Szeretetet és emberséget hoztak a világba

Az Egyesült Államokban egy sérült gyerekeket oktató iskola gyűjtést rendező vacsoráján felszólalt az egyik szülő, beszédére még ma is sokan emlékeznek...
Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta:
A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége?
Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől.
- Azt hiszem - folytatta az apa - amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel.

Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni. Shay kérdezte:
- Szerinted engednek játszani? - Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani.
A megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta:
- 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk.
Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is.
A nyolcadik kör végén Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja.
A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek.
Ilyen, nyerés előtti helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget?
Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte. A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni:
- Fuss Shay, fuss az elsőre!
Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg:
- Célba fuss Shay, célba!
Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna.
- Azon a napon - folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében - mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.

Az ottfelejtett bot

Megtörtént eset: az egyik kisterenyei hívő több hónap után bot nélkül jött legutóbb a szentmisére. Örültünk neki, de a dolog még ezen túl sem mindennapi.

Ugyanis nem szándékosan tette le otthon, hanem kint felejtette a temetőben, amikor Halottak napján kiment. Nekitámasztotta a sírhoz, otthagyta, nyugodtan hazaindult, és úgy vette észre a dolgot, hogy valaki utána vitte.

Még hogy a halottak nem tudnak értünk tenni? Ha a semmibe hullanánk, aligha történne meg egy efféle eset. Persze, ráfoghatjuk, hogy a néni annyira elmélyült a szeretteiért való imádságban, hogy azért felejtette ott a botját. Egy emlék őrzésétől még nem gyógyulunk meg. Ott több történt. Nyilván nem az elhunyt szülő vagy rokon kivette ki a kezéből, de valaki kivette, és járóképessé tette. Halottak napjának köszönheti, hogy nem kell támaszkodnia.

Egymásra szorulunk sőt néha támaszkodunk. Elhunytjaink elsősorban a szentekre támaszkodnak, de a mi imáinkra is. A mennyországba jutva pedig segíteni tudnak minket.

Jó, hogy feltalálták a botot, de még jobb, ha el tudjuk felejteni, mert a szeretet és az imádság elfelejteti velünk saját gondjainkat.

Sánta János

"A lelkiség történetében többek között két áramlat létezik: egy a magasból építkező és egy mélyből forrásozó lelkiség.
A mélyből forrásozó lelkiség azt jelenti, hogy Isten nemcsak a Biblián és egyháza által szól hozzánk, hanem éppen önmagunkon, gondolatainkon és érzelmeinken, testünkön és álmainkon, sőt sebzettségünkön és vélt gyengeségeinken át is.

A mélyből forrásozó lelkiséget főleg a szerzetesség gyakorolta.
A korai szerzetesek saját szenvedéseikkel kezdtek foglalkozni, az önismeretből indultak ki, hogy megismerhessék az igaz Istent és találkozzanak vele.
Evagriosz Pontikosz a mélyből forrásozó lelkiséget ezzel a klasszikussá vált mondással fejezi ki:"Ha meg akarod ismerni Istent, ismerd meg előbb önmagadat." Istenhez a saját valóságunkba, a tudattalan mélységeibe lemerülve emelkedhetünk fel. Az aluról építkező lelkiség az Istenhez vezető utat nem egyirányú utcaként fogja fel, amelyen előrehaladva az ember egyre jobban megközelíti Istent.
Istenhez sokkal inkább tévutakon és kerülőkön, kudarcokon és az önmagunk feletti csalódásokon át jutunk el. Nem saját erényeim tesznek mindenekelőtt nyitottá Isten felé, hanem gyengeségem, tehetetlenségem, sőt vétkem.

A magasból építkező lelkiség az önmagunk által alkotott eszményekből indul ki,olyan képzelt célokból, amelyeket az embernek aszkézis és imádság által kellene elérnie. Az eszményképeket a Szentírás és az egyház erkölcsi tanulmányozásából és az önmagunkról alkotott elképzeléseinkből vesszük. E magasból építkező lelkiség alapkérdése az, milyennek kell a kereszténynek lennie, mit kell tennie, milyen magatartást kellene megvalósítania. A magasból építkező lelkiség abban az emberi vágyban gyökerezik, hogy egyre jobbak legyünk, egyre magasabbra jussunk, egyre közelebb kerüljünk Isenhez.
Ezt a lelkiséget különösen az elmúlt háromszáz év morálteológiája és a felvilágosodás óta tanított aszketika - a keresztény tökéletességre törekvés tanítása - kápviseli......

A mélyből forrásozó lelkiségben nemcsak arról van szó, hogy saját gondolataimban és érzéseimben, szenvedélyeimben és betegségemben figyeljem Isten szavát, és így felfedezzem Isten rólam alkotott képét.
Nem is csak arról van szó, hogy önnön valóságomban leereszkedve emelkedjek fel Istenhez. A mélyből forrásozó lelkiségnél inkább az a tét, hogy nyitottak legyünk a személyes kapcsolatra Istennel épp azon a ponton, ahol elérkeztünk lehetőségeink végső határához.
Az igazi ima a szerzetesek szerint nyomorúságunk mélyéből száll fel, nem erényeinkből....

Jéuzs nem a tökéletesség lajtorját állította elénk, amelyen fokról fokra feljebb jutunk, hogy végül Istent birtokoljuk, hanem olyan utat, amely az alázat mélységeibe visz le...
A válaszúton azonban döntenünk kell, melyik úton akarunk elindulni Istenhez: azon-e amely felfelé emelkedik, vagy azon, amely alámerül." Anselm Grün- Meinrad Dufner Mélyből forrásozó lelkiség Bencés Kiadó Pannonhalma 2005 6-8 old.

Elozmény: ( Jakab @ 2009-11-10 23:41)

Mozgó tükör Minden létező egy mozgó tükör. A tudomány csak úgy tudja vizsgálni a létezőket, ha megállítja, és számokba zárja. Ez félig-meddig sikerül. A felszínen viháncoló embert pedig túlzottan mozgatja ez a tükör-rengeteg. A létezők azért tükrök, mert tükrözik az Alkotót. Az Alkotót nem látjuk, de termékeit igen. Nem lehet komolyan venni azt, aki szerint a világ dolgai maguktól jöttek létre. Ezek a tükör-teremtmények úgy mozognak, hogy fejlődnek, majd visszafejlődnek, hogy átadják helyüket az újabbaknak. Ez kődarabtól a medúzán keresztül az emberig mindenre igaz, mert csak mi látjuk összefüggőnek a dolgokat, azokban iszonyatos űrök kötik össze a titkos picike elemi részecskéket. A nem hívő ember odaszól a világnak, hogy ne mozogjon már! Úgy, mint a fényképész a osztálynak csoportkép készítése előtt. A hívő ember viszont mozgásával együtt szereti a világot. Őt a sodrás nem hozza ki a sodrából. Sánta János

Kedves Jakab!

Köszönöm a választ! Nagyon sok szép olvasnivalót, lélekemelő gondolatot találok itt a honlapon, és mind közül eddig Sánta János atya írásai tetszenek a legjobban. Köszönöm, hogy megismertettél vele!

Csengettyű

Mozgó tükör

Minden létező egy mozgó tükör. A tudomány csak úgy tudja vizsgálni a létezőket, ha megállítja, és számokba zárja. Ez félig-meddig sikerül.
A felszínen viháncoló embert pedig túlzottan mozgatja ez a tükör-rengeteg. A létezők azért tükrök, mert tükrözik az Alkotót. Az Alkotót nem látjuk, de termékeit igen. Nem lehet komolyan venni azt, aki szerint a világ dolgai maguktól jöttek létre.

Ezek a tükör-teremtmények úgy mozognak, hogy fejlődnek, majd visszafejlődnek, hogy átadják helyüket az újabbaknak. Ez kődarabtól a medúzán keresztül az emberig mindenre igaz, mert csak mi látjuk összefüggőnek a dolgokat, azokban iszonyatos űrök kötik össze a titkos picike elemi részecskéket.

