Nagyböjti Keresztút 2009 április. 2

4. Valaki értem imádkozott

Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, Aki értem csak
Egyszer is imádkozott.

Reményik Sándor

A nap kérdése

Vajon, mennyire figyelünk azokra, mennyire törődünk azokkal, akik a legközelebb vannak hozzánk?

Nagyböjti Keresztút 2009 április. 1

3. Amikor elesünk

Istenem, aki irgalmas vagy a nyomorulthoz, bocsáss meg nekem, egy bűnösnek, adj életet egy halottnak, megigazulást egy gonosznak, kegyelmed kenetét egy megkeményedett szívnek. Végtelenül kegyes Isten, hívj vissza engem, egy szökevényt, vonzz magadhoz egy lázadót, emelj föl egy elesettet, támogasd a lábon állót, vezesd az úton haladót! Ámen.

Aquinói Szent Tamás

A nap kérdése

Hibáztam, bűnt követtem el, megbántottam másokat?
Hogyan tudom jóvá tenni?

Nagyböjti Keresztút 2009 március. 31

2. Vállunkon a kereszt

Azt a keresztet, ami most annyira nyomja a válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr. Mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét kezével megmérte.
Vajon nem nagyobb-e, nem nehezebb-e a te számodra, mint amennyit elbírsz ?
Aztán megáldotta Szent kegyelmével. Irgalmával megillatosította.
Reád és bátorságodra tekintett és így érkezett a mennyből a "kereszt",
Mint Isten köszöntése, mint a te Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

Szalézi Szent Ferenc

A nap kérdése

Minden napnak megvan a maga terhe. Vajon, hogyan fogadom azokat a nehézségeket, problémákat, fájdalmakat, amelyeket éppen a mai nap kell elviselnem?

Nagyböjti Keresztút 2009 március. 30

1. Az ítélet

Boldog ember, aki gonoszok tanácsát nem követi, bűnösök útján nem jár, csúfolkodók körében nem foglal helyet, de örömét leli az Úr törvényében, s éjjel-nappal róla elmélkedik.
Olyan ő, mint a fa dús vizű patak partján, mely idejében meghozza gyümölcsét, levele nem fonnyad, minden munkáját szerencse kíséri.

Nem így az istentelen, nem így, hanem mint a por, melyet szétszór a szél.
Nem állnak meg ítéletkor a gonoszok, sem a bűnösök az igazak közösségében.
Mert ismeri az Úr az igazak útját, de a gonoszok útja pusztulásba visz.
(1. zsoltár)


A nap kérdése

Min kell változtatni az életemben, hogy az igazak útján járhassak?
Hogyan kezdhetek ehhez hozzá ma?

Nagyböjti Keresztút 2009


Arra emlékezteti a keresztényeket a keresztút, miként követték egymást az események villámsebesen és hallatlanul erőszakosan Jézus földi életének utolsó óráiban. A vér és a kínszenvedés útja Pilátus ítélőszékétől a Golgotáig vezet. Néhány százméternyi kanyargós út, amelyen az elítéltnek végig kellett cipelnie keresztjét a katonák gyűrűjében, és az evangélium tanúsága szerint
"sok embertől kísérve". Az apostolok elrejtőztek. Csak édesanyja, Mária, János evangélista és Mária Magdolna kísérik végig. Ők vették magukhoz halálra gyötört testét, hogy a sírba helyezzék. Jézus életének ez az utolsó epizódja az emberiség történelmének megrázó csúcspontja.

Nagy és hűséges Istenünk, hajolj le hozzánk jóságosan, akik
Megváltónkhoz, Jézushoz csatlakozva, készülünk végigjárni
Állomásról állomásra a kereszt fénylő útját.

André Frossard

A gyónásról

Hogy a gyónást mint fölösleges terhet vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot adni a felkészüléshez. A keresztény ember számára fontos, hogy időről időre felülvizsgálja merre tart az élete, és szükség esetén irányt változtasson. Az egyházi év bizonyos szakaszai (nagyböjt, advent), egyes programok (lelkigyakorlat) vagy az élet nagy eseményei (házasságkötés, gyermek keresztelése, első áldozása) kézenfekvő alkalmat kínálnak ehhez.

Sokan azt mondják nincs mit meggyónnom. Az itt következő felkészülési gondolatok azon alapulnak, hogy nem magamat vizsgálom, hanem megkérem Istent vizsgálj meg Te engem, mutasd meg, milyennek látod az életemet! Ha csak a saját szemüvegemen keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni.

A felkészülésre szánj egy órát. Maradj egészen egyedül Istennel, amikor sem csengő sem telefon nem fog zavarni. Ez alatt az idő alatt ne hallgass zenét sem. Ülj le egy üres asztalhoz, végy magadhoz egy teljes bibliát, de legalább egy Újszövetséget. Legyen kéznél papír és ceruza is.

Első lépés

Ne feledd el jótéteményeit!
Légy hálás, mert az bizalmat szül!

Kezdetnek olvasd, illetve imádkozzad el a 103. Zsoltárt! Lassan, nyugodtan imádkozz, hogy a szíved is hallja, amit olvasol. Állj meg azoknál a mondatoknál amelyek megérintenek.

Végy egy darab papírt és írd a tetejére. Áldjad lelkem az Urat, és ne feledd el jótéteményeit! (Zsolt 103,2)

Kérd az Urat, hogy mutasson meg neked mindent, ahol az elmúlt időben (utolsó gyónásod óta) jó irányban változtatott téged.

Ezeket a felismeréseket írd fel a papírra, lehetőleg minél konkrétabban.

Olvasd közben újra meg újra a 103. Zsoltárt, különösen azokat a helyeket, amelyek jobban megérintettek.

Adj hálát Istennek minden egyes dologért, ahol pozitív változást tapasztaltál. Adj hálát azokért az emberekért is, akik ebben segítettek és melletted voltak.

A hála által erősödik a bizalmad. Könnyebben elhiszed, hogy Isten az életednek azokat a területeit is meg tudja változtatni, ahol most még sötétség van.

Második lépés

Megbocsátja minden bűnödet!
Itt a bűneidről van szó!

Bár a bűneidről van szó, mégse gondolj a rájuk ebben a második részben, hanem azt gondold végig, hogy mennyire szeret az Isten. Engedd, hogy az Isten szeretete egész mélyen megérintse és átitassa a szívedet.
Ha az ablakpárkány foltos, azt a leginkább akkor látjuk, amikor besüt a nap. Egy ének hangzik így. Az Isten szeretete olyan mint a napsugár.

Végy egy újabb papírt, és a tetejére írd fel. Vizsgálj meg Istenem és ismerd meg szívemet, tégy próbára és ismerd meg utaimat, lásd, vajon a gonoszok útján járok-e, és vezess az örökkévalóság útján engem (Zsolt 139,23-24)
A szívedről, a gondolataidról, az utadról, az életed alakulásáról van szó.

A következő 20 percben olvasd el újra meg újra a tékozló fiú történetét (Lk 15,11-32). Figyelj az apára, hogyan viselkedik a fiaival. Isten ugyanígy szeret téged!

Imádkozd közben többször. Vizsgálj meg Istenem, és kérd Őt, hogy valóban vizsgáljon meg.

Írj föl minden bűnt egész konkrétan, amelyet Isten megmutat neked, még a legkisebbeket, legjelentéktelenebbnek tűnőket is!

A 20 perc végén írd az oldal végére Isten ígéretét. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket és megtisztítson minket minden gonoszságtól(1Jn 1,9)

Ha az életedet Isten fényében látod, talán szégyen vagy megtörtség vesz erőt rajtad. Ez jól van így, hiszen Isten a töredelmes és alázatos szívet nem veti meg (Zsolt 51,19 Iz 57,15) Isten szeret téged mindenek ellenére!

Harmadik lépés

Minden sebedet meggyógyítja!
A lelki sérüléseidről van szó!

Vannak lelki sérüléseid, amelyeket mások okoztak, de olyanok is, amelyeket magadnak köszönhetsz. Ezek a sérülések a legkisebb gyermekkorba is visszanyúlhatnak, de még ma is azonnal vérezni kezdenek, ha valaki ezeket a sebzett pontokat megérinti. Sokszor egy ilyen lelki seb az oka annak, ha bizonyos helyzetekben helytelenül viselkedsz, pedig harcolsz ellene.

Az Úr nemcsak meg akarja bocsátani a bűneidet, hanem meg akar gyógyítani minden sérültséget, ezeket a lelki sebeket is.

Olvasd el: 1Sám 1,1-20. Az Isten megengedte, hogy Annának ne legyen gyermeke. Újra meg újra megalázza őt Fehenna, mindig a legszentebb pillanatokban, amikor a család az áldozatát az oltárra viszi. A 10. Versben ezt olvassuk. Keseredett volt a szíve Anna kiönti a szívét Istennek és, Ő meggyógyítja. A 18. Versben ezt olvasod. Azzal elment az asszony a maga útjára. Evett, és az arca többé bánatosra nem változott.

Kérd Istent, hogy mutassa meg ezeket a sebeidet. Ha felfedezel ilyeneket, írd fel őket egy papírra.

Olvasd el közben még egyszer a 103. Zsoltárt, időzz el azoknál a verseknél, amelyek segítenek abban, hogy tekintetedet a szerető és gyógyító Isten felé fordítsd.

Megvallottam neked a bűneimet...
Megvallásról van szó...

A pszichológusok szerint amit nem mondunk ki, az nem fog meggyógyulni. A 32. Zsoltár így fejezi ki ez a tapasztalatot. Boldog, akinek gonoszsága bocsánatot nyert és akiknek bűne el van takarva. Boldog az, akinek az Úr nem tudja be vétkét, s akinek lelkében nincsen csalárdság. Amíg hallgattam, csontjaim megöregedtek, s egész nap jajgattam. Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, ellankadt erőm, mint a nyár hevében. Megvallottam előtted bűnömet, gonoszságomat el nem rejtettem. Elhatároztam: megvallom magam ellen hűtlenségemet az Úrnak. És te vétkem gonoszságát megbocsátottad.

A gyónásban öntsd ki bátran a szívedet Istennek.

A hálában, bűneid megvallásában, gyógyulás kérésében.

A felkészülés minden pontjára térj ki a beszélgetésben. Nyugodtan magaddal viheted a jegyzeteidet is, amiket készítettél.

A gyóntatód Krisztusra irányítja figyelmedet, aki a te bűneidért is meghalt a kereszten és végső szava ez volt. Beteljesedett!
Istentől kapott hatalmánál fogva feloldoz téged a bűneid alól, és megjelöl a megbocsátás pecsétjével. Hálát ad veled Istennek, akinek irgalmassága nagyobb minden bűnünknél.
Végül imádkozni fog veled gyógyulásért.

