelmét. Az igazi erosszal
és szexuális kifejezésével együtt járó lelki emelkedettség és érzéki gyönyör
egészséges esetben nem elsődleges cél, hanem sokkal inkább az igazi szerelem vezette találkozás természetes következménye és valahogy csak a második vonalban hajtóerő.
Minthogy mégis Ádám fiai vagyunk, nemcsak a szexus, hanem az őt
formáló erosz is a tétovázás félhomályában áll az igaz odaadás és a másikat
megalázó önző kielégülés közt mindaddig, míg be nem vonjuk az agape, az
Isten szülte, égi szerelem-szeretet erejébe. Az agape legbensőbb természete
az ajándékozás, odaadás, a másik boldogságának és üdvösségének gondozása.
Az agape mindig megtagadja az erosz és a szexus megnyilvánulását,
ahol a kedves java és üdvössége ezt megkívánja.
Krisztus követésében a nemiség egy nagy feladatot jelent: a csak nemiség lelketlen energiáit vissza kell szorítani, és feltétel nélküli engedelmességre bírni. Az agapéval kell kormányozni és átlelkesíteni az eroszt, hogy
így az isteni szeretet erejével a nemiséget a házasság teremtő és szeretetszolgálatába állítsuk. Vagyis a nemiség teljes meghódításával és megrendszabályozásával a szexus testi energiáit, az erosz lelki-érzelmi energiáit a mindent átfogó isteni szeretet (agape) feladatainak végzésére mozgósítjuk és hasznosítjuk.
A nemiséget nem szabad legyőzetlenül elnyomni, mint ahogy ezt a nő és férfigyűlölők szemérmességből vagy szellemi testgyűlöletből tették. Ebben
az esetben az igazságtalanul elnyomott nemiség a tudatalattiból a legkülönösebb formákban bosszulja meg magát és egy megpuhító háborút vezet a ferde szellemiség ellen.
Az ember sem nem angyal, sem nem állat; de a balsors azt kívánja,
hogy, aki angyalt akar magából faragni, azt bestiává tegye.
A nemiségen tehát lehet és kell is törvényesen uralkodni, és azt korlátok
közé szorítani a szűzi életre hivatottaknak teljesen és állandóan; a házasságra kiválasztottaknak pedig csak annyira, hogy csak oly mértékben jelenthesse be a beteljesülésre való jogát, hogy a házasság a Teremtő szolgálatában az igaz szeretet kifejezése lehessen.
A nemiség területén jelentkező minden rendetlenség elfojtása: ez az
akaraterős, uralkodó visszatartás lényegileg különbözik a nő és férfi gyűlölõk említett veszélyes magatartásától. Amíg ott a nemiséget, mint olyat tehetetlen
értetlenséggel megtagadják és elfojtják, addig itt az Isten által jónak
teremtett és a szellem által irányított nemiséget tudatosan és tiszteletteljesen
elismerik. Ott a nemiség elnyomása egy talán erős, de világ nélküli, görcsbe rándult akarat műve; itt az uralkodáshoz és visszatartáshoz az energiát a
szép szerelem élet meleg ideálja szolgáltatja. Ahol összekapcsolódik a természetes szerelem iránti megvilágosodott tisztelet a szent szeretet (szűzi és
menyasszonyi szent házas szerelem) tisztító és nemesítő erőivel, ott valahogy
sem a házasság előtti, sem a házasságban való önmegtartóztatás, sem
az özvegy szigorú szemérmessége, sőt a szexualitás állandó visszatartása
sem okoz veszélyt a lélekre nézve. Ellenben igenis nagy veszélyt jelent a
féktelen, kicsapongó és legyőzetlenül elnyomott szexus. Mert a féktelen kicsapongás következtében lassanként felszívódik a szellemi öntudat, az elfojt
ás pedig kegyetlenül gonosz, tudatalatti játékot eredményez.