A nem hívő ember odaszól a világnak, hogy ne mozogjon már! Úgy, mint a fényképész a osztálynak csoportkép készítése előtt.
A hívő ember viszont mozgásával együtt szereti a világot. Őt a sodrás nem hozza ki a sodrából.

Sánta János

Elozmény: ( Jakab @ 2009-09-27 12:55)

Miértjeink! Az ember egyik veszedelme, hogy könnyen lekozmál a tényeknél, és nem keresi az okokat. Persze, amilyen híráradatban élünk, nem is könnyű a lényeget észrevenni. De ha elmaradnak a miértek, akkor egy idő után el fognak maradni a „mire jó” jellegű kérdések is. Ha nem érdekel bennünket a múlt, akkor jövőt se tudunk építeni. Ha soha semmiből nem vonunk le tanulságot, akkor semmire sem jutunk. A miértek éltetnek bennünket. Gyerekeknél ez jól látszik, felnőtteknél nem annyira, mert már kevésbé nyitottak az új dolgokra. A zárt emberek nem tudnak kérdezni. Lehet, hogy nem is mernek, mert ezzel felfednék hiányosságaikat. Jézus Krisztus, amikor közöttünk járt-kelt, számtalan dolgot kérdezősködéssel tudott meg. Ő nagyon sok emberrel beszélgetett, és ezek a találkozások őt is formálták. A miértek magasabb rendű kérdések a következőknél: mennyi, mikor, hányszor stb. A miért azt jelzi, hogy a kérdező nyitott a jelenség fölötti világra. Sánta János

Krisztus szeretetével üdvözlök mindenkit itt a fórumon, tegnap regisztráltam. Nagyon szép lelki olvasmányokat találok itt. Szeretném megkérdezni, hogy Sánta János atya írásaihoz hogy juthatnék hozzá?
Köszönöm előre is a segítséget!

"Egy különleges alkalomra"

A barátom kinyitotta a felesége komódjának a fiókját és egy csomagot húzott ki belőle, ami selyempapírba volt betekerve.

Ez mondta: nem egy egyszerű csomag, ez egy fehérnemű.
Eldobta a papírt, amibe volt téve és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkékre.

"Akkor vette, amikor először mentünk New Yorkba, 8 vagy 9 éve, nem használta soha. " Egy "különleges alkalomra" tartogatta. Rendben. Azt hiszem ez lesz a legmegfelelőbb alkalom."

Odament az ágyhoz, és odatette a fehérneműt a többi holmihoz, amit a temetésre akart vinni. A felesége éppen akkor halt meg.

Felém fordult és azt mondta: "Semmit ne takargass egy különleges alkalomra. Minden nap, amit élsz, egy különleges alkalom. Még most is ezekre a szavakra gondolok, és arra, hogy mennyire megváltoztatták az életemet.

Ma már többet olvasok és kevesebbet takarítok. Leülök a teraszon és csodálom a tájat, anélkül, hogy észrevenném a kertben a gazt. Több időt töltök a családommal és a barátaimmal és kevesebb időt dolgozva. Megértettem, hogy az élet együttes történések élvezése kell hogy legyen és nem a túlélés.

Már nem teszek el semmit. Minden kristálypoharamat használom mindennap. Felveszem az új ruhámat, ha az ABC-be megyek, ha így döntök és úgy van kedvem. Már nem rakom el a legjobb parfümömet különleges alkalmakra, használom mindig, amikor csak akarom.

A szavak, mint az "egy napon..." és a "majd legközelebb" kezdenek eltűnni a szótáramból.

Tudom, hogy érdemes megnézni, meghallgatni, vagy csinálni most.

Nem tudom, mit csinált volna a barátom felesége, ha tudta volna, hogy nem lesz itt "holnap", amit mindannyian olyan könnyen veszünk.

Gondolom hívta volna a családját, vagy a közeli barátait, talán felhívta volna néhány régi barátját bocsánatot kérni, hogy elsimítsa az elmúlt dolgokat.

Lehet, hogy elment volna enni valami kínai ételt, ami a kedvence. Ezek azok a kicsi meg nem történt dolgok, amiket sajnálnék, ha tudnám, hogy az óráim meg vannak számlálva.

Bántana, mert elszalasztottam a lehetőségét annak, hogy lássam a jóbarátaimat, akiket majd meg akartam keresni "egy napon".

Bántana, mert nem írtam meg bizonyos leveleket, amiket "majd egyik nap" meg akartam írni.

Bántana, és szomorú lennék, mert nem mondtam a testvéreimnek, a gyerekeimnek elég gyakran, mennyire szeretem őket.

Most próbálok nem késleltetni, továbbküldeni vagy elrakni semmit, ami nevetést, vagy jókedvet adhat az életünknek. Mindennap azt mondom magamnak, hogy ez egy különleges nap.

Minden nap, minden óra, minden perc... különleges.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Ünnep van! Október 23!

56 óta, (akkor már 18 éves voltam, s láthattam az esztergomi városház kicsiny tornyáról, miként hullott le a vörös csillag, ennek élménye elkísér egész éltemen át) bámulom az Isteni Gondviselést, hogy a forradalom és szabadságharc kitörésének napja, Kapisztrán szent János ünnepére esett. Előtte való estén, kristálydetektoros rádiómon, hallgattam a ferences pap-zeneszerző, Alajos atya, Kossuth rádión közvetített, Nándorfehérvár diadaláról szóló Oratóriumát, hisz aznap Kapisztrán Szent János halálának 500-ik évfordulóját ünnepelte a világegyház.

S azután a történelem megismételte önmagát.
Nándorfehérvár után következett a szomorú török hódoltság, 1956 után az orosz megszállás.
A török hódoltság alatt Magyarország romokba süllyedt, a kommunizmus bukása után, pedig máig sem tudtuk felmérni, évezredes értékeink veszendőbe jutásának borzalmas állapotát.

Elég csak az égiekbe vetett hit kiirtására, s a magyar életet semmibe vételére, 5 millió magzat meggyilkolására, gondolnunk. A nemzettudat tönkretételével, ennek a gyászos emléke: december 5., a nemzet tartását roppantották meg. S a csalások által hatalomra juthattak a forradalom vérbefojtóinak utódai.

A nagy kérdés: lehet e még reményt önteni, ebbe a szörnyű reménytelenségbe?

A hit embere képes erőt meríteni abból a tudatból, hogy országunk nem veszhet el, mert a magyarok Nagyasszonyának óvó keze felettünk van. Nem vette le rólunk!
Ez éltesse ünnepi és bízó reményünket. Hogy a minket magyarnak teremtő Isten, Gondviselésével megőriz bennünket.
Számunkra szent ez a szám: 1956. Mert hozzá sok magyar testvérünk vérhullása,
s megannyi, egész életén át tartó szenvedése, kapcsolódik.

Kérjük a Boldogasszony, s a magyar szentek közbenjárását, sokat szenvedett hazánkért.
Hogy jövőnk is legyen, dicső múltunk, s gyászos jelenünk után.
Valahogyan így ünnepeljünk, szomorúságban de reménybe vetett hittel.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, - a Krisztus, aki egyértelműen megmondta:
„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és mégis hátrafelé néz,
nem alkalmas az Isten országára!” (Lk 9, 62)

Bár ha ma mondaná ezt nekünk, elképzelhető,
hogy valahogy másképpen fogalmazná meg ugyanezt. Ma azt képzeljük magunkról, hogy felnőttek és nagykorúak vagyunk. Talán ma már, - kellő körültekintéssel, - mindenki el tudná maga dönteni, hogy hogyan kövesse a Mestert.
A valóság az, - hogy mennyire távol vagyunk ettől!
Hogy az ilyen, s ehhez hasonló hangzatos megfogalmazások, nem mások, mint jól felépített kibúvóink egérútjainak eltakarásai. Ilyen pl. „én a magam módján vagyok vallásos, - nekem ne mondja meg az Egyház, hogy hogyan éljem meg kapcsolatomat Krisztussal,” - stb.