Fogadd Isten megbocsátó szeretetét. Ezt a leginkább azáltal teheted, ha hálát adsz azért, hogy megbocsátott neked. A köszönet azt jelenti, elfogadom a bocsánatot.

Kérd, hogy Isten mutassa meg neked, ha jóvá tehetsz valamit. Ezt lehetőleg tedd meg azonnal!

Adventi Lelkigyakorlat 5.nap

RÁHANGOLÓDÁS

Juhász Gyula: Karácsonyi köszöntés

"Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak."

(részlet)

5 napos I. Online Adventi Lelkigyakorlat 2008. december 19. Laudetur.hu

ELMÉLKEDÉS

dr. Laurinyecz Mihály plébános, teológiai tanár


Mit várhatok?

Tavaszt a télre, olvadást a jégre, lelkemre irgalmat, a Kisdedtől újjászületést.

Mit várhat a téltől a száraz, fagyott falevél?

Mit várhatott a világ évmilliók bűnben eltöltött távlata után?

Mit várhatott a választott nép közel kétezer esztendővel az ígéretek után?

És volt várni valójuk, mert volt ígéretükhöz biztos alapjuk.

Mégpedig annak a Szavában, Aki teremtette valamennyit.

Ő az alapja annak, hogy bármennyi idő is telik el, ha Tőle jön az ígéret,
az be fog teljesedni.

De amint az évezredek rejtettségében telt hosszú idő, úgy az ígéretek beteljesedése sem látványos esemény, hanem csendes, betlehemi barlangistállóban
alig hallható gyermeksírás hangjában megjelenő ígéret, beteljesedés.
Olyan visszafogottan, hogy szinte észre sem vesszük.

Mit várhat lelkem az Adventtől?

Azt, amit reményem adhat.

Ha reményem anyagi ajándékok, akkor azt.

Ha reményem pusztán e-világi dolgok, akkor azt.

De ha ennél többet remélek, többet várok, akkor azt!

Ha a legnagyobbat, a legszentebbet, még akár azt is.

Hiszen Mennyei Atyám szeret annyira, hogy azt adja, mire vágyom.

Tavaszt a télre, olvadást a jégre, lelkemre irgalmat, a Kisdedtől újjászületést.

Áldott Adventet, Szent Karácsonyt!

KÉPMEDITÁCIÓ

Imádság a betlehemi Kisded jászolánál

Leborulok előtted, Uram, Jézus Krisztus, aki valóságos Isten és valóságos ember vagy; aki megtestesülésed szent valósága által felülmúlhatatlanul összekapcsoltad Isten világát az én emberi világommal.

Szemléllek téged, én édes Uram, mint újszülött csecsemőt. Kérem Édesanyádat, adjon nekem téged. Karjaimba veszlek téged, aki a nemlétezés rettenetes mélységei fölött isteni akaratoddal kezedben tartod a mindenséget.


Ha kicsi szemeddel rám tekintesz, tudom, hogy az örök Isten néz rám. Ha rám mosolyogsz, akkor Isten mosolyog a szegény, elveszett bűnösre. Ez a mosolyod maga az üdvösség. Ebben a mosolyban egész valómat átjárja az értelem számára felfoghatatlan igazság, hogy e véres, bűnös emberi történelem és benne az én történetem, a sok emberhalál, temetés és rothadás mögött minden jól lesz, minden jól van.


Hajtsd kicsi arcodat az én arcomhoz, hogy bőrömön érezhessem Isten teremtő, halottakat feltámasztó szeretetét. Aludj el karjaimban, te, aki a mindenség fölött virrasztasz. Bízd magadat énrám, hogy rádöbbenjek szentségemre, emberi voltom igazi rendeltetésére, a végtelenbe növő felelősségre és a végtelen bizalomra, amely benned van irántam, megbízhatatlan teremtményed iránt.


Szent alvásoddal szenteld meg testemet, lelkemet életemet, halálomat, és ne engedd soha elfelejtenem, hogy így szeretsz engem. Add, hogy megtérjek hozzád. Ugyanúgy rád bízzam életem alakulását és eljövendő haláltusám keserves perceit, mint ahogy te most rám bíztad magadat. Merjek elaludni benned, aki karjaimban alszol. Merjek meghalni bátran, tudva, hogy az Életbe lépek át. Merjek elhagyni mindent és mindenkit teérted, aki isteni természeted birtoklásához sem ragaszkodtál görcsösen, hanem kiüresítve önmagadat, emberré lettél.


Ó, Jézus Krisztus! Az Atyaisten örök Fia a Szentlélekben és Mária Fia a Szentlélek közreműködése által, ragadd meg értelmemet, akaratomat, szívemet szereteteddel, és ne engedd, hogy elszakadjak tőled, aki élsz és uralkodol, igaz Isten és igaz ember az Atyával és a Szentlélekkel, most és mindörökkön örökké. Ámen.

Részlet Barsi Balázs OFM: Az Ige testté lőn c. könyvéből

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Ne állj félre!

Lesütött szemmel és lehajtott fejjel jött velem szembe, s szólt az az ember.
Teste rongyos ruhákba bújt, s szemében a fény rég kihunyt.
"Éhezem, asszonyom, ennék!" Így szólt, s mondhatom nagyon udvarias volt.

"Csak jegyeim vannak, pénz nincsen nálam, de élelmet vehetünk" Feleltem lágyan.
A hajléktalannal elindultunk csendben, s ő mondta. "Ha lesz pénzem, megadom menten."

Szeméből sütött a reménytelenség. "Nem számít mondtam, nem kell a fizetség." Ahogy végigjártuk az üzlet polcait, gyermekként választott, s kért még valamit. Boldogan biztattam, vegyen csak bátran, mert életemben sok rosszat csináltam. Elment az úton, sosem feledem, mert olyat adott, ami nem volt nekem. Esélyt, hogy adjam, mit adhatok, szeretetet, kinek nem jutott, élelmet, kinek más nem adott, s hogy jó lehessek, ahogy tudok.

Köszönöm, ó rongyos idegen, az étel közt megtaláltam a szívem, hogy lehettem én, kinek több jutott, ki a kopogásra ajtót nyitott.
Lásd, nem vagyok angyal, bár szerettem volna, lényem sok emberhez volt már goromba. És ez az idegen férfi, ki nem állt félre, eloldta az angyalt, hogy szálljon végre!
J. R.

ÉLETKÉP

Garay András: Karácsonyi történet

Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.

Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek, Andrásnapra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre.

Hurrá! Rohantunk vissza az ablaktól, s sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este, mikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása.

Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés. Hamarosan itt a karácsony.
S mikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak az udvarban tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.
Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú.
Úgy mondták otthon, karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett.

Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának,
Anya, ugye a Mennyországban is így telnek az esték?
Anyám igenére már tudtuk, eljön Ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán.

Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan kerül oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát.
A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben.

A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Arányos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával ugyancsak különös látvány lehetett.

De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonyossággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait.

A hegyek alatt, a forrásnál hova együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított.

Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt.
Mi van magával? Kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot.
Beteg vagyok, Márton mondta az öreg. A kályha hideg volt.
Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót.
Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította.
Lassan pattogni kezdett a tűz, s fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett.
Akkor holnap, mondta apám búcsúzóul.

Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett rajtunk erőt. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza.
Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol.

Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye.
Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni.
Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.
Boldog karácsonyt mindenkinek mondta, és behozta a gőzölgő levest."

(Serbán András, igaz székely ember emlékének)

Minden kedves Olvasónknak kegyelmekben gazdag, áldott szép karácsonyt kívánok!

Adventi Lelkigyakorlat 4.nap

RÁHANGOLÓDÁS

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

5 napos I. Online Adventi Lelkigyakorlat 2008. december 18. Laudetur.hu

ELMÉLKEDÉS

Horváth István Sándor zalalövői plébános

Reménnyel és jótettekkel siessünk Krisztus felé!

Csak egy kicsiny fény, a remény fénye ennyi elég számunkra, hogy elinduljunk. Amikor belülről támad minket a bűn és kívülről is fenyegetések érnek minket, szükségünk van erre a reményre. Amikor a naponta emlegetett gazdasági és pénzügyi világválság miatt veszélyben érezzük munkahelyünket és családunk megélhetését, szükségünk van az igazi reményre. Amikor lelkünkre nehezedik a bizonytalanság, szükségünk van a remény keresésére. Amikor szinte egyik pillanatról a másikra tűnik el az az anyagi háttér, amiben bíztunk, szükségünk van a remény megtalálására. Amikor nem építhetünk már a pénz nyújtotta biztonságra, szükségünk van arra, hogy rátaláljunk az igazi remény forrására. Csak egy kicsiny fény, a remény fénye ennyi elég számunkra, hogy tovább haladjunk életutunkon és eljussunk végső célunkhoz.
XVI. Benedek pápa a keresztény reményről szóló írásában azt tanítja nekünk, hogy "Istent megismerni, ez az igazi remény". Ez az üzenet szól azoknak, akik a reményből élnek, de még inkább azoknak, akik lassacskán reményvesztetté válnak. Az adventben azért indulunk útnak lélekben, hogy eljussunk a betlehemi gyermekhez, aki a mi reményünk. Minden adventi nappal nem csak Karácsony napjához kerülhetünk közelebb, hanem Jézushoz is.

Éljünk azokkal a lehetőségekkel, amelyeket Isten az egyházon keresztül felkínál számunkra. Látogassuk a hajnali miséket, amelyek az elcsendesedés lelki élményét nyújtják nekünk. Olvassuk naponta a szentírást, amelyen keresztül Isten közeledik hozzánk. Töltsünk több időt a családunkkal, legyenek esténként közös adventi gyertyagyújtások, amelyeken kimutathatjuk szeretetünket családtagjaink felé. Minél tartalmasabb lesz a lelki készületünk, annál meghittebb lesz a Jézussal való találkozás a Szentestén.

Az adventi időszakban a szentmise egyik könyörgésében azért imádkozunk Istenhez, hogy öntsön a szívünkbe "szent elhatározást, hogy jótettekkel siessünk a közelgő Krisztus elé".

Ne múljon el tehát adventi nap anélkül, hogy valami jót ne tennénk egy embertestvérünkkel! A szeretet gyakorlása segíteni fog minket abban, hogy felismerjük: a betlehemi Gyermekben Isten szeretete árad felénk.

2008. adventjében

KÉPMEDITÁCIÓ

Hozzád járulok orvosságért, vigaszt és segítséget nálad keresek.

