Beszéljünk többet a másik jóságáról!

Érdemes volna megszámlálni, hogy reggeltől estig hányszor mondunk jót és rosszat a másikról. És azt is, hogy a jónál vagy a rossznál időzünk el többet.
Ne feledjük, hogy a rossz nem egy új dolog, hanem a jó selejtes, vagy visszafogott változata. Ezért ennél elidőzni annyit tesz, mint magunkat is apránként visszafejleszteni egy alacsonyabb szintre. Persze, hogy ennek örülnek csak igazán a bukott angyalok, akik nem akarják Krisztus győzelmét sem bennünk, sem a világban.

Nemcsak elkövetni tilos a bűnt, hanem fenntartani sem szabad. S ide tartozik az is, ha túl sokat beszélnek róla. Pl. magukat kereszténynek tekintő emberek is, akiknek lételeme, hogy mindig rágják valaki gyengeségeit. Akik abból élnek, hogy a mások szerintük mennyire nem élnek.

Jobb lenne a világ, ha többet beszélnénk a másik jóságáról és kevesebbet a bűneiről.

Sánta János

Az elveszett vasárnap

Az egyik vidéki újságban ezt a különös hirdetést tette közzé valaki:

„Elvesztettem a vasárnapomat, minden útbaigazításért, mely segít megtalálni, jutalmat fizetek.”dr. Majer

Dr. Majer egy régi, de előkelő házban lakott a város szélén. Orvos volt, de már jól megérdemelt nyugdíját élvezte. A következő napokban annyi látogatója jött az orvosnak, hogy az öreg házvezetőnő nem győzött ajtót nyitni. Ennyi vendég még sohasem fordult meg a doktor házában.

Először a rendőrfőnök érkezett és jegyzőkönyvet akart felvenni az elveszett dolgokról, az eltűnés körülményeiről. De az orvos így válaszolt.
– Mióta elvesztettem a vasárnapot, azt sem tudom már, hogy milyen volt. Gyermekkoromban még megvolt. Édesanyám gondoskodott róla, hogy el ne veszítsem. Mindössze 16 éves voltam, mikor ő meghalt. Talán minden ezzel van összefüggésben.

Nemsokára megérkezett a vendéglős.
– Mivel a vasárnap igen jelentős mértékben attól függ, hogy mit eszik az ember, legyen szabad fölajánlani szolgálataimat.
Az orvosnak azonban nem volt hiánya ennivalóban.
Házvezetőnője igen jól főzött.

Hétfőn reggel eljött egy bútorgyáros és lelkesen beszélt a legújabb, kényelmes ágyakról, amelyben oly jól lehet vasárnap pihenni. Ezáltal minden hétköznap szinte vasárnappá változhat. Az orvos azonban neki is udvariasan nemet mondott. Ő nem szeret lustálkodni és nincs semmi baja az alvással. Egyébként is a vasárnap még nem lesz vasárnap azáltal, hogy jól alszik az ember.

Hamarosan jelentkezett egy ruhaüzlet vezetője. Mivel a szép ruha megváltoztatja az embert, azt gondolom, hogy a vasárnap attól is függ, hogy milyen ruhába öltözködünk. Az orvos őt is leintette. Van elég ruhám, életem végéig el vagyok látva.

Egy utazótársaság ügynöke különféle utazásokat ajánlott az orvosnak. A természet szépsége, ünnepi hangulata bizonyára segít megtalálni az elveszett vasárnapot.

Így jöttek szinte körmenetben mindazok, akik hajlandók voltak, persze jó pénzért, megkeresni az elveszett vasárnapot. Ajánlásukra azonban az orvos nemmel válaszolt.

Késő este, egy idős pap, aki sokáig működött a misszióban, kereste fel a doktort.
– Igen megkapott az újságban megjelent hirdetése, mondotta a lelkipásztor. Messze Afrikában én is igen sokat gondolkoztam ezen a problémán. Az orvos elbeszélte a papnak, kik keresték fel a nap folyamán

– Én hosszú évekig éltem a négerek között, akik csak két ünnepet ismertek, egy tavaszi és egy aratási ünnepet a nagy Szellem tiszteletére válaszolta a misszionárius atya. Ennek ellenére ezek a feketék tisztában voltak az ünnep, a vasárnap lényegével, jobban, mint mi keresztények. Tőlük hallottam ezt az érdekes történetet is. Ha megengedi doktor úr, talán elmesélem.

Az állatok megirigyelték egyszer, hogy az embereknek ünnepnapjuk is van. Összegyűltek tehát és arról vitatkoztak, hogy mi is az az ünnep? Mi tesz egy napot ünneppé? Az egyik azt mondotta, a sok evés. A másik, a szép ruha. A harmadik, a pihenés. Mindezt ők is megkapták a nagy Szellemtől és még sincs ünnepük.

– Ezt szóról szóra én is átéltem a mai napon, szólt közbe a doktor. Hasonló ajánlatokkal jöttek hozzám is az emberek.

– Igen, igen, válaszolta a pap, de engedje meg, hogy befejezzem a tanulságos mesét. Mikor a négerek meghallották, miről tanácskoznak az állatok, nagyot nevettek és azt mondották: hogyan lehetne ünnepe annak, aki nem tud a nagy Szellemmel beszélni? . . .
Hiába rendez valaki fényes lakomát, hiába hív vendégeket, ez még nem teszi ünneppé a hétköznapot. Ünnepe csak annak van, aki meg tudja hívni a nagy Szellemet.

– No látjátok, mondtam a négereknek, én éppen azért jöttem hozzátok. Megtanítalak titeket Istennel beszélni és meghívom Őt asztalotokhoz.
Ezek után még sokat beszélt egymással az öreg doktor és a lelkipásztor.

Annyi azonban bizonyos, hogy ettől kezdve rendszeresen járt szentmisére az orvos. Sokan talán mosolyogtak ezért és megjegyezték: nézzétek, milyen maradi ez az öreg orvos! A doktor azonban nem törődött velük. Tudta, hogy mit csinál.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki megmutatta nekem, az egy, igaz, Istent.

A néven nem nevezhető, de szívem legmélyén is jelenlevőt.
Aki oly közel van, hogy jelen van önmagam legtitkosabb mélyén is.
Jézusban van közelségben hozzánk a végtelenül szent Isten.

Jézus egész életével, tanításával, Atyjának megismerésére vezet minket.
Kéri tőlünk, hogy Atyja országáért imádkozzunk. Szentségét ismerjük el, megvalósítva akaratát.
Azt a kenyeret kérjük, amit Ő, oly szívesen nyújt gyermekeinek.

Sajnos ezt a kenyeret veszi el a Gonosz, amikor az emberiség 2% -át arra bírja, hogy ragadja el azokat a javakat, melyeket pedig Isten mindnyájunknak akar juttatni.

Jézusunk biztatására kérjük Istent, szabadítson meg minket a Gonosztól.

Jézus bemutatta nekünk, megragadó módon rávezetett bennünket, milyen az az ember, aki Istenért él, aki Istennek él. Szemléljük Jézust, és megláthatjuk Benne, Isten szeretetének földi arcát. Isten anélkül szeret bennünket, hogy lealacsonyodnék.

Döbbenetes vonása ez a végtelenül szent Arcnak!
Szemléljük csak! Az Utolsó vacsorán, „fölkelt a vacsora mellől, levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt, és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványainak a lábát.” (Jn 13.4 – 5.)