Gondolkodjunk!
Van olyan pilóta, aki hátra tekint, ha a gép földre érésekor felcsattan az utasok megkönnyebbült, hálás és önfeledt tapsa? Hisz akár a következő tizedmásodperc is
teljes fokú előretekintést követel!
Az élet pedig, - átvitt értelemben, - még ennél is gyorsabb.
Soha sem állhatunk meg, - önelégülten.
Ugyanakkor mily boldogító az a tudat,
hogy Jézus tempója felzárkóztatja Isten országában azokat is,
akik e világ szemében gyengék és erőtlenek.
Mi kell ehhez?
Szívünket feltétel nélkül adjuk neki. Akkor kezd a lelkünk, - felszabadultan élni.
A szabadság új mámora ez. Új életét, - Isten gyermeke, Krisztus barátja, -
éppen az engedelmességben és a feltétel nélküli odaadásban találja meg.
A halogatás, tétovázás, - hátranézése, érzelmi kiszolgáltatottságaink, -
nagyon idegen Isten országában. Jézus, - ha hallgatunk rá, -
tökéletesen és maradéktalanul képes felkészíteni Isten országának követőit, - feladataira.

Ugyanakkor elválaszthatatlan hozzátartozik ehhez a lelkülethez
az eltökéltség, mely a Krisztus követőt, - feltétel nélküli hűségében megerősíti.
Csak indulni kell! Vele, és utána!
Ez az őszi vasárnap, - alkalmas rá!

Teréz Anya: A legszebb a világon

A legszebb nap? A ma.

A legnagyobb akadály? A félelem.

A legkönnyebb? Tévedni.

Minden rossz gyökere? Az egoizmus, az önzés.

A legszebb szórakozás? A munka.

A legveszedelmesebb vereség? A bátorság hiánya.

A legjobb tanítók? A gyermekek.

A legszükségesebb szükségszerűség? Önmagamat ajándékozni.

Mi boldogít a legteljesebben? A másik embernek hasznára lenni.

A legveszedelmesebb hiba? A rossz kedélyállapot.

A legközönségesebb érzés? A bosszú és a gyűlölet.

A legszebb ajándék? A megértés, az együttérzés.

A nélkülözhetetlen? Az otthon, a valahová tartozás.

A jóleső érzés? A belső béke.

A legjobb megoldás? Az optimizmus.

A legnagyobb megelégedettség? Az elvégzett kötelesség.

A legnagyobb erő a világban? A hit.

A legfontosabb emberek? A szülők.

A legszebb a világon? A SZERETET.

ISTEN AKARATA.

„Legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is” Máté 6, 10.

Egyik kedves énekünk mondja:
„Akaratod nekem, mutasd meg szüntelen, ne rejtsd el Mesterem, tetszésedet!” Ebben az "én" központú hitetlen világban bárcsak minden ember így keresné naponta Isten akaratát!

Most nézzük meg mi is Isten akarata az ember életében?

„Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát így szól az én Uram, az ÚR, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.” Ezékiel 18,23

"Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.” János 6,40

Tudjuk, hogy Isten senkire sem kényszeríti rá akaratát, hanem beleegyezésünket kéri, hogy üdvözíthessen! Szabad akaratunk van ellentmondani vagy engedelmeskedni Istennek.
Az ember romlottsága leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem Isten akaratának rendeli magát alá.
Még a megtért embereknél is sokszor előfordul ez a "betegség", és nem tudnak Isten akaratába feltétel nélkül belehelyezkedni, hát még beletörődni milyen nehéz!
Márpedig minden olyan imádság célttévesztett és kisiklott, amelynek végére nem lehet oda tenni, hogy: "Legyen meg a Te akaratod".

Ne feledjük, hogy a mi Urunk, Jézus Krisztus az utolsó éjszakán is ki tudta mondani, hogy legyen meg az Atya akarata!

Testvér, te ki tudod e mondani Pál apostollal, hogy: ”Mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?”

Lehet, hogy Isten azért nem tud adni, mert még mindig mással vagy elfoglalva és mással van tele a kezed és a szíved?
Üresítsd meg Isten előtt magad és Ő gazdagon fog adni, de akkor sem azt, amit te elképzeltél, hanem mindig azt, amire éppen szükséged van!
Mennyire más lenne az életünk, ha mindenkor szemünk előtt lebegne Isten élő Igéjének vezetése, tanácsa:

„Ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes." Róma 12, 2!”

Legyen áldott az Úr ezért a napért is


Incze Dezső

A HÁZASSÁG ISTEN MŰVE (OPUS DEI)

A farizeusok odamentek Jézushoz és megkérdezték. „Szabad-e a férjnek elbocsátania a feleségét?” Próbára akarták ugyanis tenni. Ő azonban kérdéssel válaszolt. „Mit parancsolt nektek Mózes?” Azt felelték. „Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk és elváljunk.” Jézus folytatta. „A ti szívetek keménysége miatt írta nektek ezt a parancsot. Isten azonban a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez csatlakozik, és ketten egy test lesznek. Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát az Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét. ”Otthon a tanítványok ismét megkérdezték őt ezzel kapcsolatban. Ezt válaszolta. „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene. Ha pedig a feleség hagyja el a férjét, és máshoz megy, házasságot tör.” Mk 10:02-12

Nem jó az embernek

Isten világokat teremtett, jó dolgokat teremtett. A Teremtés Könyvében többször hallhatjuk Istentől, hogy jó az, amit teremtett. Az ember teremtése után, nem jelenti ki Isten, hogy amit teremtett igen, igen jó. Sőt a teremtés könyvében itt hallhatjuk Istentől először azt, hogy „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” Nagyon okos embereket, óvodásokat tanítottam. Megkérdeztem tőlük Ádám tudta, hogy neki nem jó, vagy csak a Jóisten tudta róla, hogy neki nem jó. Nem tudunk írni, olvasni, számolni és
szüleink tudják, hogy ez nem jó nekünk és ezért iskolába fognak küldeni, pedig nekünk nem biztos, hogy hiányzik az iskola. Valami nem jót érezhetett Ádám? Egy okos kislány bölcs választ adott.” Biztosan nagyon unatkozott a sok jó dolog között.” Ádám a paradicsomban unatkozik. Aki már unatkozott közülünk valaha, az tudhatja, hogy ez az állapot nem jó. Isten kiegészíti teremtését, kiegészíti az embert, és ez a kiegészülés a meglepetés erejével hat igen, igen jó. Az ember keresi önmagát a tőle különbözőben, a más létben, és amikor találkozik önmagával, amikor felismeri önmagát a máslétben, akkor felujjong. „Csont a csontomból, hús a húsomból! ”Ez én vagyok! Az extázisban az ember meghaladja önmagát, a kettőből egy lesz. Az ember nem nyugszik abba bele, hogy idegenként tekint rá a világ, keresi önmagát a más létben. A tudomány hajtóereje ez a szenvedélyes keresés. A tudós ember extázisa abban van, hogy a tőle különböző világban észt talál az eszéből.

Az ember művei

Egy francia író azt állítja, Ádám nem tudta, hogy nem jó neki egyedül, ezt csak az Isten tudta, és hogy ezt a nem jót megtudja Ádám is, ezért teremtette neki Évát. Az író nyilván tapasztalta, hogy hiába van valakinek felesége, egyedül érezheti magát, sokkal jobban mintha nem lenne felesége. Amíg valakinek nincs felesége, legalább reménykedhet abban, hogy rátalál, és akkor nem lesz magányos. Nagyok az elvárások, az ember a boldogságát reméli a házastársától, és ha nem boldog, csalódik reménységében. Ebből a csalódottságból fakadnak a válások, és általában cseberből vederbe jut az ember. Pszichológiai felismerések igazolják, hogy az ember nem tanul hibáiból, következetesen dönt rosszul. Mindennek, ami van, annak helye is lehet lelkünkben. Van nő, van férfi, van Isten és van Sátán, mindezeknek a valóságoknak helye lehet bennünk. A mi emberi méltóságunk, hogy szabadon kezelhetjük a csapokat, mi engedhetjük meg, hogy mi töltsön el bennünket. Van bennünk Isten formájú üresség is, amit csak a mindörökre boldogítani tudó Isten képes betölteni. Az Isten helyét bennünk, még a leforróbb szerelem sem képes betölteni.