Kempis Tamás imája

Ó, én szeretett, édes Istenem, kit most áhítattal magamhoz akarok venni,
Te ismered gyarlóságomat, s a lelki szükséget, melyben szenvedek. Te tudod, mennyi vétekben vergődöm, mennyi bűn terhel, mennyi kísértés és tisztátalanság környékez. Hozzád járulok orvosságért, vigaszt és segítséget nálad keresek.
Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki egész bensőmet ismeri és egyedül adhat nekem teljes vigasztalást és segítséget. Te tudod, miben szűkölködöm, mily szegény vagyok az erényekben. Elégítsd ki hát éhező koldusodat, gyújtsd föl hideg szívemet szereteted tüzével, világosítsd meg vakságomat jelenléte fényességével. Ne bocsáss el magadtól étlen-szomjan, hanem légy hozzám irgalmas, amint szentjeidhez is gyakran oly csodálatosan irgalmas voltál.

Uram, Istenem, Teremtőm és Megváltóm! Olyan érzelemmel, tisztelettel, magasztalással és dicsérettel, oly hálaadással és szeretettel, hittel, reménységgel és tisztasággal akarlak a mai napon magamhoz venni, amellyel óhajtott és fogadott Téged legszentebb Anyád, a dicsőséges Szűz Mária, ki a
megtestesülés örömteljes titkát neki hírül adó angyalnak alázattal és
áhítattal így felelt.
Íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint!
Ámen.

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Az arany, a tömjén és a mirha

A három napkeleti bölcs ajándékot is hozott: aranyat, tömjént és mirhát. Rábízták ezeket Máriára, Józsefre aztán, mivel öreg este volt már, és hosszú volt a vándorlás, mindannyian nyugovóra tértek. Vagyis mégsem egészen az ajándékok szemére nem jött álom. Az arany ott csörgött a ládában, a tömjén ott illatozott egy kis dobozban, a mirha pedig egy tégelyben, és beszélgetni kezdtek az éjszaka sötétjében.

Mi most már egy nagy király tulajdona lettünk mondta az arany, igazán előkelő, nem gondoljátok? Én abban bízom, hogy amikor ez a csecsemő felnő, és uralkodni kezd, akkor én a kincseskamrájában leszek, sok más aranypénzzel, ékszerrel együtt, nemes társaságom lesz. A királyhoz, mivel hatalma határtalan lesz, távoli országokból érkeznek újabb kincsek. Meghallgatjuk az ő történetüket is, de mi leszünk a kincseskamrája díszei.

A tömjén pedig azt mondta.
Akkor, amikor a király majd elmegy a templomába imádkozni, a főpapok engem tesznek rá a tűzre, és az én illatom fogja betölteni a királyi szentélyt. Ezt nem minden közönséges tömjén mondhatja el magáról!

A mirha nemes növényekből készített balzsam szintén álmodozott a kis tégelyben, s amikor társai elhallgattak, ő is bemutatkozott.
Tudjátok-e, hogy én ki vagyok? Velem szokták a főpapokat és a királyokat fölkenni. Ez a Jézus most még kisbaba, de amikor majd nagy trónra lép, megkenik a tenyerét, a homlokát, énvelem. Én leszek az egyik főszereplő, amikor beiktatják a hatalomba.
Így tervezgették a jövőt, s aztán, mivel az ábrándszövésben elálmosodtak, ők is elaludtak.

Másnap reggel arra ébredtek, hogy nagy a sürgés-forgás. Egykori gazdáik, a napkeleti bölcsek már el is távoztak. Mária és József is szedelődzködött, fogták a csacsit, Mária fölült a hátára, a kis Jézust a karjára vette, József pedig gyalogszerrel indult útnak. Az arany, a tömjén és a mirha erősen fülelt, s azt kellett hallaniuk, hogy nem egy királyi palota felé indulnak, amiben ők reménykedtek, hanem valami távoli ország, Egyiptom felé, mert gazdáikra veszély leselkedik. Amint haladtak előre, egyszer csak az egyik kanyarban azt hallották, hogy nem messze mögöttük lovak patája csattog, s ezek bizony már az őket üldöző Heródes katonái voltak. Egymásra nézett Mária és József: most mit tegyünk? A gyermeknek meg kell menekülnie. Mária hátranyúlt a csomagokhoz, elővette a ládikót, amiben az arany volt, és kinyitotta a tetejét. A sok aranypénz mind kiszóródott az útra. Ott hevertek a porban, és gyalázatosan érezték magukat. Mi lesz a kincseskamrával, amiről álmodoztunk? Itt heverünk az országút porában, mint holmi kavicsok? A szamár pedig egyre távolodott a Szűzanyával, Jézussal, s a lépteit megszaporázó Józseffel. A katonák hamarosan odaértek, meglátták a földre szórt kincset, s kiáltozni kezdtek.

Nézzétek, aranypénz! Gyerünk, szedjük tele a zsebünket! Megálltak, és térdre ereszkedve szedegették hosszú időn át, mert az aranyak egyike-másika nagyon messzire gurult. Így a menekülők egérutat nyertek az üldözőktől. Mégsem lassítottak, sietősen haladtak tovább Egyiptom felé. Estére bizony már nagyon elfáradtak, s ismét csak egy még a betleheminél is rosszabb barlangot találtak, ott húzták meg magukat. Mária kevésbé tűnt elgyötörtnek, hiszen ő a szamáron utazott, de József lábát feltörte a cipő, keservesen fájt neki, vízhólyagok borították a talpát.
Mihez kezdjünk most, szegény József? Aggódott Mária, ám ekkor eszébe jutott, hogy kaptak ők egy kis tégelyben illatos balzsamot a napkeleti bölcsektől.
Nézd csak, ezzel bekenem a lábadat szólt, s leoldva József saruját ellátta őt a hűsítő kenettel.
Nem tudom, a mirha hogy érezte magát József lábán, de az előző éjjel ő is másként képzelte a jövőjét, hogy őt majd a fejedelmi palotában fogják kézbe venni, Jézust mint királyt fölkenik vele, nem pedig egy megfáradt vándor lábát borítja majd.

A család nyugodni tért, de Mária szívében még élt az aggodalom, hogy mi lesz a sorsuk, eljutnak-e Egyiptomba, és ott mi vár rájuk. József és a gyermek már aludt. Mária elővette a dobozból a tömjént, és a kis tűzre, amit azért raktak, hogy melegedjenek, rászórta. A kis barlangot egyből betöltötte a tömjén illata. Elmondott egy fohászt, hogy épségben megérkezzenek Egyiptomba, hogy a kicsinek ne történjék baja. A tömjénillattól lassan megnyugodott, és látta, hogy álmában József homlokán is kisimultak a ráncok.

Az úti csomagok között pedig ott maradt a dobozban egy darab aranypénz, egy szem tömjén és egy csöpp mirha.
Azt hiszem, valami egészen másra számítottunk tegnap szólt az aranypénz.
Bizony, bizony, meghökkentő dolgok történnek manapság a világban - bólogatott a mirha. Nem lehetünk biztosak a holnapban.
Mégis, talán a legjobb helyre kerültünk mindannyian mondta a megmaradt tömjénszem.
A másik kettő csöndesen bólintott.
Ideje, hogy mi is nyugovóra térjünk dünnyögték, aztán már csak a tücskök cirpelése hallatszott az éjszakába.

ÉLETKÉP

Katona Attila és családja

Négy gyertya, négy kicsi lány

Karácsony előtt minden család a készülődés lázában ég.Van, aki ajándékvásárlási hajszába kezd, van, aki ajándékgyártásba. Van, aki lakása minden zeg-zugát kipucolja, feltölti a kamrát, karácsonyi sütireceptek után kutat, és olyanok is akadnak, akik lelküket öltöztetik díszbe a nagy találkozásra. Minden csupa titok, csupa várakozás.

Ez különösen igaz akkor, ha négy aprósággal együtt készülődünk az Úr eljövetelének megünneplésére. A mi családunkban négy, 1-5 év közötti leányka várja csillogó szemmel a nagy készülődést. A hányat kell még aludni? - kérdésre legegyszerűbben az adventi naptár ablakainak nyitogatásával, vagy az advent napjaira szóló meglepetések leszedegetésével tudjuk megadni nekik a választ.

Családunkban adventi szokássá vált, hogy minden este meggyújtjuk a koszorún lévő gyertyákat, együtt imádkozunk és énekelünk. A repertoárba beleférnek az "Ég a gyertya, ég" az "Ó jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő" a taizéi lelkiséget képviselő és az óvodában tanult énekek, mondókák egyaránt. Nincsenek hosszú felolvasások és elmélkedések, hiszen még kicsik a lányok. A lényeg, hogy egy negyedórára együtt ül a család apraja-nagyja a gyertya lángja körül, és együtt énekelünk Jézusnak. És micsoda öröm, az éneklés után elfújni a gyertyát, majd kiszaladni az adventi naptárhoz, és kiszínezni az éppen aznapra szóló "lepetést" – ahogy tavaly 2 éves kislányunk nevezte az adventi meglepetést, és kikeresni a képes gyermekbibliából az idevonatkozó részt.

Mivel gyermekeink zömmel óvodáskorúak, főleg képekkel, színezéssel, nyírással, ragasztással, kézműveskedéssel tudjuk hozzájuk közelebb hozni Jézus születésének történetét. Adventi időben angyalokat, csillagokat, gyertyákat, harangokat színezünk, ragasztunk, majd ezekkel díszítjük a gyerekszobát. Közben lehet igazán jókat beszélgetni, mesélni. Betlehemet készítünk, adventi koszorút ragasztunk és a karácsonyi díszeket is saját kezűleg készítjük el. Ehhez rengeteg jó ötletet, sablont lehet találni az Interneten.

A fahéj és vanília illatú konyhában való sürgés-forgás is az ünnepi készülődés része. Az apró kezecskék lelkesen nyújtják, szaggatják a mézeskalács figurákat, és a kis kukták boldogan nyalogatják a lábas oldaláról a finom krémeket.

Hogyan készülünk lelkileg Krisztus eljövetelére? Úgy, hogy többet vagyunk együtt, és jobban odafigyelünk egymásra. Igyekszünk türelmesebbek, megértőbbek lenni. Esti imáinkban pedig hálát adunk azért, hogy egyre közelebb jutunk ahhoz a naphoz, melyen megszületett a világ Megváltója, aki előtt a mi otthonunk is nyitva áll, s nem csak karácsonykor.

December 19-én:

dr. Laurinyecz Mihály atya elmélkedését olvashatják, nézhetik.

Adventi Lelkigyakorlat 3. nap

RÁHANGOLÓDÁS

Berkes Gábor

"Fújhat bármiféle szél, válhat gonosszá a tél, az este békét ígér.
Lassan itt a pillanat, talán ma felenged a fagy az összes jég szív alatt.
Kinn a hóesés minden lábnyomot befed, ahogy a hit a sok sebet,
És a fák felett valahol ott lebeg a halk csengőszó."