Így szemlélve a tisztaság keresztény erénye: az isteni szeretetnek a szexus
és a testi-lelki erosz fölötti teljes uralkodása, mely egyesíti magában a
teremtett és megváltott valóság tiszteletét és egy erőteljes harc és lemondás készséget. Szent Pál apostol is állítja, hogy a keresztény szemérmesség
gyökere a magasabb, a legmagasabb szeretet, amikor a szemérmességet a
lélek és a szeretet Szentlelke gyümölcsének nevezi (Gal 5,22).
Minden további nélkül világos, hogy az így értett tisztaság egyaránt alkalmazhat
ó a szemérmes házaséletre és a szigorú lemondásra, az állandó
szüzességre. A szellemi szeretet formáló hatására mely a mi üdvösségrendünkben tisztán csak mint Isten adta természetfölötti szeretet létezik az erosz előbbrevaló az ösztönnél, és semmi esetre sem sorvad el, ha minden
szexuális tevékenységet nélkülöz is. Hacsak a forrást egy féktelen szexus
be nem szennyezi, akkor gyökerében a szexushoz kapcsolódó erosz az
ösztön egészséges testi, lelki energiáit szabadítja fel az emberi élet minden
területén: a kultúra, különösen is a művészetek, az etika, sőt a vallás területein is. (Pl. az Énekek Éneke; a keresztény menyasszony-misztika...)
Amint a szexus és az erosz testi, lelki energiái a házasság szent szemérmes
találkozásában megnemesednek és felemelkednek, úgy ehhez hasonlóan
a teljes önmegtartóztatásban is bizonyos szublimáción esnek át. Természetesen
ezt nem mondhatjuk metamorfózisnak: a nem szelleminek szellemivé
válása értelmében, hanem csak a testi, lelki energianyereség értelmében,
mely hatalmas teljesítményekre képes egy tiszta, erős szellemiség kezében.
Ebben áll a szüzesség nyeresége egy ferde szexussal szemben, mely leblokkolja
az energiákat.
Hogy mennyire ellentétes az erosznak a nemiséghez gyökereiben kapcsolódó testi, lelki lendítőerejéről vallott felfogásunk Freud pánszexualizmusával, azt egyértelműen mutatja, hogy mi a szexus törvényszerű irányítását az eroszhoz, ennek átformálását pedig az égi agapéhoz rendeltük, mialatt Freud iskolája a szexushoz nemcsak a magasabb életre lendítő ösztönerőket, hanem mindenekelőtt az egész lelki élet tudatalatti irányítását is odarendelte. Az új pszichoterápia és mélylélektan egyébként majdnem általánosan elismeri, hogy a nemi ösztön egyáltalán nem egy mindent uraló lelki ösztön, hanem mellette ott van még az önfenntartás és a hatalmi ösztön is; felette pedig még számos más lelki hajtóerő is van. Mindezekben azonban mi elsősorban a szellemi személyt nézzük a szabadságában és Isten felé való nyitottságában, s ez minden nemiséget messze maga mögött hagy.
A pszichiáternek a súlyosan lelkileg elfajzott betegeken való, önmagában helyes megfigyeléseiből, hogy a féktelen, lelketlen vagy legyőzetlenül elnyomott nemiségük a céltalan szellemüket többé, kevésbé terrorizálja a tudat
alatt, tehát ebből a megfigyelésből S. Freud iskolája azt az igazolatlan
következtetést vonja le, hogy ilyen az egészséges, kétnemű embernek is a
lényegi felépítése. Alapjában véve teljesen ferde és megalázó Freud emberképe, mely nyomatékosan felhívja a figyelmünket az igaz szeretetet és felelősséget megtagadó nemi ösztön démoni mivoltára, amint nyílt brutalitással vagy az elnyomás sötét kamrájából folytatott aknamunkájával megfertőzi az eroszt, és megfosztja táptalajától az égi szeretetet. Csak a keresztény ember
ismeri e veszély szörnyű hátterét, de ismeri a megoldást is: az isteni erőket,
akik segítenek meggátolni illetve megszüntetni e veszély bekövetkezését.