S azóta, ha bárki is tudni akarja, ki is az a felhőkben rejtőző, végtelenül szent és hatalmas Isten, nézze a tanítványai lábát mosó Krisztust!
Az Isten van ott, egész nagyságában! A szabadulást hozó Igazság, egyedüli Útja.
Ez minden dolgok igazi arca, ez az Isten igazi Arca! Az Igazság mélységes Lényege: szolgává lenni szeretetből, s ettől fog megszűnni minden szolgaság!
Ez az a szeretet, mely képes a végsőkig menni. A Kereszt titkáig!
Mindnyájan ezt tegyük, s akkor eljön az ő országa. Akkor lesz mindennapi Kenyér, mindenki asztalán.

A keresztény embernek éreznie kell a sürgetést, hogy „elveszítse önmagát” a szeretetben!
Ennek az akár mindennapi, akár olykor-olykor rendkívüli szeretet mozdulatnak a forrása, a Krisztusra vetett tekintet, aki azt mondta: „aki engem látott, látta az Atyát.”

Ez a Rá tekintés képes szebbé tenni vasárnapotokat!

Tanulságos történet

Volt egyszer egy király és annak két lánya.

Nagyon szépek voltak és rendkívül eszesek, de titokzatos betegségben szenvedtek. Karjuk és lábuk fokozatosan elgyengült, ugyanakkor látásuk és hallásuk is csökkent. Serdülőkorukra már csak néhány lépést tudtak tenni és a kanalat is nehezen emelték a szájukhoz, látásuk csak arra volt elegendő, hogy a
tükörbe nézzenek és csak azt hallották meg, amit a fülükbe ordítottak. Sok orvos megpróbálkozott minden tudományával, de egyik sem tudta legyőzni a betegséget.

Egyik nap egy öregember érkezett az udvarba, akiről az a hír járta, hogy ismeri az élet titkát. A királyi udvar apraja–nagyja arra kérte, segítsen a hercegkisasszonyokon. Az öreg megsajnálta a lányokat. Mindegyiküknek adott egy vessző- kosarat csukott fedéllel és azt mondta.

– Fogjátok, vigyázzatok rájuk és meg fogtok gyógyulni.

A hercegkisasszonyok örömmel és várakozással telve felemelték a fedelet, de benne olyasmit láttak, ami borzalommal
töltötte el őket. Mind a két kosárban egy betegségtől meggyötört gyermek feküdt, még náluk is nyomorultabb és szenvedőbb. Az idősebbik gyorsan visszacsukta a kosár fedelét és dühében az ablakon keresztül a folyóba dobta. Húga úgy érezte, hogy valami új érzés tölti el szívét. Bár minden mozdulat fájdalmat okozott, karjába vette a gyermeket és ringatni kezdte. Attól a perctől kezdve a hercegkisasszony nem gondolt másra, mint a gyermek ápolására. Virrasztott vele éjjel, figyelt a legkisebb javulásra is, szeretettel segített neki mindenben. Így betegsége lassanként kezdett múlni.

Majdnem hét évvel később, valami hihetetlen dolog történt.
Egy reggelen a hercegkisasszony örömkiáltást hallott és a gyermek szobájába sietett. Kis betege helyett egy fiatal, egészséges és életerős herceget talált.
A herceg rámosolygott és így szólt.

– Én voltam a gyermek. Varázslat sújtott, de a szereteted megszabadított. Most én segítek rajtad.

Egy italt adott a lánynak. Elég volt egy korty, és a lány teljesen egészségesnek érezte magát. A hálás leány egy szívességet kért.

– Engedd, hogy egy kortynyit ebből az orvosságból elvigyek a
nővéremnek, hogy ő is meggyógyuljon.
– A nővéredben nincs igazi részvét, az ital nem segíthet rajta
– válaszolta a herceg.
Ennek ellenére a hercegkisasszony a nővéréhez sietett, aki már béna volt. Ajkához emelte az italt, de rögtön kiköpte és dühösen kiáltotta.

– Meg akarsz mérgezni?

A herceg és a kisebbik leány természetesen összeházasodott és boldogan, elégedetten éltek.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki Társam és Szabadulásom!

A mi szabadulásunk!

Aki azért jött a világba, hogy eltörölje a szolgaságot.
Minden reánk törő rossznak rabságát. Testvériséget hirdetett, békét és igazságot.

Minden idők minden emberének megadta a szabadság lehetőségét. A szabadságnak ilyen értelemben pedig tetőfoka az életszentség. Melyre mindnyájan meghivatottak vagyunk. S mely egyedül igazán emberhez méltó állapot, hiszen ez teszi az embert Isten hasonmásává. Ennek fényében könnyen rádöbbenhetünk, mily sok minden van gondolatainkban, szavainkban és tetteinkben, ami pusztán csak hiábavalóság.

Amikor nélküle éljük napjainkat.
Amikor nélküle akarjuk intézni dolgainkat.
Amikor életünkből, hetente, legfeljebb csak egy órát, vagy még annyit sem, engedélyezünk számára.

S csodálkozunk magunkon, hogy egyedül nem vagyunk képesek elviselni rosszkedvünket, bajainkat, szenvedéseinket, betegségeinket.
Indulataink kitöréseit.

Jó annak, aki találkozott már vele, s aki Társának mondhatja Jézust.
Aki életének sok-sok, sőt, talán minden pillanatában képes találkozni vele,
s életének állandó, hű Társa.
Az mindeközben rádöbbenhet. Ő ad értelmet az élet minden eseményének.
Legyen az szerencsés, vagy legyen bár szerencsétlen történés.
Mert e közben Jézus felfedi nekünk Atyját, ki mindnyájunkra, külön-külön is, ránk figyel, és végtelenül szeret. Még hibáink, gyarlóságaink és hálátlanságaink ellenére is.

Így lesz Krisztus a szabadítónk, vezetőnk, mindennap.
Minden reggel az Ő kezébe tehetjük a mi kezünket.
Mindenkor bizton meghallgatásra lelünk, amikor kérjük, hogy soha el ne eresszen, még ha nekünk olykor elkószálni lenne kedvünk is.

Szabadító örök Társunkká válik, s tudhatjuk. Ő nem fog elhagyni soha.
Ő mindet megért, és erejével segít elviselni mindent, hisz Ő, értünk, mindet elviselt.

Ha ezen a vasárnapon szorosabban szegődünk Melléje, biztosan szebb lesz, a jövő hetünk is! Kívánom, szeretettel!

Egy szent pap példája

Kedden, augusztus 4-én tartjuk Vianney Szent János emléknapját, s úgy gondolom, hogy idén, a Papok évében a vasárnapi szentmise keretében illő megemlékeznünk a papok védőszentjéről, akinek mennyei pártfogásába ajánlotta XVI. Benedek pápa ezt az esztendőt. Amikor János fiatal papként a dél-franciaországi Ars nevű faluba került plébánosnak, a település hittől eltávolodott lakossága teljesen vallástalan életet élt. Az új plébános elhatározta, hogy ezen változtatni fog. Úgy érezte, hogy elsőként a vallási közönyösséggel és tudatlansággal kell szembeszállnia. Életrajzában olvasható, hogy nem tartotta hitetlennek az embereket, de felismerte, hogy vallási ismereteik hiányából fakadóan számos bűnt követnek el. Prédikációiban egyszerű szavakkal és példákkal mutatott rá, hogy mi mindennel követnek el bűnt, s az emberek lassan felhagytak a káromkodással, a kocsmába járással.