5 napos I. Online Adventi Lelkigyakorlat 2008 december 17. Laudetur.hu

ELMÉLKEDÉS

Barsi Balázs OFM

Karácsony a felszínen és a mélyben

A Nyugat haldoklik, mert ünnepei betegek. A nyugati civilizáció társadalmai elveszítették az ünneplés lényegét, a Szenttel, az emberi létezés végső értelmével való kapcsolatot, s helyette a világot és az embert ünneplik. Ez a bálványimádás az ember nem felszenteli a világot, nem felajánlja munkája legszebb alkotásait, hanem profanizál mindent. Semmi sem szent többé, nincs szent rangsora a dolgoknak, az emberi gesztusoknak és nincs szent határvonal, amelyet átlépni annyi, mint elpusztulni. A parttalan szabadságban ő, az ember akarja eldönteni, hogy mi a jó és mi a rossz, és kijelenti, hogy erkölcsi rossz, vagyis bűn nem is létezik. Így ünnepei a bűnbe való alámerülés napjaivá válnak, s minthogy nem ismeri a személyes Istennel való egyesülés józan mámorát, öntudatlanul is annak sátáni utánzataihoz folyamodik az orgiához, az ön-elkábításhoz.

Az ünneplést nem is ismeri, csak a bulit, ahol magából kifordulva dorbézol, pörög, majd fetreng s ahelyett, hogy újjászületnék, belebetegszik az orgiába, rendszeres munkát adva a rendőröknek, mentőknek és a kórházi ügyeleteknek. Az orgia is kilépés (extasis) önmagunkból, de nem fölfelé, a transzcendens világba, hanem a tudattalanba, az ösztönösbe, az állatiságba. Olyan antropológiai zuhanás, amely jele és egyben előidézője a Nyugat halálának.

Dániel könyve 5. fejezetében olvashatunk Baltazár király elkorcsosult lakomázásáról, amely jól szemlélteti ezt a romlást. Isten imádása (adoratio) helyett a különböző anyagokból készült bálványisteneket imádták (idololátria) a jeruzsálemi templomból elrabolt szent edényekből itták a bort, vagyis a világ fölszentelése (consecratio) helyett profanizáció és megszentségtelenítés történt és végül a valódi eksztázis, az igaz Isten szemléletében való elmerülés, a "lélek józan mámora" helyett az ösztönvilág mocsarába süllyedve közönségesen lerészegedtek. Meg is jegyzi a Szentírást sugalmazó Szentlélek, hogy "még ugyanazon az éjszakán megölték Baltazárt, a káldeusok királyát. Az országot a méd Dárius foglalta el" (Dán 5,30; 6,1), az igazi ünneplés megromlása tehát nem pusztán szégyenletes jelenség, hanem egy birodalom, egy civilizáció önpusztítása.

Ilyen környezetben élünk mi is, huszonegyedik századi Krisztus hívők, és minket is megkísért az ünnep-romlás. Ez fejeződik ki a rendszerváltás óta is kiirthatatlan "Kellemes karácsonyi ünnepeket!" jókívánságban, amivel sokszor hívő, templomba járó keresztények is köszöntik egymást. Ennek jele, hogy egyre több ház ablakában megjelenik Adventben a menóra, ez az ősi zsidó vallási jelkép anélkül, hogy akik kiteszik, ismernék a jelentését és jelentőségét. Ez mutatkozik meg abban, hogy mások vallási érzékenységére való tekintettel némelyek már a Karácsony nevét is szeretnék megváltoztatni. A megromlás általában valamilyen hiány következménye. A keresztény ünnepek, főleg a Szent Karácsony megromlása ott kezdődik, hogy kezd eltűnni belőle a hittől megvilágosodott emberi értelem munkája. Aztán ezt a hittől megvilágosított értelmi munkát nem követi értelem feletti szemlélődés szent csönd, elmerülés, csodálkozás, sajátos elbűvöltség, amikor engedjük, hogy szívünkbe hatoljon az, amit "szem nem látott, fül nem hallott", a minden értelmet meghaladó békesség. És legfőképpen hiányzik az ezek nyomán a kegyelemtől indított emberi akarat elmozdulása, az elhatározások, hogy megváltoztatom az életemet, hiányoznak az apró ünnepnapi megtérések, amelyek már alig várják a hétköznapokat, hogy megvalósulhassanak.

Ünnepeinkből egyre inkább hiányzik a hittől megvilágított értelem munkája. Az ősi szentatyák nem győzték hangsúlyozni. "Fontold meg, ó, keresztény, ki az, aki itt a jászolban fekszik." "Ismerd fel, ó, keresztény, méltóságodat!" (Nagy Szent Leó pápa) Ha az egyházatyák karácsonyi beszédeit olvassuk, megdöbbentően sok filozófiai eszmefuttatást, dogmatikus gondolatmenetet találunk. Ez a mai ember számára furcsa, és ez az intellektuális restség már önmagában is Karácsonyunk, mármint karácsonyi ünneplésünk romlását mutatja. Mert ha Isten valóban emberré lett értünk Jézus Krisztusban, és kinyilatkoztatást adott nekünk, akkor arra illenék odafigyelnünk, és értelmünk teljes hódolatával közelítenünk hozzá, különben megragadunk a felszínen, ami végzetes következményekkel járhat. Karácsony legfőbb üzenete, annak kinyilatkoztatása, hogy "Isten a szeretet", könnyen felfoghatónak látszik, de lépten-nyomon az igazi szeretet karikatúráit látva nem túlzás azt mondani, hogy napjainkban a papoknak másról sem szabadna prédikálniuk, mint arról, hogy mit jelent ez a szeretet, milyen következményekkel jár, és hogy nekünk, akik Jézus Krisztusban vagyunk, hogyan kell szeretnünk.

Egy katolikus általános iskolában történt. Óraközi szünetben egy kislány egy bizonyos tanító nénit keresett. A tanári szobából kijövő tanítót kérdezte, hogy tudja-e, hol van, bejött-e már az iskolába. A tanítónő nem tudott válaszolni. Erre egy másik kislány megkérdezte ettől a kislánytól. "Miért akarsz te a tanító nénivel találkozni?" "Mert szeretem, és rajzoltam neki valamit" hangzott a válasz, mire amaz. "Akkor te leszbikus vagy?" Ne feledjük, nyolcévesekről van szó! Ilyen kontextusban naivul hirdetni a szeretetet, érzelmekkel teli és érzelmekre ható prédikációkat tartani minden templomba tóduló karácsonyi kereszténynek nem más, mint az ünnep lerontása. Karácsony ugyanis a keresztre feszített Szeretet ünnepe, s az Egyház nem pásztorjátékot játszik az éjféli misén, hanem Krisztus megváltó áldozatát jeleníti meg, és a hívek ajkán ekkor is felhangzik. "Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz."

A katolikus Egyház sohasem elvont fogalmakat vagy egyetemes emberi érzéseket ünnepel, hanem a háromszemélyű egy Istent és műveit ünnepli. Karácsony sem úgy általában "a szeretet ünnepe", az édeskés, megható, kellemes érzelmek ünnepe, hanem Isten irántunk való felfoghatatlan mélységű szeretetének, a szent Fiát hozzánk elküldő Atyaisten, az értünk emberré lett Fiúisten, és a megtestesülésben közreműködő Szentlélek Isten szeretetének ünnepe, valamint a megszentelő kegyelem által fölemelt ember. Szűz Mária, Szent József és a többi szentek szeretetének ünnepe. A mi szeretetünk ünnepe pedig annyiban, amennyiben szeretetünk ebből a forrásból táplálkozik, illetve amennyiben oda visszatér szeretetünk megtisztulásának, megtérésének ünnepe.

Amikor hiányozni kezd a Karácsonyból a hittől megvilágosodott értelem munkája, akkor ünneplésünk kezd elerőtlenedni, megbetegedni. Szent Ferenc atyánk nem azért akarta megjeleníteni az Úr Jézus születését a grecciói barlangban, hogy jámbor érzelmek költözzenek a szívébe, hanem hogy saját szemével is szemlélhesse és testestül, lelkestül leborulhasson a megtestesülés szent misztériuma előtt. Hogy egész értelmével és szívével próbálja befogadni azt a nagy titkot, hogy az újszülött Jézus, akit édesanyja szoptat, nem más, mint a magasságbeli, mindenható, mindentudó, önmagától való, fölséges, teremtő Isten, aki egy szavával előhozta a nem létezésből a világot. Hogy ennek a csecsemőnek, akinek emberi értelme majd most kezd nyiladozni, akinek mindent úgy kell megtanulnia, mint minden más gyereknek, a személye, énje azonos a második isteni Személlyel.

Belegondoltál-e ebbe valaha? Elfogadtad-e igazán? Elvégzed-e újra és újra a hittől megvilágosított értelemnek ezt a munkáját? Lesznek-e csendes óráid a karácsonyi szent időben, amikor olvasod az Evangéliumot, amikor előveszed a Katolikus Egyház Katekizmusát, és életedben talán először tanulmányozod a Hiszekegy azon cikkelyét, amelyet elsőáldozásodra megtanultál, amelyre március 25-én és december 25-én letérdeltél. "Megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától, és emberré lett." Van-e ennél nagyobb örömhír? Van-e ennél erősebb szerelem? Van-e ennél mélyebb egyesülés? Van-e, aki ennél jobban szeret téged? Kicsoda is ez, aki Isten létére emberré lett érted? Ki ez, aki vállalta érted, miattad, veled, a te halálodat, ki mutatta meg testednek és lelkednek, emberi természetednek jövendő dicsőségét? El tud-e ezután téged keseríteni bármi, ami történhet veled? Képzeld el, ha mindenki elhagyna is, Jézus, az élő Isten Fia veled van! Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? (Róm 8,35)

Miután így, a hittől megvilágosított értelemmel beletekintettél Karácsony, az isteni megtestesülés félelmetes és édességes mélységeinek örvénylésébe, vegyél sapkát, sálat, nagykabátot, és menj ki a lecsupaszított téli világba, a hófehér mindenségbe. Nézzed ezt a világot, mely a szentséges megtestesülés erőterében áll fenn. Engedd, hogy emiatt, csak Isten szeretete miatt kibuggyanjon a szemedből a könny, és arcodról a hóra essék, mint a világmindenség legértékesebb megfagyott csodaékszere. Ezek az érzelmek méltóak a Karácsonyhoz, mert ezek a hit végtelen méreteiben, az értelem szédületében születtek.