Az erosz és a szexus nem mehet be Isten Országába anélkül, hogy az
egész emberrel együtt Krisztus halálára meg ne keresztelkedjen, hogy be
ne lépjen az új életbe (Róm 6,4). Csak Krisztus halálig önfeláldozó szerelme,
az isteni agape ereje és példája alkothatja meg az új embert, aki alapjaiban
magától elorientált, és aki magát a szeretet szolgálatára tudja
ajándékozni, akár mint szűz, akár mint házas, anélkül, hogy önmagát elveszítené.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

Égi szeretet nemi természetben.

A természetfölötti szeretet (agape) semmi esetre sem ered a nemiség területén, de még az eroszból sem, hanem teljesen az ég ajándéka. Az agape,
mint a Szentháromság szeretet-életéből áradó folyam, annyira lefoglalhatja
az embert, hogy a Krisztussal való szűzi szerelemben a teljes, meleg emberségének károsodása nélkül megtagadhatja a nemiség minden kifejeződését.
Az égi szeretet iránti fogékonyság mutatja a legvilágosabban, hogy az ember
végtelenül több, mint csak egy nemi lény.
Az égi szeretet nagyszerűsége és hatalma abban is megnyilvánul, hogy a
házasságra hívottakban a nemi szerelmet is átformálja és megnemesíti.

A nemiségnek ezt a legmagasabb és soha nem sejtett lehetőségét foglalja
magában a keresztény házasság szentségéről való tanítás. Az igaz, emberi,
természetfeletti isten és emberszeretetben; sőt a minden szexualitástól
legeslegtávolibb szűzies szeretetben egy új természet szerint válnak gyümölcsözővé az emberiség tapasztalatai és a szerelem lelki területeiről felszabadul ó energiák.
Az emberek Isten iránti szeretete az angyalokéhoz hasonlóan égi eredetű, de egészen emberien átszínezett, és így más, mint a testetlen szellemeké.
A nő vallásosságának más színezete van mint a férfiének. Másképp lendül a
szeretet Isten felé a szüzek, a házasok és a vezeklők szemérmességében. Az
istenszeretet semmi esetre sem az ember érzéki jóindulatából fakad. Mégis
csak akkor virágzik ki megtestesült elevenséggel, ha átfogja és átformálja az
egész embert (összes testi-lelki tapasztalatával együtt), és csak a rosszat zárja ki hatásköréből.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

A férfi és a nő közti különbözőség, mint erkölcsi feladat.

Amint a férfinak és a nőnek a nemi hozománya (a testből és ennek megfelelően a lélekből eredően) nagyon különböző, úgy a nemi erkölcs követelményei is mindkettőjüknél bizonyos fokú különbözőségeket mutatnak.
Mindenesetre ez nem olyan különbözőség, amit kettős erkölcsként lehetne
értelmezni. Az erkölcsi felelősség súlya és formája megfelel a nemiség
különböző érzéki alakjának, sajátságának és az ezen alapuló különböző
mély tevékenységeknek a nemi beteljesedésben és annak keresésében.
A nemiség a nőt sokkal érzékenyebben hajtja mint a férfit. Egy asszony
nemi élménytermészete jóval egyenesebben halad lelkileg a gyermekben
való anyai beteljesedés felé, mint a férfi esetében. Ehhez kapcsolódóan a nő
anyai hivatása sokkal erősebb igénybevételt is jelent lelkileg és testileg,
mint a férfi apasága. A nemiség a férfi lelkének egészébe nincs annyira kiszakíthatatlanul benőve és beszőve, mint a nőnél. A szexualitás és a lelki
szerelem a férfinál rendszerint egyáltalán nem okoz oly mélyen megrázó és
tartós, az egész személyt oly közvetlenül alakító visszahatást, mint az
asszonynál. De mégsem lehet ezért a férfi szexuális kihágását alapvetően
másképp értékelni, mint az asszonyét. Azt sem szabad ugyanis elfelejteni,
hogy az asszonyt egy megcsalt és meggyalázott szerelem mélyebben megsebzi
és gyakran már egyetlen eset is lelkileg mélyen feldúlja. Ha az
asszony hűtlen és rossz lesz, akkor teljesen olyan lesz. Az ebből eredő erkölcsi következmény egész különösen a férfit illeti és nem csak az asszonyt.