Az egyik sarkalatos kérdés a vasárnapi munka volt. A téli időszakban a plébános nagy örömére szépen megtelt hívekkel a templom, de amint beköszöntött a tavaszi munkák ideje, az emberek lassan elmaradtak a szentmiséről, s mindenki inkább a mezőre sietett. Hiába szólt a harang hívó szava, süket fülekre talált. Az ars-i plébános fájó szívvel nézte, amint vasárnap reggel a szekerek elindultak a mezőkre. Egyik prédikációjában a következőket mondta ezzel kapcsolatban: "Vasárnap dolgoztok, de mindaz, amit e munkával szereztek, megrontja a lelketeket és a testeteket. Aki vasárnap dolgozik, eladja lelkét az ördögnek és keresztre feszíti Krisztust. Valahányszor dolgozó fuvarost látok vasárnap, úgy érzem, a pokolba fuvarozza lelkét. A vasárnap a jó Isten tulajdona. Hat napot nektek adott, hogy dolgozzatok, de a hetediket magának tartotta. A nap, amit Istentől elloptok, nem fog nektek áldást hozni." Sokszor nagyon kemény szavakkal szólt híveihez, de érdekes, hogy sorozatos dorgálásai ellenére a hívek mégsem fordultak szembe vele, hanem lassacskán belátták, hogy igaza van és a vasárnapot Istennek kell szentelni.

Vianney Szent Jánossal kapcsolatban mindenképpen meg kell említenünk még egy csodaszámba menő dolgot: kiváló érzéke volt a gyóntatáshoz. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy szemet hunyt volna a bűnök felett, s elnéző lett volna azokkal, akik gyóntatószékébe betértek. Gyakran mondta: "Sajnálom, de ha nem változtat szokásain, el fog kárhozni." E világos szavak sok embert indítottak megtérésre és őszinte bűnbánatra. Fontos itt megemlítenem, hogy a gyónás rutinszerű elvégzése például a nagyböjt idején vagy karácsony előtt még nem jelenti azt, hogy az illető komolyan megbánta bűneit és kész megváltoztatni életét. Egy alkalommal a gyóntatószékben sírni kezdett, s amikor ezt a gyónó észrevette, megkérdezte: Miért sír, főtisztelendő atyám? Azért, mert ön nem sír! - hangzott a plébános válasza. A felületesen gyónó személy nem siratja bűneit, s csak gyorsan elhadarja azokat. Az igazi megtérő mélyen megbánja, hogy Isten ellen vétett és sok esetben könnyekre fakadva hagyja el a gyóntatószéket. Az ars-i plébános gyóntatóként szigorú volt, s nem adott feloldozást, ha nem győződött meg a gyónó bánatának őszinteségéről.

A papság éve folyamán még visszatérünk Vianney Szent János személyére és életpéldájára, ezért a mai napra legyen elég az elmondottakból levont következtetés: Ne sajnáljuk az időt a vasárnapi szentmisére! Nem érdemes olyan buta kifogásokat emlegetni, hogy azért nincs idő a misére, mert főzni kell. Aki így gondolkozik, az jóllakottan, a vasárnapi ebéddel a gyomrában sétál a pokol felé vezető úton. És a másik fontos dolog: a szentgyónás soha ne legyen rutinszerű feladat, amit időnként kötelező elvégezni, hanem mindig legyen igaz bűnbánatunk jele!

Horváth István Sándor

Ég és föld

Egyszerre kétféle világot élünk. Az égi és a földi világot.
Nem jó, ha a kettőt túlzottan különválasztjuk. Nem jó, ha csak a földies gondolatok szerint élünk, és az sem jó, ha csak az ég szerint. Most még egyszerre kell a kettőt élnünk, noha ez roppant mértékben nehezünkre esik.
Ha pusztán emberi egyensúlyt keresünk, biztos, hogy valamelyik végletbe esünk.

Látszólag könnyebb a földi értékek szerint élnünk. Úgy tűnik, hogy gyakorlatiasak és sikeresek vagyunk. De arra a kérdésre nem tudunk válaszolni, hogy mi lesz velünk a halál után.

Nem megoldás a másik véglet sem, hiszen nem a mennyországba születünk bele, hanem ebbe a világba, amely próbaidőnek tekinthető. Az emberi életnek nem két szakasza van, hanem három.

Édesanyánk hordoz bennünket a szíve alatt, aztán megszületünk erre a világra, majd vár bennünket az örök élet.

Ez a világ és az örök élet nem keverhető össze.
Amikor inkább mélyeket hallgatunk arra vonatkozóan, hogy mi lesz velünk a halálunk után, menthetetlenül félmegoldást követünk.

Belénk van írva a föld törvénye és az ég távlata.
Éljünk úgy, hogy a földre figyelve az égi távlatban leljük igazi örömünket.

Sánta János

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az „én Jézusom”, a Krisztus, aki nekem Testvérem! Mert egy Atyánk van, a Gondviselő, aki áthatja egész életünket.

Isten nem marad csak a szavaknál, hanem amit mond meg is teszi, láthatjuk az Írásban. Gondoskodott választott népéről. Mannával táplálta őket. Éhínség idején táplálta az embereket, Elizeus idejében. Szép szavak és szép tettek.
Kár, hogy a mai emberek többsége ha egyáltalán ismerik ezeket a szentírási részeket nem tartják többnek, mint szép irodalmi alkotásnak, vagy pedig mesének.

A mai emberekből kiveszett az Isteni gondviselésbe vetett hit.
Mert maga által alkotta, mesterséges világban él.

A csillagok fénye elhalványul a lámpák fényétől, a fák kiszáradnak a betontengerben, még az erdők is, tele vannak az ember keze nyomának szomorú alkotásával. Nem tud rácsodálkozni a természet szépségére. Hogy mindez nem lehet csak úgy magától, ezt valaki értelmes Rendezőnek alkotnia kellett és fenn tartania, éppen az ember javára, az ember érdekében.

Meggyöngült az emberek gondviselésbe vetett hite. Sőt a bennünket,
mint mennyei Atyánk, végtelenül szerető Isten, egyenesen visszautasítással találkozik.
Sokan azt mondják. Isten az én életembe ne avatkozzon bele!
Az ilyeneknek azt mondhatnánk, Isten az Ő gondviselését, az ember szabad akaratának maximális tiszteletben tartásával végzi. Ez azt jelenti, hogy szükséges egyfajta emberi közreműködés ahhoz, hogy Isten gondoskodni tudjon rólunk.

Higgyünk a gondviselésben! Higgyünk abban, hogy az Isten mindig csak jót akar nekünk. Még akkor is, ha olyasvalami történik életünkben, amiről nem tehetünk, és úgy ítéljük meg esetleg, első pillanatban, hogy ez rossz, hogy ez tragédia.

De később, az idő múlásával, nagyobb rálátással, megláthatjuk azt, hogy annak mi volt a helye életünkben, hogy azzal Isten nekünk valójában, jót tett.

Mindennek végiggondolása, szebbé teheti vasárnapotokat! Kívánom, szeretettel!

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki életünkben újra és újra megismétli kérését,
legyünk az Ő keresztet hordozó segítői, legyünk cireneisimonok.
Mindegyikünknek ajánlja, szelíden, de határozottan, annak lehetőségét, hogy saját keresztjeink viselésével, segítsünk Neki, vinni, Keresztjét.

A mindennapi küzdelmeinkben, szenvedéseinkben. Napról napra, életünk folyamán.
Sőt várja is, hogy kérjük ezt, kérjük, mint a mindennapi kenyeret.
Ő pedig megadja hozzá, a mindennapi erőt. A szükséges erőt, kegyelmének segítségét.

Ahhoz, hogy képesek legyünk Neki, segíteni. Mozgósít bennünket és biztat, napi harcainkban. Biztat, hogy legyünk apostolai. Először saját magunkban, mert bizony be kell vallanunk, bűneink és gyarlóságaink, sokszor vétkes gyengeségeink, oly könnyen homályosítják el előttünk, értünk Szenvedő szent Arcát.