De az érzelmek, az ilyen szent érzelmek nem arra valók, hogy csupán átmossák idegrendszeredet, hanem hogy akaratodat az életszentség utáni vágyakozásra indítsák. "Uram! Szent akarok lenni. Ezeket és ezeket a gyalázatos bűneimet kegyelmed segítségével le akarom győzni!" Sok keresztény nem is gondol rá, hogy ezen a ponton valósulna meg benne Karácsony ünnepe, ha például szakítana bűnös szerelmével, parázna szokásaival, ha kegyetlenül harcolna rossz természete a hiúság, a sértődékenység, a durvaság, a falánkság, a kényelmesség ellen. Mint minden keresztény ünnep lényege, úgy a Karácsonyé is a Krisztussal való találkozás. Ennek szentségi eszköze az őszinte gyónás és a szentáldozás. Jézus az Oltáriszentségben, a szent Eucharisztiában nem a gyomrodba akar leszállni, hanem oda, ahol azt mondod, hogy "én" személyiséged központjába. Amikor eszel, szervezeted az ételt alakítja át a te emberi életeddé; amikor viszont áldozol, Jézus szentségi jelenléte alakítja át emberségedet az ő életévé. Egy életet akar élni veled, énedbe oltva halhatatlan, isteni természetét. Íme, a folyamatos Karácsony, a szent megtestesülés mindennapi csodája: Jézus nap mint nap testté lesz, és a te hajlékodba száll, hogy megszentelje és fölemelje életedet oda, ahol ő van. Vess el hát mindent Karácsonyból, de már az adventi készületből is, ami nem krisztusi. Vesd el a halottak napjával kezdődő kereskedelmi karácsonyt, inkább helyezd magad a szent megtestesülés erőterébe, mely átalakítja életedet. Arra törekedj, hogy a Karácsony benned legyen, hiszen "a hit által Krisztus él a szívedben" (vö. Ef 3,17).

A megváltott ember ünnepének, Karácsony ünneplésének csúcspontja is a szentmise, amely valóságosan megjeleníti ezen a világon az örökkévaló, mennyei ünnepet. A mélységes mélyben, ahol a krisztusi ember „szíve”, énje van, állandóan folyik ez az örök ünneplés az Atyával való egység Krisztus által a Szentlélekben. Ebből a mélyből tör föl a felszínen is megmutatkozó ünnep. "Az ünnep utolsó nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette. Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem, annak bensejéből az Írás szava szerint élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondotta, amelyben a benne hívők részesülnek. A Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus. (Jn 7,37-39) A Szentlélek kiáradásával mi is megkaptuk létünk legmélyén az örök ünneplés lényegét. "Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által." (Róm 5,5).

Azonban ezt a keresztény ünnepekben elmélyíteni és a felszínre hozni, illetve újra meg újra Isten szentháromságos életének áramkörére kapcsolódva a hétköznapok terheit, szenvedéseit, unalmát, megpróbáltatásait az ünnepen felfakadt forrás vizével megszentelni mindennapos feladatunk.

Részlet Barsi Balázs OFM: Az Ige testté lőn c. könyvéből

KÉPMEDITÁCIÓ

A kereszt

Keresztet a földön minden ember kap
az egyik kisebbet, a másik nagyobbat
Szülessen kunyhóba, avagy palotába.
El van készítve az ő keresztfája.

Az a csoda azután, hogy senki sem látja
milyen nagy a másik ember keresztfája.
Van, aki könnyen hordja, még nevetni is tud,
míg a másik zokog és a földre rogy.

Van, aki büszkén viszi, hisz senki se látja,
Hogy vérzik a válla és sebes a háta.
Van, aki alázattal és lehajtott fővel
viszi a keresztjét, krisztusi erővel.


Van, aki morogva, zúgolódva viszi,
minden sarkon megáll, ha lehet leteszi.
Van, aki dicsekszik, örül, ha megszánják,
hazug könnyek sokszor áztatják orcáját.

Van, aki keresztjét más vállára rakja,
abban a hiszemben, hogy vissza nem kapja.
Van, aki félrenéz, hol jobbra, hol balra,
segít embertársán, ő segít, te balga.

Én a keresztemet fiatalon kaptam,
elfogadni, hej, sehogy sem akartam.
Sírtam, lázadoztam, még össze is törtem,
oh, csodák csodája! Összenőtt előttem.

Azután felvettem gyenge vállaimra,
tudtam, hogy elkísér hűen a síromba.
Tövises utakon elgyengült a lábam,
vittem a keresztem, meggörbült a hátam.

Elestem, felkeltem, így ment éveken át,
vittem és cipeltem a nehéz keresztfát.
Elmentem messzire, idegen országba,
oda is elkísért a keresztem fája.

Akiket szerettem, azok egytől-egyig,
azok kigúnyolnak, lettek ellenségeim.
Tövis koszorúmat a fejemre nyomják,
könnyeim patakját szélesebbre ássák.

Mivel keresztemet nehéznek tartottam,
azért még hozzá egy fakeresztet kaptam.
Oda van az téve gyermekem sírjára,
egyből kettő lett a keresztem fája.

Már megöregedtem, hajam fehér lett,
de az én keresztem súlya nem lett könnyebb.
Naponta növekszik a keresztem súlya,
vagy én lettem gyengébb, s a vállam nem bírja.

Ó, sokszor de nagyon szeretném letenni,
Azt hiszem tovább már nem is lehet vinni,
Vérzik a szívem, lelkem roskad össze,
De az én keresztem hű hozzám örökre.

Cirenei Simon, ki vinni segíted,
A jó Isten áldjon meg érte Tégedet.
Amikor meghalok, eltemetnek engem,
letűzik síromra nagy, nehéz keresztem.

Bocsásd meg Jézusom, hogy zúgolódva vittem,
És most visszaadom Neked a keresztem.
Csak azt az egyet kérem Tőled, Én Istenem,
Lelkemet vedd hozzád, magadhoz az égben!

Kerekes Károly

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

A szamár útja

Igen meleg volt. Csak úgy tűz a nap a hátamra, de nem tudok hova bújni. József, a Gazdám, ide kötött a kőoszlophoz, hogy el ne barangoljak. De minek is barangolnék, hiszen, nagyon fáradt vagyok. Sok száz kilométert érzek a bokáimban, és a hátam is fáj a nehéz tehertől. De különben is, egy árva fűszál sincs a közelben, csak homok, és homok. Felettem kocka alakú kőházak, csak úgy sugározzák az egyiptomi meleget.
Mégis örülök. Gazdám végre talált egy házat, ahová behúzódhatunk. Holmijukat, amit eddig én cipeltem, bevitte a házba. A Gyermek is bement vele, pedig őt nagyon megkedveltem. Szelíd gyerek, sokat játszottam vele még útközben is. És soha nem okozott nekem fájdalmat. Igaz, én is vigyáztam minden lépésemre.

Pedig nehéz volt az út. Éjféltájban indultunk, szinte szaladtunk. A Gyerek ott bóbiskolt a kosárban a hátamra kötve, ruhák, takarók között. Mellettem az Asszony lépkedett, és igazgatta a kosarat, hogy semmi baja se lehessen, vállán a nagy batyu, ami már nem fért föl a hátamra. Az Ember elől ment, nagy zsákban a szerszámait vitte, hiszen ő az Ács.

De szép is volt még, vagy másfél éve, amikor a Názáret melletti erdőbe mentünk. Míg én legelésztem, József kiválasztotta a megfelelő fát, megtisztította, méretre vágta és húztuk hazafelé. Igaz, ez nehéz munka volt, mert az erdő a hegytetőn, a falu meg a völgyben van. Így aztán mégiscsak haza értünk.

Olyan csinos kis házikót faragott a barlang bejáratához, hogy gyönyörködni lehetett benne. Akkor meg egy nagyot IÁ-ztam, mikor a Gazda engem is bevezetett a ház sarkában levő szénás jászolhoz. De nem csak én örültem. Az a gyönyörű, szép asszony is, akit József a házhoz hozott. Rend, tisztaság, munka és szüntelen derű, vidámság töltötte be a kis házunkat. Pedig ők sem voltak gazdagok, mint a falu többi lakója. Távol az országos főutaktól, hegyek közötti kis völgyben, jóra törekvő emberek között. De lelkük nyugalmát és derűjét még sem ez adta, hanem a gondviselő Istenbe vetett bizalom. A déli melegben behúzódtak a féltető árnyékába, és beszélgettek, vagy régi papiruszokat olvasgattak. Én, a szegény szamár nem érthettem, amit mondtak, mert én csak azt értem, amit nekem mondanak, de akinek mondták, a biztosan megértette.

Pihenőnapokon pedig mentek a zsinagógába, ahová én, a Füles, nem mehettem, mert azt nem szamaraknak építették. Addig őriztem a házat.
De ennek már vagy másfél éve. Nem kis dolog volt a költözködés. Augusztus császár parancsát nem lehetett áthágni, menni kellett Betlehembe, Dávid városába, hiszen mindketten Dávid nemzetségéből származtak. Keserves napok voltak, az összeírást katonai felügyelettel végezték, és nem voltak tekintettel senkire. Még arra sem, hogy Asszonyom gyermeket vár, és már a vége felé jár.

Józsefnek, Betlehemben volt egy kis házrésze, atyai örökség, de ezt évekkel ezelőtt átengedte a testvéreknek, és ő jobbnak látta messze Galileába költözni, mert Heródes király különösen gyűlölte a Dávid-utódokat. Hatalmát féltette tőlük, mert tudta, hogy Dávid nemzetségéből születik a világ legnagyobb királya, pedig ő saját magát tartotta annak, hiszen már vagy negyven éve Palesztina királya volt.

A rokonok nagy örömmel fogadtak bennünket, készítgették is a helyünket, de József úgy látta, hogy a nagyszoba, ahol mindenki alszik, nem alkalmas egy várandós anyukának. Elcsodálkoztam, amikor engem is kikötöttek az udvarra, ők pedig kitakarították az istállót, és berendezték alvóhellyel, és a legszükségesebb házi eszközökkel.

Hát azt az éjszakát sohasem felejtem el. A nagy fényességet én is láttam, nem tudtam mire vélni. És egy óra múlva, pásztorok jöttek, megismertem őket a ruhájukról. Újszülött kisbabát kerestek, akit az anyja pólyába takart és jászolba fektetett. Az egész ház összeszaladt, mindenki beszélt, mindenki örült, a Gazdám és az Asszony igen büszke volt, és együtt áldották az Istent jóságáért.

Volt még egy másik ilyen jeles nap is. Nem is olyan régen. A népszámlálás már véget ért, mindenki hazament a falujába, de mi maradtunk. Én is visszaköltözhettem az istállómba. De nagyra nyílt a szemem, amikor a karaván megállt a ház előtt. Gyönyörű, szép nagy fehér tevék bőgése hallatszott. Éppen elalváshoz készülődtem. Kellemes meleg volt, még egyszer felnéztem az égre, és a nagy, fényes csillag, amit a Gyermek születése óta láttam, most is ott ragyogott a ház fölött.