Az Isten műve

Kezdetben csak az Isten volt a teljes valóság, a vég ehhez hasonló. Isten lesz minden, mindenben. Vö. 1Jn 1:1, 1Kor 15:28 Ami a kettő között van, tele van nem jóval, tele van harccal és küzdelemmel, szenvedéssel és halállal. Istennek van egy különleges ígérete. Isten a paradicsomkertben ígéretet tesz a kígyónak, megígéri a Sátánnak. „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” Ter 3:15 Jézus Isten határtalan emberszeretetét megvalósította, egyedül ez a szeretet képes Istenhez emelni. Jézus mondta magáról, ha felemelnek a földről, mindent magamhoz vonzok. Isten Krisztusban mindent újra egyesít. A házasság Krisztus misztériuma, mert a házasság összetartó erejében a mindent örökre egyesíteni akaró Isten mutatkozik meg!

Kerékjártó Mihály

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki egyértelművé tette számunkra,melyik a legfőbb, a parancsolatok közül.

"Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs.

A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat."
(Mt 22, 38 - 40)

Akkor, amikor értékrendünk már nem egyértelmű, amikor szégyeneinket unalomig sorolhatjuk és soroljuk is, akkor már valóban válságról, saját korszakunk kegyetlen válságáról kell beszélnünk.
Amikor embervoltunk egyik legnagyobb értékét, szabadságunkat, meggyalázhatja a mindenhol elburjánzó liberalizmus, a szabadosság.
Ha az egyenlők között még mindig érvényesülhetnek a még egyenlőbbek.
Ha már a testvér szó idegen hangzású és oly távoli.
Ha az „igazság” már csak egyesek privilégiuma.
Ha a jóság, már csak gyermekkorunk illúziója.
Ha mártírjaink elsiratásához, eltemetéséhez ugyan még van némi jogunk, de az őket kivégző gyilkosaik nevét a mai napig sem nevezhetjük meg.
Ha az összeharácsolt vagyon átfesthető, s ezeknek a legújabbkori „átfestő” kortársainknak már semmiféle történelmi felelősségük nincs.
Helyette övéké a bezsebelt tőke öröksége és busás kamata.
Ha a rosszat minden további nélkül meg lehet tenni, különösen, ha a félrevezetett „közmeggyőződés” még törvényesíteni is látszik azt.
Ha vannak dolgok, mik szabadon elkövethetők, bár erkölcstelenek, de a jogi kibúvók megengedik...

Akkor, csak a főparancs figyelembevétele képes megmutatni, tisztán és világosan, hogy valóban válságban vagyunk - e?
Vagy csupán a konkoly látszik ma jobban a Magvető, Istenünk búzatábláján?
Megnyugtató és reménykeltő, hogy vannak még, akik hallják az Úr szavat!
Aki azt mondja nekünk: „akiknek az első és legfőbb parancs irányítja életét,
még ha olykor el is buknak, ám felkelnek, mégis a győztesek koszorúja fog rájuk várni!”

Legyen szép, szeretetben megélt, a vasárnapotok!

A két favágó

Az erdőben egymás mellett dolgozott két favágó. A fák törzseinek hatalmas volt az átmérője. Sokat kellett dolgozni a fakitermeleéssel. Mindketten egyformán jól kezelték a fejszét, de a munkamódszerük nem egyezett, az első kitartó munkával vágta a fába fejszéjét, egyiket a másik után. Ritkán és akkor is csak rövid szünetet tartott. A másik favágó óránként hosszabb pihenőre megpihent.
Naplementekor az első favágó csak a munka felét végezte el. Izzadtan és fáradtan tette le a szerszámot, szinte teljesen kimerült. A második, szinte hihetetlen, de befejezte a munkát. Egyszerre kezdték a favágást és a fák is nagyjából egyformák voltak. Az első favágó nem hitt a szemeinek.
- Nem értem a dolgot - mondta.
Minden órában kiadós pihenőt tartottál és mégis előbbre vagy.
- Igen, láttad, hogy minden órában megálltam pihenni. Amit viszont nem láttál, az az volt, hogy a szünetet arra is felhasználtam, hogy megélezzem a fejszémet - mondta a másik favágó.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az "én" Jézusom, a Krisztus, aki meggyógyítja vakságunkat.

Aki kegyelmével állandóan erősíti hitünket, hogy ne vakon éljünk a világban.
Megnyitja szemünket, mint az evangéliumi Bartimeus szemeit. (Mk 10, 46-52)
Bartimeus ugyan vak volt de jobban látott, mint sokan közülünk.
A tömeg bár zsibongott körülötte, de ő képes volt felismerni még vakságában is
a közeledő Mestert.

Hányan vannak akik ürügyként képesek az önbecsapásig elfogadni
távolságtartásukat az Egyháztól. Képesek kivonni magukat az éltető közösségből, valamiféle saját vallást hangoztatva. A kommunista évtizedek egyik legsúlyosabb tehertétele, hogy sokakban sikerült elhomályosítani mindent, ami magyar és keresztény.
Jézus Krisztus képes bennünket öntudatra ébreszteni, hogy keressük, megtaláljuk igazi értékeinket. Jó erre értően gondolni amikor napjainkban oly sok minden támadja és veszélyezteti a keresztény hitet. Elsősorban a liberális eszmék és a relativizmus diktatúrája. Amely még magát az "igazságot" is mint olyant kétségbe vonja. Ennek leggyakoribb megnyilvánulása: "vallásos vagyok, a magam módján". Pedig Jézus csak egyháza tagjainak, ígérte meg jelenlétét velük levését a világ végéig.
Bartimeus a vak nem szégyellte fogyatékosságát és gyógyulást nyert. Bennünket sem szabad, hogy visszatartsanak előítéleteink. A vak amikor meghallotta Jézus hívó szavát eldobta köpenyét felugrott és Jézushoz ment.
Mi oly sokszor kényelmünk és a magunk vélt igazába való süllyedésünk köpenyébe burkolózunk ahelyett, hogy mint Bartimeus Jézus kérdésére, hogy mit tegyen vele, egyenesen válaszolt: "Hogy lássak!" visszanyerve látását, azonnal követte Jézust.

Mi sokszor magát a tisztánlátást is félünk kérni Jézustól, mert félünk a következményektől. Félünk követni őt! Az Úr képes megnyitni szemünket. De, ha akkor sem akarunk látni, akkor megállapíthatjuk, Bartimeus vakon is többet látott, mint mi!
Tegyen bennünket látóvá e vasárnapon, az Úr!

Miértjeink!

Az ember egyik veszedelme, hogy könnyen lekozmál a tényeknél, és nem keresi az okokat. Persze, amilyen híráradatban élünk, nem is könnyű a lényeget észrevenni.
De ha elmaradnak a miértek, akkor egy idő után el fognak maradni a „mire jó” jellegű kérdések is. Ha nem érdekel bennünket a múlt, akkor jövőt se tudunk építeni. Ha soha semmiből nem vonunk le tanulságot, akkor semmire sem jutunk.
A miértek éltetnek bennünket.

Gyerekeknél ez jól látszik, felnőtteknél nem annyira, mert már kevésbé nyitottak az új dolgokra. A zárt emberek nem tudnak kérdezni. Lehet, hogy nem is mernek, mert ezzel felfednék hiányosságaikat. Jézus Krisztus, amikor közöttünk járt-kelt, számtalan dolgot kérdezősködéssel tudott meg.
Ő nagyon sok emberrel beszélgetett, és ezek a találkozások őt is formálták.
A miértek magasabb rendű kérdések a következőknél: mennyi, mikor, hányszor stb.
A miért azt jelzi, hogy a kérdező nyitott a jelenség fölötti világra.

Sánta János

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki megnyitja füleinket és szíveinket.

Nélküle süketek vagyunk. Süketek, akik nem hallják azt, amikor az Éden almáját a Gonosz, a rossz elcsámcsogja előlünk.