Eltakarják!
S akkor már csak saját kínlódásaink nyűg terhét vagyunk képesek látni.

Ezt éljük meg a világban tapasztalt igazságtalanságok közepette, s a rengeteg szenvedés láttán. S nem csak a világban, de közvetlen környezetünkben is.
A magunk betegségeiben, testi-lelki szenvedéseinkben, erőinket ellankasztó szomorúságainkban.

Jézus elém élte, hogy az életet csak az adás és viszonzás alapján lehet és érdemes élni.
Osztozással és barátságban. A Tőle idézett szavak szerint, „nagyobb boldogság adni, mint kapni”. (ApCsel 20, 35)

Ennek az elvnek fénye nélkül, csak sötétség vesz körül bennünket.

Az Ő világossága viszont képes eloszlatni bennünk minden sötétséget.
Hogy amennyire tudjuk, megközelítsük a Jézust kereszthordozásában segítő Cirenei, segítséget nyújtó képességét.

Ünnepeljük vasárnapunkat, ebben az életünket megvilágító Fényben!

A bűn felismerése

Az esze használatára eljutott ember különbséget tud tenni jó és rossz között. Még a fogyatékosok is valamennyire meg tudják ezt tenni, legalább úgy, hogy az egyik inger tetszik nekik, a másik nem. Még ők is képesek legalább minimális szinten ítéletet alkotni.
A mai ember nagyon könnyen felmenti magát a bűn alól, mondván, hogy olyan rossz a világ, miért pont én legyek más, mint az átlagember, egyébként is, aki igazat mond, könnyen megüti a bokáját. Aki így gondolkodik, az is tanúságot tesz arról, hogy látja a jó és a rossz különbségét. Legfeljebb nincs neki ereje a rosszat jóval felülmúlni, és talán nem is érdekli az egész. De senki sem születik semlegesnek.

Nem tudunk annyira kivetkőzni magunkból, hogy a jó és a rossz erőteréből kivonjuk magunkat. Közömbös ember nem létezik, csak közömbösségbe beledöngölt ember.

Sánta János

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki nem csak egy emlék, hanem egy személy, élő, éltető és eleven jelenléte.
Ezt a nevet bár sokan elárulták, lejáratták a történelem keresztútján, mégis szüntelenül ismétlik, mint kimeríthetetlen Titkot.
Jézus, minden ellenkező látszat ellenére, ma is aktuális.
Ma is, és az idők végezetéig, összegyűlnek emberek, hogy megünnepeljék, átéljék, életének és halálának, valamint feltámadásának emlékezetét.
Tetteit és szavait emlékezetben tartják a különböző közösségekben. Testvéri és egymást segítő, szerető érintkezésekben megtapasztalják a mindenhol jelenlevő Feltámadt Krisztust.
„Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük” (Mt 18,20)
Így dobog az Isten Szíve az emberek szívén. Amikor egyaránt ünneplik távollétét és jelenlétét, testben közöttünk élt tetteinek emlékezetét, második eljövetelét, visszatérésének eleven várakozását.
Jézusról hiába szólna a Könyvek Könyve, ha nem lettek volna minden korban emberek, akik kölcsönösen nem adták volna tudtul egymásnak az Örömhírt.
Nem élne elevenen az emberek szívében, ha nem lennének emberek, kik nem elevenítenék fel újra és újra, állandó jelenlétét.
Az az ajándékozó részesedés, melyet Isten kegyelme ad az embernek, az fejleszti teljes létté Jézusnak nem szűnő emberi életét.
Az Eucharisztikus lakoma ezt a részesedést ünnepli. Melyben az emberek Isten lakomáján, vendégségén vannak jelen.
A kenyér és bor, melyből Jézus Teste és Vére lesz, ennek a szédületesen isteni egyszerűségnek áldott pillanatai.
Úgy tűnik ugyan, hogy ez „fátyol” Jézus arcán, de ugyanakkor gyönyörűséges, teljes kinyilatkoztatás is.
Legyen benne részetek, s meglátjátok, mennyivel szebb lesz a vasárnapotok.

"Attól függ, kinek a kezében van!"

Egy kosárlabda az én kezemben kb. 3000 forintot ér.
Egy kosárlabda Michael Jordan kezében kb. 290 milliót.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy baseball-labda az én kezemben kb. 1000 forintot ér.
Ugyanez Thomas McGuire kezében kb. 130 milliót.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy teniszütő az én kezemben nem ér semmit.
Ha a teniszütőt Gabriella Sabatini fogja, akkor megnyeri a Világkupát.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy bot az én kezemben arra jó, hogy elkergessem a kutyákat.
Egy bot Mózes kezében, és kettéválasztja a hatalmas tengert.
Attól függ, kinek a kezében van.

Egy parittya az én kezemben egy gyermekjáték.
Egy parittya Dávid király kezében hatalmas fegyver.
Attól függ, kinek a kezében van.

Két hal és öt kenyér az én kezemben két halas szendvics, a tízóraim.
Öt kenyér és két hal Jézus kezében jóllakat ezreket.
Attól függ, kinek a kezében van.

Szögekkel a kezemben elkészíthetek egy madáretetőt.
A szögek Jézus kezében megváltást hoztak az egész világnak.
Attól függ, kinek a kezében van.

Ahogy már észrevehetted.
„Attól függ, kinek a kezében van.”

Tehát tedd le a törődöttségedet, a félelmeidet, az aggódásaidat,
a reményeidet, az álmaidat, a kapcsolataidat, a családodat és az egyházadat az Isten kezébe!

Hiszen tudod.
„Attól függ, kinek a kezében van.”

Nem divat köszönni

A köztudatban az él, hogy a mai fiatalok nem tudnak köszönni. Kiveszett belőlük az idősek iránti tisztelet. Biztos, hogy ebben sok igazság van, de a kérdést nem intézhetjük el ennyivel. És főleg nem lehet az ítéleté a végső szó.
A köszönés azt jelenti, hogy üdvözlöm a másikat. Fontos számomra a jelenléte, mert tudatára jutottam annak, hogy magamban nem vagyok tökéletes, rászorulok a másikra, de van, amiben én segíthetek neki.

Minél jobban a fogyasztás válik istenné, annál inkább útban van a másik, teljesen indokolatlan köszönni is neki. Hogyisne, még nyitottá válna a létem a számára, és ez veszélyes.

Isten előre köszönt nekünk, amikor Szent Fiát elküldte. Köszön, üdvözül, mert üdvösségünket akarja. S mi ezt nem fogadtuk, sőt, még keresztre is küldtük. Az ember büszkeségében olyan elvakult tud lenni, hogy még Istennek is diktálni akar. De a szentháromságos Istent nem lehet kiforgatni,és összezavarni.

Sánta János

A vak leány

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'
Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.
Az élet ajándék.
Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.
Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.
Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenhez fohászkodnak, hogy legyen társuk.
Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra.
Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezetned, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék.
És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.
És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az én Jézusom a Krisztus, aki számomra az Élet, az Út, az Igazság.

Ő az, aki az evangéliumok tanúsága szerint,
és Anyám az Egyház századokon keresztül,
Isten kegyelméből hozzám eljutott szava szerint,
Isten létére megosztotta velünk az emberségünket.
Oly mélységben, amire nem volt példa az emberiség történelmében.
Hisz Jézus velünk volt a getszemáni kert haláltusájában.
Velünk az akkori kor szégyenfájának,
a Keresztnek, még saját Atyjától való iszonyatos és végső elhagyatottságában is.
Az a szörnyű kiáltás a Keresztről.