Ekkor az egész falu összefutott. Fényes, díszes ruhás emberek, szálltak le a tevékről. Közben szolgájuk benn a házban kérdezősködött. A Gyermeket keresték. Aztán nagy tisztelettel, szinte bocsánatot kérve alkalmatlankodásukért, bementek a házba és leborultak a Gyermek és Anyja előtt. Sok-sok ajándékot hoztak, még nekem is jutott a tevék abrakjából. Ott pihentek, vagy egy hétig, és rengeteget meséltek, a keleti világ szépségeiről. Meg arról, hogy mennyire várják már a világ királyát, aki békét teremt a nemzetek között.

Ami ezután következett, az szinte egy rémálom. Éjszakának idején senki sem szeret mászkálni, hiszen a köveket meg a gödröket sem lehet látni, a magamfajta szamár könnyen a bokáját törheti. Betlehemből az elhagyatott gázai úton mentünk. Mentünk? Dehogy, szaladtunk, rohantunk, menekültünk. Nagy hegyek között, még szerencse, hogy a barlangokban lakó rablók nem vettek észtre minket. Másnap már Hebronban voltunk. Itt éppen csak ettünk, ittunk és gyorsan tovább, hiszen még itt is az a kegyetlen, zsarnok Heródes uralkodott, aki halálra kerestette a Gyermeket. Nehéz volt a hegyek közötti út, de még nehezebb következett, a sivatag! Beér-Saba városa után, csak homok, homok és homok, és az utat is csak sejteni lehet a magas buckák között. Nem szamárnak való hely. Se víz, se fű, csak rekkenő meleg, és fagyó hideg éjszaka. A Gazdám nem győzött biztatni, hogy tartsak ki. De nemcsak én, a Gyermek és az Asszony is nagyon nehezen bírta. Egy hétig tartott az út, amíg végre a tengerhez értünk, és átléptük Egyiptom határát. Itt végre biztonságban érezhettük magunkat. De a cél még messze volt.

Most végre Szienében vagyunk. (Ezt két évezred után Asszuánnak hívják). Itt csodaszép a templom, majdnem olyan, mint a Jeruzsálemi. Sok izraelita menekült ide Heródes kegyetlensége elől. Most itt fogunk élni. Meddig, nem tudom. Ameddig a jó Isten akarja. Gazdám is mindig ezt mondja. De a legfontosabb, hogy a Gyermek biztonságban van, és ha mindig azt tesszük, amit az Isten akar, lehet, hogy nem lesz könnyű, de mindig jóra fordul, és boldogok leszünk.

A szamár helyett lejegyezte Soós Dénes

ÉLETKÉP

Adventi készület a szekszárdi Kolping iskolában

Már az adventi készület derekán járunk, várjuk a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét, a karácsonyt. Az utcákon az ünnepi díszkivilágításban az emberek ajándékokat vásárolnak, kora hajnalban pedig a templomokban rorátéra harangoznak.
De mi történik ilyenkor, és hogyan készülnek egy főként hátrányos helyzetű tanulókat oktató katolikus középiskolában?
Mind lelkiekben, mind pedig a külsőségek terén igyekszünk segíteni tanulóinkat az adventi készületben. Advent első hétköznapján a nagyszünetben gyertyagyújtással indul nálunk a készület. A tantermekben, és az aulában adventi koszorút helyezünk el, a folyósokon található faliújság is ekkor lila színt ölt, melyen az ószövetségi próféták jövendöléseit olvashatják az eljövendő Messiásról.

Színjátszószakkörünk, és énekkarunk már lázasan próbál, hiszen nemcsak a karácsonyi ünnepségen lépnek fel, hanem a szekszárdi karácsonyvárón, a hajléktalan szállón, és az idősek otthonában is. Hittanos közösségünk, és a szentségfelvételre készülők ilyenkor vesznek részt hagyományos adventi lelkigyakorlaton Keresztes Andor prézes atyánk vezetésével Sükösdön, ahol két napot töltenek Binszky József plébános atyánál. Imádkozunk, elmélkedéseket hallgatunk, adventi énekeket éneklünk, elvégezzük a karácsony előtti szentgyónásunkat, mézeskalácsot sütünk, és ajándékokat készítünk az otthon maradottaknak. Ez az esemény a nagy találkozások pillanata is, hiszen hitoktató, és tanuló, egy kicsit másképp, más módon ismerheti meg egymást kap erőt a Jóistentől arra, hogy hitét még jobban megélje.

Az utolsó előtti tanítási napon lelki napot tartunk az iskola minden tanulója számára. Az idén Pintér Béla tanúságtételét fogjuk meghallgatni, majd prézes atyánk mutat be szentmisét, ezt követően diákjaink pásztorjátékot adnak elő.
Természetesen az ajándékról sem feledkezünk meg. Az idén a kecskeméti Korda kiadó jóvoltából egy a szentek életét bemutató könyvecskét, valamint a helyi Karitásznak köszönhetően szaloncukrot kapnak gyermekeink.

László Péter igazgató

December 18-án:

Horváth István Sándor atya elmélkedését olvashatják.
Hogyan készül a karácsonyra a 4 kisgyermekes Katona család?

Adventi Lelkigyakorlat 2.nap

RÁHANGOLÓDÁS

Dsida Jenő: Karácsonyi utazás (részlet)

Karácsony közeleg.
Én állok itt az ablakom előtt,
nézem a halkan pihéző havat,
s egy kis bokrétás, száradó fenyőt törögetek.
Ma szívem is van,
meg-megdobban a kabátom alatt,
és csilingeli ezer kicsi csengő.
Karácsony közeleg!

5 napos I. Online Adventi Lelkigyakorlat 2008 december 16. Laudetur.hu

ELMÉLKEDÉS

Brückner Ákos Előd O. Cist. plébános, házfőnök


Kedves Elmélkedő Testvéreim Jézus Krisztusban!

Az imént nyomott a kezembe a fogorvosom egy cikket egy olyan érdekes vallási jelenségről, amelyet nem tudott hova tenni. Olyan alkalmi zenés Biblia magyarázatról van szó, amelyre ott mindenkit elfogadnak, befogadnak, ahol bizonyos lazaság uralkodik, ahol nem kell szabályoknak megfelelni. Ez a mi nyelvünkön tehát pre-evangelizáló. A Távol-Nyugatról idehozott mozgalom kicsit karizmatikus, nagyjából tradicionális, minden esetre a történelmi egyházak fiataljai éppúgy látogatják, mint utcáról betértek.

Miközben megpróbálom a maga helyére tenni, értékelve is, és hitünk hűségét őrizve is, az említett jelenséget, arra kell gondolnom, hogy egy hete két alkalommal is, két körben is, minket, papokat a szekták problémájával kapcsolatban hívtak meg továbbképzésre.

Azt is tapasztaltam, mennyire megrázta felelős vezető protestáns köröket az a fejlemény, hogy már hatalmas olyan tömb van mellettük, amely ugyan kereszténynek vallja magát, de semmilyen meghatározott hitvallást, az Egyházak Világtanácsának kötelékét nem vállalja.

Ez a jelenségsor csak kiélezi számomra, hogy milyen az Isten-képem, vagyis, hogy mit gondolok, gondolunk, tartunk a Fölséges Szentháromság Egy Istenről. Be kell látnunk a költő által kimondott igazságot, az Isten van minden dolog alján. Minden szellemi irányulás, minden, az emberhez méltó gondolat, kihívás, sorsfordulat összefügg azzal, hogy milyen a kapcsolatunk a mindnyájunkat teremtő, megváltó, megszentelő Istennel. Ezért a következőkben fussuk végig a mai kultúránkat átható, megjellegző különféle Istenképeket. A tőlünk távol álló, számunkra elégtelen karcolatok is jók lehetnek arra, hogy a fonák még jobban kiemelje a valóság színét, a színtiszta igazságot.

I.a) Ha kívülről közelítünk befelé, nem hagyhatjuk szó nélkül az ateizmus jelenségét. Bár jelen világunknak elenyésző kisebbsége meri azt mondani magáról, hogy ateista, mégis az Isten nélküliség az istentelenség vagy az Isten ellenesség háromféleképpen fogalmazza meg értetlenségét Istennel szemben. Van a filozófiai ateizmus, amely hamis, egyoldalú, egytengelyű valóságképre támaszkodik. Materialista, marxista, kollektivista változata mindössze 100 millió embertársunk életébe került a 20. században. Ha kényesek vagyunk arra, hogy az űrkutató rakéta egy két szög-másodperccel se induljon hamis irányba, akkor a katedrák, s még inkább az újság szerkesztők és a közélet irányítóinak felelősségét nem lehet eléggé keményen megfogalmazni. A világnézeti ateizmus bőrünkön tapasztaltuk harcos volt, ideológia vezérelt, vagyis erőszakosan diktált, érdek fogalmazta eszmerendszerként korlátozta, üldözte az Istent és Egyházát. A mai puhább változata a harmadik féle ateizmus, amely gyakorlati Isten nélküliség úgy élünk, mintha Isten nem is volna. A jóléti társadalom ezt meg is kísérelheti, bár nem tudunk arról, hogy zuhanó repülőgépen, süllyedő hajón vagy földrengéskor bárki is ragaszkodott volna az ateizmusához. A napokban említette egy kiváló biblikusunk azt az esetet, hogy mit tapasztalt a tájékozódás végett nyugatra mégis csak kiengedett építészmérnök talán a 60-70-es években. Természetesen vele küldtek egy hölgyet, „tégla” szerepben, hogy a neves szakember „el ne csatangoljon, el ne szólja magát” odakint. Már a Rochant-i templomnál tartottak, amikor a mérnök keresni kezdte a modernségében is csodálatosan transzcendens ihletű térben társát, mert indulni kellett volna hazafelé. Az asszonyt végre a templom egyik csendes zugában fedezte föl, ahol mélyen leborulva imádkozott. Ennyit az ateizmusról.

I.b) Az agnoszticizmus annyit jelent, hogy semmit sem tudunk, merünk állítani mindarról, ami nem kézzel fogható, foghoz verhető, mert csak azt tudom elfogadni, amit a markomban szoríthatok. Ilyen alapon anyánk szeretetét sem kellene elfogadni, hiszen azt csak az általa gondosan megkent vajas kenyér gesztusa nyomán fedezhetem fel. Apám rám figyelő felelősség érzetét is csak a biztatása, korholása tényéből ismerhetem fel. Egy pszichológus teológus konferencián a lélektan kiváló szakértője elmondta, hogy napjainkban már a mérvadó tudósok szívesebben beszélnek hármas körben az emberről, mert kevesellik az emberkép hitelét keresve, hogy csak bio és pszichoszféránk volna. Ma kezdik fölfedezni ebben a múltjában a kereszténységgel nem mindig eljegyzett diszciplinában, hogy van egy harmadik szféránk is, a spiritualitásunk. Ez annyira átütő, hogy megélt vallásosság esetén az ember átlagosan tovább él, könnyebben gyógyul, szerencsésebben műthető, nagyobb az immunitása, stb.