Igen, mert a keresztény erkölcstan a hangsúlyt nem a magunk egyoldalú
megőrzésére és megvalósítására helyezi, hanem sokkal inkább a felebaráti
szeretetre és a közös felelősségre. Aki világos tudattal az izgalmas tevékenység kedvéért egy asszonyt megcsal vagy meggyaláz, tanúságot tesz a
saját szétrombolt erkölcsiségéről.
A nő és férfi különbözősége nemcsak külsődleges természetű. A nemiség
testi jegyeinél még jelentősebb a hozzájuk kapcsolódó lelki differenciálódás.
A nőiesség mély belső anyaságot jelent. Nem szükségszerűen olyan
anyaságot, mely testi életet ad, de mindig lelki anyaságot... A női lélek a
teljes természettel való szeretetben teljesedik ki. Ezért sérül meg könnyen,
ha szerelmét súlyosan megcsalják... Szerelmi bánatából, az akarat és a remélő szeretet szoros kapcsolatából csodáig menő hordozóerő fejlődik ki.
A férfi inkább a világ, a dolgok, a hivatás felé fordul, és családellátói
feladatának megfelelően tiszta, céltudatos gondolkodás, az akarat célratörése hajtja előre. Mindez azonban nem vezethet a lelki mélység és teljesség
feladásához.
Ahogy a szerelmi egyesülésben a férfi és az asszony szerepe teljességgel
felcserélhetetlen, úgy hasonlóképpen természetellenes, ha a lélek és jellemképük nem mutat egyértelműen férfias, illetve nőies képet. Ebből ered az
erkölcsi feladat, hogy arany középutat kell találni a természetellenes mindegy
és a merev, szűk egyoldalúság között.
Amint a férfi és a nő nemisége a házaséletben való kiegészülésre irányul, ugyanúgy (különösen C. G. Jung mélylélektani kutatási nyomán) a férfilélekben (animusz) is van egy, a szexustól független valami, ami az
asszonyi lélek (anima) lágyabb és átfogóbb vonásaival szeretne belsőleg kiegészülni. Az animusz és az anima keresi egymást. A férfi éles értelme és
céltudatos akarata arra törekszik, hogy egyesüljön az asszonyi természet
szeretetének átfogó életszemléletével és finomságával, de úgy, hogy egyértelműen megőrizze férfiasságát. Ugyanez áll fordítva is az asszonyi lélekre.
A lélek belső integritásának megőrzését biztosítja a menyasszonyi és házas szeretet, mely a partnerek veszélytelen, gyümölcsöző találkozásának fontos
előfeltétele. A belső integritás eredményezi a személyiség igazán férfias,
illetve nőies veretességét, biztosítja a másik nemmel szembeni elfogulatlan, biztos
viszonyt, és megvéd a a kivetített animusz illetve anima képére való hasonul
ás veszélyétől.
A belső integritását, önazonosságát elvesztett férfi és nő gyámoltalanul
ki van szolgáltatva a szerelem támadásának. Éretlen szerelmének sajátossága, hogy egyáltalán nem annyira a valóságos partnerére irányul, hanem
sokkal inkább jellegtelen lelkének kivetített, a társában felfedezni vélt tükörképére. Ezért ez a szerelem a nyersebb, igazibb valóságon végül is zátonyra
fut.