Éli, Éli, lamma sabaktani!

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Keresztül hatol a századokon, benne van minden emberi fájdalomban,
s ma is, sokszor bár nagyon szerényen, de visszhangzik a szenvedő ember lelkében, sőt talán még meg is remegteti azt.
Csakhogy hozzánk már eljutott a meglepő Örömhír is!

Az értem emberré vált és önmagát a végsőkig kiüresítő Istenember, Feltámadt!
Ő lett a győzelem! Az élet győzelme a halálon. A világosság győzelme a sötétségen.

Ma is csak vele lehet győzelmet aratni még a kétségbeesett élethelyzetekben is.
Bár sokszor észre sem veszem, de Ő harcol bennem a bennem levő ellentmondások,
bizonytalanságok, kilátástalanságok ellen.
Ezért azután a világ, s az egyén szédületeinek, kétkedéseinek a lelki sötétségeiben, testi szenvedéseiben, Reá gondolok, és Hozzá igyekszem.
Sarlatánok különféle ezotériáiban, a világot örökké izgalomba döntő ideológiák zajongásaiban és zavaraiban, semmi más biztosat nem láthatok, csak azt, hogy Nála vannak az Igazság igéi. Egyedül Ő képes nekem Életet adni.
Csak Vele tudom, a nehézségek közepette is, boldogan élni Életutamat.
Adja Nektek is mindezt, s a vasárnap boldogságát!

A Lélek láthatatlan, de hatása látható.

Keresztelő János azt mondja, hogy látta a Szentlelket, aki leszállt Jézusra a Jordánban. Annak ellenére igazat kell neki adnunk, hogy biztosan állíthatjuk, a Szentlélek láthatatlan.
János igazat mondott, de nem fizikai alapon, hanem morális alapon. Ha valaki azt mondja, hogy látta az elektromos áramot, nem nevethetjük ki, mert látta a lámpa kigyulladását.

Azzal, hogy látunk valamit, nyugodtan utalhatunk arra, hogy benne többet látunk. A hitünket azzal fejezzük ki, hogy egy dologban többet látunk, mint amennyi. Erre csak az ember képes. Egy szép virág utal Istenre. De egy szép virágról az is eszébe juthat az embernek, hogy mennyiért tudná eladni.

Nemcsak a Szentlélek, hanem a Gonosz lélek is látható a hatásaiban. De ezzel nem a virágárusok ellen beszélek, hanem azokról szólok, akik csak úgy tudnak örülni bárminek, hogy kisajátítják. Csak úgy örülnek bárminek, ha más nem örülhet neki.

Sánta János

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az én Jézusom a Krisztus, aki egykor magához hívta a Tizenkettőt...
és kettesével szétküldte őket (Mk 6, 7)
Úgy küldte őket, hogy az útra ne vigyenek, csak a legszükségesebb dolgokat.

Életünk talán legjelentősebb része, az eszközök a tárgyak, valójában felesleges, bűvöletében telik el.
Mossák agyunkat reklámhadjáratok özönével, ezt vedd meg, azt kívánd, küzdj megszerzésükért, erőd teljes bevetésével.
Mintha legalább is ezek a dolgok adnák meg boldogulásunkat.
Pedig midőn megszerezzük, azonnal újabbak megkívánása szökken helyükbe.
S akkor máris háttérbe taszítjuk a lényeget.
Ám van egy kegyetlen Vámos, a halál!
Semmit át nem enged csak azt a kincset mit életünk folyamán a szívünkbe tudtunk gyűjteni.

Tárgyi sikerekben mérjük életünket. Pedig amikor Jézus, az apostolainak,
tehát nekünk is küldetést ad a modernkor menedzsereinek praktikáit
megszégyenítő precizitással teszi könnyebbé, és hatékonyabbá tevékenységünket.
Csak a legszükségesebbeket vigyétek, és csak a legfontosabbakkal törődjetek.

Ami szükséges az legyen meg. Ami felesleges, azt ne cipeljük magunkkal.

Így válnak emberközelivé az igazán Jézust követők.
Könnyedekké és hatékonnyá. Minimálisan szükséges dolgaikkal hatékonyságuk saját optimumát képesek teljesíteni.

Sok minden aggaszt bennünket sok mindennel törődünk, pedig csak egy az igazán fontos. Az EMBER, aki az Isten képmása, akinek lelke halhatatlan, akit haza vár Teremtője, és akiért a mi Urunk Jézus Krisztus életét is adta.
Ő tegye széppé vasárnapotokat!

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Jézus Krisztus szent Testének és Vérének ünnepe.

Az én Jézusom, a Krisztus, aki a kenyér és a bor külső színe alatt,
valóban, igazán és lényegileg jelen van, istenségével és emberségével.
Valljuk ezt mindenkor, habozás nélkül.
Meghajtva térdünket a legfölségesebb Oltáriszentség előtt, hitvalló módon és ünnepi lélekkel résztvéve az utcákon is végigvonuló szent Fölség ünnepi körmenetében.
Kérve a kegyelmet, hogy hitünknek e nagy titkát szívünkben Isten mindig jobban elmélyítse,ez által hódolatunkat elevenné tegye, s szeretetünket egyre lobogóbb lángra gyújtsa.

A katolikus Egyház igyekszik ezt az ünnepet ragyogó pompával megülni.
Az ünnep nem régi. IV. Orbán pápa 1264 - ben rendelte el.
A nagy tudós teológus, Aquinói szent Tamás írta meg az ünnep liturgikus szövegeit, és csodálatosan szép szekvenciáját, a Lauda Sion-t, ami számos jeles zeneszerzőt ihletett alkotásra.

Nem sokkal az ünnep bevezetése után, általánossá vált ezen a napon, ünnepi körmenetet tartani. Ennek elsősorban az imádás az értelme, ezért igyekeznek bensőséges buzgalommal áthatni. Kérő jellege is van, hogy Krisztus jelenléte szentelje meg a világi, mondhatnánk, profán életünket is. Hitvallás is egyben. Láttára a világnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a Szentségben jelen levő Krisztus, a világ számára talán érthetetlen módon, de minden korban magához vonzza övéit.

Szentségi Jézus, ragadj mindnyájunkat magadhoz! Vonj bennünket Szent Szívedre!
Öntsd belénk a Te életedet, s vond magadhoz azok szívét is, akik még nem ismernek, kételyekkel küzdenek, de keresnek Téged. Akiknek nehéz az élet terhe és keresztje.
Légy a mi éltető táplálékunk és erőnk.
Tedd széppé vasárnapunkat!

Pál Dániel Levente: Minden magyarok imája


MI ATYÁNK, ki vezettél minket végtelen földeken keresztül Hunniába, ki több mint ezer éve vigyázol ránk a történelem viharai közepette, ki a legnagyobb vészekben sem engedted elveszni a magyar nevet.

AKI A MENNYEKBEN VAGY, és onnan követed vigyázó tekinteteddel szeretett népedet.

SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED, hogy még élhetünk, mi magyarok magyarként élhetünk.

JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, s benne adj nekünk végre békét és megbecsülést.

LEGYEN MEG A TE AKARATOD, s ha úgy akarod, szenvedjünk még évezreden át, de ne engedd, hogy szétszóródva lassan elpusztuljunk,

MINDENNAPI KENYERÜNKET ADD MEG NEKÜNK MA, adj költőket, művészeket, tudós tanárokat, hogy ők táplálhassák vérükkel és verejtékükkel éhező Nemzetünk.