Nem halljuk a szavakat, melyek pedig, értékeink védelmére biztatnak minket.
Legtöbbször csak azokat a szavakat vagyunk képesek meghallani,melyek a már-már művészi megtévesztéseket harsogják agyunkba.Pedig mennyire ősi trükk ez. Már a Paradicsomban elkezdődött.Magunktól is rájöhetnénk, mit kellene meghallanunk.
De csak Jézus teheti élessé hallásunkat.
Az Édenben nagyon is bevált: felszította a Gonosz az elégedetlenséget, s utána még ő jött, a megmentőt színlelve. Ez történik az óta is, végig a történelem folyamán, s ez történik egyéni életünkben is.
Nyissa meg az Úr füleinket, amikor lelkünkről, felettünk, alkudoznak.
Akkor azok szavát halljuk meg, akiknek tiszte és feladata, érthetően, Isten országáról beszélni.

Halljuk meg mindnyájan, amikor rólunk szól az alku, a mikor a mi sorsunkról döntenek. S akiknek szólni kell, tudjanak, rólunk, helyesen szólni.
Mert örök igazság az, hogy nincs olyan „közmegegyezés”, vagy akár parlamenti döntés, ami a Teremtő Isten döntését felülbírálhatná.(lásd abortusz, eutanázia, egyneműek házassága s a többi élet elleni döntések)
Az Isten törvénye életünket védi! S nekünk ezt kell meghallanunk, belátnunk,
s e szerint élnünk, cselekednünk.
Nyissa meg az Úr, mindannyiunk fülét és ajkát.
Tudjunk különbséget tenni jó és rossz, élet és halál között.
Egymás szavából is, a jó szándékot halljuk ki. S mi, akik az Úr felé igyekszünk, erősítsük egymás haladását. Szavainkkal, ha szólunk, érthetően szóljunk, s mindig halljuk meg a Szót, s azt értsük is meg.

Mert a Szó, az Ő országáról szól, ahová Ő mindenkit meghívott.

Halljuk meg, s szebb lesz a vasárnapunk.

A kőfaragó

Volt egyszer egy kőfaragó, aki mindig elégedetlen volt magával és az életével. Egy szép napon, amikor mendegélt, elhaladt egy gazdag kereskedő háza előtt. Benézett a nyitott kapun és látta, hogy odabent csak úgy nyüzsögnek az előkelőbbnél előkelőbb látogatók.

"Milyen hatalmas is lehet egy ilyen kereskedő!" – gondolta a kőfaragó. Elfogta az irigység, és azt kívánta, bárcsak ő is ilyen gazdag lehetne. Akkor bezzeg nem kellene szegény kőfaragó módjára tengetnie az életét.

Legnagyobb ámulatára egyszerre gazdag kereskedővé változott. Nagyobb pompa vette körül, amit valaha álmodni mert volna. Irigyelte és gyűlölte is mindenki, aki nála szegényebb volt. Egyszerre csak pompás gyaloghintót vittek el háza előtt, a gyaloghintóban magas rangú hivatalnok terpeszkedett, körülötte szolgák hada és gongot ütő katonák. A leggazdagabb ember is mély meghajlással hódolt a menet előtt.

"Milyen hatalmas ez a hivatalnok" – gondolta. "Bárcsak magas rangú hivatalnok lehetnék!"
Ezután magas rangú hivatalnokká változott. Mindenhová dúsan hímzett gyaloghintón cipelték, és a nép reszketett tőle és gyűlölte és földig hajolt előtte, amerre csak járt. A nyári nap forrón tűzött és a hivatalnok iszonyúan kényelmetlennek érezte a fülledt gyaloghintót. Kinézett. A nap fenségesen ragyogott az égen és tudomást sem vett a hivatalnok létezéséről.

"Milyen hatalmas a nap!" – gondolta. "Bárcsak nap lehetnék!"
Ezután nappá változott, mindenkire pokoli erővel sütött, kiégette a mezőket, és a földművesek átkot szórtak rá. Ám egyszer csak nagy fekete felhő kerekedett, és odafurakodott a nap és földműves közé, így a nap sokat veszített erejéből.

"Milyen hatalmas az a viharfelhő!" – gondolta. "Bárcsak viharfelhő lehetnék!"
Ezután hatalmas felhővé változott, elárasztotta a mezőket és a falvakat, mindenki kétségbeesésére. Hamarosan azonban úgy érezte, hogy valami nagy erővel tolja. A szél volt az.

"Milyen hatalmas a szél" – gondolta. "Bárcsak szél lehetnék!"
Ezután széllé változott, lefújta a cserepeket a háztetőkről, kicsavarta tövestől a fákat, és mindenki gyűlölte őt és félt tőle, amerre csak elsüvített. Hanem egyszerre csak nekirohant valaminek, amit bárhogyan igyekezett is elfújni, csak állt rendületlenül. Hatalmas szikla volt az.

"Milyen hatalmas ez a szikla!" – gondolta. "Bárcsak szikla lehetnék!"
Ezután kősziklává változott, hatalmasabb volt mindenkinél a világon. Ahogy ott állt, egyszer csak kopácsolást hall, egy kalapács hangját és érezte, hogy farigcsálják az oldalát.

"Ki lehet hatalmasabb nálam, a sziklánál?" – kérdi.
Letekintett, és mélyen maga alatt meglátott egy kőfaragót.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki számomra, életem Kenyere!
Magáról mondta: „Én vagyok az égből alá szálló kenyér.” (Jn 6, 41)

Az értelmét használó ember képes felismerni Istenhez való közelségének áldásait.
Ám a szeret közelsége, kötelez! Ezt pedig nem könnyű elfogadni, s ezért van az, hogy az ember, ahelyett, hogy boldogan csatlakozna, belekapcsolódna ebbe a kötelékbe, szívesebben zúgolódik, hárít. S úgy véli, jobb, ha távol tartani igyekszik magát.

Az utolsó Vacsorán, a Jézus által megtört és kiosztott kenyér, Krisztus személyes szeretetének, gyöngédségének tápláló együttese. Sokkal több, puszta vallási szimbólumnál.
Élő és éltető Valóság! Mely jelen van a hűvös templomok magányában, de ugyanakkor életünk részévé, táplálójává kíván lenni. Életet ad és életet követel magának.
Ez ugyan sokakban olykor ellentmondást szül, ugyanakkor minden megbékélésnek legbiztosabb pecsétje.
Nélküle életünk folyama csak szürke történelem. Melynek minden pillanata gyorsan tovatűnő patakként sodródik, az emlékek folyamán, hogy azután végérvényesen feloldódjon a feledés óceánjában. Mi azonban biztos hittel tudjuk és valljuk: Krisztus életet adó Személy.
Kinek kapcsolatai személyünkhöz kötődnek, hisz mindnyájunkat névről ismer,
s személyesen szólít. Ismeri mindnyájunk személyes sorsát, és csak tőlünk függ,
hogy Általa számon tartott élő kapcsolatban legyünk Vele.
Hisz életünk dolgai előbb utóbb fárasztanak, cserbenhagynak, megcsúfolnak.
A lelkünk ugyanakkor, egyre jobban kezdi szomjazni és éhezni, az Igazságot,
a valóságot, az élet Kenyerét.

Lelkünk éhségét csak Ő képes csillapítani, Aki „az égből szállott alá.”
Képes rá, hogy tápláljon bennünket, akár ezen a vasárnapon is!
Akkor ez a nap, valóban szép lesz életünkben!

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén, Kisboldogasszony napján,
imádjuk szent Fiát, Krisztus Urunkat!

„Ma ünnepeljük, hogy közénk
születtél, és emlékezünk,
hogy mily dicső törzsről fakadsz,
s úgy jössz világra, mint a fény.

Teáltalad mi, földiek,
így lettünk egyben égiek,
nemes békédre békülünk,
bár nem fogjuk fel titkodat.”