I.c) A deista Istenkép az Urat olyan órásmesternek tartja, aki ugyan megalkotja a világ finom gépezetét, még fel is húzza, de aztán ugyan mit törődik vele, mintha a teremtményre való odafigyelése rangján aluli volna. Nem, Isten nem részvétlen a saját műve iránt, hiszen mert szeretetből teremtette, érdektől mentesen, kényszer nélkül, azért ugyanezzel a szeretettel fenn is tartja, gondját viseli világunknak. Sok Isten szeretetéről való tapasztalatunk ott van annak hátterében, hogy ma vallásosak vagyunk, hogy ma itt vagyunk.

I.d) A panteista Istenkép első pillanatra nagyon vonzó, hiszen annyira közelinek érzi az istenséget, hogy mintegy „belekeni” a teremtett világba magát a Teremtőt is. Mindent istenítve, egy teljesen passzív Istenkép alakul ki, akiben mintegy belevész, belemosódik az ember is. Ez egyben a Nirvána képe. A hindu mese szerint a sószobor addig kutatta a tenger titkát, míg a tenger csalogatására egyre közelebb lépett a vízhez és végül teljesen elveszett benne. Mi úgy gondoljuk, hogy Isten a vele való reális együttműködésre hívott meg minket. Milyen nagy a különbség az előbb említett képpel szemben a keresztény Istenkép javára. Hiszen mi abból élünk, hogy Isten aktív, utánunk nyúl, nevelget bennünket.

I.e) Bár még tovább is részletezhetném, talán elég, ha egy kalap alatt vesszük azokat az antropomorf istenképeket, amelyek szerint a Világmindenség Ura olyan bábjátékos, aki dróton, damilon át rángat minket. Ilyen szemlélet mellett a diáknak elég csak imádkoznia, nem kell az érettségire készülve megerőltetetten tanulnia. Az árvízbe merült ember csak várja a megmentőjét, ahelyett, hogy beszállna az oda evező első csónakba. Az is antropomorf, tehát emberszabású, izzadságosan önös fogalmazás, hogy Isten olyan, mint a sarki automata, elég beprogramozni, bedobálni a kéréseinket, mert úgyis azt teszi, amit mi akarunk, vagy ha nem, akkor csalódtunk benne, megharagszunk rá, netalán még káromoljuk is.

II. Mindezekhez képest mennyire más és lenyűgöző tény az, hogy az Isten a maga abszolút szent titok volta mellett is, érint minket, megszólít minket, meglátogat bennünket.

II.1. Istennek van egy olyan közvetett kinyilatkoztatása, önmaga jóságának feltárása, ami miatt a felkelő napban, a fölséges tájban, a tenger zúgásában, a gyermekszem csillogásában elég könnyedén és elég hamar Rá gondolunk, Iránta hálára gyulladunk.

II.2. Ennél meghökkentően foghatóbb Isten kinyilatkoztatása az igében, az emberi szóban, a Bibliában. Bármennyire a maga kora, műveltsége, alkata határozta meg valamely biblia szent írónak az írása minőségét, azért a mondanivalójában mind a 72 bibliai „könyv”, a 45 ószövetségi, és 27 újszövetségi, azt tárja elénk, amit Isten önmagáról akar közölni velünk, vagy ahogyan Ő látja a világot és minket. Ezért lett hitünk, a hitet kifejtő teológiánk és a mindennapi gyakorlatunk alapvető meghatározója a Biblia. Olyan megunhatatlan, hogy ha minden nap egy fejezetét olvassuk, akkor három év, két hónap 17 nap múlva a Jelenések Könyve Marana Tha kifejezésénél még aznap újra odalapozunk a Teremtés Könyvéhez. „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet”.

II.3. A legmegrázóbb azonban az a tény, hogy Isten személyesen is fölkeresett bennünket a Fiában, Jézus Krisztusban. Az igaz Istenképet tehát ilyen bennfentesen maga Jézus Krisztus tárja elénk. Míg a nagy monoteista vallások, a judaizmus, az iszlám és sok primitív nép vallási megfogalmazása is Istent fönségesnek látja, mindenhatónak, mindentudónak, szentnek, végtelennek, kívülről nézve, addig Jézus Krisztus az Isten benső világát is feltárja, Belenyit abba a titokba, abba az örvénybe, ami az Isten benső élete, hiszen mint az Atya küldötte, szenvedélyes szívügye, hogy minket mindnyájunkat odavigyen az Atyához, Akivel Ő a legbensőbben egy a Szent Lélekben, aki az Atyát a Fiúval összekötő Lélek, a Harmadik Személy. Az Egyház ma szívesen nézi önmagát a szentháromságos szeretet erőterében, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egysége mintájára összegyűjtött népet. A legkisebb ilyen Szentháromság által átjárt közösség a házaspár illetve a család.

Megértjük tehát II. János Pál pápa végrendeletét, aki a harmadik évezredre egy "szemlélni való arckép"-et tár elénk. Arra sürgetett a harmadik évezred nyitányát jelentő Novo Millennio Adveniente körlevelében, hogy fogadjuk el az Evangélium tanúságtételét és merjünk a Fiú arcába nézni, a közénk testesült Jézus istenemberi arcába, az értünk Szenvedő fájdalmas arcába, és a javunkra Föltámadott sugárzó ragyogásába, és ennek indítására merjünk szentek lenni. „Ha a keresztség révén valóban Isten szentségének leszünk részesen amennyiben Krisztusba épülünk, és a Lélekben lakást veszünk, akkor nem elégedhetünk meg azzal a középszerű élettel, amely minimalista erkölcsöt és fölületes vallásosságot követ. Ha megkérdezzük egy katekumentől (felnőtt hitújonctól)
"El akarod nyerni a keresztséget?" Valójában ezt a kérdést tesszük föl neki. "Akarsz e szentté válni?" (31.pont)

Ennek a vonzó Istenképnek olyan eláradó erőtere van, amely fölébreszti bennünk a nagy reményt, amelyhez a mindennapjaink számtalan kicsiny reményét, törekvését viszonyítjuk és rendeljük. A Spe Salvi körlevelében XVI. Benedek pápa ennek a nagy Reménynek a mindennapi komolyan vételére bátorít bennünket.

Ha tehát átelmélkedtük az emberiség Istennel vívódásának feltérképezése után a Krisztusban, a Fiában föltáruló nagyszerű Istenképet, és ha vállaljuk ennek kihívását, akkor két pontban összegezhetjük feladatainkat.

1. A bennünk lévő Istenkép termőre metszése arra sürget, arra bátorít minket, hogy úgy fogadjuk el Krisztusban barátságát, mint ahogyan a fölnőtt ember tiszteli, becsüli, jó esetben az édesapja rá figyelő törődését. Bár gyermekien, de nem gyerekesen Istennel mi együttműködésre vagyunk meghívva, Jézus barátságában.

2. Ezt igazában akkor tudjuk kibontakoztatni, ha nem csupán a személyes felelősségünket vetjük latba, hanem ha megkeressük minden kezdetlegessége, töröttsége mellett is az Egyház közösségét, a számunkra elérhető egyházközségi, kisközösségi, családi megjelenését, és igyekszünk annak a körnek tevékeny, felelősséget vállaló, szerepet hordozó tagjává válni.

Adja meg ezt nekünk, Hazánknak, Európának az Úr!

KÉPMEDITÁCIÓ

Uram! Fogalmam sincs róla, merre tartok!

Uram! Fogalmam sincs róla merre tartok.Nem látom az utat magam előtt.
Nem tudhatom bizonyosan, hol fog végződni.

Magamat sem ismerem igazán úgy gondolom a Te akaratodat követem, ez azonban nem jelenti azt, hogy tényleg azt is teszem.

De kívánok Neked tetszeni és hiszem, hogy ez a kívánság valóban tetszik Neked.
S remélem, hogy mindenben, amit csak teszek, ez a vágy vezet. Remélem, sohasem fogok ettől a vágytól függetlenül bármit is tenni és tudom ha így cselekszem, Te a helyes úton fogsz vezetni még akkor is, ha talán semmit sem tudok róla.

Azért mindig bízni akarok Benned, még ha úgy is látszik, hogy eltévedtem és a halál árnyékában járok. Nem akarok félni, mert Te mindig velem vagy és sohasem fogod hagyni, hogy egyedül szálljak szembe a rám leselkedő veszedelmekkel.
Ámen.

Thomas Merton

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Az év egyetlen éjszakája

Na végre! Szólt, amikor meglátta a Vacsoracsillagot. Komótosan felállt, hátára kanyarította felsőruháját, füttyentett a kutyájának és elindult az éjjeli szálláshely felé. A kutya fürgén körülfutotta a nyájat, néhány csaholással irányba állította a vezérkost, s a többiek engedelmesen követték. Az alkonyodó pusztán porfelhő kerekedett, ahogy a pásztor mögött útnak eredt a nyáj. A szamár természetesen utolsónak maradt. Érte külön futott vissza a kutya és élénk csaholással nógatta indulásra, ügyelve arra, nehogy a szamár rúgósabbik felén felejtse magát.
Mire a szálláshoz értek, szinte már sötét volt. Már messziről látta a pásztor, hogy ez éjjel nem lesz egyedül valaki már megrakta a tüzet a sátor bejáratánál, s csöndesen, türelmesen várja a gazda hazaérkezését. Sejtette, hogy nem lehet más, csak a bátyja, hisz oly otthonosan foglalt helyet a tűz mellett.

Szép esténk van, testvér! Köszönt a bátyjának a pásztor, de valójában nem örült most ez egyszer a látogatójának.
Szép! Isten hozott! Válaszolt a tűz mellett ülő. Valami azt súgja nekem, te nem örülsz most az én látogatásomnak.
Látod, bátyám, megint a vesémbe láttál. De milyen jó, hogy ennyire megértjük egymást. Valóban, amikor láttam, hogy már itt ül valaki, keserű lett a szájam íze.
De miért?
Neked megmondhatom. Nem akármilyen éjszaka köszöntött ránk. Évek óta, évről évre várom ezen a napon a Vacsoracsillag felkeltét.
Kicsit elhallgatott, tett vett mindenfélét. Testvére meg csak várt, nem szólalt meg, hisz még nem kapott választ a kérdésére. Végre a pásztor megállt, bátyjára nézett, pontosan a szeme közepébe.
De ugye, nem fogsz kinevetni? Tudod, nem szokásom nagyokat mondani. Ám ez az éjszaka. Képzeld, ezen az éjszakán megértem az állataim beszédét! Csak ezen az éjszakán. Pontosan értem, amit egymásnak mondanak, mesélnek.
Édes öcsém, szólalt meg lassan az idősebb testvér, ki nem nevetlek, de ez lehetetlen.
Tudtam horgasztotta le bánatosan a fejét a pásztor. Tudtam. Nem fogod elhinni. Te sem. Senki sem. Nem is mondtam eddig senkinek. Pedig kezdődik megint. Nem hallod? A kutya szólongatja a szamarat és az ökröt.
Mondasz valamit! Csudadolog! Ülj le gyorsan, öcsém, hallgassuk együtt.