ÉS BOCSÁSD MEG A VÉTKEINKET, mert emberként nem vagyunk különbek másoknál. Sokszor elhagytunk, sokszor megtagadtunk, ideje visszatérnünk szeretetedhez!

MIKÉPPEN MI IS MEGBOCSÁTUNK AZ ELLENÜNK VÉTKEZŐKNEK, mert sokan voltak, nagyon sokan, kik gyűlölettel ontották nemes vérünk, és ontanák ma is, ha nem fognád vissza fegyveres kezük.

ÉS NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE, mutasd meg végre az igaz utat, hogy végig mehessünk rajta.

DE SZABADÍTS MEG A GONOSZTÓL, a megcsonkított Hazát rágó pénzszagú férgektől, a fogaikat csattogtató szomszédainktól, kiknek éhségét csak utolsó csepp vérünk tudná csillapítani.

MERT TIED AZ ORSZÁGUNK, erőnk és dicsőségünk.

ÁMEN.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki tanítványainak, így ma nekünk is, azt mondja, búcsúbeszédében. Még sok mondanivalóm lenne, de nem vagytok elég erősek.
(Jn 16, 12)

Ma a liturgia szerint Szentháromság vasárnapja van!

Valóban, elég erősek vagyunk, a jézusi Igazság befogadására?
Van hozzá bátorságunk úgy élni, hogy mindenki számára egyértelmű legyen,
mi megvalljuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, a Szentháromság egy Istent?
El tudjuk fogadni azt, hogy az Atya teremtette a világot, csak az ember önzése, gőgje, a bűn, teszi olykor kegyetlenül rosszá?

Meg tudjuk mindenki előtt vallani, hogy a Fiú, Jézus Krisztus keresztje, nem a kudarc jele? Meggyőződésünk, hogy a Szentlélek mindenkit aki csak kéri, képes elvezetni a teljes igazságra? Az sem szabadna elkerülje figyelmünket, hogy a Fiú az Atya akaratát cselekszi.
A Szentlélek pedig tanítását a Fiútól veszi.

Ezzel szemben többször is tetten érhetjük magunkban, valamiféle hamis tapintat gyávaságát. Hagyjuk torz ideológiákba gyömöszölni gyáva megalkuvásainkat.
Pl. világnézeti semlegesség címén Isten nélküli világot hirdetünk.
Gazdasági program címén az embert termelési, fogyasztási eszközzé silányítjuk.

Hagyjuk, hogy a Lélek elvezessen bennünket a teljes igazságra.
Mert Ő képes gyógyítani sebeinket, testi-lelki elesettségünket.
Képes oldani a közösségeinkben levő emberi ellentéteket.
Segít felfedezni az Atyában mindannyiunk Édesatyját,
aki a teljesen lehetetlen helyzeteket is képes javunkra fordítani.
Csak azt kívánja, bátran hagyatkozzunk Reá.

A Lélek láttatja meg velünk Jézusban
a Mestert, a Tanítót, a Barátot,
mindannyiunk örök, emberi Eszményét.
Láttassa meg mindezt velünk épp ezen a vasárnapon.
S akkor szép és ünnep lesz e nap!
S szebb lesz, Szebbnek ígérkező Jövőnk!
Kívánom Nektek, szeretettel!

"Én veletek vagyok mindennap a világ végéig."

"Jézus a szemük láttára felemelkedett a mennybe és többé nem látták."
Magukra maradtak. Igaz, előtte kaptak eligazítást. Önállóságra hagyta őket. Vagy mégsem? Mert ezt mondta nekik." Én veletek vagyok mindennap a világ végéig." Ez belső erő, belső meggyőződés és olyan lelkület, mely képesít az önállóságra.

A motorba benzint kell önteni, hogy a szerkezet képességeinek megfelelően működhessen. Az embernek is bensőleg kell tartalommal rendelkeznie, hogy kifelé tetteinek legyen rúgója. Ismerni kell a célt, amit tudás által lehet elérni. Jézus tudtul adott nekik mindent. A Szentlélek elküldésével pedig "érettségit" adott nekik. A Szentlélek felvilágosításával a sok elmondott tanítást meg tudták érteni és másokkal is megértetni.

De a mindennapi élet minden részletes tettéhez írásban nem adott nekik receptet. A különböző társadalmi rendszerekhez nem adott használati utasítást.Az emberi tudomány által felfedezett eredményekre sem kaptak kész válaszokat. Nem beszélve az egyes népek saját vérmérsékleti és nemzeti szokásairól vagy történelmi hagyományairól sem rendelkezett.Az egyes emberek sajátos eseteire sem kaptak előre megfogalmazott válaszokat. Az itt felsorolt és fel nem sorolt problémák megoldásaiban lettek önállóságra hagyatva.

Mégis! Ahogy egy gyermek nevelésekor sem adnak a szülők, tanítók, papok az élet minden esetére külön használati utasítást, hanem CSAK ALAPELVEKET, ugyanúgy Jézus is megadta a szükséges ALAPELVEKET, és megjelölte hozzá a CÉLT is. Ezek
a FŐPARANCSOLAT: Szeresd az Istent, szeresd az embert! Célként így fogalmazott. "Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?!" Mindezekhez rendelte a szentségeket, kiegészítve az imádság és a böjt gyakorlásával.
Mivel a jézusi követelmény nemcsak az apostoloknak szól, hanem minden embernek, ezért MINDENKI ilyen önállóságra van hagyatva.

Dr. Kisnemes János plébános

Gyónjuk meg a különbséget!

Kényes téma, de muszáj róla szólni. Sokan mondják magukról, hogy jó emberek, s tulajdonképpen nincs is bűnük. De ha megkérdeznénk őket, hogy maguk szentek-e, hevesen tiltakoznának.

Talán egy megoldás a ragacsos átlagosság leküzdésére, gyónjuk meg a különbözetet. Azt a különbséget, amely az aktuális lelkiállapot és az életszentség között megvan. Mert hogy tudunk róla, az biztos, hiszen milyen hevesen tiltakozunk, amikor valaki szentnek akar tekinteni.
Persze az is igaz, hogy a szentek se nevezik magukat szentnek, nagyon is érzik a lelki gravitációt, amely lefelé húz. A gyónásnak ez a sajátossága arra is rátereli figyelmünket, hogy a gyónás elsősorban nem bűnlajstrom, hanem inkább annak az újrafogalmazása, hogy mi a különbség közöttem és Krisztus között.

Erre a különbségtételre azért vagyunk képesek, mert ugyanaz a Lélek lakik bennünk. Ezért van mit gyónni egy-két hét után is, de ezért lehet újra kezdeni harminc-negyven év után is.

Sánta János

Elment – és velünk maradt

A Feltámadott megjelenéseiről bizonyára tudott Márk is, ha nem hitt volna bennük, meg se írta volna az evangéliumát, de úgy érezhette, hogy ezek már nem tartoznak bele abba a könyvbe, amely végül is Jézus nyilvános működését mutatta be. Később Máté, Lukács, majd János a maguk evangéliumába már belefoglalták a Jézus húsvéti megjelenéseiről szóló híradást is, és valószínűleg akkor, amikor mind a négy evangélium egymás mellé került, csonkának érezték a Márkét, kiegészítették a másik három idetartozó szövegrészeinek ügyes kivonatával, így készülhetett el már nagyon korán a jelenlegi Márk-záradék, amelyet az egyház szent, sugalmazott szövegnek ismer el, s a Jézusról szóló beszámoló hiteles részének tekint.