Születésnapja van a dicsőséges Istenszülőnek, aki Ábrahám utódai közül, Júda törzséból, Dávid nemzetségéből származik. Amikor megszületett, akkor fény ragyogott a világra:
„boldog nemzetség, áldott gyökér, és áldott a Gyümölcse is.”
Ünnepeljük örvendezve, mert ő közbenjár értünk Urunk, Jézus Krisztusnál.
„Tőle született az igazság Napja, Krisztus, a mi Istenünk, aki megszüntette az átkot, és áldást hozott, legyőzte a halált, és nekünk örök életet ajándékozott.” (Zsolozsma, részek)

Máriát szemlélve, felfedezhetjük a világnak üdvösségre rendelt, dinamikus mozgását.
Életünk, bár kívülről szemlélve szánalmas csetlő botló, kiszámíthatatlan történések egymásutánja, mégis észrevehető felette, hogy a szerető Gondviselés határozott cél felé irányítja, értelmet adva neki. Öröktől fogva rendelve a dicsőségre, melyről szent Pál, mint befejezett tényről beszél: „Akiket erre eleve elrendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette.” (Rom 8, 31)
Szabad akaratunk ugyan lehetővé teszi, hogy meghiúsítsuk ezt a ránk vonatkozó isteni tervet.
Mária példája éppen az örök isteni elhatározás és az emberi szabad akarat együttműködésének ragyogó csodája. Állandó készsége Isten akaratának teljesítésére tette Őt képessé arra, hogy minden szenvedést elfogadjon.
Nekünk sem kell mást tennünk csak igennel válaszolnunk Isten hívására,
s járnunk életutunkat Názáreten, Betlehemen, sőt ha kell a Golgotán is át,
a menny dicsősége felé.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki számomra Fény és Világosság!

Képtelenek vagyunk teljes mélységében átélni, mennyire rá vagyunk szorulva az Ő világosságot nyújtó Fényére. Mert rettenetesen sötét ez a mi mai világunk!

A gonoszság, a rosszat akarás stratégiája, kegyetlenebb ma, mint bármikor is volt a történelem folyamán. Irgalmatlanul érvényesül a „minél rosszabb, annál jobb” taktikája. S ez egyre csak terjeszti mételyét. A gátlástalanoknak összefogó tábora, már-már terrorizálja az oly könnyen megtéveszthetők tömegét.
A szabadító, az életet nyújtó Isten helyébe modern aranyborjút állítanak, milliók bálványául.

S a keresztény ember egyszer csak azon kapja magát, hogy egymaga marad az őrjöngő pogányság mindent elönteni szándékozó tengerében.
Megvilágosítás nélkül, mivel az ember esendő és bűnös, gyakran cselekszi azt, amit nem akarna megtenni, amit pedig szeretne, nem képes megtenni.

Valójában ez a belső meghasonlás a társadalomban jelenlevő számtalan ellentét forrása.

Sokan eleve, ennek felismerésére sem képesek, mert elmerülnek a gyakorlati anyagelvűségben. Súlyosabb esetben pedig a rájuk nehezedő nyomor, vagy szenvedés nem engedi, hogy minderről egyáltalán elgondolkodjanak.

Így volt ez akkor is, amikor a világ Világosságát elárulták, megtagadták, és halálra ítélték.

Így van ez ma is, amikor megzavarodottan a jó szándékot nevezik rossznak, és a rosszat, megengedhető gyakorlatnak. Az egyedül üdvözítő erényt gyengeségnek, a bűnt pedig egyszerűen életünk velejárójának. Pusztán emberi erőfeszítésektől nem várható megoldás.

Csak Krisztus nyújt világosságot, Szentlelke által, az embernek.

Bárcsak egyre többen lennének, akik képesek beengedni életükbe, a Krisztus világosságát. Képesek lennének fényében egyre tisztábban látni.

Nekünk Krisztus fénye legyen útjelzőnk!

Fényétől, lélekben kellene, újjászületnünk!

Miért ne tehetnének ezt meg, éppen a mai vasárnapon?

Utolérjük-e magunkat?

Sokan panaszkodnak a mai zaklatott élettempóban, hogy nem érik utol magukat. Érdekes ez a kifejezés.

Mert ha nem érjük utol magunkat, akkor voltaképpen hol vagyunk?

Ott, ahol lemaradva érezzük magunkat, vagy ott, ahová a teendőink szippantanak bennünket?

És a teendőink biztos, hogy mindig előre visznek?

És ha énünk már előrehaladt a sok elvégzendő feladat erőterében, akkor ki van lemaradva?

Nem esetleg visszafordulnunk kellene önmagunk megtalálásához, és nem erőlködve rohanni?

A lélek mesterei azt mondják, hogy ha zaklatott vagy, vonulj vissza, és ott leled meg önmagadat.

Egy lelkigyakorlat is visszavonulással jár együtt.

Nem lehet örökké előre billenve tartózkodni, mert előbb-utóbb orra esünk.

S akkor már végképp lemaradunk.

Sánta János

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az én Jézusom, a Krisztus, aki szelíd és alázatos Szívű.

Aki bennünket mindhalálig szeretett. S szeretetével ma is, örökké, üldöz.
Akkor is, ha olykor-olykor, akkor is, ha maradandón, elhagyjuk.
Akkor is, amikor nem 30 ezüstért, de pillanatnyi értéktelen kacatért, eláruljuk.
S bár Péterként talán nem annyiszor mondtuk neki, hogy szeretjük, mint az az Érte ugyan később vártanúságot is elszenvedő Halász, de megtagadjuk, s nem háromszor, de tagadások életen áttartó sorozatával.

Elismerjük mi, hogy Útitársunk, de oly jól esik,akár a pocsolyáig, botladoznunk.
Milyen jó, s megnyugtató, hogy Ő mindig felemel!
Megvigasztal, amikor sírunk. Akkor is, amikor sírunk, s nem azért sírunk,
hogy Őt elhagytuk, hanem azért sírunk, mert mást, az egyébként értéktelent, vesztettük el.

Az egyetlen hűséges Barátunk ő, akire mindent rábízhatunk.
S Akitől mindent várhatunk.

Felénk jön és elénk áll Ő, kinyilatkoztatja magát, minden szegényben, minden szeretetünkre szorulóban, minden betegben, minden megalázottban.
Abban, akit nem szeretnek, abban, aki magányosságra kényszerült.
Felismerhetjük, mert az Ő Arcát hordják, az ébredő és ránk mosolygó gyermekek,
a szerelmük boldogságában, már-már lebegő jegyesek, mindazok, kik megértik szavunkat, s szavunk nyomán, reménysugár világlik fel arcukon.

Krisztus képes betölteni, a teljességig tetőzve, minden vágyunkat.
Kicsinnyé lesz, hogy hozzánk jöjjön. Kenyérré, hogy tápláljon.
Gyöngeségünket, szenvedéseinket, nyomorúságunkat, fájdalmainkat, sírásainkat képes megnyugvássá, örömmé és boldogsággá, hatalommá, Isten hatalmává alakítani.
Olykor kegyetlenül sötét utakon vezet, de szeretetével vezet, az igazi Világosság felé.

Ezen a vasárnapon, induljunk el Feléje. Azonosuljunk vele.
Tegyünk próbát!
Nézzük, mi lesz az eredménye?
Megnyugvás, öröm, és örök béke a szívben!
Kívánom, Mindnyájunknak! Szeretettel!

Ez az én becsületes kisfiam!

Egyszer régen élt egy bölcs és boldog király. Egy bánata volt csupán, hogy nem születtek gyermekei. Sokat törte a fejét, hogyan segíthetne magán, míg egyszer remek ötlete támadt.

"Kiválasztom az ország legbecsületesebb gyermekét és örökbe fogadom."

Nyomban megparancsolta a szolgáinak, hogy minden gyermeknek adjanak virágmagvakat, és kihirdette.
Aki ezekből a magvakból a legszebb virágokat neveli, azt fiammá vagy lányommá fogadom!

A gyerekek buzgón nekiláttak az ültetésnek, öntözésnek, hiszen mindannyian szerettek volna a bölcs király fogadott gyermekeként élni. Szon Il is szorgalmasan öntözte a magvakat, de hiába teltek a hetek, bizony semmi eredmény nem mutatkozott, a magvak csak nem akartak kicsírázni.

"Milyen különös" - álmélkodott Szon Il, s végül az édesanyjához fordult segítségért.
Mi lehet az oka, hogy nem csíráznak ki a magvaim? - kérdezte.
Talán másik földbe kellene átültetned őket - tanácsolta anyja.
Szon Il átültette a magvakat, de ott sem indultak fejlődésnek.