Az ilyen jellegű lelki integritás megvalósítása a szűzi életet élők számára is fontos feladat. De semmi esetre sem szabad ezekből a lélektani ismeretekből arra a következtetésre jutni, hogy a férfi teljesen csak férfi, a nő
pedig teljesen csak nő. Vagyis tévedés volna azt gondolni, hogy igazi emberségüket csak a menyasszonyi és házas szerelemben vagy komolytalan szeretkezésekben valósíthatják meg.
Az animusz és anima lelki kiéréséhez nagy segítséget jelent a magas, finom
és hatalmas eszmékért való szabad és átfogó bevetés, továbbá a fiúknak
és fiatalembereknek az édesanyjukhoz és nővérükhöz, illetve a lányoknak az
apjukhoz, illetve fivérükhöz való helyes viszony. Amit itt, ezen a messze nem
szexuális területen elmulasztunk, azt az érés utáni menyasszonyi és házas
szeretet aligha lesz képes egyedül pótolni.
Mivel a szeretet (a krisztusi erkölcs sarokköve) megkívánja, hogy helyesen,
a másiknak megfelelően fogadjuk el a másik sajátosságait, ezért tehát a
férfi és a női természet sajátos vonásaira is tekintettel kell lennünk. Amit az
ember egy férfitól testileg-lelkileg elvárhat, ugyanaz egy asszonnyal szemben
gyakran súlyos igazságtalanságot és lelki megsebzést jelenthet.
Az asszony erkölcsi igénye, hogy a havi rosszullétei és még inkább az
áldott várandóságának idején különös tekintettel legyenek rá. Neki, magának is tisztában kell lennie az erkölcsi feladatokkal, melyek ebben az időben
rá hárulnak.
Az asszony testi-lelki sajátságai miatt nem alkalmas minden munkakör
betöltésére. Az ő helye mindenekelőtt a házban van. Az ő feladata a gyerekekről és az egész családi élet otthonosságáról való gondoskodás. Viszont
kiemelkedően alkalmas minden olyan foglalkozásra, mely természet és eredet
szerint az otthoni, anyai feladatának folytatása: nevelői munka, karitász,
szociális munkák, gyermekorvos és nőgyógyász stb.
A mai szociális és gazdasági élet szerkezete, mely a háziasszonytól korábbi házimunkáinak jó részét elvette és átadta az iskolának, a társadalombiztosításnak vagy az iparnak, a nagy háborúk miatti nőfölösleg, a férfiak elégtelen keresete és más egyéb okok arra kényszerítik ma az asszonyok
egy nagy részét, hogy az otthonukon kívül vállaljanak munkát. Jóllehet ezt a
folyamatot egyenlőre nem lehet visszafordítani, de mégis ébren kell tartani
azt az érzést, hogy a gyermekek gondozása és az otthon ellátása az asszony
legjelentősebb és különös tiszteletet érdemlő hivatása.
Az otthoni közösségen kívül vállalt foglalkozás következtében a lányok
korán önállókká válnak; a megnövekedett igények, melyeket így gyakran a
saját keresetből képesek kielégíteni, az anyai és háziasszonyi szellemre a
legkomolyabb veszélyt jelentik, amit csak egy erőteljes ellennevelés képes
ellensúlyozni.
Nem szabad az asszonytól minden munkát megkívánni. Oly különböző
természetek, mint férfi és nő (s ennek így is kell lennie), egyforma besorolása és megterhelése valójában egy metsző egyenlőtlenséget és igazságtalanságot jelent. Olyan ideológiák eredményezték ezt, amelyek az emberi
sokféleség iránt érzéketlen vakság miatt az emberek teljes eltömegesítésén
fáradoznak...
Amennyiben asszonyok férfiakkal együtt ugyanabban a munkakörben
dolgoznak, akkor szigorú, jogos igényük, hogy a teljesítménybérek megállapításánál a férfiakkal egyenlőnek tekintsék őket. Kiváltképp ma, amikor sok dolgozó nő családeltartó, a szociális igazságosság is ezt követeli. Csak
azokban a foglalkozásokban, amelyekbe az asszonyok beáramlása szociális
szempontból gátolandó, lehetne az alacsonyabbra szabott fizetéseket
szociálpedagógiai okokkal igazolni.