Ebben a szűkszavú szövegben valójában egyetlen mondat számol be arról, hogy a föltámadott Jézus a mennybe ment és elfoglalta az őt megillető helyet az Atya jobbján. Ezek nyilván képes kifejezések, Isten nem egy világon kívüli helyen tartózkodik, valahol fönn, hisz jól tudjuk, forog velünk a föld, s ha Isten mindig a fejünk fölött volna, a mennynek is együtt kellene forognia a földgolyóval. Bizonyára jelképes értelmű a trónus is. Isten nem valami kitüntetett helyen ül, inkább valami másféle létmódban létezik, s mindenütt jelen van, egyformán közel hozzánk, bárhol vagyunk is.

Egy bizonyos: Jézus nem azért támadt föl a halálból, hogy földi életét ott folytassa, ahol abbamaradt, s aztán előbb-utóbb újra meghaljon, most már visszavonhatatlanul. Inkább úgy támadt föl, ahogyan majd a világ végén mi is föltámadunk. Elment közülünk, megdicsőült testével az öröklétbe költözött. Nem szereplője többé a mi történelmünknek, mint ahogyan születésétől haláláig az volt. Valamiképpen mégis velünk maradt, kevésbé kézzel-foghatóan, de valóságosan. Az Oltáriszentségben eledelünk lett. Megtartja azt az ígéretét is, hogy közénk jön, ha akár csak ketten-hárman összejövünk az ő nevében. Valóban együtt munkálkodik velünk, ahogyan a mai evangélium írja, akkor is, ha mások nem veszik észre. Megtisztítja a szívünket, bátorrá, találékonnyá tesz Isten és az emberek szolgálatában. Hogy egyszer minket is elvezessen oda, ahol helyet készít azoknak, akik Uruknak ismerik.

Jelenits István

Forrás: Új Ember, LXV. évf. 21. (3171.), 2009. május 24., 2. old.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Húsvét 6. vasárnapja van!

Az én Jézusom, a Krisztus, akinek Anyja, az én égi Édesanyám is.
Ő, aki hitt, örült és énekelt!
Közbenjárására mi is higgyünk, a tegnapinál erősebb hittel,
s e hit nyomán legyen öröm a szívünkben!
Ha azután ezért hálával telt szívünkből dal fakad bennünk,
azt köszönjük elsősorban a Léleknek, s a Lélek Mátkájának,
a Szentlélek Hárfájának, a Boldogságos Szent Szűznek!

Mária hitéből és bizalmából fakadó rejtett igenje, az Ő őszintén kimondott, mindent vállaló legyenje, nem ünnepélyes és látványos cselekedetekben mutatkozott meg.
Hanem a mindennapok rejtett és csendes áldozatában.
A názáreti évek munkájában és aggódó szeretetében.
Hitte, hogy beteljesül mindaz, amit az Úr ígért neki.

Ezt kellene életünkben, nekünk is megvalósítanunk.
Hinni, s hitünk nyomán, az életünket megnyomorítani akaró nehézségek ellenére,
örülni és, énekelni. Mária örömének egyetlen forrása Isten Fia, az ő Megváltója.
Jelenléte ismerős, mindnyájunk számára. Ott volt Ő, Jézus életének legdrámaibb, legnehezebb pillanataiban, állt, szenvedésének és haláltusájának idején.
Krisztus arcának szemlélésében mi sem állhatunk meg a Megfeszítettnél.
Ő a Föltámadott! Feltámadása, a mi feltámadásunk záloga is!
Ez a hitigazság, bennünket is késztessen arra, hogy lépjünk túl a passió sötétségén.
Az életünket beárnyékoló szomorúságokon. Tekintetünket a föltámadásban és a mennybemenetelben, szegezzük Krisztus dicsőségére. S miközben a Föltámadottat szemléljük, éljük át nem csak az apostolok, Magdolna és az emmauszi tanítványok
örömét, akiknek Jézus megjelent, hanem Mária örömét is,
akinek az előbbieknél nem kisebb tapasztalattal kellett bírnia,
megdicsőült Fiának új létformájáról.
Mindennek végig gondolása nyomán, legyen Mária öröme a mi örömünk is!
S tegye örvendezővé vasárnapunkat!

Jézus-Júdás

A középkori Itáliában egy festő elhatározta, hogy megfesti Jézust tanítványai körében. Nem hagyatkozhatott csupán a fantáziájára, szerette volna, ha kortársaihoz is közel kerülne festménye, így igyekezett az alakokat városában élő ismert vagy kevéssé ismert, de markáns, kifejező arcú emberekről megfesteni.

Alapos és körültekintő keresgélés után lassan ugyan, de szépen haladt munkájával. Nagy örömére egy kedves szép arcú, nyílt tekintetű, megnyerő külsejű ifjúban, egyik tanítványában Jézus arcát is sikerült megörökítenie. Júdásnál azonban elakadt.

És hiába keresett, járta az utcákat, a kikötőket, nem lelt rá arra az arcra, amely számára is meggyőzően tükrözte volna az árulás, a kétségbeesés, a képmutatás és a pénzéhség sátáni keveredését. A kép félbe maradt, a műterem falának támasztva várt.

A festő más témákba kezdett, újból szívesen és lendületesen dolgozott.

Hosszú évek teltek el, míg egy este hazafelé menet a szűk sikátorban rongyos ruhájú, vézna testalkatú, csapzott hajú férfi állt elé alamizsnáért könyörögve. A festő kelletlenül utasította el, igyekezett kitérni előle, de a férfi erőszakosan elébe lépett, tekintete fenyegetővé vált, a szeme gyűlölettől izzott.

A festő meglepődött, de ahogy belenézett a férfi arcába, mint a villám hasított belé a felismerés: megtalálta az arcot, amelyet megfestve, teljes a régen félbehagyott kép. Íme, itt áll előtte Júdás. Tárgyilagos hangon közölte a férfival kap tőle pénzt, nem is keveset, ha követi őt és megteszi, amire kéri. Az kissé vonakodva, de engedelmesen elindult a siető férfi után.

Egy szép ház kapuján belépve tágas, jól berendezett lakásba jutottak. A csavargó csodálkozva nézett körül. Csodálkozását bizonytalan zavar váltotta fel, amikor a műterembe értek. Állvány, festékek, vásznak, félbehagyott képek furcsa hatást tettek rá. Már-már ismerősként tekingetett körbe, de zavara nőttön nőtt.

A festő közben előkereste félbe maradt művét, állványra helyezte, ecsetet, festéket keresgélve utasította a csavargót, hogy hova üljön, majd annak bizonytalan kétségbeesett tekintetét látva elmagyarázta neki, hogy évek óta nem talál modellt Júdás arcához. És most örül, mert végre befejezheti élete nagy művét: Jézus az apostolok körében. Mutatta a félbe maradt festményt. A férfi arcán döbbenet, szeme tágra nyílik, majd fájdalomtól eltorzul az arca, és egész testét rázza a zokogás.

Mester! Hát nem ismer meg? Valamikor rólam festette Jézust...

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap húsvét 5. vasárnapja lesz!

Készüljünk rá együtt.

Kedves Testvérem!

Szent Koronánk régi fényének és erejének ragyogásában!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki feltámadt a halálból,
s aki majd engem is feltámaszt halálomból!

Ahhoz, hogy feltámadjunk, szükséges meghalnunk.
Meghalnunk a bűnnek s meg, ennek a pusztulásra ítélt világnak.
Sajnos ezt a halált, ezt a radikális szakítást, legtöbben nem tesszük meg.
Ezért a Krisztussal való életünk valamiféle lefojtott, pislákoló láng,
melyet folyton az a veszély fenyeget, hogy kialszik.