Hamarosan felvirradt a nap, amikor a királynak meg kellett tekintenie a virágokat. Díszbe öltözött az egész város, a sok-sok gyerek meg az utcára tódult, és szorongatták a szebbnél szebb virágokat.

A király sorra elhaladt előttük, de bizony egy szikrányi öröm se látszott az arcán.

Az egyik ház előtt azonban megpillantotta a pityergő Szon Ilt, aki üres virágcseréppel álldogált az utcán. Halvány mosoly derült föl a király arcán, és maga elé hívatta a kisfiút.

Hát te meg mit állsz itt ilyen búsan ezzel az üres virágcseréppel? - kérdezte tőle.

Szon Il hüppögve mesélte el, hogyan ültette el a magvakat, hogyan öntözte, gondozta, de azok mégsem indultak fejlődésnek.

A király ennek hallatára karjába kapta Szon Ilt, és boldogan kiáltotta.

Ez az én becsületes kisfiam!

Az emberek értetlenül nézték, mi történik, és egyikük lármázni kezdett.
Miért fogadod örökbe ezt a fiút az üres virágcseréppel?

A király ekkor így szólt.

Minden virágmag, amit a gyermekeknek kiosztottam, főtt mag volt. Egy sem csírázhatott ki közülük.

Az emberek erre helyeslően bólogattak, a gyermekek pedig, akik a pompás virágokat szorongatták, igencsak elszégyenlették magukat hiszen valamennyien más magvakat ültettek el.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Holnap vasárnap!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki mindnyájunk számára Út, Igazság és Élet.

Út ő, s ha rá hallgatunk, tudjuk, merre menjünk. Merre menjünk, hogy abból haladás legyen, ne csak céltalan bolyongás. Mondta ő azt valaha is, „ha utánam jöttök, sima és kényelmes lesz az utatok?” Bizony meredek és göröngyös ez az út. De nem ezt választja a sziklamászó is? És ahogy halad felfelé, számára egyre szebb lesz a kilátás, jobb és egészségesebb a levegő, fenségesebb az érzés! S mi van, ha az ember vissza-vissza csúszik, az út nehézségein, buktatóin? Ő nyújtja segítő kezét, Jézus, aki erőt ad az újrainduláshoz, a mindig újbóli újrakezdéshez.

Igazság ő, mert nincs egyetlen szava, mely tévesnek bizonyult volna. A történelem minden viharában csak az Ő szavainak igazsága vált be. Embernek még soha semmi baja nem lett abból, ha elfogadta a legfőbb Igazságát. „Szeresd embertársadat, mint tenmagadat!”
Igaz, ez sohasem volt könnyű. A bántásokat, szeretetlenségeket nem visszabosszulni, hanem szerető kéznyújtással elfeledetté tenni! Ki ad ehhez erőt? Csak ő, Jézus, képes erre!

Ha az ő útján haladunk, s az ő igazságában, akkor Élet lesz napjaink sora.
Élet, amelyben egyszer békét követel tőlünk, máskor pedig kardot kiált.
Mert az élet pontosan, és mindenben ilyen.
Óhajtanuk kell a békét, de mindent meg kell tennünk, legtöbbször önmagunkban kell fegyvert ragadnunk, a béke feldúlói ellen. Az élet vele, nem vagy-vagy, hanem az is-is, teljessége. Ez az élet nagypéntekek sorozata, de a mindig újra feltámadás reménye is.

Az én Jézusom hatása élő és észlelhető. Alakja a hívő embernek sokat jelent, mert hitének Mesterét, Megváltóját látja benne. A nem-hívő pedig el kell ismerje történelem formáló személyiségét, számon kell tartsa benne az egyetemes emberi kultúra kiemelkedő értékét.
Talán éppen ezen a vasárnapon kell eldöntsük, mi, hová tartozunk.
A döntés már maga, öröm a szívben, képes széppé tenni az ünnepet. Kívánom, szeretettel.

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

SZENT ISTVÁN FÉNYES NAPJA

- ma rád ragyog,
magyar nép,
s téged ünnepi dalra hív:
hirdesse első szent királyod
nagyszerű tetteit hangos ének.
A trónra lépve nagy hivatásra lel:
Krisztushoz vinni Hunnia nemzetét.
Egyetlen célja, vágya ez lesz:
tetteit egyre csak ez vezérli.
Isten kegyelme áldja erős kezét:
az ős pogányság mindenütt eltűnik,
s az Üdvözítő szent keresztje
szép ragyogással a hont bevonja.
(zsolozsma himnusz sorok)

Dicső és igaz király Ő, ki népének sorsát jó alapokra rakta. Eltöltötte öröm és remény. Az ég sugallatára lángoló szívvel, és örökjogon ajánlott fel minket Máriának, éppen azon a napon, melyen Pátrónánk menybevételét ünnepelte a keresztény világ. Népének áldott reménye volt, hitének tanítója, apostola.
Általa kaptuk a krisztusi hitet, hogy általa nyerjünk Krisztusban üdvösséget.
S most odafent könyörög népéért, miközben századokon át, áldó Jobbját felettünk tartja. Bárcsak ebből a ránk hagyományozott hitből, végre új világ teremne!

Hitt az Úrnak szíve mélyén, s tett volt ennek záloga. Mindeneknek mindenévé vágyott lenni egymaga. Ami Isten dicsősége, nagy volt abban és serény,
de legnagyobb ékessége mégis egy volt: az erény.
(zsolozsma himnusz sorok)

Árnyékot von ünnepünk egére, a kétkedő gondolat: mikor lesz végre nemzetünknek, újra ily vezére? De félre a kishitűséggel! Aki erényekben gazdaggá tette Szent István királyt, Isten és ember előtt méltóvá tette a tiszteletre, ne tudna, ha kérjük, ily vezetőt küldeni, nékünk? Őseink régi buzgóságával forduljunk Hozzá,
egy szívvel, lélekkel:

Isten, áldd meg a magyart!

Segítsd a magyar családokat, hogy a szent élet útján járjanak!
Segítsd a szülőket és nevelőket, hogy az ifjúságnak az élet minden területén jó példát mutassanak!
Adj mindnyájunknak, elsősorban édes Hazánk választott vezetőinek, készséges lelkületet, az isten és emberszeretet megvalósítására!

ÜNNEPELJETEK! Reménykedve, s szép örömmel!
SZEBB JÖVŐRE VÁRVA!

Betegek és egészségesek

Lelkünkből nem lehet kitörölni Isten képét. Ennek egyik tanújele az is, hogy egy beteg ember tud arról, hogy beteg. Van fogalma arról, hogy mi lenne az egészséges állapot.
Más kérdés, hogy érez-e kellő erőt a szabaduláshoz, és tudna-e mit kezdeni egészségével. Egészségesnek csak a Krisztusra hangolódott embert nevezhetjük, nélküle menthetetlenül darabosak, súlyosabb esetben szétesettek leszünk. Csak az a kérdés, hogy ha már szétestünk, melyik darabban él tovább az énünk.

Ma sok ember azért okoz annyi kárt, mert a teljes emberségét összetéveszti annak valamelyik részével, és azt abszolutizálja. Ebben az az érdekes, hogy végül is az életszentség útja is efféle, annyi különbséggel, hogy az embernek fel kell fedeznie, miben erős, és azt kell megélnie, eddig a szent és a diktátor között nincs különbség.

A különbség csak akkor jön elő, amikor a keresztény ember rájön, az ember mit kezd a gyengeségeivel, a selejtes oldalával. A diktátor tagadja élete gyengeségeit, a szent viszont tud saját emberi érmének másik oldaláról is. Nem helyes, ha önmagunkat nyilvánítjuk egészségesnek, ezt hagyjuk meg Istennek, aki látja, hová tudunk fejlődni megváltott emberként.

Sánta János

Áldás forrása a kereszt. Győzelem a keresztben

Miért van betegség, szenvedés, halál? Ez a kérdés minden ember életében felmerül.
Az Ószövetség a betegséget Isten büntetésének tartotta. Sajnos, ez a büntető istenről alkotott kép még ma is sokakban él. Pedig Isten, szerető mennyei Atyánk Krisztusban olyan Istenembert küldött a földre, Aki a mi betegségünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, a mi bűneinkért szúrták át és az Ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. (vö. Izajás 53,4-5)
A szenvedés nem büntetés, hanem részesedés Jézus Krisztus megváltó szenvedéséből.