A jászol nagyot reccsent, amikor az ökör rántott egyet a kötőfékén. A szamár lassan megfordult, beleszagolt a jászolba és békésen fújtatott egyet. Ekkor jött be a kutya az istállóba.
Ja, te már itt vagy! Én meg mindenfelé kereslek. A karámnál, a sátor mögött, az itatónál. Sehol sem találtalak. Pedig tudtam, hogy ma éjjel itt a helyünk mindannyiunknak. Emlékezni.
Ne locsogj annyit! Szólt az ökör. Ki kezdi?
Tudjátok szólalt meg a szamár leghamarabb én ismertem meg azt az asszonyt. Öreg szamár vagyok már, a gazdám is öreg volt. Amikor a lánya férjhez ment, engem is vele adtak. Volt sok munkám, de jól tartottak. Egyszer, amint esti abrakomat ropogtatom, nagy fényesség támad, s egy férfiú jelenik meg a házban. Gazdasszonyom igen meglepődött. Biztos olyanokat mondott neki az ifjú, hogy útnak kell indulniuk, mert rám is mutogatott. De csak hónapok múlva indultunk el hosszú útra. Csodálkoztam is, mert a gazdasszony ekkor állapotos volt már. Ahová mentünk, ott már rengetegen voltak, nem is jutott hely a szálláson, ide kellett jönnünk, ebbe a barlangistállóba.
Úgy van, szólt közbe a kutya, láttalak is titeket az úton, ott mentetek el az alvó nyáj mellett. Nekem ugatnom kellett volna, de nem ugattam, mert szelíd vándorok voltatok. Csak az volt a furcsa, hogy egyszer csak ott a mezőn nappali fény támadt, és fehér ruhás alakok kezdtek énekelni. Nosza, a pásztorok mind talpra ugrottak. Nagyon idegesek lettek, össze-vissza beszéltek mindent és hamar csomagolni kezdtek. Karámba zárták a nyájat és elindultak. Én persze utánuk jöttem. Ide jöttek az istállóhoz, nem tudták ki települt be az ő istállójukba.
Persze, hogy nem tudták rántott egy újabbat a kötőfékén az ökör, hisz nem voltak itthon, amikor a fáradt vándorok bejöttek. Csak én voltam itt. Rettentően elgyötörtek voltak. Fáradtak, kimerültek. Rögtön leheveredtek a szalmára és jóízűen hortyogtak. Én is elálmosodtam, szundikáltam, kérődztem. Egyszerre csak vékony gyereksírásra ébredtem. Láss csudát az asszony itt szülte meg gyermekét, az kezdett sírni. Ekkor a férfi középre tette a jászlat, jó szalmát gyömöszölt bele, az asszony pedig belefektette újszülött gyermekét. Alig készültek el, már jöttek is a pásztorok. Volt ám nagy csodálkozás idebent, vonítás meg odakünn.
Hát igen húzta be a farkát a kutya, nagyon voníthatnékom támadt, mert pont az istálló felett egy fényes valami állt meg, olyan, mint a csillag az égen, csak sokkal fényesebb. Azt kellett vonítanom. Sőt, annyira belemerültem a vonításba, hogy észre sem vettem, hogy három idegen érkezik tevéken. Csak az utolsó pillanatban figyeltem fel rájuk. Már jelezni sem volt időm.
Tiszta szerencse folytatta az ökör. Még felébresztetted volna az alvó csöppséget. Pedig nehezen aludt el, sokat nyöszörgött. Én meg, szamár testvérrel együtt, csak fújtuk rá a meleget, mert igen hideg volt akkor már.
De, azért a legcsudálatosabb az volt, fűzte tovább a szamár, hogy ekkor egy fehér ruhás férfi hozzánk szólt, és mi értettük, amit mondott. Azt mondta, hogy minden évben, ezen az estén az emberek rólunk fognak beszélni, meg erről a kisgyermekről mi is róla fogunk beszélni, és érteni fogjuk egymás szavát. Nem tudom, igaz lett-e, amit mondott, de mi valóban évről-évre ezekről az eseményekről beszélgetünk. Hogy ezt valamelyik ember értené-e, azt nem tudom.
No, mindjárt kiderítem! Hunyorított hamiskásan a kutya, és csendesen kisomfordált a tűz mellé.

A pásztor és vendége szóhoz sem tudott jutni a hallottak miatt. A kutya leült velük szemben a tűz túloldalán, feszülten figyelte a két embert, majd lassan lassan farkával söpörni kezdte maga mögött a földet, és megszólalt.
Ha valóban csudás ez az éjszaka, ha valóban nem csak mi, állatok értjük meg egymást ha valóban.
Nyögd már ki, mit akarsz! Mosolyodott el a pásztor.
Valami vacsorát kérünk! Vakkantotta el a kutya.
A két ember kacagva, boldogan állt fel a tűz mellől, és bőséges ennivalót adott az állatoknak.

Seidl Ambrus

ÉLETKÉP

dr. Balogh Elemér alkotmánybíró és családja

Nincs két egyforma esztendő, nincs két egyforma karácsony

Kilenc gyermekünk van, a legnagyobb 25, a legkisebb 6 éves. Házasságunk családi életünk kezdetétől mindig nagy gonddal készültünk az egyház leginkább bensőséges ünnepére, a karácsonyra. Nincs két egyforma esztendő a készülődés szempontjából sem, hiszen az évek, évtizedek során a gyerekek egyéniségének kibontakozása és a folyamatosan gyarapodó családlétszám mindig új helyzeteket teremtett.
Az a legfőbb cél vezetett, hogy a gyerekek saját cselekedeteikkel, azokon keresztül érezzenek meg minél többet a Kisjézus eljöveteléről. Az ünnep így személyessé válik, mi több saját teljesítményükkel hozzák közel az ünnep lényegét.
Ez a bizonyos lényeg pedig nem más, mint annak megtapasztalása, hogy a készülődés maga is öröm, éspedig tevékenységben megnyilvánuló örömszerzés. Egész környezetünk gazdagodik általa.


Mindebből következik, hogy az adventi készülődés nálunk csupa tevékeny jó cselekedetből áll. A nagyobbaknál persze ezt kiegészíti a belső elmélyülés, lelkigyakorlatokon való részvétel, szentgyónások mindez javarészt az egyházi iskolák és a plébániánk jóvoltából "házhoz jön". A gyerekek, nagyjából a felső tagozatos korig jó cselekedet-gyűjtő versenyben vannak nem annyira egymással, mint inkább önmagukkal. Advent kezdetén ki-ki felrajzolja magának egy kockás lapra valamilyen szimbolikus ábra, ez leginkább egy kereszt kontúrját. Ezt kell advent végére teljesen beszínezni. Ez akként történik, hogy nap közben minden említést érdemló jó cselekedetet "lecsekkoltatnak" Ágival az édesanyjukkal, aki nálunk mindig itthon van, és a nap végén, az esti ima alkalmával sor kerülhet a soron következő kockák tetszőleges színű beszínezésére. Egy példa arra, hogy milyen jó hatása vannak ennek a "versenyszellemnek" a gyerekek egymás közti viszonyára. Általában nagy veszekedések vannak esténként, hogy az ima végeztével ki fújja el a gyertyát. Mivel a lemondásért jó cselekedet-kocka beszínezés jár, a picik egymással versengve mondanak le az elfújásról, úgy, hogy néha a legnagyobbra marad a koppantás dolga. Az már szinte természetes, hogy a házimunkában is sokkal szívesebben vesznek részt, mint az év unalmasabb hónapjaiban.

Hétvégeken, amikor egy kicsit több a szabadidő, a gyerekek ablakdíszeket is barkácsolnak, amelyek az utcáról nagyon szépen látszanak, és szépen díszítenek egyben mutatják, hogy ebben a házban szeretettel várják a karácsonyt. Az adventet közvetlenül megelőző szombaton a ferences plébánia kultúrházában minden évben sor kerül koszorúkészítésre, minek alkalmával az utcai kapura és a lakásunk bejárati ajtajára is készítenek a gyerekek szép köszöntő koszorúkat. Az itt készült adventi koszorú a nappali szobánk asztalán nyugszik, e körül imádkozunk esténként. Ezt az imát ilyenkor karácsonyi énekek gyakorlásával keretezzük.

Volt arra is példa, hogy a fiúkkal barkácsoltunk egy méretes jászolt, és az adventi hetekben a jó cselekedeteket egy-egy szalmaszál formájában ebben helyezték el esténként a gyerekek, így készítve puha derékaljat a Kisjézusnak.

Minden évben sütünk mézeskalács bábukat is, amelyek a karácsonyfára kerülnek Szentestén.

Eleinte mi, szülők, később a nagyobb gyerekek vezetésével betlehemes játékok betanulására is sor kerül adventben. Ez több napos próbákat igényel, különösen, ahogy az évek haladtával egyre bővült a résztvevők hada. Mindig az éppen legkisebb gyerek "alakítja" a Kisjézus szerepét. Minden gyerekünk tanul valamilyen hangszert, ilyenkor a maguk hangszerszámán szólaltatnak meg valamilyen mennyei dallamot.

Adventben törekszünk arra, hogy jóval több "minőségi időt" töltsünk egymással, igénylik a gyerekek, hogy többet beszélgessünk elvonulva, négyszemközt, vagy csak úgy általában a karácsonyról, vagy arról, kinek mivel lehetne örömöt szerezni nálunk sok az ajándék, mert mindenki mindenkit meglep valamivel. Szeretik, ha mesélünk gyerekkori karácsonyokról vagy megnézünk egy filmet, ahol régi, nehéz sorsú emberek ünneplését láthatjuk.

Minden kedves Olvasónak boldog készülődést kíván nagy,nagy szeretettel.

a Balogh család

December 17-én:

Barsi Balázs OFM atya elmélkedését olvashatják.
Hogyan készül a karácsonyra a szekszárdi Kolping Katolikus Szakképző Iskola?