A Krisztusban élő és Krisztusért élő, bűnnek és világnak meghalt ember, képes megtapasztalni Krisztus feltámadásának erejét.
Ő már most úgy él, mint aki már feltámadt egy új világ számára.
Ő már nem keresi az Élőt a holtak között!
Sírjában és leplei között. A feltámadt és megdicsőült Üdvözítőt,
ennek a bűnös világnak, ürességeiben.
Hanem éppen az üresség kiáltó üzenetét megértve, már az odafent valókat keresi,
még az „idelent valókban”, de már az újjászületett ember szívének örök húsvéti valóságában és húsvéti örömével.

Krisztus feltámadásának eseményével, s az ember majdani,
romolhatatlan testben való feltámadásában való hitével,
nem olyan a kapcsolatunk, mint eggyel a régmúlt események közül,
s egyel a bekövetkezők közül.
Az ebben való hitnek bele kell hasítania legszemélyesebb életünkbe.
Sőt életünk lényegét kell képeznie. S ennek tudata boldoggá kell tegye életünket, még a nyilvánvaló boldogtalanságok közepette is.
Annyira, hogy nélküle értelmét veszti létezésünk is.

Ennek tudatából fakad számunkra a Húsvét, soha nem múló ragyogása, öröme, és áldott békessége. Mellyel a Feltámadott köszönt bennünket, hitet és reményt nyújtó, ajándékozó szeretetével, ezen a vasárnapon is!
Ezt kívánom, Neked és Tieidnek, szeretettel.

Árpád

A Karitász tízparancsolata

1. Igazán segíteni csak szeretetből, szeretettel lehet.
2. Kétszer segít, aki gyorsan segít. A bürokrácia a karitász halála.
3. A bajbajutottat sohase alázd meg: érezze, hogy örömmel segítesz.
4. Úgy segíts, hogy a rászoruló saját magán is segíthessen.
Vezesd rá az öntevékenységre.
5. Ne alamizsnát adj, hanem igyekezz a bajt gyökerében orvosolni.
6. A bajbajutott nem „eset”, hanem személy. Vedd emberszámba, törődj vele,
szánj rá időt, türelmet, őszinte érdeklődést.
7. Vedd elejét a visszaéléseknek. Járj utána a fontosabb ügyeknek.
8. Kínos pontossággal számolj el minden fillérről, és köszönj meg minden adományt.
9. A segítés nem monopólium, de nem is konkurencia. Segíts annak, aki segíteni akar.
10. Ne várj hálát. Ne sértődj meg. Ne légy kicsinyes.Imádkozz azokért, akiket Isten szeretetedre bízott.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap húsvét 4. vasárnapja lesz!

Május hónap első vasárnapja, Anyák napja!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki nekem égi Édesanyát adott.
Amikor a keresztről szólt, Jánosnak mondta, de áldott mondata nekem is szólt:
„Nézd, ő a te Anyád!” (Jn 19, 27)

A mondattal, mit Máriának mondott. „Nézd, ő a te fiad!”
engem is Anyja gyermekének ajánlott.

Legnagyobb földi értékünket, az életünket, Édesanyánknak köszönhetjük.
Annak, hogy minket, anyánk, mint Isten ajándékát, elfogadott.

Anyák napján megköszönjük a meleg otthont, az önmagát felejtő teljes odaadást.
Mert nincs önzetlenebb egy anyánál. Kinek mindenben és mindig, gyermeke a legfontosabb. Hisz minden édesanya élete egyetlen nagy kiüresedés, önátadás, áldozat.

Ma minden gyermek köszönetet mond Édesanyjának!

Boldog, aki teheti. Sokan vannak, akik akkor szeretnék meghálálni az anyai áldozatos szeretetet, amikor már késő!

Nekünk keresztényeknek, földi édesanyánk mellett van még egy édesanyánk, a Boldogságos Szent Szűz. Őt, mint legdrágább kincsét ajándékozta Jézus János apostolnak édesanyául.
E drága végrendeletnek vagyunk mi mindannyian, örökösei.
E végső testamentum szavainak szentnek kellene lenni, mindnyájunk előtt.
Mert valóság, hogy akik a kegyelem rendjében testvérei Krisztusnak,
azok egyben gyermekei az ő Anyjának is.

Különösen akkor, ha számunkra az áldott fénylő csillag, Édesanyánk, óvó és őrködő szeme kihunyt, s ha áldó keze már nem nyúl felénk, amikor Édesanyánk nélkül elhagyottnak érezzük magunk, akkor kell vigasztaljon annak tudata, és ezt mélységes hittel kell is higgyük, hogy égi Anyánk szeme világít ránk, mint legragyogóbb csillag.

Ebből következik az, hogy úgy kellene éljünk, hogy égi Édesanyánk mindig örömmel, megelégedéssel és mosolyogva tekinthessen reánk. Ennek nyomán napjainkban is feltörne az igény az igazi anyaság, a nemes nőiesség, és a szüzesség törhetetlen ideálja iránt.

Boldog az az ember, aki a napi gondok adta nehézségek mellett is, képes édesanyja szeretetén és égi anyja, Mária szeretetén át megtalálni saját útját Isten és az embertárs szeretetéhez. S az ez által kapott boldogsághoz.
Annak boldogabb lesz május hónap, a Szent Szűz hónapja, első vasárnapja,
az Anyák-napja!

Öröm

Az öröm imádság, az öröm erő.
Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
Isten szereti az örvendező imádságot.
A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk,
ha dolgunkat örömmel tesszük.

A szerető szív vidám szív.
Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek,
hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba, de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben, s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.

Ez azt jelenti.

Szeressünk úgy, ahogyan ő szeret.
Segítsünk, ahogyan ő segít.
Adjunk, ahogyan ő ad.
Szolgáljunk, ahogy ő szolgál.
Mentsük meg az embert,
ahogyan ő megment minket.
Huszonnégy órán át vele legyünk,
és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

Teréz anya

Kimondhatatlanságod

Senki nem pótolhatatlan. Igaz. Bárki pótolható munkájában.
Még családban is megoldható minden. Senki olyat nem tesz, amit más tenni nem tudna. Hogy olyan verset senki nem ír már, mint Ady? Hogy Csontváry vásznait senki tovább nem festi? Igaz. Ám jöttek utánuk, akik a mát jobban kifejezik. Ady, Csontváry s a többiek, meg a hétköznapi emberek, nem pótolhatatlanok abban, amit tettek.

Mégis, ha valaki meghal, vagy életünkből elmegy, olyan érzésünk támad, többé ilyennel, mint ő volt, nem találkozunk. Igen, mert nem pótolhatatlan az ember, de mégis a mindenségben Egyetlenegy, ami őt azzá teszi, tette, aki s ami. És ez a személyiségének kimondhatatlan lényege.
Aki és ami vagy, Kimondhatatlan. Érzed? Tudod?
Örülsz neki?!

Ne félj tehát elmondani, amit tudsz, ne félj megtenni, amit tenni akarsz, a
"pótolhatatlanság" benned van, annyira benned, annyira az éned, hogy az kimondhatatlan.

Közölhetetlen. Kimondhatatlanságod ad súlyt szavaidnak, sajátosságot tetteidnek, egyetlen, senkire nem hasonlító vonást arcodnak, stílust és zenét beszédednek. Ne félj, ha másolnak, ha lopni próbálják titkaidat. Utánozhatatlanul pótolhatatlan benned a kimondhatatlan.
Kimondhatatlanságod örömeid legmélyebb kútja. Meríts belőle naponta.

Részletek Mácz István Örülj velem! című könyvéből