Hogyan élem ezt meg?

Úgy tekintek betegségemre, hogy kaptam egy szálkát, egy kis darabot Jézus Krisztus keresztjéből. Nekem ezt kell vinni. Én erre a keresztre mondok igent, és hiszem, hogyha a keresztemet átölelve Jézussal viszem, akkor ebből is áldás, gyümölcs fakad. A szenvedés végső soron mindig misztérium marad. Ezt a titkot egészen nem tudjuk megfejteni.
Jézus nem magyarázta meg, hanem igent mondott rá, szeretettel elfogadta, szenvedett, egészen a kereszthalálig.
Én is a megfeszített Jézusra nézek a szenvedés óráiban és a kereszten függő, tehetetlen, néma Jézus nekem szól, tanít, bátorít, vigasztal, békét ad a szívembe.
Arra gondolok, amikor tehetetlenül fekszem ágyamon, és szeretnék dolgozni, mozogni, hogy Jézust a kereszten szögek tartják fogva, én pedig kényelmes fekhelyen vagyok. Engem, ha szükséges orvosok, ápolók törődése vesz körül, Őt gúnyolódó tömeg kísérte.
Jézusra szögezett tekintetem minden megpróbáltatásban éltető, békét adó erőforrás. Vele biztonságban vagyok, ha ébren vagyok, ha alszom. Őt átölelve nem félek, ha műtét előtt állok-jövőm, sorsom szerető, gondviselő Istenem kezében van.
II. János Pál pápa mondta: „A hivő ember tudja, hogy szenvedésével sajátos kincs birtokába jutott, amivel Isten kegyelmi rendjében másoknak is hasznára van, hogy türelemmel viselt szenvedését felajánlhatja azokért, akik kedvesek a szívének. Megnyerheti számukra Isten irgalmát.”
Szent Pál apostol úgy tekintett a megpróbáltatásaira, mint amelyek kiegészítik Krisztus szenvedését.
A betegséget Isten felhasználhatja arra is, hogy ezen keresztül lépjen be egy ember életébe, kerüljön vele egyre szorosabb kapcsolatba, hogy őt is megmentse, és Önmagát neki ajándékozhassa.
Egy börtönmissziós látogatáson mondta egy elítélt:- Évek óta romlik a látásom. Lehet, hogy megvakulok, de nem bánom, mert most találtam meg Jézust.- Ez az ember mosolygott, megköszönte betegségét, mert az igazi kincset, az igazgyöngyöt, a legnagyobbat, Jézust, a betegségében, a börtönben megtalálta. Ez Jézus Krisztus diadala a betegség, a bűn felett.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy hálát adjak Istennek azokért az orvosokért, és egészségügyi dolgozókért, akikkel életem folyamán kapcsolatba kerültem. Életükre, munkájukra Isten áldását kérem.

Imrik Zoltánné, Marika néni

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!

Ma vasárnap van!

Az „én” Jézusom, a Krisztus, aki Édesanyját felvette a mennybe.
A közénk érkezett Fiú pedig, értünk való szeretetből, vállalta embersorsunk teljességét, összességét. Hogy „asszonytól születetett,” (Gal 4, 4) az természetszerűleg hozzá tartozott érkezéséhez.

Isten létére isteni, csodálatos kapcsolatban állt Anyjával. Olyan csodálatos kapcsolatban, amelyen a kereszténység már két évezrede csak ámuldozni tud. Ez az ámulat jelenik meg a költészetben, a zeneirodalomban, a szobrászatban, a festészetben és az építészetben is.

A maga teljes valóságában, csak odaát fogjuk ezt meglátni és megérteni.
S Mária, az Istenszülő anya, aki kezdetben talán csak épp sejtette szerepének teljes horderejét, alázatosan, teljes odaadással, hittel hagyta magát vezettetni Attól, Akit Ő vezetett be ebbe a földi létbe.

Mária hitét is talán, ugyanaz az áttetsző sötétség boríthatta be, mint a miénket, és mégis a teljes odaadás hősi áldozatával haladt Szent Fiának oldalán.
Feltételezhetjük, hogy Jézusa, akinek élete az emberek és az Atyjának szolgálat volt, a földi anyaság e hallatlan kiteljesedését ne hálálta volna meg azzal, hogy nem hagyja romlásba dőlni Édesanyjának, testét sem?
Jézusnak Édesanyjához való viszonya nem lehet kevesebb a földi anyaságnál.
Éppen az isteni anyaság teljes kiteljesedése. Ebből következik, hogy Mária „Felvétetett, magas mennyországba, angyali szép örvendetes házba” (népének)
Mert aki édesanyát mond, életet mond!
Étre hívó, életadó, nevelő és tápláló, kifogyhatatlan szeretet.
Mária áldott emberi és anyai szeretetén nevelkedett Jézus, és teljesedett ki az Istennek embersége. Ezt köszönte meg Anyjának, amikor felemelte az égbe.

Lehet valaki is, aki ne szeretné és tisztelné ezt a ma már égi, Édesanyát?
Akin keresztül Isten, Krisztus által, Krisztusban és Krisztussal,
árasztja felénk javait és áldását?
A mai vasárnapon, Mindnyájunkra!

Csukor Árpád üzenet mindannyiunknak!


NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE VAN MA!

Föld vigadása, ég új ragyogása,
Nap hajnalfénye, Alkotód szülője,
ments meg a mélytől, védelmezz a vésztől,
Mária, kérünk!

Istennek égből Te lettél a lépcső,
melyen Fölsége alászáll a mélybe,
nyújtsd karod nékünk, hogy a csúcsra érjünk,
légy te vezérünk!

Szentháromságnak örökös imádat,
ő Néked, Szent Szűz, mennyben koronát ad,
és megtesz Téged a mi királynénkká,
s Édesanyánkká. Ámen.
(Zsolozsma himnusza)

SEGÍTSEN BENNÜNKET,
ELMÉLYEDNI AZ ÜNNEPBEN,
SZÉPSÉGES SORAIVAL,
SÍK SÁNDOR, - A PAP-KÖLTŐ

Ó Máriák,
Besnyőn és Somlyóban és Pócson és Cellben,
Lorettóban, Lourdesban, Fatimában, a Kármelen és Athoson,
Guadalupén és Nagasakiban,
akiknek arca elé ezerével özönlik az emberiség,

Ó Máriák,
míg ti a tömjén lengő magasában
a fogadalmi táblácskák aranyos koszorúja között,

megértőn mosolyogtok,
ti fakuló fekete Máriák,
tudjátok-e, mik vagytok az emberiségnek?

Ti vagytok a Dallam, a Szín, a Szabadság,
a ritmus eloldó lebegése,
elengedés, magafeledés,
az Ünnep.

Mert bennetek,
elfátyolozva, elemberesítve
otthonosan, nekünk valón lakozik közöttünk Örömünknek Oka:
az igazi Mária,
akit a művész Isten festett a teremtés vásznára öröktől,
emberek örömének,
áhítatul az angyaloknak,
önnön magának gyönyörűségül,
akin az Örök Atya szeme elmosolyodjék,

az igazi, igazi Mária,
akinek Krisztus-simogató tenyerére letette az Isten
mind, ami jót szánt a világnak,
hogy hintse, öntse, ontsa ránk,
a vízözönnél özönebb özönnel
édesanyai szíve szerint,
az igazi, igazi, igazi Mária,
akinek az élő Krisztus,
ülvén az Atyának jobbja felől,
szentsebeinek bíborában,
amikor nagyon elnehezedik a szíve
teméntelen bűneink láttán,
ölébe hajtsa szent fejét
s megengesztelődve ülhessen vissza a mennyei trónra
és irgalommal nézzen újra ránk,
most és halálunk óráján. Ámen.

LEGYEN, SZÉP ÖRÖMÖKBEN GAZDAG,
E MAI ÜNNEPETEK!