A férfi és a nő közti különbözőségből következik az Isten Országáért
való feladataik különbözősége is. A nőknek nincs lehetőségük a hivatalos
papságra. Mégis a nők jelentősége és teljesítménye Isten Országának növekedéséért és belső teljességéért nem kisebb mint a férfi munkája a hit külső
terjesztésében és a szervezésben. A gyermekek nevelésében, a férfi vallásos
befolyásolásában, a karitászban és a laikus apostolkodás sokféle területén a
nőnek a legmagasabbra értékelendő helye van, melyben egy férfi aligha helyettesíthetné. Szívének adottságai nem kevésbé lényegesek az egészre nézve,
mint a férfi hűvös értelme és vakmerőn hódító akarata.
Talán a filozófiai antropológia és a krisztusi erkölcsteológia ellen is
sokféleképp felhozott vád a túl egyoldalúan férfias beállítottság miatt helyenként nagyon is komolyan veendő.
Az ember erkölcsi adottságai, feladatai gazdagságának és igaz emberi
vallásosságának teljes képe csak akkor bontakozhat ki igazán, ha egyenlőképp vesszük tekintetbe a férfit és a nőt.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

Asszonyi méltóság a kereszténységben

Semelyik vallás vagy világnézet sem tiszteli és becsüli annyira az
asszonyt, mint a kereszténység. Ez a mariológiában, Máriának, Krisztus
anyjának tényleges tiszteletében jut különös erővel kifejezésre, akit Isten
Fia a saját édesanyjaként kívánt tisztelni. Jobban nem is tisztelhette volna
meg Isten az asszonyt és anyát.
Súlyosan áll itt a mondat, hogy Isten előtt férfi és nő méltóságban és ért
ékben egyenlő. (Gal 3,28) Krisztus befogadott közvetlen követői és barátai
körébe nemcsak férfiakat, hanem asszonyokat is, akik hűségükkel sok tanítvány-t megszégyenítettek.
Amikor Szent Pál férfi és nő között rangkülönbségről beszél, hasonlóan
az Atya, Krisztus és az Egyház között (1Kor 11,3; Ef 5,20), akkor ezzel nem
értékviszonyt tanít, hanem a szerető szolgálat, gondoskodás és beilleszkedés
szociális rendjét. Pál apostol figyelmezteti a püspököt, hogy az öregasszonyokat
anyjaként, a fiatalokat testvéreként tisztelje. (1Tim 5,2) Nem szabad
a férfinak egy nőben elsősorban a nemiségét nézni, ami rögtön azt a gondolatot
ébreszti, hogy az asszonya lehetne, hanem egészséges természetességgel
a nőkhöz való viszonyát abból az alapvető viszonyból és tapasztalatból
indítja, melyet az édesanyjával és nővéreivel való családi közösségben szerzett.
A hit szerint minden nőben Mária képét látja, egy nővért Krisztusban,
az élet kegyelmének társörökösnőjét, akinek minden tisztelet kijár (1Pt
3,7) a házasságon kívül és belül egyaránt.
Ha keresztény gondolkodóknál is néha a nő leértékelésének nyomait találjuk, úgy ennek semmi esetre sem a kinyilatkoztatásban van a gyökere, hanem
a pogány gondolkodóktól való függőségben (pl. Arisztotelesz), a másik
nemmel szembeni gátolt magatartásban vagy a túlzottan egyoldalú férfi-világ nézetben.
(KÜLDETÉSÜNK TITKAI)

Sokan azt mondják a kereszténység egy elavult "intézményi rendszer".
Sokat változott a világ, és haladni kell a korral.
Ez igaz!
De, a Szeretetet és a Családot nem tudják helyettesíteni semmivel sem....
A Szentcsalád példája ma is követendő példa a mai emberek számára.